Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-14 / 111. szám

Értékpapírok Több új befektetési jegy, banki értékpapír, kötvény kö­zül válogathatnak május kö­zepétől az érdeklődők. Ezek egy része már e hét hétfőtől forgalomban van, a követ­kező hét pedig további vá­lasztékbővülést hoz majd. Horn-nyilatkozat A Magyar Szocialista Párt aktivizálni kívánja nemzet­közi kapcsolatait, hogy ezzel is segítse Magyarország al­kalmazkodását a kelet-nyu­gati kontaktusok új kihívása­ihoz. Élénkebb külpolitikai munkára serkent a jugoszlá­viai háború, amely a fenyege­tettséget és az anyagi veszte­ségeket tekintve nem kis mér­tékben megnehezíti Magyar­­ország helyzetét - hangoz­tatta Horn Gyula pártelnök egy csütörtökön tartott szűk körű sajtó-találkozón. Környezetkímélő A túrkevei Önért Mini ABC-ben láttuk ezt a környe­zetkímélő ötletet. A moso­gató-, öblítő- és habfürdő-fo­lyadékot hatvanliteres hor­dókból mérik ki a hozott fla­konokba. így nem kerül annyi kidobott műanyag a sze­métbe, s természetesen jóval olcsóbban árusítanak, hiszen nem kell a flakonokat újra megvenni. Felmentés További intézkedésig P.Szabó József veszi át a má­jus 15-ével felmentett László József tisztét a Magyar Rádió Tájékoztatási Főszerkesztő­ségének vezetői posztján. P.Szabó helyettese Illés László lesz - közölte az MTI-vel csütörtökön Csúcs László a rádió alelnöke. Napos idő Túlnyomóan napos időre lehet számítani. Helyenként megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 22 és 27 fok között ala­kul Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap ... . . .. w —... 1993. május 14., péntek JÓTÉKONY CÉLÚ í KONCERT MÁJUS 22-én 00/ IMEßCEF0 címmel SZOLNOKON Jegyek válthatók: "KÉZENFOGVA" ÉFÉE irodájában, Móra F u. 15. a MOZGÁSSÉRÜLTEK EGYESÜLETÉNEK irodájában: Somogyi B. u. 6. 8-16 óráig és a helyi csoportok vezetőinél. Diplomaták a Szigetközben Harmincnégy ország buda­pesti nagykövetségének képvi­selői és a Duna Bizottság titkár­ságának munkatársai vettek részt a Külügyminisztérium ál­tal szervezett szigetközi hely­színi szemlén. Az út első állo­másán, Mosonmagyaróváron Plutzer István, a város polgár­­mestere köszöntötte a diploma­tákat, majd Jakus György, a he­lyi vízügyi igazgatóság vezetője adott tájékoztatást a Duna-elte­­relés következményeiről. El­mondta: a magyar oldalon 2- 2,5 méterrel csökkent a vízszint, a mellékágak kiszáradtak. Szlo­vákiából az eredeti vízhozam­nak csak mintegy 10 százaléka - 250-300 köbméternyi víz - érkezik másodpercenként. A vendégek ezt követően felkeres­ték a Dunakiliti duzzasztómű­vet. (MTI) Parlamenti tárgyalások Az Osztrák Köztársaság Nemzeti Tanácsának delegáci­ója, Heinz Fischer elnök veze­tésével a Parlamentben megbe­szélést folytatott a Szabad György házelnök által vezetett országgyűlési küldöttséggel. A tárgyaláson - amelyről az Országgyűlési Sajtóiroda tájé­koztatta a hírügynökséget - Szabad György kiemelte a két parlament kapcsolatainak konf­­liktusmentességét és üdvözölte a pozitív fejlemények sorát. Ugyanakkor szükségesnek ítélte, hogy a két parlament jog­szabály-alkotó tevékenysége során fokozott figyelemmel le­gyen egymás érdekeire. Heinz Fischer utalt arra, hogy számos multilaterális szerve­zetben is pozitív és fontos együttműködés alakult ki a két ország parlamentjei között. ISMÉT VÁRJÁK A LÁTOGATÓKAT. Öthónapos felújítás után, a közelmúltban ismét megnyílt a Túri Fazekas Múzeum, s az érdeklődők újra gyönyörködhetnek a mezőtúri mesterek kerámiáiban (Fotó: K.É.) Számítógépek jogszabályra várnak Csúcsrajáratás a földhivatalban Tavaly 49 számítógépet tele­pítettek a Phare-program kere­tében a Szolnok Megyei Föld­hivatalhoz, amelyek azóta is - bár betáplálásuk folyamatos - adatokra várnak, mert az ingat­lan nyilvántartásához kapcso­lódó jogok és tények számító­­gépes feldolgozására, nyilván­tartására nincs meg a jogsza­bály. Ugyanis hiába van a tech­nika a földhivatal munkatársai­nak kezében, egy 1972-ben da­tált törvény szabályozza a nyil­vántartást, ami csak manuális vezetést engedélyez. Egyébként mint ahogy azt a Szolnok Megyei Földhivatal vezetőjétől megtudtuk, a „cég” csúcsrajáratása 1991-ben volt, amikoris 140 ezer ügyiratot - munkatársanként 709 - adtak be a hatósághoz. A 30 napos határidőt a hiva­tal minden időben tartani tudta, sőt vállalták és most is eleget tesznek az állampolgárok sür­gető kérésének, ha rövidebb ha­táridőt kémek ügyük elintézé­séhez. Tavaly például 120 ezer „kérvényt” intéztek el a hivatal munkatársai, de várhatóan az idén a beadványok meghaladják majd a két évvel ezelőttit, mert a kárpótlások, illetve termelő­­szövetkezetek vagyonnevesítési törvényelőírásainak megfele­lően valamennyi ilyen irat és nyilvántartás vezetése a körzeti földhivatalokra hárul. Bár személyi fejlesztésre is engedélyt kapott a földhivatal, azonban az új kollegák belépése nem jelent azonnali teljesít­ménynövekedést is, mert sok összefonódó jogszabály isme­rete szükséges ahhoz, hogy egy-egy új munkatárs 100 szá­zalékban el tudja látni a felada­tát. - span -Május végétől menetrendváltozás Korszerűbb Btk. Új menetrendet vezet be má­jus 23-tól a Magyar Államvasu­tak. A nagyközönséget érintő vál­tozásokról csütörtökön, a Nyu­gati-pályaudvar királyi várójá­ban tájékoztatták a sajtó képvi­selőit tegnap Budapesten. Mint ahogyan elhangzott, a forgalom folyamatos csökke­nése miatt a jelenlegi 2660 járat közül 190-et - gyenge kihasz­náltságuk miatt - megszüntet­nek. Ezen felül - a vasúti pályák állapota miatt - több személy­­vonat esetében azzal is szá­molni kell, hogy a menetidő va­lamelyest megnövekszik. (MTI) Nem évül el május 15-től a háborús bűntettek, az emberiség elleni egyéb bűncselekmények, az emberölés, az emberrablás, a terrorcselekmény, a légijármű hatalomba kerítése és a zendü­lés súlyosabban minősülő esetei büntethetősége. Többek között erről rendel­kezik az új Btk. Támadóban korunk új pestise Ma este: Anti Drog-koncert a HEMO-ban Magyarország a kábí­tószer-kereskedelem szem­pontjából még tranzitország­nak számít, de bármikor cé­lállomás lehet. Megyénk nem tartozik a kábítószerrel erő­sen fertőzöttek közé, de résen kell lenni. A statisztika szerint a múlt évben 144 személy el­len indult eljárás az ország­ban, ebből egy volt Szolnok megyei. A Megyei Rendőr-főkapi­tányságon tegnap tartott sajtótá­jékoztatón, amelyen Lengyel György r.-őmagy rendőrségi szóvivő, Karakas László őr­nagy, a bűnügyi osztály helyet­tes vezetője és Kovács Imre hadnagy a megelőzési és sajtó­­osztály munkatársa vettek részt, határozott óhajként feje­ződött ki az igény a rendőrség részéről a korrekt, felvilágosító nyilvánosság iránt. Érthető ez, hiszen társadalmunkat legin­kább a gyermekeinken keresztül veszélyeztető „új pestissel” ál­lunk szemben. A megelőzés ér­dekében akár az ördöggel is haj­landók cimborálni -(Folytatás a 2. oldalon) Változatlan áron várják a vendégeket Megyei strandkörkép A tavaszi kánikula beköszön­­tével, a nyár közeledtével a me­leg elől egyre többen vágynak a hűsítő vízbe. Részben sportolás, részben kikapcsolódás miatt. A megyében az élő- és Holt-Ti­­sza adta lehetőségek mellett a strand jelenti a felüdülést. Va­jon felkészültek fogadásunkra, és ha igen, mikor és milyen áron juthatunk vízhez ? Erről érdek­lődtünk néhány fürdőtől. A vendégeket megyeszerte várják a strandok, fürdők. Ke­vés kivétellel május elsejétől mind nyitva tart, átlag reggel nyolc órától. Ha valaki egész napját itt kívánja eltölteni, ez sem gond, hiszen este hét óráig lubickolhat a legtöbb helyen. Az sem mindegy természete­sen, hogy a szórakozásunk pénztárcánknak mit jelent. (Folytatás a 2. oldalon ) A főváros messze van Előadás a mezőgazdaságról elemi fokon Tegnap délután Szolnokon a Technika Házában semmibe vették a Szolnok megyei élel­miszeripar, illetve a mezőgaz­dasági üzemek termelőit. Az FM nemzetközi kapcsolatokért felelős főosztály-vezetője dr. Vajda László történelemórával traktálta, de inkább terhelte me­gyénk agrár termeléséért felelős szakembereit. A vezetők több mint valószínű tudták, hogy mire számíthatnak, mert ugyanis semmi újat nem kaptak a Földművelésügyi Miniszté­rium külgazdasági koncepció­jából, sőt mindössze azt tudhat­ták meg, hogy exportjukat köz­pontilag a továbbiakban sem támogatják. A jelenlévők korábbi ismere­teit csak megerősítette, hogy agrárpiaci rendtartási törvé­nyünk „gyermekbeteg”, semmi­féle határozott koncepció nincs, agrár termelésünk, illetve ex­portunk kivitelének stabilizálá­sára pedig erre igen nagy szük­ség lenne, hiszen várhatóan élelmiszeripari kivitelünk 1993-ban mintegy 1 milliárd fo­rinttal csökkenni fog. Utólagosan hagyták jóvá Nemzetközi űrhajók a Dunán Egyetértés született a Nyu­gat-Európai Unió és a magyar kormány között a nemzetközi szervezet őrhajóinak a Duna magyar szakaszára történő tele­pítéséről. A kabinet felhatal­mazta a külügyminisztert, hogy a telepítést szabályozó Egyetér­tési Memorandumot a kormány utólagos jóváhagyásának fenn­tartásával aláírja. Ezt jelentette be Juhász Judit a csütörtöki szóvivői tájékozta­tón. A Nyugat-Európai Unió - miként Juhász Judit emlékezte­tett - március elején fordult elő­ször a magyar kormányhoz. Azt javasolták, hogy a Dunán járő­röző szolgálatot teljesítő őrhajói révén hozzájárulnak a Szerbia és Montenegro ellen hozott biz­tonsági tanácsi szankciós hatá­rozatok Dunán történő hatékony végrehajtásához. Az Unió be­vonását eredetileg Románia és Bulgária kérte. Meghal a CÓK-MÓK, éljen a CÓK-MÓK! Búcsúzik a CÓK-MÓK a Fehérházban! A méltó búcsú: 2 napos nagy kiárusítás - 40 %-os engedménnyel - pénteken, szombaton! A törzsvevőik ne sirassák: feltámadunk! Fel! Támadunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom