Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-01 / Ünnepi különszám

1993. május 1., szombat Itt a munkavállalók beszélnek 3 Forgács László földművelő Jászjákóhalmán „A kutya maradt, csak a konc változott” Szeptember 1-jén leszek 72 éves. Jákóhalmán születtem. Szüleim 23 hold földön gazdál­kodtak. Ketten vagyunk testvé­rek. A nővérem a faluban lakik. A 6 elemi elvégzése után édes­apámnál dolgoztam, vigyáztam az állatokra, vetettem, kaszál­tam, s ahogy nőttem, minden munkát végeztem apámnak. Negyvennégy decemberében kerültem ki a frontra a Dunán­túlra. ’45 februárjában fogságba estem. Ezérkétszázan voltunk huszárok (közben a nyíregyházi huszáredredhez kerültem) ki­lenc nap és kilenc éjjel harcol­tunk, s mindössze tizenheten maradtunk. Természetesen mindannyian fogságba estünk. Mikor megtudtam, hogy minket is ki akarnak vinni, Oroszor­szágba, akkor megszöktem, és május végén értem haza a szülői házba, ahol tovább dolgoztam apámmal. ’47-ben megnősül­tem, házasságunkból két fiú született - ma már három uno­kánk is van. Apám földjére építettem egy kis tanyát, s ott lakom még ma is. A tanya körül örököltem tíz holdat, ezenkívül volt még má­sutt 5 holdam, meg a feleségem 11 hold földjét műveltem. ’53-ban az első tagosításkor nem léptem be a téeszbe. ’56-ban belekeveredtem az eseményekbe, bár nem csinál­tam semmit, csak az akkori párttitkárhoz elmentünk egy pá­ran, s közöltük vele, hogy hagyja el a falut, mert nem ál­lunk jót érte. Még csak hozzá sem nyúltunk. Hát ez volt az én bűnöm. '57 februárjában elvit­tek, jól összevertek, a herényi börtönbe kerültem, onnan egy hét múlva Szolnokra, s onnan még aznap elvittek Kistarcsára az internáló táborba, ahol 16 hónapot húztam le. ’58 őszén kerültem haza, s tovább gazdál­kodtam. ’59-ben elvették a 15 hold saját földemet, s a mai na­pig is a feleségem megmaradt földjén dolgozom. Természete­sen a megélhetéshez ez kevés volt, ezért fuvaroztam, külön­böző bérmunkákat is végeztem. Nagy örömmel fogadtuk a kárpótlást, jegyem van, azonban földem még most sincs. Április 21-én volt a licitálás, de közölték, hogy csak ősszel mérik ki. Pedig a tanyám mel­lett ott van a régi földünk meg­­műveletlenül - bár nemrég fel­szántották. Azt közölték velünk, hogy itt kapjuk majd meg, de egy parasztembernek megsza­kad a szíve ha látja, hogy a föld - pláne ami a sajátja volt - par­lagon hever. Tudja az az igazság, sok válto­zás nem történt, a kutya maradt csak a konc változott. A Kádár­kormány idejében nem volt sza­bad, vagy nem volt tanácsos be­szélni, bírálni a munkájukat, vi­szont 3 forintért vettem a kenye­ret. Ma beszélhetek, bírálhatok bárkit, csak lassan a kenyeret száz forintért veszem meg. Mint volt politikai fogoly kap­tam kitüntetést, de pénzt nem. A hadifogságért emelték a nyugdí­jamat havi 500 forinttal így is alig éri el a hétezret. Van egy öreg 17 éves lovam, azzal dolgo­zom, 1 tehén és 2 malac no meg egy kevés aprójószág. Egészségi­leg elég jól vagyok, bár jobb lá­bam érszűkületes, és elég sokat fáj. Nagyon sok mindenen átestem életem folyamán, mindig csak dolgoztam, s tudja igazán nyu­godt akkor lennék, ha már meg­kapnám jogos jussomat. Nagy Zsolt Borsos Ferenc 36 éves tisza­­igari lakos. Miután elvégezte a nyolc osztályt, elhatározta, hogy a vasas szakmához köti az életét. A tiszafüredi MHD szerkezetila­­katos-tanulója lett. Élete közel húsz évig teljesen szabályos kö­rülmények között alakult. 