Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-22 / 118. szám

1993. május 22., szombat Sport 15 Hét végi sportműsor Sportextra-aj ánlat Ezen a hétvégén sincs okuk panaszra a sportbarátoknak, bő­ven találhatnak maguknak szó­rakozási lehetőséget. Röplabda Szolnokon zajlik a női junior röplabda vb-selejtező. Három csapat - a magyar válogatotton kívül Szlovénia és Görögország - küzd a csoportelsőségért. A magyar lányoknak reális esélye van a továbbjutásra, érdemes lesz hát kilátogatni az Olajbá­nyász csarnokába. Kézilabda Csütörök este fölényes győ­zelmet aratott a Szolnoki Olaj­bányász gárdája a Békéscsaba fölött. A bajnokság ötödik he­lyéért zajló csata második ösz­­szecsapására vasárnap kerül sor, esetleges győzelmükkel a piros-feketék igen előkelő he­lyen zárhatják ezt a szezont. Az egykor szebb napokat megélt, első osztályt is megjárt Hargita KC vendége lesz a mik­­lósi legénység. Úgy tűnik, a do­bogós helyezés elérhetetlen tá­volságba került a TSE-től, ám a negyedik Csömör még befogha­­tónak látszik. Ehhez azonban győzniük kell Gulyáséknak a sereghajtó fővárosiak ellen. Forma-1 A Monacói Hercegségbe költözött a hétvégére a száguldó „vándorcirkusz”. Az utcai ver­senypálya alaposan föladja a leckét még a legtapasztaltabb pilótáknak is. Mivel kevés az előzésre alkalmas hosszú egye­nes, döntő lehet a rajt utáni he­lyezkedés. Minden valószínű­ség szerint ezúttal nem a lóerők nagysága befolyásolja a vég­eredményt, hanem a versenyzők jobb fizikai és pszichikai felké­szültsége. Damon Hill egyre inkább igazolni látszik azokat, akik apja méltó követőjét látják benne, az első időmérő edzésen majdnem egy másodpercet vert a háromszoros világbajnok Alain Prostra. Lovaglás Közép-magyarországi terü­leti bajnokságot rendeznek Szolnokon. Az alapfokú díjlo­vagló versenyt négy kategóriá­ban, különböző magasságok mellett bonyolítják le. Emellett stílusverseny is lesz, melyen a kezdő lovak állnak rajthoz. Turcsányi Ildikó Londinerrel próbál szerencsét Tenisz Egy győzelem - BMTE-Tör­­ley -, egy vereség - Rákosliget - az SZTE csapatának tavaszi mérlege, ezúttal a szegedi együttest fogadja a tiszaligeti salakos pályán. Labdarúgás Öt forduló van hátra az al­sóbb osztályú bajnokságokból, de még sem az NB III. Mátra-csoportjában, sem a me­gyei első osztályban nem dőlt el a kiesés sorsa. A borotvaélen táncoló törökszentmiklósiak a már „páholyban” lévő pásztóia­kat fogadják. Ahhoz, hogy Csontosék nyugodtabban te­kinthessenek a hajrá elé, min­denképpen nyerniük kell. Múlt heti vereségével úgy tűnik elbú­csúzhat feljutási reményeitől a Jászberény, bár ha szombaton hazai környezetben begyűjti a két pontot a Dunakeszi ellen, s a Szolnoki MÁV MTE két vállra fekteti a listavezető REAC-ot, még ismét nyílt lehet az elsőség kérdése. Jászapáti a negyedik helyezett Füzesabonyhoz láto­gat, pontszerzése óriási megle­petés lenne, csakúgy, mint a már kiesett Rákóczi herédi dön­tetlené. Karcagon illusztris vendég tekinti meg az össze­csapást, a magyar válogatott kapusa, Petry Zsolt végzi el a kezdőrúgást. Tiszafüred matematikailag is bebiztosíthatja bajnoki címét, amennyiben hazai pályán