Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-18 / 114. szám
1993. május 18., kedd Hazai tükör 3 Tanulmányi verseny Jászberényi sikerek EGY ÁLOM TELJESÜLTA karcagi Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola régi álma volt, hogy egy új erőgépet vegyenek, hiszen a gyakorlati oktatás egyre jobban beszorult az iskolába, az üzemek egyre kevésbé tudnak segíteni. A géppark régi gépekből áll, jelenleg 100 hektárt művelnek, ősztől újabb 300 hektárt kapnak az önkormányzattól. Ennek megműveléséhez és a gyakorlati oktatáshoz sikerült az önkormányzattól, a nádudvari KITE-től, központi pályázatból és saját pénzből beszerezni egy 160 kW teljesítményű John Deere traktort. Ez előtt a 7 milliós gép előtt nincs akadály, minden munkát el lehet vele végezni. (Fotó: K. É.) Töprengő orvosok Vállalkozni vagy nem? Nagy dilemma előtt állnak a háziorvosok: május végéig igent vagy nemet kell mondaniuk arra a kérdésre, hogy vállalkozásban akarják-e folytatni az orvosi praxist, vagy maradnak továbbra is közalkalmazotti munkaviszonyban az önkormányzatoknál. A szolnoki háziorvosok tanácstalanok. Úgy vélik, nincs elég információjuk ahhoz, hogy döntsenek. A határidő pedig vészesen közeleg. Dr. Sinkó Káli Róbert, a polgármesteri hivatal egészségügyi főmunkatársa nem látja ilyen rossznak a helyzetet.- Igaz-e, hogy május 31-ig nyilatkozniuk kell az orvosoknak?- Az önkormányzatnak meg kell kérdeznie az orvosokat május 31-ig, hogy vállalkoznak-e vagy sem, és ha igen, akkor milyen formában vállalkoznak. De ez nem jelenti azt, hogy ha valaki május 31 -ig igent vagy nemet mondott, az később nem változtathat a helyzetén. Ha valaki, mondjuk, júniusban látja úgy, hogy ő mégis megpróbálja a vállalkozást, akkor is megteheti.-De a háziorvosok úgy érzik, hogy nem tudnak dönteni, mert nincs elég információjuk.- Miről nincs?- Például arról, hogy mennyi pénzt kap egy háziorvosi praxis.- A mostani finanszírozási és működési költségeket meg tud-Merkur Privatizáció előtt Ez év áprilisától - az Állami Vagyonügynökség döntése alapján - részvénytársaságként működik a hazai személygépkocsi-kereskedelem valaha egyetlen óriásvállalata, a Merkur. A már majdnem felszámolásra ítélt cég sikeres válságkezelési programot hajtott végre, alaptőkéje 722 millió forint. juk mondani. Meg kellene tanulniuk az orvosoknak a gazdálkodást. Mert most, hogy más fizeti ki a költségeket, nem érdekli őket, hogy mennyi például a gázszámla a rendelőben. Ha vállalkoznak, esetleg ügyesebben kijönnek a pénzükből. Szolnokon speciális helyzet ' alakult ki. Január elsejétől jogilag az egészségügyi szolgálat levált a Hetényi Géza Kórháztól, és az önkormányzatnak van fenntartási kötelezettsége. De az alapellátás pénzét a mai napig a kórház kapja meg, és utalja át a városi egészségügyi szolgálatnak. A társadalombiztosítás havonta átlagban 1,1 millió forintot biztosít egy felnőtt-háziorvosi praxis részére. Csak az a kérdés, hogy ez mire elég? Ezt maguk a leendő vállalkozók sem tudják.-De a háziorvosok azt is szeretnék tudni, hogy mennyit ad például az önkormányzat.- A működési költségekből - a képviselő-testület döntése alapján - részt fog vállalni a város. Az önkormányzat ingyen adja a rendelőt és az eszközöket. Rendelőnként kell megállapítani, hogy mi az a plusz, amit az önkormányzatnak valamilyen formában át kell vállalnia. Ez mikor dől el?- Június elejéig megszületik a konkrét szerződéstervezet.- Akkor hogyan nyilatkozzanak az orvosok május 31-ig?- Ma az alpolgármesterhez, a szolgálathoz vagy hozzám bejön valaki érdeklődni, szívesen tájékoztatjuk a lehetőségekről.- Az orvosok azt mondják, hogy az önkormányzat nem tájékoztatta őket a vállalkozás feltételeiről.- Idáig még senki nem érdeklődött a lehetőségekről. Mi senkit nem kényszerítünk arra, hogy vállalkozó legyen. Arra sem, hogy közalkalmazott maradjon. En vállalkozásbarát vagyok, mert a jövő útja a magánpraxis. Paulina Éva Hagyományosan május első napjaiban rendezik meg Győrben az Irinyi János Középiskolai Kémia Verseny országos döntőjét. Az Irinyi-versenyek sorában a mostani különleges, ugyanis huszonötödik alkalommal rendezték meg. Azon iskoláknak, amelyeknek diákjai versenyeztek, emlékplakettet adományoztak. Előzetes selejtezők után jutnak el a legjobbak, aszerint, hogy mekkora óraszámban tanulják a tárgyat. A közismereti kémiát tanuló szakközépiskolások harminc - ketten mérkőztek; Jász-Nagykun-Szolnok megyét ebben a típusban Száraz Richárd, a jászberényi Liska József Erősáramú Szakközépiskola és Gimnázium második osztályos diákja képviselte, aki a 11. helyen végzett, tanára Csiszár Sándorné. A szép eredmény értékét növeli, hogy Száraz Richárd képviselte tavaly is a megyét, akkor a középmezőnyben végzett, s most sikerült lényegesen előkelőbb helyet kivívnia. A szakközépiskolások tíz éve vehetnek részt a versenyben; nyolc alkalommal a Liska diákja képviselte a megyét. A gimnáziumok kategóriájában is született megyei siker. Itt Oláh Judit, a Lehel Vezér Gimnázium tanulója jeleskedett azzal, hogy eljutott a versenyre. Az igencsak „emberpróbáló” feladatokkal szépen megbirkózott dr. Wirthné Kalmár Nóra tanítványa, aki végül is a 14. helyet szerezte meg. Fel nem vett nyeremények A Szerencsejáték Rt. játékokat szervez, hogy megtalálja a fel nem vett nyeremények új tulajdonosait. Az rt.-nél eddig több millió forint halmozódott fel, amit az ismeretlen tulajdonosok valamilyen okból a pénztárban hagytak. Ez az összeg nem marad az rt.-nél a továbbiakban. Az egyik játék a Nyári Bongó Csoda, amelyben a játékosok 18. millió forintot nyerhetnek. A/ vehet részt a játékban, aki ötven darab nyeretlen májusi Bongó-sorsjegyet beküld az rt.-hez. Közülük a legszerencsésebb hármat egy-egy millió forint várja. Jótett helyébe baltát kapott Hogy hová? A fejébe Sajátosan értelmezte a jótett helyébe jót várj közmondást Jávor László 61 éves Szolnok, Hoksári úti lakos. Ugyanis kutyája tartásáért, etetéséért az egyik szomszédjának baltával, pontosabban fogalmazva baltacsapással fizetett. Jávor rokkantnyugdíjas, elvált a feleségétől. A gyerekei felnőttek, ő pedig egyre gyakrabban a pohár fenekére nézett. Lett is ennek következménye, amelyet az orvosi szaknyelv alkoholos eredetű jellemfajulásnak nevez. Mindezek ismeretében az sem meglepő, hogy nem egyszer összeütközésbe került a törvénnyel. így emberölés bűntettének a kísérlete miatt egyszer már kivonták a forgalomból, majd ifjúság elleni bűntettért ült. Ezt követte az az elzárás, Budapesten Kábítószer-felderítő tanfolyam Nemzetközi kábítószer-felderítő tanfolyam kezdődött tegnap Budapesten az ORFK központjában az Egyesült Államok Kábítószer Ellenőrző Hivatala (Drug Enforcement Administration - DEA) szervezésében. A tanfolyamon 14 országból érkezett szakértők vesznek részt, magyar részről az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat, a magyar Interpol Iroda, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának illetékesei, összesen 10-en. amelyet súlyos testi sértésért róttak ki rá, de eljárás folyt ellene tartási kötelezettség elmulasztásáért is. Egyszóval nem most kezdődtek a bajok vele. Kötekedő természete, mértéktelen italozása miatt az ismerősök, ha csak tehették, kerülték. Alapos okuk volt rá, hiszen írásunk főszereplője más csínytevéseket is elkövetett. Csak úgy heccből bezörgetett az ablakokon, követ dobált az udvarokba, olykor hangosan beszélt magában, a parkban az ott játszó gyerekekkel veszekedett. Az eset előzményei még 1991-ig nyúlnak vissza, amikor egy másik ügye miatt a rendőrség letartóztatta. Etlen-szomjan, árván otthon maradt a kutyája, és amíg a gazdi a rácsok mögött várta szabadulását, az egyik szomszéd megsajnálta a tartós diétára fogott ebet. Közös kerítésüket megtágította egy szakaszon, hogy napról napra enni, inni adhasson a gazdátlan jószágnak. Akárhogy is nézem, ezért köszönet járt volna, de Jávort más fából faragták. Szabadulása után azt hitte, amíg ő a rendőrségi fogdában csücsült, a szomszéd betört a házába. Forrt benne a méreg, és noha semmije sem veszett el, egyre jobban belehergelte magát a feltételezésbe: őt bizony meglopták. 1992. május 20-án elérkezettnek látta az időt a leszámolásra - a nagy semmiért. A szomszéd a háza előtt az egyik ismerősével beszélgetett, Jávor mögé lopódzott, és a magához vett kisbaba élével a mit sem sejtő, háttal álló férfit fejbeyágta. Olyannyira, hogy a koponyája szilánkosra tört.- Megvan a betörő! - rikkantotta diadalmasan. A szerencsétlen férfit annyira váratlanul érte az ütés, hogy védekezni sem birt. A szakszerű és időben elvégzett orvosi beavatkozás megmentette, noha a sérülése hosszú hetek után gyógyult. A baltával igazságot osztó Jávor László ügyét első fokon a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság, dr. Jenővári László tanácsa tárgyalta. Enyhítő körülményként értékelték, hogy betegsége miatt beszámító képessége korlátozott. Uganakkor súlyosbító tényként esett latba, hogy tette elkövetésére veszélyes eszközt használt, nem beszélve arról, hogy korábban is büntetve volt már. Mindezek figyelembe vételével elsőfokon Jávor László életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt két év börtönt kapott. Az ítélet nem jogerős. D. Sz. M. Keddi jegyzet Elballagott a vén diák Hétvégén megint felcsendültek a jól ismert dallamok a középiskolákban: Ballag már a vén diák . .. Az embernek önkéntelenül a régi ballagások jutnak eszébe ilyenkor. Az, hogy annak idején mi is éppen ugyanígy búcsúztunk és ugyanígy ... hittünk. Akit éppen kibocsát védőszárnyai alól az iskola, az mindig bizakodik. Nem is tehet mást. A remény az ő része, és a realitást szinte nélkülöző nekibuzdulás, hogy ő meg fogja valósítani az álmait, nem úgy, mint apái és nagyapái tették. Igaz, ezt annak idején apái és nagyapái is így gondolták, a virágcsokrot szorongatva kezükben, amikor utolsó útjukra indultak az iskola épületében. Aztán az élet igazolta vagy nem, hogy mire mennek álmaikkal. Ez a nemzedék is álmodik, természetesen. Az álom jogát elvitatni nem is lehet tőlük. Lelkesek még nagyon. A hitük töretlen, az arcuk sima, az erejük határtalan. Ki orvos akar lenni, ki kutató, ki tanár. A valóság ugyan be-behatol a viágukba a családjukon keresztül, vde most még nem zavarja őket annyira. Igaz, hogy munkanélküli a mama, igaz, hogy keveset keres a papa, de ez most nem olyan fontos a számukra, hiszen fölvették őket az egyetemre! Előttük van még öt év, egy pálya, egy hivatás ígérete, és talán ... talán öt-év alatt történik valami. Még nem gondolnak arra, hogy orvosnak lenni ebben a leépülő egészségügyben, hogy kutatónak lenni ebben a pénzhiányos világban, hogy pedagógusnak lenni ideges gyerekekkel, gyerekellenes tantervvel... Nem, ők még nem gondolnak erre. Ha igen, akkor is elhessegetik a gyülekező felhőket. Hiszen öt év hosszú idő. így gondolták annak idején mások is. Akikből mostanára gerincét meghajtó, megalkuvó, lemondó felnőtt, orvos, tanár, mérnök, kutató lett. Ok talán tudnának tanácsot adni a most kezdőknek - de jobb, hogy nem teszik. A hitüket csorbítanánk, csak azzal, hogy körbemutatnánk: nézzetek szét, mi vár rátok? Szégyen is önthetné el az arcunkat, ha körbemutatnánk: ezt hagytuk rátok! Ezt adjuk át! Jobb, ha nem zavarjuk most az egyetemre készülődés áhítatos csöndjét. Végül is ... öt év alatt tényleg sok minden történhet. Hadd reménykedjenek! Mert a remény mindig túléli a történelmet. Paulina Éva Nem utópia az arany középút „Ah, vége, vége vagy ki tudja, Diák marad az ember amíg csak él” (Reviczky) Elmúlt hát május idusa, a ballagások torokszorítóan szép, érzelgős napja. Virágok, könnyek, jólfésült borzas fejek, egyre nőiesebb lánytekintetek. Zöld a lámpa, s a ballagok kilökődnek az élet iskolájába. Mostanság napfogyatkozás járja a ballagok hadára. Nem ijesztgeti már őket az alma mater a nagybetűs élettel. Minek is tenné? Ráterpeszkedik az anélkül is a végzősökre. Egyébként is, jobb félni, mint megijedni. S a félelem? Nem fiatalhoz illő érzelem. Azért bőven akadnak felhős tekintetek, ahogy vonulnak szépen, felnőttesen. Fenőtté válni kötelező. Nem választás kérdése, s nem azért, mert menő. Akinél sokat késik, az lemarad: legyen férfi vagy nő. Márpedig a felnőtté váláshoz idő kell. Legújabbkori társadalmunk e tekintetben mohó s tékozló. Vegyük sorra, miért e szó? A felnőttség sok-sok kritériuma közül csupán egy a betöltött tizennyolc év. A magyar jog ekkor nagykorúsít. Másik a testi fejlettség befejeződése. Fiziológiailag, biológiailag e korban még nem jellemző. Újabb követelmény a társadalmi és lelki fejlettség. Ez ugyancsak nem lehet még erény az ifjúkor kezdetén, hisz hol van még a sokoldalú élettapaszatalat mint felnőttkori ismérv? De átalakuló társadalmunkban lehet-e lelkileg eléggé fejlett, akár a negyvenéves felnőtt is, ha máról holnapra, hirtelen munkanélkülivé válik? Tudjuk a választ, hisz előttünk zajlik a hétköznapi kis egzisztenciák sorának látványos-szomorú összeomlása. Feltétele még a felnőttségnek a felelősségvállalás önmagunkért és másokért. Ez is olyan készség, ami egyik napról a másikra nem jöhet létre. Egyszóval nem rózsás a kép. A felnőttpedagógia szerint a korai felnőttség huszonegy évesen kezdődik. Addig a fiatal egy köztes állapotban lebeg. Nincs gond, ha újabb iskolába fölveszik. Ha nem? Akkor sajnos jöhet mindenféle veszedelem. Az otthonról, iskolából hozott értékek, normák - ha vannak - ekkor segíthetnek. Az arany középutat kellene megtalálni. Ezt a legnehezebb, de akinek sikerül, az boldog ember lehet. Mi kell ehhez? Mondom én: tudatosság, kitartás, egyéni életterv, felelősségtudat, kritikai érzék, önművelés, önkontroll, élettapasztalat. S alázatos szolgálata egy ügynek, munkának, eszmének, gondolatnak. A többi már gyerekjáték. Ezért hát: „Merjetek nagyok lenni, Ti kik valami jobbra vagytok meghívó ...” (Széchenyi István) Simon Cs. József Határőrség Hétezer visszaküldött Elfogtak 136 határsértőt Nagylaknál 24, Gyulánál 15, Ártándnál pedig 10 órát kell várnia a kilépő kamionoknak, és Ártándnál a személyforgalomnak is 3 órába telik a kilépés - mondta el tegnap az MTI-nek a Határőrség szóvivője. Krisán Attila ezredes arról is tájékoztatott, hogy a hét végén hétezer külföldi állampolgártól tagadták meg a beléptetést, mert nem rendelkeztek a belépéshez szükséges feltételekkel*. Elfogtak 136 határsértőt, közölük 115-en kifelé próbálkoztak. Az osztrák hatóságok 55 határsértőt adtak vissza a magyar határőröknek. >