Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-22 / 118. szám

1993. május 22., szombat 5 Nézőpont Szombati jegyzet Adók, adózók és az APEH Van annak már talán két hete is, amikor az APEH megyei igazgatósága sajtótájékoztatót tartott a hivatal tavalyi munkájáról. Többek kö­zött szó volt arról is, hogy szeretnék megváltoz­tatni a róluk alkotott negatvív képet, hiszen a befolyt, behajtott adók az állami költségvetést gyarapítják, és még véletlenül sem a cég me­gyei kasszáját. Ez így igaz, és tulajdonképpen nekem, mint adófizető állampolgárnak az állami költségve­téssel és nem az adóhivatal ilyen-olyan kiren­deltségével adódik súrlódásom. Elvégre kide­rült, hogy néhány évig, évtizedig olymódon fi­zettük az adókat, hogy fogalmunk sem volt róla, hová kerülnek ezek a forintok. Ma már ismert, hogy sokszor esztelen, ostoba nagyberuházá­sokra: Dunaújvárosba, Tengizbe, Bős-Nagyma­rosra, Diósgyőrbe - amelyek feneketlen kasként nyelték a milliárdokat. Nos, ma mi a helyzet? Eltűntek a nagyberuházások, de ami megma­radt: fogalmam sincs, mint adófizető állampol­gárnak, mire kellenek a befizetett ezreim, tízez­reim, a feleségem befizetett ezrei, tízezrei. Nem arról van szó, hogy tételesen óhajtanám szá­monkénti a levont summákat. Nem ezt hiányo­lom. Mert, ha tudnám, hogy ezek a munkával keresett forintok - amelyek nekünk is kellené­nek, hiszen gyerekeket nevelünk, iskoláztatunk - nemes célokat szolgálnak, nem is morgolód­nék. Ha mondjuk az óvodák, az iskolák, az in­tézmények fenntartására fordítják őket, vagy a magatehetetlen öregek segítésére, esetleg az or­szág bármilyen jellegű gyarapodására, egy szót sem szólnék a milliók, milliárdok miatt. De amikor azt látom, vagy olvasom, hogy az Or­szággyűlés közel négyszáz képviselője közül alig kétszáz, vagy annyi sincs jelen az ülésen, miközben ugyanez a testület pazarló nagyvona­lúsággal milliárdokkal lépi túl a költségvetést, akkor egy kunos kiszólás kívánkozik a gondo­latsor végére. Nem másért, csak azért, mert a távollévők valamilyen gáláns nagyvonalúsággal teszik ezt, az én pénzemből, a mienkből. Mi­közben az édesanyám 75 évesen 8 ezer 50 forint nyugdíjat kap havonta, és ezt a tételt véletlenül sem lépi, lépheti át: ennyi jut neki az átdolgo­zott életéért. Tudom rossz a hasonlat, hiszen más volt a felelőssége, a feladata, de egyúttal nagyon jó is, hiszen anyámhoz hasonlóan pár­százezer nyugdíjas, munkanélküli, kiskeresetű él hasonló összegből. Olyan emberek, és azok, akik szavazataikkal bejuttatták ezeket az urakat a legmagasabb választott tisztségükbe, fizetik őket derekasan, és elcsavarják a televíziót ami­kor az érdektelen vitákat látják. Az APEH, mint hivatal, mint cég - nevezzem bárminek - csak végrehajtó. Azt csinálja, amit neki a törvényho­zás dirigál. Mindebből még két dolog feltétlenül ide kívánkozik: a bérből és fizetésből élőknek hiánytalanul levonják az utolsó adókrajcárokat is. Ebben nincs hiba, úgy is fogalmazhatnék: jó­részt mi tartjuk el az államot. Ugyanakkor a be nem vallott évnyi jövedelmeket a legóvatosabb szakemberek évi 300 milliárdra be­csülik. Akárhogyan is van, ennek feltá­rása valahogyan olyan hatékonyságú, mint a heréit háre­­mőmek a nászéj­szaka. Az istennek se megy, pedig folynak a próbálgatások. Ezzel azt akarom mondani, hogy addig