Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-06 / 104. szám
2 1993. május 6., csütörtök Körkép Dollármilliárdok Boszniáért New York/Washington. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa behatóan foglalkozott a jövendő boszniai békefenntartás terveivel. Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár tájékoztatásából kitűnt: két hétre lesz szükség, míg a világszervezet és a katonai lépésekkel foglalkozó NATO elgondolásait egyeztetve kidolgozzák a részletes térveket, és további időre, amíg felállhat a hetvenezresre becsült erő. A dollármilliárdokban mért költségeket az ENSZ valamennyi tagállama viseli majd. Sztrájkkísérlet Romániában Bukarest. Korántsem átfogó a román szakszervezeteknek csak egy kisebbsége által tegnap indított „általános” sztrájk. A főváros a hétköznapok szokásos képét mutatta szerda délelőtt, noha a bukaresti metró szerelvényei már harmadik napja nem közlekedtek a hajnali munkakezdés és délután 4 óra között, a Fratia szakszervezethez tartozó sofőrök munkabeszüntetése miatt egyes fővárosi buszjáratokat sem indítottak reggel, s a taxiforgalom is ritkult. Mercedesek Varsóban Varsó. Néhány napon belül megkezdődik a Mercedes személyautók összeszerelése a Varsó melletti Karczewben. A tervek szerint hetente 52 különböző típusú kocsi hagyja el a szeszerelőcsamokot. Valamennyit olyan új biztonsági rendszerrel látják el, amely mágneskártyával működik, és ártalmatlanná tételéhez egy jól felszerelt autószerelő műhelyben is minimum három órára van szükség. Beruházások előmozdítása Washington. Az International Finance Corporation (IFC), a Világbank egyik leányvállalata, amely a fejlődő országokba irányuló magánberuházások előmozdítására hivatott, bejelentette, hogy kibővíti azt a pénzügyi alapot, amelyet a volt Szovjetunió és a kelet-közép-európai országok műszaki támogatására létesítettek 1988-ban Olaszországgal közösen. Robbanás a titkos városban Moszkva. Az egy hónappal ezelőtti robbanás a Tomszk-7 vegyi kombinátban több mint 150 milliárd rubeles (182 millió dolláros) kárt okozott Szibériában. A nukleáris hulladékot tartalmazó tartály felrobbanása a környék lakosságának egészségére nem jelentett azonnali veszélyt. A fegyvergyártásra szakosodott titkos városban, Tomszk-7-ben bekövetkezett baleset az AP szerint 120 négyzetkilométernyi területet szennyezett be. Üres az ENSZ pénztárcája New York. Az ENSZ 181 tagállama közül április végéig 140 részben vagy egyáltalán még nem rótta le kötelező hozzájárulását az Egyesült Nemzetek Szervezetének költségvetéséhez - közölte Butrosz Gáli titkárságának szóvivője. Április 30-ig a tagországok 985,6 millió dolláros hátralékot mulasztottak el befizetni rendszeres hozzájárulásukból. Magyarország újra meggyújtotta a lángot” II. Erzsébet az Országházban Jákóhalma jászok napját ünnepelt Dr. Gyurkó János környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter (középen) megkoszorúzna Jászjákóhalmán az iskola falán elhelyezett emléktáblát. (Fotó: K. E.) II. Erzsébet királynő, Nagy-Britannia és Észak-írország Egyesült Királyság magyarországi látogatáson tartózkodó uralkodója szerda délelőtt felkereste az Országházat, és beszédet mondott a magyar törvényhozás előtt. Az Országház főbejárata előtt Szabad György házelnök üdvözölte II. Erzsébet királynőt, majd a vörös bársonyszőnyeggel borított főlépcsőn a Kupolacsarnokba vezette a magas rangú brit vendéget. Míg a házelnök elfoglalta helyét az ülésterem elnöki emelvényén, Dörnbach Alajos, a parlament alelnöke kalauzolta az uralkodót a díszpáholyhoz. A királynő állva hallgatta meg Szabad György köszöntő szavait. Ezután a királynő emelkedett szólásra. Elöljáróban köszönetét mondott a törvényhozásnak a meghívásért és azért a meleg fogadtatásért, amelyben magyarországi látogatása alkalmával részesítették. II. Erzsébet felelevenítette Magyarország közelmúlt történelmének szabadságküzdelmeit, hangoztatva, hogy jómaga és brit honfitársai is figyelemmel kísérték a magyarok sorsát. Látták, hogy a jobb világ reménységét, amely 1945-ben felvillant, hogyan zárta el a vasfüggöny sötétsége, és 1956 bizakodását hogyan követte árulás és sokéves keserű elnyomás.- Hosszú esztendőkig folyt a küzdelem, amelyet a törvényhozás tagjai közül is oly sokan vívtak hazájuk szabadságáért. Kiváltképp megrendítőek voltak 1956 őszének azok a üdére - nyomásos napjai, amikor Magyarország fényét brutálisan kioltották.- Magyarország most újra meggyújtotta a lángot, amely az érette hozott áldozatoktól még fényesebben él. Magyarország nemcsak a szabadság ösvényét nyitotta meg, hanem rátalált arra a békés útra is, amely a függetlenséghez és a demokráciához vezet.- A magyarok bölcsességének és érettségének fényes bizonyítéka, hogy ezt a hatalmon lévők és az alávetettek, a megszállók és a megszállottak közötti tárgyalások révén érték el, egyetlen puskalövés nélkül - mondotta egyebek között az angol királynő. (MTI) (Folytatás az I. oldalról) lyeztetett helyzetben, ám tennivalók vannak bőven. A szennyvízkezelés megoldása stratégiai fontosságú itt is. A hulladékkezelésben pedig a jövő a szelektív gyűjtés megszervezése, melyhez a szemléletmód megváltoztatása is szükséges, nemcsak a pénz. A miniszter kiemelte, hogy a biogazdálkodás a természetvédelem eszköze is. Ugyanakkor a biotermékek a nyugati piacon versenyképesek. A fenntartható fejlődés követése lehet a cél a Jászságban is, ami szemléleti, de gazdasági szempontokat egyaránt takar. Szabó Péter minisztériumi államtitkár a regionális fejlesztési stratégiáról szólt. Ebben jelentős szerepük van a térségek önkormányzati szövetségeinek, amelyek összefogással segíthetik a különböző fejlesztések megvalósulását. K. E. MSZP: Káros a hosszú kampány Sajtótájékoztatót tartott tegnap szolnoki látogatása során Szekeres Imre, az MSZP ügyvezető alelnöke. Elmondta, ha az ország működőképessége és kormányozhatósága a különböző, de elsősorban gazdasági okok miatt veszélybe kerülne, könnyen előrehozott választásokat szorgalmazhat a kormány. Ebben a helyzetben az MSZP hajlandó tágyalni, hiszen számára az ország helyzete döntő fontosságú. Ha az előrehozatal nem történne meg, akkor viszont a jövő évi választásokig át kell tekinteni a választójogi törvényt. A pártnak több elképzelése is van a választások tökéletesítésére, egyszerűsítésére. Egy ötletet azonban nem támogatnak. Szerintük ugyanis a külföldi magyarok ne választhassanak idehaza. A pártnak az a véleménye, hogy időben meg kell tartani az önkormányzati választásokat, hiszen csak négy évre választottunk helyhatóságot. Végezetül hozzáfűzte, károsnak tartja a már most elkezdődött és így egy évig tartó választási kampányt. Ezt követően Füle István, a párt megyei elnöke leszögezte - a közelgő szolnoki kormánylátogatás apropójaként -, nem lehet egy térség helyzetét ilyen kihelyezett ülésekkel megoldani. -t-Sajtótájékoztató a kultuszminisztériumban Közoktatási törvény ősztől? Hamarosan a parlament elé terjeszti a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a közoktatási törvénytervezetnek immár húsz-egynéhányadik változatát, amelynek szövege a Köznevelés május 21-i mellékletében lesz olvasható. Sürgősséggel, még a tavaszi ülésszak során szeretné elfogadtatni a tárca az új alaptörvényt, hogy szeptember 1-jétől alkalmazni lehessen - hallottuk a tegnapi budapesti sajtótájékoztatón. Kálmán Attila politikai államtitkár kiemelte, hogy a törvénytervezet csapatmunkában készült el, 1990 óta folyamatosan dolgoztak a jogszabályon. 16 alkalommal történt egyeztetés, 53 önkormányzati, szakmai, szülői, szakszervezeti érdekképviselet kapta meg véleményezésre. Európában az utolsó ország vagyunk a nyolc általános képzéssel - hangoztatta Dobos Krisztina közoktatási helyettes államtitkár -, ezért is változtatni kell rajta. Várható, hogy a pedagógusok szívesen vállalják majd a 9-10. osztályokban a tanítást, hiszen a csökkenő gyereklétszám mellett ez egyben foglalkoztatási gondokat is meg fog oldani. Alaposabban, a készségek, képességek fejlesztése irányában folyhat majd a tanítás, nem olyan hajszás módon, mint jelenleg. Pillanatnyilag mái' 162 iskolában működik 9-10. osztály. A regionális oktatási központokról szólva elmondta, hogy a világon mindenütt van oktatásirányítási középszint.-scsj-Az uralkodó lelkes minikönyvgyűjtő Az angol királynő magyar könyvkötője Egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot: valójában a világ leggazdagabb asszonya Nagy-Britannia uralkodónője? A legmegbízhatóbbnak ítélt kútfő, a Fortune című angol gazdasági magazin szerint a királynő összvagyona meghaladja a 10 milliárd dollárt. Ez az öszszeg nem tartalmazza a királyi kastélyok - köztük a nemrégiben részben kiégett windsori palota - értékét. A felbecsülhetetlen értékű tárgyak jelentős részét adományként vagy ajándékba kapta a trón birtokosa. így került Angliába például Michelangelo több alkotása és Leonardo da Vinci nem kevesebb mint 800 rajza. A hazánkban tartózkodó II. Erzsébet tudhatja magáénak - szigorúan magánvagyonként - a világ állítólag leggazdagabb bélyeggyűjteményét. A gondosan őrzött és rendben tartott albumok legérdekesebb kincse a Kék Mauritius. Ezt a nevezetes bélyeget, Viktória királynő arcképével, kétpennys értékben, mindössze 500 példányban nyomták ki, napjainkban mindössze 26 darab sorsáról tudnak biztosat, közülük egy minden kétséget kizáróan II. Erzsébet tulajdona. Kevésbé ismert, hogy a ki-Főleg a szabad strandokra figyelnek Alapítvány a vízi tragédiák megelőzésére Szomorú tény, de igaz: idén már hárman lelték halálukat a Tiszában. Azért, hogy minél kevesebb hasonló tragédia történhessen, tavaly novemberben megalakult Szolnokon a Tisza Életmentő Alapítvány. Azért hozták ezt létre, mert a Tiszán jelen pillanatban csak Abádszalókon működik megfelelő vízi mentőszolgálat a Vöröskereszt segítségével. Pedig elengedhetetlenül fontos len nemhogy a-szabad-strandokon szakszerű és gyorsan reagáló mentőszolgálat működjön. Az alapítvány, hogy elérje célját, egy mentőhajót szeretne venni, de ennek értéke az egymillió forintot meghaladja. Ezzel a hajóval látnák el - közösen a vízi rendőrséggel - elsősorban a szolnoki részen a szabad strandok felügyeletét, az alapítvány által kiképzett önkéntesekkel. Természetesen más nagy forgalmú (Tiszapüspöki, Tiszavárkony, Nagykörű, Dóba) szabad strandokon is létre kívánnak Operabérlet Az Erkel Színházba szóló bérletek május 10. és 13. között, az operaházi bérletek és a Filharmóniai Társaság koncertbérletei május 17-től május 20-ig, a kombinált Opera-Erkel bérletek pedig május 24-től 27-ig újíthatok meg, az Operaházban. Ugyanott június 1-jén és 2-án 11-től 17 óráig az új bérlők válthatják meg bérletüket, június 3-tól június 30-ig pedig az Operaház Szervezési Osztályán árusítanak bérletet. rálynő lelkes minikönyvgyűjtő is. A világ minden tájáról származó, és csak néhány száz példányban közreadott kicsiny remekek megfelelő tárolását egy honfitársunk oldotta meg: Váci György aranydiplomás könyvművész, aki évekig dolgozott a királyi udvar megrendelésére, és tudomást szerezve II. Erzsébet hobbijáról, kimondottan a királynőnek tervezett díszes kivitelű, zárható minikönyvtartót. Az újítás elnyerte a címzett tetszését, többször érkezett pótrendelés is a Buckingham-palotából. sz. m. (Ferenczy Europress) hozni kisebb egységeket. Fontos tevékenysége az alapítványnak a kiképzés, oktatás. Idén általuk és a vízi rendészet segítségével negyvennyolcán tettek sikeresen hajóvezetői vizsgát. Ők elsősorban hivatalból foglalkoznak vízi mentéssel. Éppen a napokban a tiszafüredi tűzoltóknak szerveztek tanfolyamot. Másik fontos szempontjuk a megelőzés. Ezért óvodásokat tanítanak meg úszni. Tervbe vettékb'; -hogy minden évben egy-egy pvqdának ingyen, biztosítják az úszásoktatást. Ennek első lépcsőjeként tegnap a szolnoki Damjanich uszodában a Baross utcai óvodások „ugorhattak vízbe", hogy Baranyi Tibor és Sivádi Róbert oktatók segítségével elsajátíthassák az úszás fortélyait. Szerencsére sokan támogatják őket önzetlenül. Például iparosok készítettek számukra kitűzőket, matricákat, az Akvipatent Kft. pedig 400 ezer forint értékű stéget ad számukra. Mindez nagyon szép, de minden eddigi munkájuk eredménytelen lesz, ha nem tudják megvenni a mentőhajót. Már tárgyaltak a polgármesterrel, Várhegyi Attillával, aki támogatásáról biztosította őket. Más hiányosságot is szeretnének pótolni. Nincs ugyanis a Tiszán Szolnokon egy olyan sólyapálya, amelyet az érintettek - a mentők, a tűzoltók, a vízi rendőrség, vagyis akik a vízen bármilyen munkatevékenységet végeznek - használhatnának. Már több éve ígéretük van arra, hogy ez elkészül, de ennek nem volt eredménye. A helyet már „kinézték”, de a megvalósításhoz 40 millió forint kell. Pedig más irányú hasznosítása is szóba jöhetne, hiszen idegenforgalmi céllal kiválóan ki lehetne használni a pályát - gondolva itt egy kisebb kikötőre. Aki segítséget akar nyújtani az alapítványnak, az megteheti a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.-nél a 454-13968-7007 számlaszámon. ta díjközlés! LAKOSSÁGI és ÁC-s elszámolási időszakra vonatkozó fűtőértékek és gázárak a május hónapban benyújtott számlákhoz ÁC-s egységár: 0.356 Ft/MJ Lakossági egységár: 0.265 Ft/MJ A m3-re vonatkoztatott ár: fűtőérték x egységár Leolvasási időszak: április hó Fűtőérték: MJ Település ÁC-s Lakossági Berekfürdő 33.7 33.7 Boldog 33.9 33.9 Fegyvernek 33.9 33.9 Jászberény 33.9 33.9 Jászfényszaru 33.9 33.9 Karcag 33.8 33.8 Kenderes (Bánhalma) 33.9 33.9 Kisújszállás 33.9 33.9 Kunhegyes 33.9 33.9 Kunmadaras 33.7 33.7 Kunszentmárton 33.7 33.5 Martfű 33.9 33.9 Mezőhók 33.9 33.9 Mezőtúr 33.8 33.8 Rákócziiéivá 33.9 33.9 Rákócziújfalu 33.9 33.9 Szajol 33.9 33.9 Szászberek 33.9 33.9 Szolnok 33.9 33.9 Tiszaföldvár 33.7 33.5 Tószeg 33.9 33.9 Törökszentmiklós 33.9 33.9 Túrke ve 33.9 33.9 Újszász 33.9 33.9 Zagyvarékas 33.9 33.9 Figyelje következő havi, emblémás díjközlésünket is!