le­győzi a KUTE csapatát. A Ve­­gyiművek-Újszász rangadó végeredménye döntően befo­lyásolhatja a bronzérem sorsát. Á kiesés elöl menekülő Kunhe­gyes és Jászkisér nehéz percek­nek néz elébe, hiszen a martfűi és kisúji gárda látogat hozzájuk. Kézilabda NB I., ifjúságiak Magyar bajnokok az Olaj-fiatalok Sz. Olajbányász-Nyíregyházi KC 24-22(10-10) Kiosztották az érmeket Csütörtök délután kedves ün­nepség színhelye volt a szolnoki Mátyás király úti sporthivatal. Itt köszöntötték a megyei kosár­labda-bajnokság helyezettjeit és az újdonsült játékvezetőket. Először Bemáth András főtitkár értékelte az elmúlt szezont, majd az érmek átadására került sor. Sorban szólították az összes bajnoki helyezett csapat képvi­selőit. A miniknél a Karcagi SE gárdája végzett első helyen a szolnoki Széchenyi Ál és a Me­zőtúri VSI előtt. Ä sédül ők baj­noki sorozatát szintén a karca­giak nyerték, itt a Mezőtúr má­sodik, míg bronzérmesek a Sz. MÁV MTE lányai lettek. Az if­júsági korúak között a Rep. Szk. csapata diadalmaskodott, a tú­riak ismét az ezüstérmet szerzők meg, harmadik a TSE. A felnőtt női bajnokságot a Sz. MÁV MTE második csapata nyerte meg a Külker Bank és a kisúj­szállási lányok előtt. A férfi bajnokság nagy csatáiból a Kar­cagi SE került ki győztesen, második Mezőtúr, harmadik a Lehel Védelem lett. Külön jutalmat kaptak a leg­jobb dobók, Miklós Mónika (MÁV MTE) és Bartóki József (Lehel), valamint a legeredmé­nyesebb szakosztályok, A Sz. MÁV MTE és a Karcagi SE. SZOMBAT Lovassport. Területi bajnok­ság, első forduló, Szolnok, lo­vasiskola pálya, Széchenyi-la­­kótelep, 9.00. Röplabda. Női junior világ­­bajnoki selejtező: Magyaror­szág - Görögország, Szolnok, Olajbányász Sportcsarnok, 17.00. Tenisz. OB II. Szolnok-Sze­­ged, tiszaligeti pályák, 10.00. Labdarúgás. NB III. Mátra-csoport: Jász­berény - Dunakeszi, városi sporttelep, 17.00, Mezei. Tö­­rökszentmiklós - Pásztó, 17.00, Szabad. Megyei I.o.: Szolnoki Ve­gyiművek - Újszász, 17.00, Molnár. Idegenben szerepelnek: a labdarúgó NB III. Mátra-cso­portjában Jászapáti Füzes­abonyban, a férfi kézilabada NB I. B-ben Törökszentmiklós a fővárosban, a Haragita KC el­len, a Szolnoki VSI kajakozói és kenusai, valamint atlétái Bu­dapesten, az előbbiek ifjúsági tájékoztatón, az utóbbiak az or­szágos váltóbajnokságon, a szolnoki férfi erőemelők ugyancsak a fővárosban az or­szágos bajnokságon. VASÁRNAP Lovassport. Területi bajnok­ság, első forduló, Szolnok, lo­vasiskola pálya, Széchenyi-la­­kótelep, 10.00. Röplabda. Női junior világ­­bajnoki selejtező: Magyaror­­szág-Szlovénia, Szolnok, Olaj­bányász Sportcsarnok, 17.00. Labdarúgás. NB III. Mátra-csoport: Kar­­cag-Salgótarjáni SKSE, To­pánka, 16.00, Szolnoki MÁV MTE-Rákospalota, Bogár. Megyei I.o.: Tószeg-Mező­túr, Kökény, Kunhe­gyes-Martfű, Balogh, Tisza­­jenő-Besenyszög, Nagy R., Szászberek-Szajol (Békés me­gyéből), Tiszafüred-Kunszent­­márton, Gyurkovics, János­­hida-Jászalsószentgyörgy (He­ves megyéből), Jászkisér-Kisúj­­szállás, Tombor. Megyei II. o.: Kunsági csoport: Tisza­­derzs-Kenderes, Kormos, Fegyvemek-Cibakháza, Nagy 5., Rákócziújfalu-Kengyel, Trencsényi, Tiszaföld­vár-Abádszalók, Pató, Tisza­­örs-Tiszagyenda, Durst. Jászsági csoport: Jászfény­­szaru-Alattyán, Varga F., Jász­­árokszállás-Jászdózsa (Pest megyéből), Jászszentand­­rás-Jászladány, Pemyész, Jász­­boldogháza-Zagyvarékas, Ve­res, Jászágó-Pusztamonostor, Sütő, Kőtelek-Jászjákóhalma, Major. Tiszazug körzeti baj­nokság: Öcsöd-Homok, Kol­­láth. Kezdés minden osztályban egységesen 17 órakor. Fegyelmi határozatok. Ihász Gy. (Szolnoki Vegyiművek), Kiss V. (Tószeg) és Radies M. (Jászfényszaru) írásbeli dorgá­lásban részesült. Povák S. (Jászárokszállás), Spolár H. (Jászjákóhalma), Nagy F. (Rá­­kócziújfalu) és Farkas L. (Jász­kisér) 1, Rácz M. (Zagyvarékas) és Jezsoviczki Sz. (Jászszen­­tandrás) 2, Pallagi S. (Tisza­­jenő) 4 bajnoki, illetve kupa­­mérkőzéstől eltiltva. Idegenben szerepelnek: a férfi kézilabda NB I-ben az 5. helyért, második mérkőzésen a Szolnoki Olajbányász Békés­csabán, a labdarúgó NB III. Mátra-csoportjában a Rákóczi SE Heréden, a Szolnoki Cukor­gyár Monoron. Szolnok, 500 n. V.: Bednár, Kanyok Olajbányász: Erdélyi-BENDÓ 8 (2), Molnár 3, Berkó 3 (1), SZÉP KISS R. 4, BAGDI 3, Dengi 1. Csere: SZÖRNYE Bánfi 1, Szloska 1. Edző: Nagy Károly és Szigeti Sándor. Nyíregyháza: Kovács-Bal­­lai 3, TÓTH 6 (2), VARGA 2, TÓVIZI 8, Szabados 2, Ma­gyar. Csere: Molnár, Halcsák 1. Edző: Bartha Dénes. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3. Kiállítások: 4, ill. 2 perc. A magyar bajnokság arany­érme volt a tét az utolsó előtti találkozón, hisz az egy ponttal vezető szolnokiak a második Nyíregyházával néztek szó sze­rint farkasszemet. A hazaiak mestere hetvenszázalékos esélyt adott fiainak az összecsa­pás előtt, kollégája szintén az Olaj-fiatalok sikerét érezte megalapozottabbnak. A sérült irányító, Makai nél­kül szerkezeti változtatásokra kényszerültek a szolnokiak, ami a mérkőzés végéig látszott va­lamelyest az együttesen. A túl­oldalon a Tóth-Tóvizi-Varga belső hármas jelentette a gerin­cet, hisz valamennyien a sza­bolcsiak felnőttcsapatának tag­jai. Kemény „dió” volt az ellen­fél, olyannyira, hogy a 9. perc­ben 3-4-re vezetett, igaz, csak pillanatokig, mert Szép Kiss Robi két elfutásból egyetlen perc alatt fordított. Igen ám, de a szolnoki származású Tóvizi pedig „mesterhármassal” bizo­nyította: B. Tóth Jánosnál nem alapfokon sajátította el a sport­szakmát, 5-7 a 17. percben. Mintha megzavarodtak volna a Nagy-tanítványok, Berkó és Bendó „eldurrantotta” a zicce­reket, Bagdi ajándéklabdát adott, amit Tóth biztos kézzel bevágott. Úgy festett, szünet előtt nem sikerül rendezni a so­rokat, azonban Bendó két szép találatát Bánfi a szélről toldotta meg eggyel. A fordulást követően sem volt izgalommentes a játék, a piros-fekete fiatalok továbbra sem tudtak feloldódni, gyerek­hátukat tovább nyomta a tét sú­lya, a 41. percben (15-14) még semmi nem dőlt el, de tízzel ké­sőbb (20-19) sem. Bagdi Gabi ekkor a legjobb pillanatban ki­lőtte a hosszú sarkot, hogy a hátralevő idő ne tűnjön örökké­valóságnak. ám a Nyíregyháza az utolsó előtti percig szívósan küzdött utolsó leheletéig. Az Olajbányász fiataljai azonban nem engedtek a negyvennyolc­ból, felnőttes elánnal, vastaps