1974-ben felszabadult, és az „inasévek” után elég hamar be­vonult katonának. A sereg után megnősült. Gyermekei, Melinda és Claudia ma már 15 és 12 éve­sek. Közben szakmai tapasztala­tával együtt fizetése és beosztása is nőtt. 1987-ben lett lakatos cso­portvezető. Egészen 1991-ig az is maradt. Ekkor a szabályos mun­káspályáról kisiklott a Borsos család vonata. Feri - szinte egy­­időben feleségével, Ilonával - munkanélküli lett. A minap ismét összefutottunk a tiszaigari Ka­nyar vendéglőben. Én vendég voltam, ő „pincértanulóként” a szakmai fogásokat leste el tanul­tabb kollegájától.- Hot is kezdjem? Elég nagy meglepetés volt téged pincértanu­lóként viszontlátni. Remélem, nem haragszol meg: kicsit úgy festettél, mint az a bizonyos elefánt a porce­lánboltban. Hogy is történt ez az egész?- Soha nem titkoltam, hogy munka után mindig jólesett egy-két korsó sör. Csak sör! Tö­ményét én nem iszom. Házam kertlábas a Kanyar vendéglővel. Mióta megnyílt, oda járok át. Ott futottam össze a főnökkel, aki Csáky Kálmán 29 éves, zene­tanár, zenész. Évekkel ezelőtt, a pécsi zeneművészeti főiskola elvégzése után jött Szolnokra, ahol kürttanár, a szimfonikus zenekar zenésze, a William Brade rézfúvós kvintett „oszlo­pos” tagja.-Újra itt vart május elseje. Te mit csináltál régen, és hogyan ünnepelsz most?-Az idén a munka ünnepén dolgozom. Próbán leszek, mert május 2-án operaesttel szerepel a szimfonikus zenekar. A régiek közül emlékszem én is a lég­­gömbös-zászlós felvonulásokra, amit szerettem, mint kisgyerek. Akkoriban, mint fiatal tehetség a vásárhelyi úttörőzenekar tag­jaként fújtam órákon át az indu­lókat a dísztribün előtt.-Szerinted szükség van erre az ünnepre?-A munkát meg kell becsülni. Ha pénzzel nem, legalább azzal, hogy egy teljes napig az ember kikapcsolódik, szórakozik.-Hogy érzed magad a mai Magyarországon ?-Panaszkodhatnék, mint azt sokan teszik, hisz nem vet fel a pénz, de inkább harmad-negyed állást vállalok. Botor ember, aki plusz négy-ötezer forintot nem becsül meg. Nekem persze könnyű, a munkám egyben a hobbim is! A lakásom a válá­sommal elúszott, most van egy új, kipakolva, padló nélkül. Mire ebből otthon lesz, az igen hosszú idő, hisz pénz nincs a rendbehozatalára. Mint zenész­kecske képezi az aprólékok mellett az állományomat. A hí­zóktól szeretnék megszaba­dulni, ha tudnék. Jön a meleg, ledobbannak az ólban a nagy­testtel, arról nem is beszélve, hogy kivesznek a pénzemből. Hol van már a januári 90 forin­tos átvételi ár ... ezért nem ér­demes termelni.- Látok itt az udvaron trak­tort, boronát, kisebb gépeket. Ezeket most vette?- A téesztől vásároltam. Akkor még azt hittem, jó vá­sárt csináltam, de a traktorra már közel 30 ezret fordítot­tam, hogy átmenjen a vizs­gán, a kaszálógéphez hiány­zik egy alkatrész. Most voltak oda a fiaim a Nyírségben, ahol csekély 40 ezerért láttak hozzávalót. Hát ki tudja ezt megfizetni? Úgy gondoltam, hogy saját gépekkel köny­­nyebb lesz majd boldogulni.- Úgy látom, hogy a kudar­cok nem törték le. Milyen tervei vannak a közeljövőre?- Szeretnék két lovat venni, minél hamarabb a kezembe venni a tulajdoni lapomat a föl­demről, ki tudja mennyi van még hátra. Jó lenne megala­pozni az unokáim jövőjét, át­adni tudásomat a fiaimnak.- Hogyan ünnepli a munka ünnepét?- Természetesen munká­val. El kell látnom a jószágo­kat, s hazajönnek az unokáim is, velük leszek. D. E. Régen talán jobb volt Tóth Károly 47 éves szolnoki lakos. Két gyermeke van, egy 20 és egy 14 éves leány. A na­gyobbik már, ugyanakkor a felesége még dolgozik. O maga a Ganz Ansaldónál van 1969 szeptember 1. óta. Egyvégté­­ben. Hegesztő. Elismert a szakmában. Több jelentős munkában vett részt, külföldön is megtalálhatók azok a vég­termékek, amelyek gyártásá­ban közreműködött. Jól érzi magát a munkahelyén.- Hogyan látja, másképpen él-e most, mint régen?- Én az elmúlt rendszerben nőt­tem fel, abban nevelkedtem. Úgy gondolom, azon a szinten, ahogy dolgoztam, az erkölcsi és anyagi el­ismerés, az akkori viszonyoknak megfelelően megvolt. Nincs pana­szom rá. Ha nem is nagyon jól, de megéltünk. Ma már nem teljesen így van. Most lényegesen nehezeb­ben lehet megélni. Nem biztos, hogy a rendszerváltás az oka ennek, nem tudom... Végülis nincs az em­ber annyira megbecsülve, mint ahogy azt hangoztatják, hogy a végzett munka után fizetnek! Ahogy azt a kapitalizmusban kel­lene. Azért tudom ezt mondani, mert egy olasz cég vásárolta meg a gyárat. És az az igazság, hogy nem vagyunk túlfizetve. A követelmény viszont nagy. Ehhez képest a bérek maradtak. Nem azt mondom, hogy ott, ahol voltak, de nagyon minimá­lis a növekedés.- Fenyegeti-e a munkanélkü­liség veszélye?- Szerintem mindenkit fenyeget, különösen az iparban.- Ön körül hullottak ki emberek?- Hogyne. Sokan.- Miért?- Az olasz mindjárt komoly lét­számleépítéssel kezdte. Na, jó, igyekeztek azokat elküldeni, akik kevésbé voltak megbízhatók. De ma már nehéz lenne választani, ha el kellene valakit bocsájtani.- Szakszervezeti tag-e?- Igen. De a szakszervezet sehol sincs. Nincs érdekképviselet. A tu­lajdonos azt csinál, amit akar, mert nem alakult ki megfelelő kapcsolat a szakszervezet és a tulajdonos kö­zött. Nincs olyan hely tehát, ahol, ha valakit sérelem ér, azt orvosol­nák.- Hogyan tudnak megélni?- Nehezen. Kétszobás lakásunk van, ami immár tehermentes. A cé­gen keresztül jutottunk hozzá, még akkor megfelelő ára volt egy lakás­nak. A kettőnk fizetése elmegy a rezsire, a fenntartásunkra. Van egy öreg kocsink, amit néha használni szoktunk. Ennyi. Nagy lábon nem lehet élni, márpedig nem vagyunk nagy igényűek. Félretenni nem le­het. Ahhoz, hogy megfelelően ke­ressek, rengeteg túlórára van szük­ség. De ezzel nem sokra jut az em­ber, legfeljebb az apró lyukakat le­het betömni.- Május elsejére hogyan gondol?- Ezt az ünnepet akkor tartanám nagyra, ha normálisan meg tudnék élni a munkámból, és nem lennének anyagi gondjaim. Akkor volna jó, ha a keresetem az én általam előál­lított termék értékével arányos lenne. Ez így volna igazságos. Tóth András tudta, hogy 1991 szeptembere óta munkanélküli vagyok. Felaján­lotta, hogy legyek betanított csa­pos és felszolgáló. Én örömmel vettem az ajánlatot. Mindegy volt már nekem, csak dolgozhassak. Visszatérve a kérdésedre: szeren­csés alkat vagyok, mert értem és szeretem is a tréfát. Bizony, ele­inte sok boros- és kávéspoharat felborítottam. Egyszerűen nem éreztem a súlyát. Az én kezem a tízkilós kalapácshoz, a nagy „Samuhoz” szokott. Most is ak­kor a jó, ha tíz korsóval megpa­kolják a „platót”. Az az én ke­zemhez való.-Nem magamat akarom védeni, de biztos, mások is gyakran ugrat­nak.- Hogyne! Te tudod, hogy szinte fél Igar a hajógyárban dolgozott. Sok „beosztottam” is be-betér ide. Mit is mondjak? Hecceinek is ren­desen, de a vendég az vendég. Ezen kívül a segély 7.900 forint volt. Itt meg megkeresem a tízezer nettót. Hetes váltásban dolgozom, így jut idő a ház körüli munkákra is. Las­san belejövök majd. Az nagyon jó, hogy nem kell eljárni itthonról.- A régi munkatársaidról mit tudsz? Mit csinálnak a volt hajó­gyári vasasok?- Hát ez elég érdekes - kezdi a termetes lakatos-pincér a választ, és közben előszed egy régi fotót. - Akik ezen a képen vannak, többségében munkanélküliek. Fürediek, igariak, örsiek, szőlő­­siek. Ketten sajnos, már meghal­tak, három leszázalékolt van köz­tük, ketten kocsmárosok lettek, egy boltossá avanzsált. Én meg pincérkedem. Ez volt a Vörös Október Szocialista Brigád. Ép­pen az ezredik darugépházat ké­szítettük el, amikor ez a kép ké­szült. Tudod mit?! - vált hirtelen témát. - Mondjanak bármit: én hiányolom azokat a május elsejé­ket. Nem volt az a szocialista bri­gád sem olyan rossz. Mi leg­alábbis igazi közösség voltunk. Május elsején mindig együtt vol­tunk családostól. Nem csak a pénzosztás miatt.- Visszahúz a szíved a „Samu­hoz"?- Mi tagadás, igen. Ha hallanám, hogy vissza lehet menni, azonnal mennék! Az ember csinálja azt, amihez ért. Nekem hiányzik a he­gesztőfüst, a vas. De most nagyon örülök, hogy dolgozhatok. Igyek­szem becsületesen helytállni. Még ha sokan cukkolnak is érte. hogy felszolgáló lettem. „Ne írja meg, hogy visszamenne, lehet, hogy a főnök megharagszik talán rá. Álig vártam, hogy végre elhelyezkedjen. Ketten sokan vol­tunk itthon” - érződik ki az aggó­dás Feri feleségének szavaiból. Megnyugtattam az asszonyt, hogy ismrem Feri főnökét. Na­gyon is érti a család problémáját. Az is természetes dolog, hogy egy vasas ember visszavágyik a szakmájába. De ha a környéken nincs lehetőség, akkor elmegy pincérnek. „Samu” helyett marad a „hangedli”.- Percze -Nemcsak a szakálla, a gondja is nagy B. Tóth Imre matematika-fi­­zika-műszaki ismeretek szakos tanár Tomajmonostorán. Ezüs­tösbe hajló, hatalmas szakállá­­val, bajuszával nem köznapi je­lenség.- Már megbocsásson, de ho­gyan érzi magát ezzel a kinézet­tel?- Találóan, hiszen nemcsak a szakállam, de a gondjaim, gond­jaink szintén nagyok.- Ilyenkor, május elsején is?- Nálunk a munka ünnepe 365 napig tart, amelyből nem az ünnep, hanem a munka a meg­határozó elem.- Ha szabad kérdeznem, mennyit keres?- Nem titok ez, huszonnyolc éves tanári munkám után a fize­tésem bruttó 20 ezer 800 forint. A feleségem keresete 11 ezer 500. A nagyobbik fiunk már hosszabb idő óta munkanélküli, a kisebbik Szolnokon középis­kolás.- Bizony, ez nem sok.- Ezért nem fog ki rajtunk semmi. A pedagógusföldön tö­köt, dohányt termelünk, csir­kékkel bajlódunk, uborkával bíbelődünk, és vállalunk min­den összeírást, csak hogy jöjjön pár forint.- Mire ez a nagy hajtás?- Mielőtt válaszolnék, annyit még az elmondottakhoz, hogy mi közkatonák, beosztottak vol­tunk a múltban is, meg jelenleg is. Azzal a különbséggel, hogy most az emberek többségének jóval bizonytalanabb a helyzete. A nagy hajtás pedig azért idő­szerű, mert alaposan beugratott bennünket a Flóra és Fauna nevű kisszövetkezet.- Hogyan történt?- Rövidre fogom: felvettünk biogiliszta-tenyésztésre 200 ezer forint kölcsönt. Mi lett, mi nem, állítólag tönkrement a cég. Hiába szállították le hozzánk az állományt, nem tudtunk értéke­síteni sem belőlük, sem a hu­muszból semmit. Márpedig a részleteket meg a jókora kama­tot fizetni kell. Úgy is fogal­mazhatok, hogy 346 ezer forin­tot kidobtunk az ablakon.- Mennyi a havi törlesztés?- Tizenötezer.- Akkor mi marad otthon, azaz hány forintból élnek?- Hármunkra 13 ezer jut. Ka­­jánkodva úgy is mondhatnám, a mi családunknak ezt hozta a rendszerváltás. Meg azt, hogy ez az egész felháborító dolog bíróság elé került. Ennek már több mint egy éve lesz, és tü­relmet kértek. tőlünk. Az van, csak minden más hiányzik. Mellesleg a törlesztés az idén októberben jár le: ha megéljük, fellélegzünk.- Mi a tanulság?- Az, hogy rajtunk valaki, va­lakik alaposan meggazdagod­tak, valahová átmentették so­kunk pénzét. Őszintén szólva, még reményünk sincs arra, hogy ezt az összeget valamikor visszakapjuk.- Ezek után csak megkérde­zem: elmennek szavazni 1994-ben?- Őszinte kérdésre, őszinte válasz: mást vártunk a politiká­tól. Valahogy ebből az átalaku­lásból a kisember mifelénk, meg másfelé is, kimaradt. Vagy, ha nem: nem a haszonél­vezője, hanem az adósságok fi­zetője. Legyen szó a mi pórul­járt vállalkzásunkról, meg a sokmilliárdos dollártartozásról. Mindezek után jövő tavasszal a választásokon minden bizony­nyal a távolmaradásommal sza­vazok. D.Sz.M. V Lakatosból lett pincér Tízkilós „Samu” után „hansedli” Szeretnék már vetni A karcagi Szabó Sándor 65 éves, de 5 évet letagadhat korá­ból. olyan jól tartja magát. Nyughatatlan, sokat dolgozik, bár néha a „motor” jelzi: lassí­tani kellene a tempón. A Ká­­tiszból ment nyugdíjba, most a föld jelenti a megélhetést szá­mára.- Tudja kedves, szerettem volna a jövő héten földre lici­tálni, de nem tudok, mert a kár­pótlási jegyemet most kaptam meg, addig nem telik le a 25 nap. Szívesen vetnék már a sa­játomba, ha hagynák. A vető­magot már be is szereztem! A gyerekeim vigasztalnak, majd kap még földet apuka, de én most akartam.-A család mivel foglalkozik?- Három fiam, 8 unokám van. Közösen művelnénk a föl­det én a szaktudásommal segí­teném őket, ők pedig az erejük­kel engem. A feleségem révén már vet­tünk 15 hektárt, várjuk, hogy végre kimérjék, s hozzákezd­jünk a munkához. Én még meg­tanultam, hogy túrni kell a föl­det, így lehet boldogulni.- Mit szól terveihez a fele­sége?- Nem érti, mit akarok ilyen öreg fejjel, miért nem ülök már le a fenekemre! Erről én hallani sem akarok, szeretném növelni az állatállományomat, bár nem tudom van-e értelme.- Milyen állatai vannak most?- Két tehén, 20 hízó, egy Fiatalon, bizakodva kösz jól vagyok! Rengeteg lehe­tőség van, s a tanítványok kö­zött is van sok tehetség. Játszani sok helyre járunk, persze sok­szor pusziért, kézfogásért. Saj­nálom, hogy a Bartók Béla Ze­neiskolának kevés a terme, szerte a városban tanítunk, pe­dig a diákok megyei és országos eredményei jobb körülménye­ket igényelnének.-Szerinted is olyan sötét a fi­atalság jövője, ahogy azt sokan lefestik?-Látok reális esélyt arra, hogy idős koromra ne szegény nyugdíjasként tengődjek. Ha akarok- márpedig akarok- tudok dolgozni, s a gazdaság stabilizá­lódásával ezt meg is tudják fi­zetni. Igen, optimista vagyok!-Ezek után meg sem kellene kérdeznem- ugye nem bántad meg, hogy ezt a hivatást válasz­tottad?-Én nem az a hagyományos értelemben vett értelmiségi va­gyok, mint például egy mérnök, aki holnapra leteszi eléd a mun­kája értelmét. A mi teljesítmé­nyünk évek, évtizedek múltán látszik meg, ennek ellenére (vagy éppen ezért), imádom. Amikor a srác 5 perccel előbb, mosolyogva érkezik, s nem re­megő lábakkal, szóval szeret bejárni az órámra annál nincs jobb dolog! Ez nem frázis: mi­kor a gyermek szeme csillog, mert eljátszott valamit, amit idáig soha nem sikerült- ez olyan érzés, amit nem lehet megfizetni! -Hommer-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom