Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-24 / 119. szám
1993. május 24., hétfő Sportextra 11 Tenisz OB II. SZUSE - Szegedi Kinizsi 5:4 Hálátlan időszakban volt elnök Beszélgetés Sándor Jánossal Legerősebb összeállításukban érkeztek Szolnokra a szegediek, így egyértelműen ők voltak a találkozó esélyesei, hiszen játékosai a magyar rangsorban lényegesen előrébb találhatóak, mint vendéglátóik. Ennek ellenére Radóczék bíztak a hazai pálya előnyében, s mint később kiderült, nem hiába. Akárcsak múlt héten, ezúttal is négy egyéni győzelmet szereztek a szusésok. Petőfi gyors, precíz játékkal könnyedén verte (6-2, 6-2) a ranglistán harminc hellyel előtte álló Könczölt. Újhidi ismét megőrizte veretlenségét (6-4, 6-2), igaz, most egy pályával hátrébb szorult, mivel az érettségiző Kolláth Attila már a csapat rendelkezésére állt. Neki volt talán a legnehezebb dolga, nem is boldogult a néhány éve még első osztályú minősítéssel rendelkező Kanalas ellen (3-6, 1-6). Tanka és Radócz meggyőző magabiztossággal szállította a tőlük elvárt győzelmet (6-2, 6-3, ill. 7-5, 6-2). A párosok küzdelmeinek megkezdése előtt 4:2-re vezettek már a szolnokiak, s ez azt jelentette, egyetlen újabb siker esetén valóra válik álmuk, a csak titkon remélt végső diadal. Az állandó első és harmadik kettős mellett az egyetemista Szász Kolláthtal vállalta a középső találkozót. Szerencsére nem sokáig kellettt izgulni, a Petőfi-Újhidi duó pillanatok alatt bebiztosította a SZUSE győzelmét (6-1, 6-3), mely remélhetően újabb lökést ad az újonc gárdának. Kolláth Attila érettségi vizsgái után visszafoglalta helyét a csapatban Homok helyett Férfi kézilabda NB I. B-csoport Hargita KC - Törökszentmiklós 22-31 (11-14) Hajdú Zoltán A magyar-görög sorsdöntő női röplabda junior vb-selejtező mérkőzés előtt a kistestvér „odaszemtelenkedett” a nagy elé. Megmutatta, ő is helyet követel magának a sportélet forgatagában. Igaz, itthon még nem olyan népszerű, mint ahogy az égi csatornákon látni lehet külföldön, ott ugyanis több ezren tapsolják végig a strandröplabda-találkozókat. A szolnoki Komplex EC magyar bajnok párosa megmutatta az érdeklődőknek, nem ok nélkül kacérkodik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sportág felvételének gondolatával. Hajdú Zoltán és Gulyás Ferenc napi öt-hat órán keresztül, a Tiszaligetben kialakított versenypályán speciális izom- és ütőerő-fejlesztő gyakorlatokkal készül a szezonra. Nagy a cél, mert a hatfordulós országos bajnokságon kívül júniusban utazhatnak Hágába, majd Olaszországba az EB-re és szeptemberben a magyar strandröplabdasport úttörőiként először Kínába. Legnagyobb gondot az jelenti a fiúk felkészülésében, hogy nincs igazi vetélytársuk idehaza. A röplabdabajnokságban pallérozodó játszótársak mindössze levezetésnek tekintik a nyári négy hónapot, mikor a Grand Prix-jellegű bajnokságot rendezik. Tehát a kistestvér még a gyermekcipőjét próbálja kinőni. Az idősebbektől függ, hogy engedik-e, vagy csak a cipő orrát hagyják levágni. Budapest, 50 n., v.: Nádasdi, Tóth TSE: Fejes-Zsíros 1, Sípos 3, Kocsis 1, Medgyesi 2, Gulyás 9, Baranyi 3. Csere: Tajti (kapus), Danyi 7, Bukta 3, Csuti 2, Búzás. Edző: Kocsis Lajos. Egész héten új elemek beiktatásával készült a miklósi gárda, Kocsis edző főleg az átlövők eredményességének növelését tűzte ki elérendő célként. Ezt a törekvést a mérkőzés teljes egészében visszaigazolta, hiszen a viszonylag alacsonyabb védőfal ellen jól érvényesültek a TSE magas emberei. A tudatos előkészítések által a szélsők és beállósok is jobban helyzetbe hozhatóak voltak. A törökszentmiklósiak mindvégig átgondoltan, higgadtan játszottak, az első perctől kezdve folyamatosan növelték előnyüket. Gulyás nyitotta a gólok sorát, a nyolcadik percben már 6-2-re, a tizenkilencedikben 10-7-re vezettek a vendégek. Félidei háromgólos előnyük megnyugtatónak tűnt. Fordulás után gyorsan dűlőre vitte a a találkozót a TSE. Baranyi és Danyi villanásai, Bukta gyorsasága aranyat ért. Fokozatosan elhúzott a vendéggárda, és ezúttal igazi csapatjátékot produkálva - amelyet tetszetős gólok fűszereztek - nyerte a mérkőzést. Nem volt egy súlycsoportban a két együttes, az első osztályt is megjárt hazaiak még csak megnehezíteni sem tudták Gulyásék dolgát. Jók: Csontos, Mikula, Éles, ill. az egész csapat Hajik Szolnok egyik legpatinásabb egyesülete a MÁV-ból és MTE-ből hetvenkilencben egygyé ötvözött MÁV MTE. Kilenctagú elnökségének élén az elmúlt öt esztendőben (’87-’92 decemberig) Sándor János állt, kezdetben mint a Járműjavító igazgatója, januártól azonban mint a kft. formát választott, vasúti vagonokat is felújító társaság első számú vezetője. Sportelnöki megbízatásáról önként mondott le, ezért az első kérdés teljesen nyilvánvaló: - Miért?- Az egész vasúti támogatási rendszer megváltozott az elmúlt esztendő végén, a MÁV már nem tudta támogatni az egyesületet, ez volt az egyik ok. Másodsorban pedig, az önálló vállalkozással az én feladataim is megszaporodtak. Ezért úgy gondoltam, hátha sikerül az egyesületnek olyan elnököt és elnökséget találni, aki és amelynek tagjai jobb lehetőségeket kínálnak. Még működőképesen adtuk át teendőinket az utódoknak, maga az egyesület és a kombinát olyan helyzetben van, hogy nagyobb feladatok végrehajtására alkalmas.- Ön nem egy hálás időszakban állt a MÁV MTE élén, ha mást nem említek, a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás soha meg nem élt mélységbe ereszkedett.- Két dolgot tartok a magam, illetve környezetem kudarcának. Az egyik, Szolnokon nem sikerült elfogadtatni azon törekvésemet, miszerint arra az egyesületre kellett volna építeni a versenysportot, amelynek létesítményi költségeit nagymértékben átvállalja egy támogató, mint tette ezt a MÁV. Vallom, a sportra fordított összegeket ebben a formában lehetett volna a leghatékonyabban felhasználni. Másik bánatom a labdarúgás tényleges visszaesése. Okai között említhetem a hozzá értők eltávolodását, a fiatalokat nem sikerült megtartani és azt, ebben a sportágban látszódik meg legjobban a pénztelenség a bázisszervek megritkulása miatt. Remélem, az új elnökség szponzorok felkutatásában is sikeresebb lesz. Egyet azonban Legfeljebb várospolitikai kérdés a sport (Fotó: Novák) tudomásul kell venni: az egyesületek munkáját a fociszereplés alapján ítélik meg az emberek.- Ha már említette az új elnökséget, megjegyzem, négyen kooptáltak öt személyt közgyűlés nélkül. Mégsem az alapszabály eme rendelkezésére lennék kíváncsi, hanem arra, hogy ön szerint az egyesületnek mindig a hatalmon lévő politikai és gazdasági erők képviselői irányába kell nyitni? Miközben az életképes szakosztályok már jó ideje a piacgazdaság mechanizmusa szerint dolgoznak.- Szerintem legfeljebb várospolitikai kérdés a sport. Igazán nem hiszek az üzleti alapon működtető versenysportban, persze Magyarországon. Itt nem annyira fizetőképes a társadalom, hogy abból meg lehessen élni, persze nem az úgynevezett hobbisportágakat figyelembe véve. Szerintem az egyesületi struktúrának van jövője, de oly módon, hogy egy állandó támogatási szint mellett az eredményességet lehetne differenciáltan elismerni. Alapköltségeket pályázatokon elnyerni, nem tartom szerencsésnek, mert nem lehet tervezni, s az alapokat rendíti meg a pénzek elmaradása.- Némi kitérő után a vélt érdemeket se hallgassuk el!- Talán az jó, hogy egyetlen szakosztályt sem kellett megszüntetni, előrelépésnek számít az ökölvívók és birkózók folyamatos nevelő munkája, a női kosarasok szereplése, a tekézők hullámzása után a csúcsra jutottak, és ne feledjük az atlétákat, akik fennállásuk óta a legjobb eredményeket érték el. Annyit még hozzá kell tennem: rendkívül jó kapcsolatom volt az egyesület valamennyi dolgozójával.- A Véső utcai sporttelep a maga uszodájával, futófolyosóval, szaunájával, éttermével, játékcsarnokával, teniszpályáival, konditermével, nem utolsósorban szállodájával és füves pályájával így egyben, szinte minden igényt kielégítő kombinát. Nincs-e annak veszélye, hogy hamarosan a privatizációs folyamatok egyik áron aluli „portékájává" válik?- Úgy gondolom, ennek nincs veszélye, bár némelyek tehetnek kísérletet a megkaparintására. Annyi féle szervezetnek, vállalatnak a pénze és ráadásul társadalmi munka fekszik benne, hogy a teljes kisajátítás nem lenne jó. Azt azonban elképzelhetőnek tartom, hogy a MÁV átadja működésre időszakosan, mint ahogy júniustól az óvoda és bölcsőde is üzemelni fog az önkormányzat felügyeletével.- Az egyszemélyes kft. mikor lép a támogatók sorába?- Ebben az évben semmiképpen, hiszen a MÁV nem engedett nyereséget tervezni. Ha a zár feloldódik, akkor a sport nagyobb támogatásával is szeretnénk foglalkozni, addig is megadunk minden kedvezményt a nálunk dolgozó versenyzőknek. Létszámleépítésnél figyelembe vettük jelenlétüket, a régiek számára pedig visszavonulásuk után nyújtunk munkalehetőséget.- Van-e ajánlása az új elnökség felé?- Amit felsoroltam mint kudarcokat, azt ők valósítsák meg. A társadalmi támogatásról a magánvállalkozók felé nyissanak jobban, felhasználva személyes kapcsolataikat, és találjanak a labdarúgó-szakosztálynak tőkeerős támogatót már csak azért is, hogy az egyesületet legalább úgy jegyezzék a jövőben, mint régen. Néder István Biliárd Bajnok lett a „Fő-Grizzly”, ötödik a csapat Rózsa Norbert ausztrál lesz? Szenzációs magyar vonatkozású hírrel lepte meg a sportvilágot a Reuter német hírügynökség. A legfrissebb információk szerint Rózsa Norbert, a 100 m-es mellúszás világcsúcstartója, a barcelonai olimpia kétszeres ezüstérmese bejelentette, hogy az ausztráliai Perth-ben kíván letelepedni, és az 1996-os atlantai olimpián már új hazájának színeiben szándékozik rajtkőre állni. A huszonegy éves úszó jelenleg ideiglenes, sporttevékenységre vonatkozó tartózkodási engedéllyel végzi edzéseit Gerry Stachewicz edző irányításával az ausztrál városban. Stachewicz véleménye szerint nem jelenthet különösebb gondot, hogy Rózsa Norbert az ausztrál válogatott tagjaként versenyezzen az atlantai ötkarikás játékokon, azt azonban kétségesnek tartja, hogy a jövő évben megrendezésre kerülő világbajnokságon a jelenleg magyar állampolgárságú sportoló Ausztrália éremgyűjteményét gazdagítsa. A hírhez nehéz bármit is hozzáfűzni, de nem ártana elgondolkodni azon, vajon egy sikeres, fiatal sportember miért jutott arra az elhatározásra, hogy csak így szabadulhat meg az őt körülvevő negatív szenzáció visszahúzó hatásaitól. Tavaly júliusban Grizzly néven új biliárdklub alakult Szolnokon, amelynek versenyzői elindultak az ez évi kisgolyós pool-biliárd magyar csapatbajnokságon, végül nem is akármilyen eredménnyel, meglepetésre ötödik helyen végeztek. Ezt követte az egyéni viadal, melyen még szebb sikereket értek el a Grizzly Klub tagjai. A csapatbajnokságban nyújtott teljesítményük alapján a harminckét legjobb biliárdozó szállt harcba az egyéni bajnoki címért. Kettős szolnoki siker született, hiszen az alig tizenöt esztendős Balogh Gábor negyedik helyezett lett, míg a biliárd őshazájából, Angliából származó Salánki Julian az aranyérmet szerezte meg. Szombaton este kedves ünnepség keretében köszöntötték a sikeres versenyzőket. A Pelikán Szálló emeletén lévő klubban gyűlt össze a teljes gárda. Vezetőjük és szponzoruk, Balogh László - aki elsősorban az Olajbányász hívei körében volt eddig ismert - meleg szavakkal köszönte meg a játékosok teljesítményét. Bizakodva tekintenek a jövő felé, s a következő szezonban talán a csapatbajnoki cím sem elérhetetlen számukra. SZ. L. Gulyás jól használta ki magassági fölényét A Grizzly Klub ötödik helyezett csapata