aligha beszélhetünk közteherviselésről, amíg a dolgo­zóknak a teher jut, az ügyeskedőknek pedig a haszon. Mert akárhogyan is nézzük, a Né­­meth-kormány kitalálta és a jelenlegi kabinet csinosítgatta adóteher család-, gyerek- és telje­sítményellenes. Azokat sújtja elsősorban, akiket segíteni kellene: a kiskeresetűeket, gyermeke­ket nevelőket és gáláns gesztussal futni hagyja a cápákat. Akiknek papíron ráfizetéses, éppen csak megéri a tevékenységük, a valóságban pe­dig házat cserélnek, kocsit vesznek. Tessék mondani miből? Gondolom annak az eltitkolt 300 milliárdnak a reájuk eső részéből. Ugyan­akkor szó sincs arról, hogy minden vállalkozó ilyen, vagy hasonló lenne. Ugyan már, dehogy! Hiszen harmaduk belebukik, harmaduk vegetál, harmaduk gyarapodik, mert sokat és eredmé­nyesen dolgozik. Egy szűk réteg pedig a jelen­legi vadkapitalizmus igazi vámszedője: a mar­kába nevet. Dolgozzatok ostobák, gondolja. És természetesen jajgat, hiszen ez is hozzátartozik a koreográfiához. A jövedelmek törvényileg meghatározott ré­szét persze valakinek be kell szedni. Ez érthető, világos, csak az nem mindegy, hogy kitől mennyit. Egyáltalán boldogulni hagyják-e az át­lagembert, vagy ott szorítanak rajta, ahol tud­nak. Tévedések elkerülése végett azt is megér­tem, ha szegény az eklézsia. De akkor legyen szegény vagy legalább takarékos a tiszteletes is: a kormány, az országgyűlés, a temérdek főhiva­tal, mert a javakat előállító ember tisztelete ezt kívánja. Jobban mondva kívánná. Éppen ezért elhiszem, hogy az adóhatóságoknál, az APEH-nél dolgozni nem mindig főnyeremény, hiszen az „imádság” olykor rájuk is száll. Ak­kor is, ha a miértekről, a levonások nagyságáról nem ők határoznak. Ahogy hallottuk, a szakembereik is dereka­san cserélődnek, pedig aligha a létminimumot kapják. Ennek ellenére sokáig nem fogja őket a hely. Megtanulják, amit lehet, vagy ahogyan mondják: kitanulják a szakmát, és keresnek olyan céget, ahol többet keresnek. Sőt általában fáradniuk sem kell, hívják őket. Ez természete­sen érthető és világos. Elvégre akinek az dóbe­vallás meg a paragrafusok a kisújjában vannak, nem biztos, hogy akkor csinál jó üzletet, ha egy állami cégnél marad. Vagy tévedek? A Steiß® Telefondoktor a dohányzás ártalmairól „Csak Neked” Jótékony célú koncert a fogyatékosokért A május 24-től 30-ig terjedő héten a Telefondoktor a do­hányzás ártalmairól és a leszo­kás fontosságáról tájékoztatja az érdeklődőket. Ismerteti egyebek között, hogy 1960-hoz képest napjainkban hazánkban 80 százalékkal több cigarettát adnak el. Az utóbbi években a lakosság évente 26-27 milliárd cigarettát szívott el. A becslések szerint a lakosságnak mintegy 38 százaléka dohányzik s így 6.700 cigaretta jut évente min­den dohányosra. A 15 évesnél idősebb dohá­nyosok cigarettafogyasztásában a világranglistán hazánké az első hely. Ezért sok még a ten­nivaló a dohányzás elhagyásá­nak propagálásában, a leszokás módszereinek elterjesztésében, hogy eredményesebben lehes­sen felvenni a küzdelmet a fő­ként dohányzás miatt keletkező légzőszervi, szív- és érrend­szeri betegségek és a rák ellen. A Telefondoktort a 117-2111 számon hívhatják fel az érdek­lődők. (MTI) Ma 17 órakor jóté­kony célú koncertet rendez a szolnoki sport­­csarnokban az ,,Oázis Alapítvány az értelmi fogyatékosokért” és a budapesti „Muzsikáért Alapítvány”. A „Csak Neked” címmel meg­hirdetett koncert a me­gyében élő megváltozott munkaképességűek munkahelyet támogatja. A Kézenfogva Bt. nemrég létrehozott munkahelyén meg­változott munkaképességűek, mozgássérültek valamint ér­telmi fogyatékosok dolgoznak. E munkahely támogatása és a fogyatékosok problémáira való odafigyelés szerepel a koncert céljai között. Vajon mit lehet elérni egy jótékony célú kon­certtel, és miért van szükség rá, hogy ezekre a gondokra újra és újra felhívjuk a társadalom fi­gyelmét? A koncert fővédnöke Halász István, országgyűlési képvi­­selő.- Ön szerint milyen jelentő­sége van egy jótékony célú kon­certnek?- Én a napjainkban felkapott Tégy a gyűlölet ellen! jelmon­dat helyett inkább arra hívnám fel az emberek figyelmét, hogy: tégy a szeretetért! Mert nagyon sok olyan ember él, aki szerete­­tet igényel. A koncertek ünnepek Az a néhányszáz ember, aki eljön egy ilyen koncertre, katar­zissal megy haza, hogy ő tett va­lamit, meghallgatta mások problémáit. Ugyanakkor nem a koncer­teknek kell megoldaniuk a fo­gyatékosok gondjait, hanem olyan egyéniségekre van szük­ség, akik szervezik az egyesüle­teket. Jó volna, ha nem egy em­ber lenne a meghatározója az egyesületeknek, hanem minél többen. Ha a civil társadalom természetes szerveződései kia­lakultak, könnyebben tudják tolmácsolni az elvárásokat azoknak, akik tehetnek valamit. Én fontosabbnak tartom a hét­köznapi aktív munkát. A kon­certek ünnepek, amelyek juta­lomként is felfoghatók azok számára, akik tesznek ezért az ügyért. De a koncert nem pó­tolja a hétköznapi munkát.- A hétköznapoknál ma­radva: nagyon sokszor gond, hogy a fogyatékost nevelő szü­lök nem mernek szólni az érde­keikért.- Ezen változtatni kell, mert Hofgárt Györgyné esete is bi­zonyítja, hogy harcolni kell a sorstársakért. De ebben a harc­ban nem elég, ha csak egy Hof­­gártné van. Szükség van bátor kiállású emberekre és lehetősé­gekre. Pl. foglalkoztatókra, re­habilitációs munkahelyre, ahol a szülő ott tudja hagyni a fogya­tékos gyerekét, ő pedig elmegy dolgozni, vagy segíteni az egyesület munkáját. Ha a szülők nem elég bátrak, hogy kiálljanak a gyermekei­kért, akkor hiába támogatja őket a társadalom.- Egy országgyűlési képvi­selő miért vállal fővédnökséget egy jótékony célú koncerten?- Megtisztelő, hogy engem kértek fel. Ez elismerése a munkámnak, így természetes, hogy vállalom. Vallom, hogy a mai politikai élet szereplőinek példamutatóan elől kell járniuk a kezdeményezésekkel, még akkor is, ha olykor érdekeket sért a megnyilvánulásuk. Sokszor a régi rend - amely a kényelem, a megszerzett pozí­ciók megtartására irányul - fenntartásában érdekeltekkel kell vállalni az összeütközést. Hofgárt Györgynével a me­gye különböző iskoláiban osz­tályfőnöki órákon beszélget­tünk a gyerekeknek a fogyaté­kosságról. Többször odajöttek hozzánk a diákok azzal, hogy szerintük Nyugaton több a fo­gyatékos ember. Nem több, ha­nem ők láttak többet, amikor kint jártak, mert ott a fogyaté­kosok ki tudnak menni az ut­cára. A társadalom befogadja őket, és természetesnek tartja, hogy élnek közöttük ilyen em­berek. Az egészséges társadalom­nak is az az érdeke, hogy a fo­gyatékosok problémáit meg­oldja. De ahhoz először is be­szélni kell ezekről a problémák­ról. Mert csak azt lehet megol­dani, amiről beszélnek. Másképp kell a társadalom­nak viszonyulni a fogyatéko­sokhoz. Mert az, hogy törvény­ben kimondjuk, hogy munkahe­lyeket kell biztosítani a fogya­tékosoknak, az csak egy módja az ő rehabilitációjuknak. De a társadalomnak még mindig ol­csóbb ilyen munkahelyeket lét­rehozni, mint ápolási díjon ott­hon tartani a fogyatékost. Ez vi­szont idő és pénz kérdése. Meg kell tanulni együttélni A koncert védnöke, dr. Pin­tér Sándor professzor, a sze­gedi orvostudományi egyetem gyermekklinikájának tanszék­­vezető egyetemi tanára, gyer­mekgyógyász. Két évvel ezelőtt a szolnoki Hetényi Géza kórház gyermekosztályának vezető fő­orvosa volt.- Hogy érzi magát a klini­kán? - ez volt az első kérdésem, amikor fölkerestem Szegeden.- Jól, mert van tennivaló bő­ven. A klinika 175 ágyas. A gyógyítás mellett egyéb felada­taink is vannak, mint pl. az ok­tatás (az orvostanhallgatók gye­rekgyógyászati oktatása) a szakorvosképzés, gyerekspecia­listák képzése, a szigorló orvo­sok segítése, a kutatás, a tudo­mányos munka. Dél-Magyaror­­szág legproblémásabb gyer­mekbetegei kerülnek a klini­kára. Rendelkezünk újszülött szívsebészettel is, amilyen raj­tunk kívül csak Budapesten van. Igaz, ezekből nagyon sok tevékenység Szolnokon is meg­volt. De ott a gyógyítás volt a fő feladat.- Mégis eljött.- Nagyon szép és hasznos életünk volt Szolnokon. A me­gyében összesen 22 évet töltöt­tem el, ebből húszat a megyei gyermekosztályon. Igényes szakmai munka folyt ott, sok jó adottságú szakember jött össze. Amit egy megyei kórházban meg lehetett tenni a betegekért, az megtették.- Nosztalgiája van?- Igen, hiszen nagyon kelle­mes emlékek fűznek Szolnok­hoz.- Miért jött el mégis?- Az a gondolat vezetett, hogy amennyiben Szegeden a helyem és itt tudok tenni vala­mit a szakma érdekében, akkor el kell jönni. A feleség, dr. Lehóczky Helga szól közbe:- Mert megszállottja a gye­rekgyógyászatnak, azért kellett eljönnünk. Dr. Pintér Sándor:- Én ezt úgy fogom fel, hogy itt a helyem. Reggel négykor kelek mindennap és este 7-8 órakor fejezem be a munkát.- Már Szolnokon is így élt. Amikor eljött Szegedre, túl volt már az ötvenedik életévén. Eb­ben a korban az emberek több­sége nem változtat, nem mer új életet kezdeni.- Ez egy kihívás, hogy meg­birkózom-e az új feladattal. Hozzá kell tenni, hogy ehhez a családi háttér is megvan. És az is nagyon jó, hogy a klinikán jó közösséget örököltem.- Ahányszor csak beszéltem Önnel, soha egy rossz szót nem mondott senkire. Mindig minden­kit és minden helyzetet dicsért.- Azzal nem megyünk előre, ha egymást bántjuk, de hozzáte­szem azt is, hogy jóindulatú kri­tikára is szükség van.- Ön az Oázis alapítvány ku­ratóriumának elnöke. Miért vál­lalta el az elnökséget?- Minden embernek feladata, hogy segítsen az elesetteken, de egy gyerekgyógyásznak még inkább az. Én tudom, hogy mennyire rászorulnak a segít­ségre, mert mint gyerekgyó­gyász, talán én találkozom a legtöbbet fogyatékos gyerekek­kel. Az egyik legnemesebb em­beri tevékenységnek tartom, hogy segítsünk rajtuk. Egy kö­zösségnek, egy társadalomnak az érettségét azzal is le lehet mérni, hogy hogyan segít az elesettjein. Sajnos, a rohanó vi­lág ma annyira más irányba te­reli a gondolatokat. A gyereke­ink neveltetése is eltolódott egy olyan irányba, hogy aki elesett, gyengébb, azon nem segítenek. Még jó, ha átlépnek rajta és nem bántják.- Ön szerint miért van ez?- A gyökerek egészen pici korba nyúlnak vissza. Már a bölcsődébe is csak az egészsé­ges gyereket vették fel, és nem éltek együtt a fogyatékosokkal, nem tanulták meg, hogyan kell rajtuk segíteni. Később, amikor a gyerekek felfogják, hogy tenni kellene valamit, értetlenül állnak a fogyatékosok előtt, mert nem tudnak bánni velük. Nem tudják, hogy hogyan kell együtt élni segítőén az eleset­tekkel. Szívükbe zárták a fogyatékosokat Minden ilyen koncert, mint ez a mai, azt segíti elő, hogy odafigyeljenek egymásra, hogy megtanulják az együttélést, a másik segítését. Hofgárt Györgyné, az Oázis Alapítvány alapító tagja:- Tavaly október 25-én ren­dezett az alapítvány egy koncer­tet a Madách Színházban „Van még hely a szívemben” címmel. Ez nagyon jól sikerült, a kon­certről készült műsoros kazettát a mai napig sokan kérik tőlünk. A koncerten nagyon jó hangulat volt, lehetett érezni, hogy min­denki egy célért dolgozik. Ak­kor a rendező, dr. Szarnék Ta­más azt mondta, hogy ezt meg kellene ismételni, az Oázis és a Muzsikáért Alapítvány - amelynek ő az alapítója - közö­sen rendezzen egy koncertet. Döntsem el én, hogy milyen célra.- Es milyen célra?- Nemrégen hoztunk létre a mozgássérültek megyei egyesü­letével közösen egy rehabilitá­ciós munkahelyet, ahol megvál­tozott munkaképességű embe­rek dolgoznak, mozgássérültek és értelmi fogyatékosok is. A Népjóléti Minisztériumtól megkaptuk a célszervezet kije­lölést, azonban nincs forgótő­kénk, nem tudunk anyagot vá­sárolni pl a varrodának. A kon­cert hasznát tehát a munkahely számára adnánk át. Ugyanis gondokkal küszkö­dünk. Nemrégen nyitottuk a munkahelyet, nincs anyagunk, és üzlethelyiségünk, ahol árul­hatnánk a termékeinket. A koncertet nagyon sok vál­lalat, vállalkozó, magánszemély támogatta. Budapesti cégek is, mivel az alapítvány országos. A sportcsarnokot is ingyen kaptuk meg, csak a színpad összeszere­léséért kell fizetnünk.- Milyen most a fogyatékos helyzete Magyarországon?- Még most is ott tartunk, hogy ha a szülők ( és nem in­tézmények) kezdeményeznek valamit a fogyatékosok szá­mára, az még mindig sok em­bert irritál. Kétségbe vonják, hogy a szülőnek joga sőt köte­lessége a gyerek sorsát előmoz­dítani. A koncerttel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy csodálatos szemlélettel bírnak azok, akik ebben az anyagias világban támogattak bennün­ket, ismeretlenül is fölvállal­ták, szeretik, szívükbe zárták a fogyatékosokat. Én ezt kö­szönöm a sorstársak nevében is, mert ez erőt ad nekünk. Paulina Éva „MACSKÁT FOGTUNK, ZSÁKBA MACSKÁT...” Nemrégiben a szolnoki Jósika Úti Óvo­dában tószegi kicsinyeknek - száznegyven apróságnak - tartott előadást a MARGA­RÉTA bábcsoport. Az intézmény óvónői közül tízen játszanak a tizenöt éve működő együttesben, amely évente két új előadást mutat be. A helyes norma- és értékrendszert, érzelem- és fantáziavilágot játékos formában fejlesztő bábjáték semmi mással nem pó­tolható. Ma vidéki tájolásra - Kőtelekre - utazott a csoport, ami bizonyítja, hogy nagy igény van e korosztály ilyen formában történő személyiségfejlesztő szórakoztatá­sára. (Illyés Csaba)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom