Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-03 / 101. szám

1993. május 3., hétfő Régmúlt idők focistája A katonaplacctól az olimpiai kerettagságig Kihívásra készül a megye A legtöbb élvonalbeli labda­rúgó élete kész regény. Mint Czigony Istváné, aki Szolnok­ról került az NB I-be, ahol ti­zenkét évig játszott. A Medgyesi-telep és a Kis­­gyep között elterülő katona­­placcon a háború előtt hatal­mas futballcsatákat vívtak. Czi­gony is köztünk volt, aki három lánytestvérével együtt korán félárvaságra jutott. Mint el­mondta, rendkívül anyás volt. Amikor Munkácsi mesternél au­tószerelést és gőzvulkanizálást tanult, udvarolt főnöke lányá­nak és a műhelyt is megkapta volna, ha nem futballozik. Ő azonban a Tabán csapatában játszott, amelyet Pápai építész­mérnök támogatott. Fazekas László, a Szolnoki MÁV edzője 1950 tavaszán leigazolta, a Járműjavítóban általános laka­tos szakmát tanult, de bérel­számolóként dolgozott. A MÁV az NB 11-ben a Szegedi Hon­véddal futott versenyt a bajnoki címért, de Czigonyt egy meg­gondolatlanság miatt Kecske­méten kiállították, kikaptak és nem jutottak fel. Az akkori csa­patban Almási, Ecseki, Ozs­­váth, Bozóki, Varga J., Búza, Pintér F., Körmendi, Somogyi és Horváth játszott. Ősszel Bodola lett a MÁV edzője, aki Czigony szerint 38 évesen is mindenkinél jobban focizott. Amikor Cegléden 4-1-re győztek, Bella az egész csapatot meghívta vacsorára, vele egy életre szóló barátság szövődött. Czigony balfedezetet játszott, de sokszor előrement balösszekötőbe is gólokat lőni. Mikor Bodola Szombathelyre távozott, őt is hívta. A MÁV-tól, hogy maradjon, egy öltöny ruhát kapott. Bodola to­vábbra is csalogatta, de ő egye­dül nem ment. így távozott vele a • Szolnoki MTE-ből Kole sánszky cs Ceglédrőj i Mb., .,. Csak egy évre engedték élj hogy a testvércsapatot meg­mentsék a kieséstől. Egy papnál kaptak lakást, aki segített az érettségi megszerzé­sében. majd tovább tanult felső­fokú technikumban. A szom­bathelyi bemutatkozás fényesen sikerült. Már az első mérkőzé­sen hatalmas gólt lőtt a Dózsá­nak. Befogadták, megszerették, a Haladás pedig megmenekült a kieséstől. Pályafutásának egyik csúcsa, amikor 1952-ben beke­rült az olimpiai keretbe klubtár­sával, Horváth Gy. kapussal. Sajnos azonban, a keret Szőnyi úti edzőmérkőzésén ütközött Kovács Imrével, porcsérülést szenvedett, így a keretből is ki­esett. Az akkori műtét olyan volt, mint egy rémálom. De mi­vel kevesen voltak, félgyógyul­­tan is játszani kellett. Az Üllői úton bődületes gólt ragasztott az FTC kapujába, de bedagadt a térde, levonult, s az akkor elő­ször játszó Mátra négy gólt rá­molt be. Bodola Pécsre is hívta, nem adták ki, ezért visszatért Szom­bathelyre. Egyszer kiestek az NB I-ből. de jöttek a fiatalok. Novák, Komora és visszakerül­tek a legjobbak közé. Közben Czigony arról is beszámolt, hogy úgy szerette édesanyját és Szolnokot, hogy tíz évig haza­járt Tisza vízért, amit kannával hordott Szombathelyre. Aztán jött 1956, amikor egyik barátja kérte, segítse átvezetni Ausztri­ába. Ez egy nagy törést jelentett anyja kérését magnetofonon szalagra rögzítették, a rádióban sugározták, s ő hazajött. Vesz­tére. Igaz, csak egy napig tartot­ták fogva, mert a szombathelyi rendőrkapitány hazavitte és a főtéren kétezres tömeg ünne­pelte. Ezután végig nagy for­mában játszott, de nyújthatott bármilyen jó teljesítményt, mel­lőzték. 