kíséretében számlálták a má­sodperceket, hogy aztán a végső diadal kivívásával leszüreteljék hosszan tartó, kemény munká­juk gyümölcsét. Szép volt, gyerekek! Nagy Károly: - Jól felké­szült Nyíregyházát fogadtunk. Az irányító hiánya meglátát­­szódott csapatomon, de a máso­dik félidőben mutatott javuló védőmunka és a kiegészítő em­berek helytállása meghozta a régen áhított győzelmet. Szigeti Sándor: - Nagyon örülök, hiszen egész évben erre készültünk. Beérett a munka, s azt hiszem, ezzel a sikerrel számos kétkedőnek is feleletet adtunk. Bartha Dénes: - Nyerhető meccset veszítettünk el azért, mert kulcsjátékosaink gyengén „muzsikáltak”. (ni) Röplabda Szolnokon, az Olajbányász Sportcsarnokban tegnap meg­kezdődött a női junior világbaj­nokság egyik csoportjának a se­lejtezője, amelyből az első csa­pat jut tovább. Nem kisebb a tét, mint a jövő évi, Brazíliában sorra kerülő világbajnokságra a repülőjegy megváltása. Az elő­zetes esélylatolgatások szerint a szakemberek a görögöket tart­ják a szolnoki csoport egyik fa­­voritjának. A szlovákok ellen látottak alapján a jóslat reális. Egységes, összeszokott, kiforrott, erőteljes játékot nyújtott a görög váloga­tott. A szlovén együttes látha­tóan nincs még teljesen össze­rázódva, a mérkőzés mindössze 49 percig tartott. A mai Ma­­gyarország-Görögország mér­kőzés dönti el a csoportelsősé­get és egyben a továbbjutás sor­sát. Görögország-Szlovénia: 3-0 (4,4,9). 200 n. v.: Békési (ma­gyar), Stamate (román). Együtt a bajnokok Az 1992-93-as bajnokság aranyérmese a Szolnoki Olajbányász együttese Létrejött az egyezség Sokadik nekifutásra végre sikerült megegyeznie a Szol­nok Város Sportiskola SE képviselőinek (dr. Lengyel Györgyinek és Szalay Fe­rencnek) az Elektrosoft SE il­letékeseivel^ (Nagy Gáborral és Bíró Árpáddal) a ka­jak-kenu és az úszószakosztá­lyok működésének kérdésé­ben. A hónapok óta tartó huza­vona utolsó tárgyalása békés mederben folyt, mindkét fél kompromisszumkészségről tett bizonyságot szem előtt tartva a legfontosabbat: a gye­rekek érdekeit. A két egyesület megálla­podása szerint az Elektrosoft SE ideiglenesen felfüggeszti kajak-kenu szakosztályának működtetését, ez a feladat a jövőben a szolnoki sportisko­lára hárul. Az átigazolások a jogfolytonosság miatt megtör­téntek, így nincs akadálya an-Bér­mentesítés nélkül adható fel POSTAHIVATAL HELYBEN nak, hogy már a hét végi ifjú­sági versenyen (Budapesten) részt vegyenek a szolnoki utánpótlás tagjai. A Holt-Ti­­szán álló vízibázis kezelését a Városi Sportcentrum veszi kezelésbe (Balasi Péter erről külön megállapodást kötött), a hajókat és eszközöket pedig szintén a sportiskolának adják át. Az úszószakosztályok sorsa is nyugvópontra jutott, mivel a jövőben az Elektro­soft SE a vízilabdázókkal együtt oktatja az úszópalán­tákat. A sportiskola bázisa a Verseghy parki óvoda és a Fiumei, valamint a Belvárosi Általános Iskolák sportági osztályai, célja pedig a ver­senysport mielőbbi felfutta­tása. Vége tehát a bizonytalan­ságnak, az aggódó szülők megnyugodhatnak, köztük a nekünk telefonon panaszkodó kajakos anyuka is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom