Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-08 / 106. szám

1993. május 8., szombat 5 Nézőpont Szombati jegyzet A politika és az emberek- Ne politizálj soha fiam, mert azt a vezetők egy rendszerben sem szerették. Hidd el, így van! - tanácsolta egykoron 87 éves, két világhá­borúval, forradalmakkal, tengernyi emberi ta­pasztalattal, szenvedéssel a háta mögött jóa­pám. Manapság sokszor eszembe jut ez az inte­lem, mintha helyettem mások fogadtak volna szót neki. Az emberek, úgy általában. Miben nyilvánul ez meg? Ha például szavazni kell vagy kellene valakire, nem megy el a jogosul­taknak csak a tíz-tizenöt százaléka, olykor en­nek töredéke. Vagy, ha lejön egy miniszter, esetleg államtitkár, minden alapos szervezés el­lenére, üresen tátong a szocreál stílusú művelő­dési ház nagyterme. Negyven-ötven helybeli ha összegyűlik, és mit sem von le a szervezők ér­deméből, hogy a felük diák. Elvégre, amikor hallgatóság kell, most is ők a legmozgathatób­bak. Szerencsétlenségemre én is tudósítottam hasonló eseményről, amikor egy jeles politikus látogatása ellenére kongott a terem. Legutóbb egy társaságban, a vacsora után szóba került a POLITIKA, így, csupa nagybe­tűvel. Felidézték a parlament foghíjas sorait, sérel­mezték, hogy a legfelső, választott testület sok­szor napokig, hetekig nem azzal foglalkozik, ami az embereket érdekli, amelyek a falut, a vá­rost, a községet, a választókat foglalkoztatja. Példaként említették a zsidózás kérdését, amely lehet néhány honatyát, egy szűk kört szerfölött csiklandoz, de az állását vesztett pályakezdőt, a gazdálkodókat, a gyerekeket iskoláztatókat aligha foglalkoztatja. De megsúgom: akkor sem nő a vetés gyorsabban Kunhegyesen, vagy a hagyma Jászalsószentgyörgyön, ha napokig, he­tekig visszatérő témának, agyoncsócsált csont­nak számít az adásokban: ki legyen a rádió és a televízió új elnöke, vezetője és milyen bor­zasztó volt a régi. Én védtem a honatyákat, ho­nanyákat, mondván: valahol ezt is meg kell vi­tatni, a társaság jórésze pedig azt ismételte: amikor döglődnek a szövetkezetek, tönkretették a mezőgazdaságot, vegetálnak a gazdálkodók, aligha hasonló szócsatákért küldték őket egyko­ron a jeles Duna-parti palotába. Sarkalatosán az egyikőjük úgy fogalmazott: mintha lenne egy ország tele sokmillió emberrel, meg lenne egy külön politika. A kettő olykor egybeesik, más­kor homlokegyenest eltérő, es az egyik azt se hallja, mit mond a másik. Érdekes a felvetés: vajon mit jelentett az elmúlt pár év a választók­nak, a lentnek. A nyugdíjasoknál kezdem, mert a környeze­temben lassanként ők lesznek többen. Vitatha­tatlan, az elmúlt évtizedek során a legnagyobb áldozatokat ők hozták. Addig nincs baj velük, amíg a ház körül dolgozni bírnak: jószágtartás­sal, gyümölcstermesztéssel pótolják szerény jö­vedelmüket. Azonban, ha betegek vagy olyan városlakók, ahol az összkomfort fenntartása a havi tízezerből hét-nyolcezret igényel, baj van. Tudom, évtizedek bűne, esztelen költekezés ez, hiszen a társadalombiztosításra gyűlt milliárdo­­kat haszontalan nagyberuházásokra pazarolták. Ez igaz, meg az is, hogy az én édesanyám, anyósom, nagynéném, most él így. A hátralévő esztendőkre olyan biztonságot szeretnének, amelyre nem az a jellemző, hogy az esztendei tüzelőnek öthavi, teljes nyugdíj az ára. Mert ak­kor mit eszik a szerencsétlen? Segíti a gyereke, aki szintén két gyereket nevel. Bizony, a poli­tika hozzájuk sem (volt) kíméletes! A bérből- és fizetésből élők: tiszta sor. Az APEH tudja mennyit keresnek, így hatékonyan és könyörtelenül be is vasalja rajtuk a család- és gyerekellenes adókat. Igaz, ezeket még a Németh-kormány ta­lálta ki, de a mostani honatyák jórészének köszönhetően még srófoltak is a présen. Ez a réteg irtózatos erőfeszítéseket tesz nap mint nap állása megtartásáért, azért, hogy le ne csússzon, gatyásodjék, mert a visszaút szinte lehe­tetlen. Főleg, ha la­káshitel, törlesztés, gyerekek nehezítik, élénkítik a palettát. Tény, közülük sokan aktí­van politizálnak, mások inkább a Frideri­­kusz-műsort nézik az esti, ilyen-olyan párti vi­ták helyett. Lépjünk egyet, hiszen újabb, jelentős réteg a 700 ezer állástalan. Szándékosan nem írtam munkanélkülit, hiszen akad közöttük, aki többet dolgozik, mint mondjuk vállalati lakatos, raktá­ros, festő korában. Másoknál ez az állapot apá­ról fiúra száll, a kommunista rendszerben sem találtak munkát, és most sem, amikor azért már keresni is kellene. Azért marad közöttük pár százezer, aki dolgozna, de hol? Mert a sors egy kisfaluba vetette, olyan környékre, ahol lám­pással sem található munkahely. Zömük azért került ebbe az áldatlan helyzetbe, mert gazda­ságtalan cégnél, vállalatnál dolgozott, ugyanak­kor vannak olyanok, akik jól menő szövetke­zetnél tették a dolgukat. Igaz, mára - hála a „hozzáértő” mezőgazda­­sági politikusoknak - a jól menő szövetkezet, szövetkezés is eltűnt. Mint hallottuk a munka­­nélküliek száma valamelyest csökkent, de hogy közülük mennyien áldják a politikát, ennek el­döntését tapasztalatukra bízom. Legyenek vállalkozók, hangzik mindenfe­lől a biztatás. Lesznek is, és ők egy sajátos réteg. Egy részük tönkremegy, egy részük vegetál, egy kisebb rész gazdagodik olyany­­nyira, hogy sok-sok milliárd forintnyi eltit­kolt jövedelem is felhalmozódik náluk. (Legalább is a televízióban nyilatkozott ille­tékes szakemberek szerint). Közöttük él a legtöbb olyan ember, aki idejében váltott, eszmélt, szerencséje, szorgalma, szakér­telme, lehetősége volt, és mindezek révén megfogta az isten lábát. Legfőképpen a laká­sát, kocsijait nézve. Ugyanakkor az is igaz, nálunk a legkelendőbb az embersúlyt bíró kenderkötél. Leginkább csőd esetén. Tapasztalataim szerint a rendszerváltozást minden ember úgy fogja fel, amennyi válto­zást az hozott az életében. Hál ’Istennek független az ország, idegen katona sincs a földjén, legfeljebb a földjében, és a változás ténye az is, hogy efféle cikk egyáltalán meg­jelenhet. Ez jó. Kevésbé: az eddigi időközi választások megmutatták, hogy a fityiszt ka­pott választók fityiszt mutattak az indulók­nak. Ezzel együtt a politikának. Bizonyára nyomós okuk volt, van a tartózkodásra, mert úgy érzik, valamiből nagyon, de nagyon ki­maradtak. Furcsa fintora a mának, ha három ember bárhol összejön, az italon, a nőkön kívül va­lószínű a politika a téma. Hát akkor mikép­pen lehetséges, ha voksolni kell, undorodnak az urnától? $ GizJh) ÍM k---------------------------------------------------------------------------------­Nagykörű Község Önkormányzata pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére. Iskolai végzettség: államigazgatási főiskola, vagy állam- és jogtudományi egyetem. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Felvilágosítást ad: dr. Veres Nándor polgármester Telefon: 60/86-041 Pályázat benyújtásának határideje: 1993. május 31. Az állás betölthető: 1993. június 15-től *25105/ih-HIRDETMÉNY Tiszagyenda Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet a megüresedő háziorvosi állás betöltésére. Pályázati feltételek: háziorvosi szakvizsga. Fizetés: az érvényes jogszabályi előírás szerint. A pályázatot elnyerő háziorvos részére két és fél szobás önkormányzati bérlakást biztosítunk. Az állás betölthető: 1993. július 1-jétől. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. június 10. A pályázatot az alábbi címre lehet benyújtani: Tiszagyenda község polgármestere 5233 Tiszagyenda, Gorkij út 20. -25425/1 h-Középkori dorongút Megtalálták az Ecsedi-lápon átvezető középkori dorongút maradványait. Gázvezeték-épí­tés közben bukkantak rá Na­­gyecseden. A Szamos-hát és a Nyírség között fekvő Ecsedi-láp egyik szigetén a XIV. században, 1334-ben kezdtek várépítéshez. A Báthory-, majd a Rákóczi­­család tulajdonába került erő­dítményhez - melyet a XVIII. század elején romboltak le - do­rongút vezetett az ingoványos területen át. Alapjaként 30-40 centiméter átmérőjű, kihegye­zett karókat vertek őseink a mo­csárba, majd a dorongokat hossz- és keresztgerendákkal kötötték össze, s azokra szintén fából, járatfelületet készítettek. Az egykor szépen faragott gerendákból most néhány meg­lehetősen jó állapotban előke­rült, az út kapubástyájának fal­maradványaival együtt. A lápi talaj ugyanis valósággal kon­zerválta a valamikori faszerke­zet darabjait. A leletek a nagye­­csedi helytörténeti múzeumba kerülnek. Emlékek a Nagykunsági Mária-napokról A bíborost a szívükbe zárták Negyvenöt évvel ezelőtt történt 1948. április 30-án a vatikáni rádió magyar nyelvű adása és ezt követően a Vatikán hivata­los lapja a "L Osszervatore romano" május 6-án világgá röppentette a nagy magyar katolikus hírt: XII. Pius pápa fájdalmas Szűz szobrot kül­dött Magyarországnak. A hívők számára történelmi napok voltak. Ilyen magas egyházi méltóság a kíséretével ritkán fordult meg Török­­szentmiklóson. Parádi Félix esperes-plébános­nak, az 1948 május 7-9 között Törökszentmiklóson megren­dezett Nagykunsági Mária-na­pokról az idén látott napvilágot egy tanulmánya. A nagytemp­lom plébánosa, dr.Laczkó Béla prépost felkérésére készült el e munka - tájékoztat Parádi Félix. Vajon mennyire elevenek a miklósiakban az 1948. május 7— 9-i események? - Akik ott vol­tak, jól emlékeznek Mindszenti József, bíboros hercegprímás, „A bíborosnak tüneményes hanghordozása volt, megjele­nése szuggesztíven hatott.” Parádi Félix esperes-plébános esztergomi érsek szavaira, az ünnepségsorozatra - tájékoztat az esperes-plébános. - Most is mondják nekem, miket mondott a bíboros úr. Mindez már csak azért sem lehet véletlen, mert a bíborosnak tüneményes hang­hordozása volt, egész megjele­nése roppant szuggesztíven ha­tott. Volt szerencsém látni őt az esztergomi bazilikában, lefoga­­tása előtt. A plébánia melleti kápolnába akkor hozták a Mária szobrot Olaszországból. A szobor érke­zésének tiszteletére rendezték az ünnepséget. A Mária-évi megemlékezéseket összakap­­csolták a kegytárgy érkezésé­vel. A hercegprímás szentmi­séje május 9-én, vasárnap 9 órakor volt a Páthy téren (ma Hunyadi tér) felállított sza­badtéri oltárnál, a téren pedig 22000 ember hallgatta a ma­gyar prímás szentbeszédét - olvasható a tanulmányban. -Aktuális volt minden szava, de ma is azok, mert a problé­mák ma is ugyanazok, mint akkor voltak, épp ezért az iránymutatás ma sem fölösle­ges. Tudta azt nagyon jól Ma­gyarország legfőbb papja, hogy miről kell irányítást adni és ma is ugyanazok a gondola­tok kívánnak megvilágítást, mint amelyek akkor. Bálint Lajos orosz fogságban volt 1948-ban. Sztálingrádban robotolt. Felesége itthon tartóz­kodott, elment az ünnepélyes eseményre. - Már csak azért is fontos volt Mindszenti látoga­tása, mert - ahogy néhány évvel ezelőtt - akkor is látszott, hogy változás lesz - vélekedik Bálint Lajosné. Elkezdődtek az álla­mosítások. De vonzott minket a bíboros személyisége, tekinté­lye. Katolikus emberek - vallják magukról. - Tudták, hogy a hit­ről nem akarnak lemondani, ők A hitről nem akarunk lemon­dani - mondja Bálint Lajosné sem akarták azt a rendszert mely már körvonalazódott előt­tük. - Pedig egyszerű emberek vagyunk - mondja a feleség. — Nagyon sokan gondolkodtak úgy mint mi. Úgy emlékszik rá, mintha a magyarországi katolikus egy­ház akkori vezetője említette volna: ha enged a nép az álla­mosításnak, akkor kevés lesz az iskola, a kórház és kevés lesz a börtön. - Annyira megjegyez­tem ezt, hogy tán még a kopor­sómban is eszembe jut — jegyzi meg. - Különben olvastam a könyvet az életéről. Kimondta azt amit akart, úgy láttam, nem fél a következményektől. Ha pedig az ifjúságtól el­vesszük a hitet - mondotta be­szédében Mindszenti József - és az erkölcsöt, az ifjúság menthetetlenül elzüllik. A zül­lés pedig az állam életében nagyon költséges passzió. Az adófizetőknek kell megfizet­niük a költségvetési tételeket, amelybe majd belekerül mindaz, ami a bűnnek a kö­vetkezménye. Nem elég a rendőrség, nem elég a börtön, nem elég a javítóintézet és fegyintézet: ezt az adófizetők zsebe kell, hogy megérezze. Az egyik legjelesebb török­szentmiklósi egyházi esemény­nek tartják Bálinték az akkorit. Úgy mondták, a Mária-szobrot repülőgépen szállították az or­szágba, majd vonattal hozták miklósra. A vasútállomáson feldíszítették. Úgy hallota, hogy az akkori állomásfőnököt azért váltották le, mert megengedte ezt. - De így is volt ez - állítja határozottan. Ismertük szemé­lyesen. Még a nevére is emlék­szem: Csintalan György.- Az egész város megmoz­dult - szól közbe a férj -, én ugyan nem voltam akkoriban itthon, de halottam. Kulcsmondatokat sokan őriznek emlékeikben. Talán nem pontosan így hangzottak el, de a szavak mögött az embe­rek saját gondolataikat sejtették. Valahányszor prédikált, jegyzetet sohasem használt. Mindig fejből beszélt. A zala­egerszegi plébánosból 1944-ben lett veszprémi püs­pök, majd 1945 őszén lett esz­tergomi érsek az egyházi szó­noklásban óriási gyakorlattal rendelkezett. 30 éves gyakor­lat állt mögötte, amikor el­nyerte a püspöki széket. így jegyzetre nem volt szüksége. Persze ez nem jelentette, hogy nem készült. De igen. Gondol­junk a már olvasott vallomá­sára. Hónapokkal előtte el kellett küldeni neki a helytör­téneti feljegyzéseket. Tivadar Józsefné is ott volt a kispiac téren. Negyvenöt évvel ezelőtt hangzott el a beszéd, de mintha olyasmit mondott volna a bíboros, hogy "levetkőztetik az embert sövegétől a sarujáig, és utána mondják, hogy szabad­ság". - Hogy is mondjam? - gondolkodik el egy pillanatra. - Amit a szentbeszédben elmon­dott, abból látszott, hogy már előre gondolkodott. Vendégek jöttek Szajolból hozzájuk, hogy részt vegyenek az ünnepségen. "Szép nap volt, nagyon sok nép volt vasárnap. Már előre látta jövőt - emlékezik Tivadar Józsefné- A tanácsos fogadta Mind­szenti Józsefet - kapcsolódik be a beszélgetésbe a hetvenöt éves Stelli Imre. - Petrás Antal fuva­ros két szürke lóval ment ki elébe. Gyönyörű díszkapu volt. de felmászot rá valaki és letépte a virágot. Az egyik szertartáson az iskolaigazgató már nem akart szerepet vállalni - veszi vissza a szót Tivadamé. - Akkor már volt valami a levegőben.- Pedig nagyon jó ember volt a bíboros jegyzi meg Stelli Imre. - Azt mondta, eljön az az idő, amikor a fiatalok mesztelen fognak járni, és mesztelen tán­cot járnak. Ez kérem így is van. Nézze meg az újságokat. Ha az ember tudja, hogy miként men­nek a dolgok, miért kell az új­ságba beletenni. Május 9-én délután három órakor litánia volt a nagy-Stelli Imre: Két szürke ló húzta a hintóját templomban. Onnan dr.Kiss Péter prépost kunszentmár­toni plébános által vezetett körmenettel hozták a kegy­szobrot a Kálvária - kápol­nába. Itt a szeriva rend nevé­ben P. Ángyán M. Fülöp tar­tományfőnök átvette és he­lyezték el a főoltár fölött, ahol ma is várja a hozzá menekülő emberi szíveket. Végül felhangzott a Te Deum... a Téged Isten dicsé­rünk'... kezdetű 1500 éves há­laének, majd az Angyaloknak királynéja... lélekemelő Má­­riaének, s a Fájdalmas Szüza­­nya törökszentmiklósi trón­foglalása ezzel megtörtént. Szurmay Zoltán Fotó: Mészáros János ITT IDŐZÖTT ÍNDSZENTYJÓZSEF BÍBOROS MAGYARORSZÁG HERCEGPRÍMÁSA 1948. MÁJUS 9. ITT TALÁLT FELÜDÜLÉST GRÖSZ JÓZSEFI KALOCSAI ÉRSEK 1956 I. FÉLÉV Több mint húszezren gyűltek azon a május 9-én össze

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom