Új Néplap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-10 / 133. szám
1993. június io., csütörtök Hazai tükör 5 Végveszélyben az önkormányzatok Az önállóság ára A TERMÉSZETVÉDŐK JELKÉPE. A megye egyik természeti érdekessége az újszászi parkerdő Vörösmarty-fa néven ismert iker gesztenyefája. Szépsége miatt választották a nemrégiben megalakult Újszászi Természetvédő Klub tagjai jelképüknek. Céljuk a lakóhelyük tágabb környezetének természetvédelme, a természeti értékek felkutatása és megóvása. (Fotó: ICS) A levél Veronából érkezett Európa-túra két keréken Csaknem a közhelyszerű igazságok közé tartozik immár, hogy az önkormányzatok többsége végveszélybe került. A pénztelenséget - ahogyan sejteni lehetett - aligha ellensúlyozhatja a megnövekedett önállóság. Éppenséggel az vehető észre, hogy a települési autonómia növekedése a helyi lakosság közéleti aktivizálódása nem, vagy alig van hatással. Jóllehet a tanácsi rendszer ösz- szeomlása után - s nem csak a kistelepüléseken - az ellenkezőjét várhattuk volna. Mert ha központi döntések szabályozzák a községek életét valamennyi fontos kérdésben, s a helyi vezetőknek nincs tényleges döntési lehetőségük, nyilván a lakosság jelentős része közömbös lesz. Miután hiányzik a lakópolgárok helyi érdekeltsége, közvetlen érintettsége, a közéleti aktivitás teljességgel visszaszorul. Az emberek ugyanis lépten-nyomon azt tapasztalják, hogy a helyi vezetőkön nem sok múlik. S ezek a benyomások tagadhatatlanul a tartózkodó, a közügyektől visz- szahúzódó magatartást erősítik. A jogi kereteken nem sok múlik Ám közben mégis csak lezajlott valamiféle rendszerváltás, s elvileg a helyi vezetők és testületek döntési lehetőségeinek jogi megteremtése a közélet élénkülésének kiinduló pontjává válhatott volna. Erre viszont elvétve akadnak meggyőző példák. A községi önállóság megvalósulása nem csupán törvényhozási-jogi probléma, hanem nagymértékben függ a lakópolgárok ítéletétől, a helyi önállósághoz fűződő viszonyától. Mindezt az a szociológiai vizsgálat is megerősíti, melyet a Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat keretében négy kistelepülésen (Kétpó, Kuncsorba, Mezőhék és Mesterszállás) végeztünk. Mert egy dolog racionálisan belátni, hogy a tanácsi rendszer megszűnésével új szervezet jött létre, és megint más dolog állást foglalni olyan testület mellett (vagy ellen), amelynek az Ígéretei nap mint nap és szemtől szemben számon kérhetők. Ha másból nem is, a kérdőíves vizsgálat azon kijelentéséből, mely szerint a „helyhatósági választások óta csak annyi változás történt, hogy ma mások kezében van a hatalom, mint korábban", a kétpóiak 30, a mesterszállásiak közel hasonló mértékű elfogadó ítéletéből következtethetünk. S ezt az ítéletet árnyalja, hogy a kétpóiak 45, a kuncsorbaiak 36, a mesterszállásiak 28, a mező- hékiek 26 százaléka a választások után sem érzékel lényeges változást. Csak a bizalom csappant volna meg? Vélhetően ebben nem kis szerepet játszik az a tény, hogy a kezdetben megnyilvánuló lelkesedés és bizakodás számottevően megcsappant. Még akkor is, ha mindmáig sokan összekeverik a tanácsházát a községházával. A reménykedőket az a meggyőződés is traumatizálta, hogy a lelkűk mélyén maguk sem hittek abban, hogy a politikai átalakulás azonnal maga után vonja a gazdasági változásokat. Az összes megkérdezett 31 százaléka állította ezt, s csak 17 százalékuk, hogy már most is lényeges változások tapasztalhatók. Más szóval: az önkormányzatok létrejötte korántsem jelentett olyan súlyos kihívást, mint ahogyan erre - joggal vagy kevésbé joggal - gondolhatnánk. Már csak azért sem, mert az önkormányzati munka lehetséges céljai között rendre az első helyen szerepel a „jobb színvonalú önkormányzati szolgáltatások" megteremtése. Jóval 30 százalékon felüli mind a négy településen azoknak a megkérdezetteknek a száma, akik ezt egyértelműen vallják. S így az sem meglepő, hogy a vizsgált településeken élők bajaik orvoslását szoros összefüggésbe hozzák az önkormányzati tevékenységgel. Nem kizárólagosan, hiszen minden baj forrását nem hárítják át az önkormányzatokra. De nem is csak a kívánságok szintjén kell értelmeznünk azokat az ítéleteket, melyek például a helyi foglalkoztatás feltételeinek javítására, vagy az infrastruktúra fejlesztésére irányulnak. Végső soron valamennyi lakópolgári igény indokolt és jogosult. S legfeljebb csak árnyalja a képet, hogy a helyi foglalkoztatás feltételeinek megteremtése mind a négy településen a második helyen szerepel. A helyi önkormányzat szempontjából korántsem közömbös tehát, hogy a község lakói hogyári látják az önállóság jelenlegi helyzetét, igénylik-e annak növekedését. Ugyancsak ennek a vizsgálatnak az alapján vált nyilvánvalóvá, hogy a lakosság egy része fél a helyi autonómia növekedésétől, mert abban valamiféle helyi „kiskirályosko- dás” veszélyét látja. Arra a kérdésre például, hogy az állampolgároknak több alkalma van-e beleszólni az önkormányzati ügyekbe, a megkérdezetteknek több mint kétharmada válaszolta, hogy ugyanannyi, mint a tanácsi rendszerben. Habár az önkormányzati törvény elvileg lehetővé teszi, hogy a helyi társadalmak különböző csoportjai érdekeiket kifejezhessék, de az érdekviszonyok strukturálatlansága következtében inkább óhajokról beszélhetünk. Az óhajok nem változtak A helyi közösségek, magánegyesülések teremthetnék meg azt a közeget, amelyben az egyéni érdekek megjelennének, és amelyeket e sajátos közegen keresztül az önkormányzat koordinálna. Csakhogy az önkormányzat és a helyi társadalom viszonyát meghatározó gazdasági-szociális és kulturális feltételek sokkal kényszerítőbbek annál, mint amennyire a kedvező változásban rövid távon akárcsak reménykedni is lehetne. Mivel az alapellátás biztosítása, az intézményfenntartás és -működtetés a rendelkezésre álló erőforrások több mint nyolcvan százalékát viszi el, a helyi közösségek szervezése, támogatása szükségképpen háttérbe szorul. Ha pedig növekszik az infláció, ha a munkanélküliek száma a legkisebb falvaktól a városokig megállíthatatlanul szaporodik, az önkormányzatok hátrányos helyzete aligha mérséklődik. Mert ezek a folyamatok óhatatlanul hatással vannak a költségvetési keretek szűkülésére is. Többek között a kivethető adók csökkentése miatt, illetve amiatt is, hogy a szociális járadékosak száma emelkedik. A kihívott vagy inkább megkapott önállóság így vezet el a lemondó tehetetlenséghez. Jobb esetben pedig az elhamvadt reményekkel való kritikus szembesülésig. Kerékgyártó T. István Szállodák nehézségei Európa-szerte a magyar idegenforgalmi termékeket és szolgáltatásokat terhelik a legmagasabb áfa-kötelezettségek. Ez magyarázza a négy- és ötcsillagos magyarországi szállodák idei nehézségeit - állapítja meg a Horwath Consulting legutóbbi felmérése. A szállodaigazgatók nyereségességük első számú csökkenő tényezőjeként a forgalmi adó 15-ről 25 százalékra emelését jelölték meg. Mivel ehhez még hozzájárul az energiaárak emelkedése, az infláció és a rohamos költségnövekedés, a szállodásoknak csak mintegy 20 százaléka tekint optimizmussal a következő félév elé. A nemzetközi turizmusra nagy mértékben rászoruló gazdaságokban Magyarország egyedülállóan magas adóval terheli az idelátogató turistákat. Az európai idegenforgalmi nagyhatalmak közül Portugália 5 százalék, Franciaország 5,5, Spanyolország 6, Olaszország 9, Ausztria 10, míg Görögország 18 százalékos áfát számol fel a turistáknak a négycsillagos, vagy alacsonyabb kategóriájú szállodákban. A magyar- országi 25 százalékos adóval azonban még a luxusigényekkel érkezőket sem terhelik. (MTI) Mint ahogy arról már írtunk, május elsején indult közel 9000 km-es európai kerékpártúrára két fiatalember, Szabó Árpád és Lévai Csaba Rákóczifalváról. Útjuk első szakaszáról most Árpád egyik levelének közreadásával tudósítunk. Drága Mindannyian! Biztos vagyok benne, hogy levelemet már nagyon vártátok, de sajnos eddig nem volt lehetőségem írni. Múlt héten szombaton indultunk el Faivárói, és Fehérváron keresztül Pestnek indultunk. Sem a Tv2 Zöldpont stábja, sem a cégemtől nem jött elénk senki (ígéretükkel ellentétben). Másodikán Szentgotthárdon szálltunk meg - a vámparancsnok segítségével egy üres lakásban sikerült aludnunk. Har- madikán az utolsó nagy bevásárlást követően 11 órakor indultunk neki Ausztriának. (Az a toll, amivel eddig írtam, éppen most esett egy szirttel lejjebb. Lehet, hogy itt marad Veronában?!). Terv szerint Lavamündben kellett volna megszállnunk, de a táj szépsége és az emelkedők meghiúsították tervünket. Azt hiszem, itt jöttünk rá, hogy túlzottan betábláztuk magunkat. Harmadikán éjszaka Gamlitz és Lentschach között a hegy tetején vadkempingeztünk. így a tervezett 158 kilométerből 110,2 km lett. Negyedikén korán indultunk el, hogy az elmaradt kilométereket behozzuk. Igaz, pihenőnap erre a napra lett volna betervezve. Lavamünd előtt hosszú emelkedő következett, a végén 800 métert tolni is kellett a kerékpárokat. Ez volt a legmagasabb pont, amit elértünk eddig. (1315 m) A kilátás csodálatos volt. Szavakkal nem is lehet leírni. De ez egész Ausztriáról elmondható. A hegyről lefelé Csabának szétment a fékje. Hál’ istennek ez nem azt jelentette, hogy fék nélkül kellett lejönnie, de a hegy alján kénytelen volt féket cserélni, mert a gumi teljesen lekopott róla. Negyedikén az éj; szakát Kühnsdorfban egy papnál töltöttük. Ötödikén léptük át az osztrák-olasz határt, és Tar- visioban aludtunk kempingben. Másnap esőben indultunk Por- denone-ba. Emelkedőre számítottunk, és láss csodát, lejtő következett. Nem is akármilyen; több mint 30 kilométert jöttünk a hegyek között, és a 750 méter magasságból 50 méter magasságban hagytuk magunk mögött a hegyeket. Úgy beszéltük meg, hogy itt fogunk pihenőnapot tartani, amit eddig nem tehettünk meg. Pordenone-ban nem volt kemping, így megint az egyházat rohantuk meg. A harmadik helyen, egy líceumban (papnevelde) sikerült megszállnunk. Az egyik pap tudott franciául, és megkérdezte Csabát, ettünk-e már. Csabi igen megfontoltan válaszolt, így két szatyor ennivalót és egy üveg vörösbort kaptunk tőlük. Este az ott tanuló kissrácokkal fociztunk, ők másnap reggel lejöttek elköszönni tőlünk. Hetedikén megint tovább kellett mennünk. Terv szerint S.Boni- fáciában szálltunk volna meg, de Vicenzában találkoztunk egy ausztrál túrázóval, Veronába tekert. Rövid társalgás után együtt folytattuk az utat. Most diákszálláson vagyunk. Az első pihenőnapot itt töltjük (szombat van). Holnap indulunk tovább Piacenzába. Városnézés délután, nagymosás este lesz. Valószínű, hogy az évente előjövő allergiám ismét meglátogatott, és hetedike óta folyton folyik az orrom, szipogok, de mindezt elfelejtem, ha kinézek az erkélyen, és ezt látom: Sokszínű vagy seszínü iskolaszerkezet? Éppen Szolnokon nyilatkozta dr. Dobos Krisztina közoktatási helyettes államtitkár, hogy június végére a tíze- zer-huszonnégyes számú törvényjavaslatból törvény lesz. Hogy így lesz-e, avagy nem, hamarosan kiderül. Az viszont tény, hogy nehezen alakulgat az a bizonyos közös nevező ebben a sokismeretlenes egyenletben. Amikor forrpon- ton a viták heve - hűtendő a kedélyeket, mi mást tehetne -, a Tisztelt Ház a vitát elnapolja. Belterjes - pártok szócsatározása - ez a vita már rég. Átrendeződő belpolitikai áramlatok sodrában van a legújabbkori törvényhozás. A pedagógusok többsége borúsan, passzív közömbösséggel kémleli a kultuszminisztérium felől érkező gomolyfellegeket. Egy kis sztrájk, egy kis remény, hogy a közalkalmazotti törvény beígért bérrendezése mégis életbe lép. Egyébként nyár, szünet, ősztől majd csak lesz valahogy, legfeljebb kis pénz, kis foci. A tízezer-huszonnégyes - ha el is fogadja a Parlament - egy csapásra aligha old meg mindent. Kérdőjelek jócskán vannak. Egy független képviselő az alakuló Nemzeti alaptanterv vitatható színvonalát tette szóvá. Irreálisnak tartja megkövetelni a - véleménye szerint - túlterhelt pedagógusoktól a helyi tantervek megírását, ezt a törvény legfeljebb lehetővé teheti számukra. Hangsúlyozta, nincs elég tanterem, kevés a pedagógus a tízosztályos általános iskolai képzés bevezetéséhez. A legmakacsabb gordiusi csomónak egyébként is az iskolaszerkezet átalakítása körüli vita látszik. Az ehhez szükséges új finanszírozási terv anyagilag teljes egészében az önkormányzatokat és a szülőket terheli, nem törekszik az eddigi egyenlőtlenségek kiküszöbölésére. Az ellenzék szerint az iskolaszerkezet inkább seszínű, mint sokszínű, mivel a Nemzeti alaptanterv és a vizsgaszabályzat híján az ígért átjárhatóság csak ígéret marad. De ígéret maradhat azon oknál fogva is, hogy számos városi önkormányzat lesz, amelyik pusztán az anyagiak hiánya miatt nem tud majd fenntartani egyszerre tízosztályos általános iskolát, négyosztályos, hatosztályos, nyolcosztályos gimnáziumot, nem beszélve a technikumokról, szakközépiskolákról, szakiskolákról. Az utazási költség másik helységbe, a kollégiumi ellátás, az esetleges tandíj megfizetése, mind-mind tovább szűkíti a tanulási lehetőséget a szegényebb vidéki családok számára. Többen kétségbe vonják azt is, hogy jelenlegi viszonyaink között nem szerencsés a túl korai szelekció. Az új törvény már tízéves korban - majd tizenkettő, tizennégy, tizenhat évesen - tervezi a teljesítményelvű tanulói megmérettetést. A leszakadás sokak számára törvényszerű lesz. Vagyis: megfizethetetlenek az elit iskolák. Az esélyegyenlőség háttérbe szorul, a kontraszelekció fokozódik olyan értelemben, hogy csak a tehetős szülők gyerekei jutnak megfelelő képzéshez, a többieknek marad a tízosztályos „népiskola”. A tervezett iskolaszerkezet a vidéki Magyarországot hátrányosan érinti. Nincs nyugvópont a törvénytervezet vitájában a világnézeti semlegesség és a lelki- ismereti szabadság érvényesülését illetően sem. Tisztázatlan és homályos, hogy miként illeszkedik a tanrendbe az iskolai hitoktatás. Kifejeződött ez ellenzéki kritikaként, de a Magyar Katolikus Püspöki Karnak a parlamenti pártokhoz és a házelnökhöz eljuttatott nyilatkozatában is. Kálmán Attila államtitkár szerint Európa talán legliberáli- sabb oktatási törvénye készül, hiszen mindenki szabadon alapíthat és választhat iskolát. A „túl színes” iskolaszerkezetet a Nemzeti alaptanterv teszi majd átjárhatóvá. Hogy mikor? Nos, e tekintetben is engedékenyek a törvény szövegezői, hiszen az új jogszabály 1993. szeptemberétől fokozatosan lép csak életbe. A követelményrendszerre vonatkozó rendelkezéseket csak a Nemzeti alaptanterv kiadását követő harmadik év szeptemberétől kell alkalmazni. A helyi tanterv készítése csak ekkor válik kötelezővé, az átjárhatóság pedig realitássá. Eltelik majd négy-öt év, mikorra a teljes törvény életbe lép. Addig pedig? A kérdőjelek nagy része csak gazdasági növekedés esetén szelídülhet ponttá. Ha ez nem következik be, az oktatásügy mentén is tovább folytatódik a társadalom polarizálódása. Elhamarkodottnak tűnik a tízosztály - általános - bevezetése mindaddig, amíg nem érjük el a jóléti társadalmak szintjét. Simon Cs. József
