Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-06 / 104. szám
4 1993. május 6., csütörtök A szerkesztőség postájából Hogy minél többen megismerhessük hazánk szép tájait Aki tud, segítsen Alföldi kisvárosunk. Mezőtúr freremén élünk és tanulunk: az Újvárosi Általános Iskolában. Sajnos elég mostoha körülmények között - szétszórt udvarokon, öreg épületekben - gyarapítjuk tudásunkat. Mi azért nagyon szeretjük ezt az iskolát, s hogy jól érezzük benne magunkat, tanárainkkal együtt igyekszünk is szebbé tenni. Életünkből megemlítem: tavaly szeptemberben megalakítottuk a diákönkormányzatot; egyelőre - nagy érdeklődés mellett - a szabadidős programokat szervezzük. Közte kulturális rendezvényeket, sportversenyeket, különböző játékos vetélkedőket. És természetesen közhasznú munkát végzünk. Az utóbbi hónap jelentős eseménye volt az iskolai „fordított nap”, amit tanulók, tanárok egyaránt nagyon élveztek. A sok előkészületnek meglett az eredménye: A tanulás-tanítás remekül ’’félresikeredett”, a tanár-diákokat és a diák-tanárokat reggel a Suli Újság fogadta: „Diákállam? - Dikákálom" címmel - benne sok-sok bolondság; a felsőtagozatban a diáktanárok „rendesen”, sok humorral megtartották az órákat; fel tízkor megszólalt a Sulirádió Dili adása, majd hatalmas pánik tört ki, mivel „bombariadó” volt. A bomba azonban nem robbant! A remek nap különböző sport és úszóversennyel ért véget. Szép volt, jó volt! Április 22-én, a Könyezetvédelmi Világnap alkalmával nagyszabású faültetési akcióban vettünk részt, s összesen 300 fát (nyír, nyár, akác, juhar, kőris) ültettünk el az iskolánk udvarán, az utcákban, s tulajdonképpen az iskola körzetében. Ebben sbgítéft1' az! ' Üttörőszövetség. Közbenjárásukkal a Nagykunsági Erdőgazdaság kengyeli telepétől'ingyen kaptuk a csemetéket, a gödrök kiásásában, az ültetésben pedig a városi önkormányzat nyolc dolgozója segített. A közreműködőknek, segítőinknek ezúton is köszönetét mondunk. Miután iskolánknak háromszáz tanulója van, minden tanuló folyamatosan gondját viseli egy fának. Szeretnénk, ha az elültetett fa megeredne, megmaradna, és sokáig zöldellne, élne. Arra gondoltunk, ha az országban mindenki csak egy kis facsemetét ültetne, nevelne, mennyivel jobb és tisztább lenne hazánk levegője! Terveink között szerepel: a gyermeknap helyi játékos programjának szervezése; három busszal Csillebércre megyünk a ’’szülinapi bulira”, és szervezzük a nyári táborunkat. Ennek keretében huszonöt tanuló - vándortáborba - Baranyába megy, harmincötén pedig a Börzsönybe látogatnak, ahol majd sport- és környezetvédelmi program színesíti az eltöltött napokat. Sajnos az iskolánk és a szülők anyagi lehetősége (tanulóink fele hátrányos helyzetű!) egyre szűkösebb ahhoz, hogy terveink megvalósításában támogassanak, ezért pályázatokat nyújtottunk be különböző alapítványokoz, de további segítségre lenne szükségünk ahhoz, hogy minél több tanulónak megmutathassuk hazánk szép tájait. Ezzel a kis beszámolómmal is szeretném felkelteni iskolánk iránt az érdeklődést. Jó lenne, ha akadnának olyan emberek - volt diákok akik szívesen segítenének nekünk. ígérjük, mi iskolánkért, városunkért továbbra is sokat dolgozunk! Nagy Tünde diákpolgármester Mezőtúr Romlott volt a hurka!? Utólag nehéz tisztázni, ki a felelős, de kárpótolják Egy kétcsaládos kengyeli édesanya levelét adtuk közre április 29-én - „Találkoznék a lelketlen eladókkal” cím alatt. Többek között megírta, hogy nemrég Martfűn, a Mezőhéki Táncsics Tsz húsboltjában vásárolt, de sajnos csak otthon vette észre, hogy romlott, ehetetlen volt a hurka... Olvasónk észrevételére A TISZA-HÚS Kft. ügyvezető igazgatója az alábbiakban válaszol: Nagyon sajnálom, hogy a kedves vásárló nem tért vissza ismételten a boltunkba, problémáját nem írta be a vásárlók könyvébe: hogy a történtekkel utólag sem kereste föl a központunkat (Martfű, Hősök tere 1.). Ugyanis ha az anyuka panaszával idejében hozzánk fordul, tisztázhattuk volna, hol történt a mulasztás. Köztudott, hogy a hurka az egyik legromlékonyabb élelmiszer. Melegben már az egésznapos „utaztatása” is kockázatos lehet. Kengyeli vásárlónknak így utólag már csak annyit mondhatunk, illetve segíthetünk: ha befárad akár a boltunkba, akár a központunkba, vagy postán elküldi a blokkot és a címét, anyagilag kártpótoljuk. Laky Sándorné ügyvezető igazgató Még egy válasz a válaszra Tisztelt Bardocz Úr! Április 17-i számunkban igen felületesen olvashatta a Felügyelet és központosítás című jegyzetemet, ha azt pár sor után kardcsörtetőnek ítélte. Korábban sem tartoztam ezen személyek kategóriájába, és most sem: az állítást bárminél jobban igazolhatja évi párszáz megjelent írásom. Ráadásul még a nevemet sem használja jól, hiszen véletlenül sem vagyok doktor, mindössze D. Szabó. Tizenöt évig Kunhegyesen tanítottam és tanítói, általános iskolai tanári, meg középiskolai tanári oklevelekkel rendelkezem, de a jogi, közigazgatási diploma eleddig hiányzik. Ennyit magamról. Ön viszont bemutatkozni is elfelejtett, holott mifelénk minden levélírónk ezt teszi - ha csak nem névtelenül keres fel soraival. Fogalmam sincs, miképpen kapcsolódik sorsa a RÓK-hoz. Mert. ha onnan kapja a fizetését, minden sora érthető. Ha viszont gyakorló pedagógus, talány a válasza. Véletlenül se gondolja, hogy a leírtak csak az én véleményemet tükrözik! Meghívom vidéki riportutaimra, személyesen győződjék meg az állítás valódiságáról, vagy túlzó voltáról. Ezért ismételten állítom, a ROK is egyfajta centralizáció, hiszen kívülről akarják, szeretnék az iskolákat valamire kényszeríteni, holott az alapvető változásokat szerintem az iskola falain belül kellene elkezdeni. Ezzel szemben ön szerint ez az új forma a decentralizációt jelenti. Tudja mit uram? A döntést bízzuk a jövőre, igazolja az jobban, mint én, vagy ön. Még egy észrevételem arra a kitételére, hogy a rendszerváltozást nem vettem észre. Tényleg sokminden alapvetően más: kimentek az ideiglenesek, függetlenné vált az ország. Ez jó. Azután időközben lett 750 ezer munkanélküli, és pármillió máról holnapra élő, aki képtelen kijönni a keresetéből, nyugdíjából, ezért feléli a tartalékait. Ha van. Ez is rendszerváltozás, de már nem anynyira kívánt, ás az is változás, hogy nem kevés, valaha talpig piros férfiú, meg hölgy, most a feje tetejéig nemzeti színű. Látja, nyomon követem én a változást, legyen rendszerbeli vagy emberi. Mindezek után javaslom: szervezzék gyorsabban a ROK mindenfajta „kiépítését”, tevékenységét, hiszen jövőre választásokat tartanak. És, ahogy mifelénk a közhangulatot ismerem - ne vegye zokon -, az ebbéli ügyködésnek szerény jövőt jósolok. Tévedések elkerülése végett nem a ROK, hanem a felemás rendszerváltozás miatt is, amelyet lent az emberek másképpen ítélnek meg, mint fent. Bármely témáról fehéren-feketén meggyőződhet, ha ellátogat hozzánk. Szívesen látom, hátha majd nem sommázza ügyködésemet kardcsörtetőnek, felesleges mérgelődésnek. Ha nem is doktori, mindössze ebbéli minőségemben. D. Szabó Miklós Ami már több a soknál! A Miért ne élhetnénk békésen, együtt? - A kutyák barátságában című április 29-i olvasói levélhez lenne rtéhátfy szavam: Azok' közé tartozom, akiknek már elege van az állatbarátságból, az állatbarátokból. Nem azért, mintha nem szeretném az állatokat, de ami a Zagyva-part melletti lakókörzetünkben, a szemünk láttára folyik nap mint nap a kutyák körül, az már több a soknál, egyenesen felháborító. Azt tapasztaljuk, hogy a kutyagazdik táborából sokan már kínjukban azt sem tudják, mit csináljanak kedvenceikkel. Köztudomású, hogy a Zagyva árterületét jelölték ki a kutyások részére, ehelyett a sétányon, a játszótereken, s mindenhol a városban (póráz és szájkosár nélkül!) kutyába botlik az ember. A kisgyereket véletlenül sem tehetjük 'á -zöld fűbe, egy pillanatra sem engedhetjük el a kezét, mert neki rohanhat egy kutya, vagy a melléktermékébe huppan. Az a véleményem - de a barátaimnak, lakótársaimnak is -, hogy a kutyának nem a bérházakban. hanem kizárólag a kertes családi házakban, illetve azok udvarán a helye. Végezetül megjegyzem, hogy a Szolnok ispán körúton hetek óta ki van kötve egy nagy termetű „bolhazsák", és az ugatásától se nappal, se éjjel nem lehet pihenni. Ezt is zokszó nélkül tűrjük el? Meddig!? P. J.-né Üzenet a „hokis” anyukának Kedves jászberényi Olvasónk! Mi is azon a véleményen vagyunk, hogy városukban továbbra is meg kellene teremteni a hokizás feltételét. Tekintve, hogy a témával, s a levelében felvetett problémával lapunk sportrovatában többször foglalkoztunk, kérdéseire levélben szeretnénk válaszolni. Ezért kérjük. írja meg a nevét és címét. Pályázaton nyertek Boldog pillanatok A szolnoki Kertvárosi Általános Iskola tanulói - előzetes gyermeknapi ajándékként - örömmel vették birtokba az iskolaudvaron felállított új játékokat. Pályázaton nyertek 160 ezer forintot, ebből tudtak kialakítani egy játszóudvart, s mint a kép mutatja, mozgalmassá, szórakoztatóvá varázsolták a fák közötti terepet. Elismerésre, csodálatra méltó, hogy minden felszerelést - a szülők és a gyerekek segítségével, közreműködésével - a férfi tanárok készítettek. Nemsokára két pingpongasztalt is kapnak a gyerekek - felszereléssel együtt. Küldjön egy képet! A díszvirágot nem szabad letépni Szívesen nézegetem az Új Néplapban közreadott képeket, olvasgatom a visszaemlékező sorokat, a neveket, .és nem egyszer külön öröm volt számomra, amikor ismerőst láthattam köztük. Én is küldök két képet, ami 1980-ban készült. Igaz, családi jellegű, de amikor szomorúan tapasztalom (a lapjukban is olvastam már), hogy a széppé varázsolt környezetünket egyesek vandál módon pusztítják, tönkreteszik, a kicsinyek beszélgetése jut eszembe: Az első képen arra az intelemre figyel a kislány, hogy a virágot nem szabad letépni. Egy kis megbeszélés a kertben Ezen a felvételen pedig már ő mondja: Megsímogathatod a virág levelét, de nem szabad letépni, mert az fáj neki.. . • Baranvi Julianna Szolnok „Kérem, ne szomorodjon el” Gyógyítás - kézrátétellel? Igazán örülök annak, hogy Kovács Imre is azoknak az újságolvasóknak a számát gyarapítja, akik figyelemmel kísérik írásaimat. Legalábbis az Új Néplap április 29-i számában megjelent leveléből erre következtethetek. Még ha írásmódom idegen is számára (utalva arra, hogy egy általam nem ismert személyhez hasonlóan fogalmazzam meg észrevételeimet), „fondorlatos szócsavarásokkal tűzdelt mondataimból” mégis képes bizonyos üzeneteket dekódolni. Ennek megint csak örülök. Még akkor is, ha nem csupán a jelenlegi kormánnyal vagyok elégedetlen, hanem azzal a hatalmi struktúrával, mely egyre nyilvánvalóbb mulasztásokat követ el. Némi rezignáltság viszont azért lett úrrá rajtam, mert az újságolvasó a gyógymód megfogalmazását kéri számon. Csakhogy a kézrátétellel történő gyógyításhoz éppúgy nem értek, mint ahogyan nem ismerem a vajákolás receptjeit sem. Sőt, még szaporítani sem akarom a kuruzslással foglalkozó politikai személyiségek számát. S hogy mikor hagyom abba a látleletek írását, egyszerűen nem tudom megmondani. Ettől függetlenül kérem Kovács Imre urat, túlságosan né szomorodjon el. Kerékgyártó T. István (Fotó: Korányi) Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