1963-tól edzősködött, 1968-ban pedig, amikor Tóvizi István, az SZMTE edzője bal­esetet szenvedett, hazajött. A csapat három ponttal volt lema­radva az utolsó előttitől, két év­vel később pedig már hatodik lett. A Szolnoki MÁV-nál nem vállalt edzősködést, mert nem engedték Horváth Jánossal egy­ütt dolgozni. Következett Rá­­kóczifalva, Újszász, 1979-ben a Jászberényi Lehel. Szabó István gyúró hordta át a városba, aztán 1982-ben befejezte az edzőskö­dést, mert a családi körülmé­nyei úgy alakultak, hogy egye­dül nevelte a lányát és a fiát. Németországban élő lánya már egyenesbe jutott, de tizenhárom éves fiával élve, egyedül vezeti Czigony (jobbról) fejesig Horv klW további pályafutásában. A leg­ismertebb osztrák újságíró meg­tudta, hogy ott tartózkodik, azonnal megkereste, hiszen jó híre volt. A Népsport ..Hét vá­logatottjába” például Puskás előtt ő került be balösszekötő­nek. Mintegy négy hónapig tar­tózkodott Ausztriában, számta­lan klubba ajánlották. Ám édes­áth Gy., az FTC kapusa, egy,-, - u/I llői Hton , a háztartást. Sokan nem értik, ha hívják különböző rendezvé­nyekre, miért nem megy el. Ő, akinek a cigánytól a zsidó rab­bin keresztül az egykori megyei tanácselnökig mindenki barátja volt. A gyermeknevelés mellett azonban nem vállal már sem­mit. pataki Lassan hagyománnyá válik, hogy tavasz végén egy napig az egész ország sportol. A Kana­dából kiinduló Challenge Day mozgalom egyre inkább tért hódít hazánkban is. Idén 488 te­lepülés vállalta, hogy megpró­bál megfelelni a kihívásnak, Jász-Nagykun-Szolnok megyét 25 város és község képviseli május 26-án. Arról tájékozód­tunk, hol tartanak az előkészüle­tek, milyen lehetőségei lesznek a mozgásra vágyóknak. Szolnok: Ä megyeszékhe­lyen már 25-én megkezdődik a Challenge Day, 23,30-kor a vá­rosháza előtt a Repülőtiszti Fő­iskola zenekara játszik, éjfélkor pedig zenés tornával melegíte­nek a résztvevők. Az esemé­nyek központja a Tiszaliget lesz, a különböző labdajátékok (villanyfényes focimeccs, aszta­litenisz) mellett BMX és gör­deszka szlalomversenyek, erő­emelés, szkander a program. Délelőtt a Kadi-Kántor lábte­nisz duó várja kihívóit és persze az iskolásoktól a nyugdíjasokig mindenki számára nyitva állnak a sportpályák. Tíz órakor a vá­rosháza előtt kispályás labdarú­gás lesz a 4-es főúton. Délután ismét a labdáé a főszerep, a Vá­rosháza és a Megyeháza váloga­tottja találkozik egymással egy focicsata erejéig. Á Tiszaliget­­ben az ßvisok vetélkedőjén kí­­•'vül kirakodóvásár, térzene, ’’CD shinC V^a'lfz 'érdeklődő­ket. Este az Olajbányász kosár- és kézilabda csapata, valamint a MÁV MTE futballcsapata méri össze erejét a város általános- és középiskolás válogatottaival. Kunszentmárton: A Kö­rös-parti város főterén reggel 8 órakor közös tornával kezdőd­nek az események. A diákok nagy örömére tanítás nélküli nap lesz az iskolában, délelőtt itt tartják a sportversenyeket. Délután és este különböző vá­rosi programok közül válogat­hatnak a sportkedvelők. Újszász: Megyénk egyik tö­megsport-fellegvárában a tava­lyihoz képest visszafogottabban zajlik a viadal, ezúttal nem a pontszerzés, hanem a mozgás, a játék az elsődleges szempont. A nemrégiben átadott tornacsar­nokban rendezik a labdajátéko­kat és ez lesz az éjszakai futás és kerékpárverseny kiinduló­pontja. Zagyvarékas: Zenés éb­resztő után a fiataloknak a Kisz­­szögben rendezik a sportesemé­nyek nagy részét, s ugyanekkor a Madarak és fák napját, vala­mint a Gyermeknapot. Ők már előző nap kiköltöznek a rétre, ott vernek sátrat. Jászladány: A tavalyi nép­szerű és sikeres versenyeket ez évben is megismétlik a jászsági faluban. Lesz kocsi- és traktor­tologatás, birkabefogás, éjsza­kai futás, nyugdíjasok kerék­párversenye, tanár-diák meccs és persze labdajátékok. Kisújszállás: Táblától táb­láig tartó hajnali futással mele­gítenek be a város lakói, majd zenés tornával folytatják. Egész nap zajlanak a programokat, lesz úszás és víziverseny, triat­­lon, játékos sportvetélkedő, gördeszka- és kerékpárverseny. A záróprogram az este nyolc órakor kezdődő Nagy futás, utána pedig hajnalig rophatja a táncot, aki még nem érzi magát elég fáradtnak. Megyei körsétánkat a jövő héten folytatjuk, jó néhány jás­zsági és kunsági településen folynak még gőzerővel az elő­készületek. szs Számon kért a JB Elismert tévedés Nagy visszhangot kiváltó mérkőzés utózöngéire tett pontot a megyei labdarúgó szövetség játékvezető-bizott­sága. Sokáig beszédtéma volt ugyanis szurkolók, bírók és játékosok közt a Szolnoki Ve­gyiművek - Tiszafüred első osztályú összecsapáson tör­tént kirívóan sportszerűtlen jelenet, mikoris ' Gál kapus szándékosan beletaposott a földön fekvő Mátraiba. A ta­lálkozó rangadó volt a javá­ból, az eredmény döntően be­folyásolta a bajnokság vég­kimenetelét, az első hely, azaz a feljutás sorsát. Hogy miért húzódott mégis majdnem egy hónapig az ügy kivizsgálása? Az ominózus mérkőzést ápri­lis harmadikán, szombaton játszották, rá két napra pedig — tehát hétfőn - új vezetőséget választottak a megyei játékve­zetők. Elnök Marosvári Csaba, az NB I-es keret tagja lett, aki székfoglalójában rög­tön kijelentette, szigorúbb számonkérésre számíthatnak a síposok. Akkor még nem gondolhatta, azonnal ilyen jellegű munkája is akad. Mi­vel azonban több kollégája szemtanúja volt az első és má­sodik helyezett csapat hét végi, helyenként durva küz­delmének, nem mehetett el szó nélkül az eset mellett. Varga Sándor FIFA-játékvezető - csak érdeklődőként volt kint a találkozón - lett a korona­tanú, akinek állítását, mint „szuper ellenőrét" fogadta el a felkért vizsgálóbizottság, mely végül megállapította, többen is nagyot hibáztak a mérkőzésen. Kolcsár Géza já­tékvezető nem tartott megfe­lelő kapcsolatot partjelzőjével (akinek látni kellett volna a szabálytalanságot), az ellenőr nem vette észre a szándékos durvaságot, és a hazai csapat intézője sem Íratta be a talál­kozó jegyzőkönyvébe a súlyos sérülést. Mivel a megyei JB rendezte a bajnokit, de a szomszédos Pest megyéből érkeztek a dirigensek, időbe tellett az ügy felderítése. (így fordulhatott elő, hogy három héttel később ismét Kolcsár bíró működött közre a Tószeg - Vegyiművek bajnokin.) Most azonban megszületett a határozat első része, melynek értelmében Terenyei Joachim ellenőrt két hétre felmentik a munkavégzés alól. A játékve­zetői hármas ténykedését is kivizsgálta ugyan a bizottság, de velük szemben csak a saját testületük Pest megyében jár­hat eh, ennek eredményéről természetesen szintén beszá­molunk. Minden elismerésünk az új játékvezetői bizottságé, mely­nek volt ereje és bátorsága beismerni a bírói, ellenőri hi­bát. Remélhetően jó szokását a továbbiakban is megtartja, s ezáltal tagjai ritkábban lesz­nek céltáblái szurkolóknak, edzőknek. (Géléi) Mennyit ér az OIK-arany? Nagy Károly A múlt hét végén az Olajbá­nyász kézilabda szakosztályá­nak eddigi legnagyobb utánpót­lás sikerét vívták ki az ifjúsági korú kézilabdázók. A vezetőe­dzőt, Nagy Károlyt és segítőjét, Szigeti Sándort kérdeztük arról, vajon mennyit ér az OIK-arany?. Nagy Károly: - Elsőségünk igazi értéke akkor fog megmu­tatkozni, ha a bajnoki aranyér­met is megszerezzük. Igazán így lenne kerek közel másfél éves munkánk. Hiszem azt, hogy a srácok a bajnokságban is az élen végeznek, ellenkező esetben talán mindenki csaló­dott lenne. Szigeti Sándor: - Számomra döbbenetes, hogy a gyerekek egy ilyen eredmény után meny­nyire át tudtak hangolódni a bajnokságra. Csak arra koncent­rálnak, hogy legyőzzük a Nyí­regyházát, az újabb aranyérem megszerzéséért minden mun­kára hajlandóak.- Némelyek azt sérelmezték az ÓIK során, hogy ez az ifjú­sági együttes összevásárolt já­tékosok gyülekezete. N. K. - Erre a következőt tu­dom válaszolni. Dengi az én já­tékosom volt Cegléden, Mol­nárt Kiskunhalason fedeztem fel egy tornán, a Dunaújváros­ból igazolt Szloskát pedig éde­sapja irányítottéi hozzánk, mivel a Duna partján nem volt meg­elégedve a szakmai munkával. A három abonyi. Makai, Berkó, Petrezselyem, tízéves korától Szolnokon nevelkedik, köszön­hetően az Abonyi Ál.-val kötött megállapodásnak, mely szerint a hetedikes korú tehetséges gye­rekeket az Olajbányászhoz en­gedik. Természetesen későbbi beiskolázásukról egyesületünk gondoskodott. Sz. S. - Szerintem ez a siker annak az edzői gárdának is az érdeme, amelynek munkáját még Kiss József és Horváth Jó­zsef kezdte el. Csupán annyit szeretnék hozzátenni, hogy Szi­geti, Bagdi, Bánffi, Szömyi, Vereczkei, Faragó és Szép Kiss R. saját nevelésű gyerekek.- Bendó 26 gólja nélkül mire lett volna képes a csapat? Sz. S. - Nem hiszek abban, hogy a tornát Bendó Csabi nyerte meg, hisz góljainak nagy részét hetesből szerezte. Tudni kell azt is, amikor ő „gödörben” volt, akkor a csapat tolta őt, most pedig fordítva történt. Nem lenne korrekt a többiekkel szemben hangsúlyozni érde­meit. N. K. - Tény és való, Csaba rutinja és fizikai képessége meghatározó. Sorolhatnék tor Szigeti Sándor nákat, amelyeket azonban nélküle is megnyertünk. De nem az a fontos, hanem az egy­séges csapatmunka, amelyben a 15 és 19 évesek egyaránt ma­ximumra törekednek. Itt jegy­zem meg, mi adtunk lehetőséget Erdélyi Lacinak, aki szintén a felnőtt csapat keretéhez tarto­zik, de ott nem kapott tehetsé­géhez méltó feladatot.- Kiket javasolnának ősztől a felnőtt csapatba? Sz. S. - Az attól is függ, ki lesz az edző. Szerintem Dengi, Bagdi, Molnár és Szigeti tagja lehet a keretnek. N. K. - Az a véleményem, legalább hat gyereket állandóan foglalkoztatni kellene a felnőt­teknél. Ha nem is a bajnokság­ban, de legalább az edzéseken, tornákon, kupákon. Ha másként lesz, az Olajbányász óriási hibát követ el a jövő csapatának épí­tése szempontjából.Ilyen tehet­séges gárda nincs még egy az országban. (ni) 15 PEPITA Athén. Különös balesetet oko­zott önmagának egy görög klubban játszó szerb kosárlab­dázó. A Panionios játékosa, a harmincéves Slobodan Janko­­vic a bajnokság rájátszásos mérkőzésén mérgében bevágta fejét a palánkot tartó egyik rúdba, amikor kipontozódott a Panathinaikos elleni találkozón. Azonnal összeesett, s mint ké­sőbb kiderült, súlyos gerincve­lősérülést szenvedett. Állapota kritikus, mindkét lába és testé­nek nagy része egyelőre meg­bénult, és az orvosok nem tud­ják megmondani, hogy a spor­toló képes lesz-e valaha ismét végtagjai mozgatására - közölte az őt ápoló athéni kórház egyik orvosa. London. Megoperálták az angol labdarúgó válogatott leg­­ismeretebb játékosát, a közép­pályás Paul Gascoigne-t, aki­nek a szerdai, Hollandia elleni világbajnoki selejtezőn tört el az arccsontja. Az olasz Lazio idegenlégiósára legalább két hét kényszerpihenő vár, miután a holland Jan Wouters belekö­nyökölt az arcába. Gascoigne-t a szünetben kellett lecserélni a 2-2-es döntetlennel véget ért találkozón, csapata nem nélküle nem tudta megőrizni előnyét. Bukarest. Tolvajok fosztot­ták meg olimpiai érmeitől a ro­mán tomasport büszkeségét, Lavinia Milosovicit. Barcelona kétszeres bajnoknője, aki né­hány hete Birminghamben is nyert egy aranyérmet a szeren­­kénti világbajnokságon, szülei­vel együtt bérel lakást Orsován, s házukat vasárnap látogatták meg a betörők. A felbecsülhe­tetlen értékű érmeken kívül ház­tartási gépeket, ruhákat és 300 .német márkát tulajdonítottak el a hívatlan vendégek. Prága. A mindössze harmin­cezer lakosú észak-szlovákiai hegyi település, Poprád merész álmokat szövöget. A Magas- Tátra lábánál fekvő városka a 2002. évi téli olimpiai játékok megrendezését akarja megpá­lyázni, Lengyelországgal közö­sen, hiszen mindössze hetven kilométerre van a határ. A szlo­vák kormány ígéretet tett arra, hogy júniusig megvitatja a pop­­rádi tervet. Iszlámábád. Az afgán iszlám hírügynökség szerint afgán bir­kózó csapat is volt azon a szov­jet gyártmányú katonai repülő­gépen, amely a rossz időjárás­ban szerencsétlenül járt a he­gyekben. A gép a fővárosból, Kabulból tartott még kedden az ország északi részén fekvő Ma­­zar-i-Sharifba, amikor lezu­hant. Miután a rádió-adórend­szer az afgán polgárháború so­rán csaknem teljesen megsem­misült, a balesetről csak két nappal később szereztek tudo­mást, amikor nomád törzsbeliek a roncsokra bukkantak. A repü­lőn tartózkodó valamennyi utas, azaz 76 személy életét vesz­tette, ám hogy közülük hányán voltak sportolók, arról nem szól a jelentés. Buenos Aires. Júniusban rendezik meg Dél-Amerika labdarúgó-válogatottjainak rendszeresen ismétlődő, nagy­szerű futballt hozó bajnokságát, a Copa America küzdelmeit. Az egyik favorit, Argentína együt­tese két kulcsjátékosa nélkül kénytelen kiállni. Az már na­pokkal ezelőtt véglegessé vált, hogy Claudio Caniggia szolgá­latairól jövő májusig le kell mondania Alfio Basile szövet­ségi kapitánynak. Mivel Canig­gia az AS Roma színeiben ko­kaint „használt”, s eme bűnös tevékenységén rajta is kapták, az olasz szövetség fegyelmi bi­zottsága eltiltotta a szőke hajú támadót. Basile pénteken újabb kedvezőtlen hírt kapott telefo­non. Diego Maradona, a dél­amerikai csapat ásza értesítette Basilét, nem jön haza a soro­zatra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom