Új Néplap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-12 / 109. szám

1993. május 12., szerda 5 Kultúra Nagybányai előzetes Az OPUS művészcsoport tárlata Huszonöt-harminc kép utazik Varga Erik saját festménye előtt gitározik a megnyitón Bukarest jelképé, az Inter­continental szálloda mögött kezdődik a Batistei utca. Tíz percnyi séta után, a 39. számú épület homlokzatán kétnyelvű felirat adja tudtul a Magyar Köztársaság Kulturális Köz­pontjának létét. A kellemes kinézetű, kí­­vül-belül csinos épületet majd­nem két évig tatarozták, miután 1982-től kihasználatlanul várta sorsát, a döntést, a „Magyar Ház” létrejöttéről. Hosszas hu­zavona után, 1992 októberében a művelődési miniszterek jelen­létében avatták fel a magyar ál­lam 14. határon túli magyar kul­­túrintézetét, a bukarestit. Delhi, Kairó, Párizs, Róma, Bécs és a többiek után a legnagyob ma­gyar kisebbség is megkapta jus­sát. A ház és berendezése, ame­lyet Lovas Pál belsőépítész ter­vezett, bárhol megállná a he­lyét, minősége kielégíti a ren­deltetésének megfelelő igénye­ket. A 92 férőhelyes színházte­rem, a kiállítóterem, a fogadó, a könyvtár - mind-mind hozzájá­rulnak a kettős szerep betölté­séhez. Hiszen egyrészt klasszi­kus kultúrházról van szó, ahol heti két alkalommal - mozifil­meket vetítenek, kiállítások kö­vetik egymást, másrészt viszont nemcsak kultúrház, hanem ma­gyar központ is egyúttal, bárkit szívesen közösségbe váró, alka­lomszerű találkozóhely. A ház igazgatója a 34 éves, marosvásárhelyi születésű Járay István, aki a budapesti böl­csészkaron végzett. Néhány gondolatát tolmácsoljuk a kul­túra és a bukaresti kultúrház mai szerepéről: „Szeretnénk a helyzetből fa­kadó körülményeknek megfe­Szolnok és Nagybánya nem­rég testvérváros lett. Ebből kö­vetkezett, hogy megindultak a két város között a kölcsönös lá­togatások. Akik eljöttek Nagy­bányára, feltétlenül megtudták, hogy a város közelében van Kohó. Aki tehette, ellátogatott oda. Kohó Nagybányától kö­rülbelül 10 kilométerre délnyu­gatra van, a Lápos folyó vidé­kén. Könnyen megközelíthető gépkocsival és autóbusszal is. Mitől lett híres Kohó? Ennek több oka is van, nem tudom, melyikkel kezdjem: gróf Teleki Sándorral vagy Petőfi Sándor­ral? Mert leginkább kettőjük őszinte barátsága tette híressé Kohót. Kohón van a Teleki-kastély nagy parkkal, benne „Petőfi somfájával”, szép kilátással. Gróf Teleki Sándor (1821-1892) a kohói kastélyt, a hozzátartozó nagy birtokkal, édesapjától, Teleki Jánostól kapta 1846-ban. Gróf Teleki Sándor szabad­ságszerető ember, demokrata volt. Ezért fogadhatta őszinte barátjának Petőfit. A két Sándor 1846. szeptember 8-án találko­zott először Nagykárolyban. Itt örökre szóló barátságot kötöt­tek, amit bizonyít, hogy Petőfi ezután többször járt Kohón Te­lekinél. E látogatások legjelen­tősebbikét azok a hat hétig tartó „mézeshetek” jelentik, amelye­ket Petőfi, ifjú feleségével, Szendrey Júliával a kohói kas­télyban töltött 1847. szeptember 9-e és október 19-e között. Ez idő alatt Petőfi több mint hu­szonnyolc kitűnő verset írt itt. Ezek az események tették Köl­tőt híressé. A kohóiak büszkék a két Sándor őszinte barátságára. Em­lékét őrzik a mézesheteknek, és általában kegyelettel emlékez­nek meg minden évben Teleki­ről, az igazságos, a szabadságért állandóan harcoló „vadgrófról”. A kohói kastélyban emlék­szoba van eredeti bútorokkal, lelni, és minden irányba terjesz­teni mindazt, ami a román-ma­gyar kulturális kapcsolatokban izgalmas, érdekes lehet. Mindig mindenki számára nyitottak va­gyunk, és máris jólesik a ház iránti fokozott érdeklődés, ugyanakkor jól jön minden külső ötlet is. Egyesek tévesen teszik fel azt a kérdést, hogy az erdélyi ma­gyarságot vagy a románságot szolgálja-e a kulturális központ. Mi a kölcsönös működésre tö­rekszünk, nem megosztani, ha­nem egyesíteni szeretnénk a gondolatokat, kulturális értéke­ket. Műsorainkkal, progra­munkkal mind a magyar, mind a román érdeklődőkre számítunk. Hiszen nem lehet mellékes, hogy a magyar kultúrát megis­mertessük a román főváros la­kóival. A megismerés ugyanis alapfeltétele a másik megérté­sének is. Mások azért kételkednek, mert a kultúra térvesztéséről beszélnek. Én azt hiszem, hogy itt csupán műfajváltásról van szó, egy új életminőség kialakí­tásáról. A kultúra ugyanis min­dig egy és ugyanaz, csak az esz­köztára, az emberi igények és látásmód változik meg körü­lötte. Jelenleg folyamatos és alka­lomszerű tevékenység folyik a bukaresti kulturális központ­ban, de a jövőre nézve úgy kép­zeljük el a működésünket, hogy aktív kapcsolatfelvételt és egy­üttműködést alakítunk ki a vi­déki román és magyar közpon­tokkal. Bár a román-magyar kapcso­latok korántsem felhőtlenek, a kultúra területén azért minden­képpen bizakodóak vagyunk." Ábrám Zoltán korabeli egyéb tárgyakkal és az akkori eseményeket tükröző festményekkel, irodalmi emlé­kekkel. Ez is magyarázza, hogy a ma múzeumnak minősített kastély és emlékszoba sok, ide­genből érkező látogatót vonz. Az emékkönyvekben több be­jegyzés igazolja, hogy a világ minden részéből jönnek Kohóra látogatók, hogy leróják kegyele­tüket a költőóriás és házigaz­dája emlékének. Sok lelkes látogató kisétál a falu református temetőjébe, ahol virágot helyez a gróf és felesége sírkövére. A kohóiak és a közeli vidék lakói hűen őrzik a Teleki-Petőfi szellemet. Ezt bizonyítja, hogy minden év szeptember első va­sárnapján bállal egybekötött Pe­­tőfi-ünnepélyt rendeznek. Ezt még a „nehéz” években is meg­rendezték. 1989 után ünnepé­lyes keretek között emlékeztek meg Kohón 1848. március 15-éről, kiemelve a két Sándor szabadságszeretetét és a sza­badságharcban való tényleges részvételét. 1992 májusában Teleki Sán­dor halálának 100. évfordulójá­ról, a ma élő Teleki-utódok je­lenlétében, nagyszabású ünne­péllyel emlékeztek meg. Nagybányán, a Teleki-kúria falára, Kohón a kastély hom­lokzatára emléktáblát helyez­tek. Hogy mindez megvalósul­hatott, ebben döntő szerepet ját­szott a ma 78 éves Sebők Mi­hály, aki korát meghazudtolva, ma is kutat, gyűjt, dolgozik, hogy az emlékszoba minél gaz­dagabb legyen, a nagyszerű ha­gyomány továbbéljen. Érdeme­inek elismeréséül 1992. szep­tember 6-án Mihály bácsi emlé­kérmet kapott Budapestről. Ezt a kitüntető érmet és sok értékes emléktárgyat a múzeum részére Teleki János, a dédunoka, bu­dapesti ügyvéd adta át. Mind­ezek ismeretében érdemes meg­­áltogatni Kohót. Markó Gábor Rákóczi nyomdokán Benépesült a nagymajtényi sík Kétszázkilencven évvel ez­előtt, április 30-án Szatmár népe a II. Rákóczi Ferenc ve­zette szabadságharc zászlaja alá állt, és végig kitartott a fejede­lem mellett. Szinte pontosan nyolc év múlva, 1711. május 1-jén a Nagykároly szomszédságában húzódó nagymajtényi síkon té­tette le a kuruc seregekkel Káro­lyi Sándor a fegyvert, Rákóczi távollétében, miután megkötöt­ték a szabadságharcnak véget vető szatmári békét. A fenti évfordulók alkalmá­ból a szatmárnémeti Kölcsey Kör kétnapos megemlékezést tartott. A nyíregyházi Jósa András Történelmi Múzeum jóvoltából az egykori megyeháza, mai mú­zeum épületében tárgyi kiállítás nyílt meg „Rákóczi útja Maj­­ténytól Rodostóig” címen. Ä tárlatnyitót követően pedig a szatmári béke megkötése he­lyén álló Vécsey-ház udvarán került sor a hivatalos megemlé­kezésre és a koszorúzásra. Esté pedig a Filharmónia termében történelmi előadáso­kat (budapesti, sárospataki, ko­lozsvári és szatmárnémeti elő­­dókkal” valamint zenés iro­dalmi műsort hallgathatott meg a szép számú közönség. Másnap a nagymajtényi sí­kon található emlékműnél, ame­lyet csodák csodájára az egy­kori hatalom nem szántott bele a környező termőföldbe, a Kár­pát-medence különböző orszá­gaiból összegyűlt fiatalok mu­tattak be megemlékezésül ün­nepi műsort. Ezt a befejezést jelképnek szánták a szervezők: a mai ifjú­ság nem feledheti el, hogy majdnem három évszázaddal ezelőtt népek és országrészek lakói együtt harcoltak szabad­ságukért a nagy fejedelem zász­laja alatt. Ábrám Marosvásárhely Erdélyi fiatalok a „Ki mit tud?”-on Tizenöt műsorszám a tévében A Magyar Televízió által ötévente megrendezett, általá­nos népszerűségnek örvendő „Ki mit tud?” tehetségkutató ve­télkedőn első ízben vehetnek részt erdélyi fiatalok. A néhány évvel ezelőtt bekö­vetkezett politikai yáltozások hatására idén nyílt lehetőség arra, hogy a különböző előadó­művész-kategóriákban nem­csak a határokon belüli, hanem azokon kívüli magyar ifjak is versenyezhetnek. Erdélyszerte sok helyen lázba hozta a fellépni kívánókat a bu­dapesti tévészereplés álma. He­lyi, megyei elődöntőkön, végül Marosvásárhelyen és Csíksze­redában országos döntőn mér­ték össze tudásukat. A zsűri tizenöt műsorszámot, illetve előadót tartott érdemes­nek a budapesti május végi té­vés előselejtezőn való megmé­rettetésre. A magyarországi szervezők, valamint a szép számú közön­ség egybehangzó véleménye szerint színvonalas verseny volt az erdélyi döntő. Főleg a versmondás, a nép­tánc, a modem színpadi tánc ka­tegóriákban. A Magyar Demokratikus If­júsági Szervezet által lebonyolí­tott selejtező-döntő elérte a cél­ját. Hiszen, amikor egységes magyar kultúráról, közművelő­désről beszélünk, akkor az erdé­lyi magyar ifjúság tehetséggon­dozását is ide kell értenünk. Nélkülünk aligha beszélhetünk bizakodással a jövőnkről. Á. Z. E hét végéig még látható a Szolnok Városi Művelődési Központ Galériáján az OPUS Művészeti Egyesület Nagybá­nyai előzetes című kiállítása. Az értők számára a megnyi­tón hallott Babits-verssorokat - „béke! béke már!Hegyen vége már!/Aki alszik, aludjon,laki él, az éljen,” - követően leperegtek az 1916-os háborús év (ekkor íródott a vers) borzalmai: a ver­­duni csata egymilliós ember­vesztesége, a harcok kiújulása az Isonzónál, a korlátlan német tengeralattjáró háború megkez­dése. Mintha csak a versre rímelt volna Varga Erik pattogó, két­kedő hangú gitárzenéje, mintha csak azt kérdezte volna, hová is tartasz századvég? Amikor test­vér testvért öl, itt, Európa köze­pén? Amikor olyan dolgok tör­ténnek amelyekről már azt hit­tük, legalábbis ezen a vén kon­tinensen nem történhetnek meg ismét. Mintha csak Kalocsai Mihály rajzaihoz, Katona József „Ke­hely és kakas”-ához, a „Tűzma­­dár”-hoz, Ligárt Márta „Fan­tazmagóriájához, Zsitnyár Er­zsébet márványszerű szín-kom­pozícióihoz, Farkas Miklós „Maszk” réz-domborításához komponálták volna ezt a ke­mény, nyugtalanító a gitárzenét. Nagybánya nevezetes szü­lötte volt a múlt század elején Lendvay Márton, a magyar színjátszás hőskorának kiemel­kedő alakja, aki 1838-tól a Nemzeti Színház méltán ünne­pelt tagja volt. Az 1960-as évek végén dol­gozott Nagybányán egy Mure­­sen nevű, igen jó érzésű román ember (az akkori helyi művelő­dési bizottság aktivistája), aki úgy gondolta, nem helyénvaló, hogy a részben magyarok lakta Nagybányán nincs magyar nyelvű színjátszás. Felkereste hát Méhes Bélát, Kiss Koméit, Papp Józsefet és Farkas Edét (többnyire magyar anyanyelvű iskolákban tanító tanárokat), hogy hozzanak ösz­­sze egy úgynevezett műkedvelő színházat. Az ötletet és javaslatot, no meg a helyi szervek által bizto­sított segítséget tett követte, és elkezdődött Nagybányán a ma­gyar nyelvű színjátszás. A szín­­társulat tagjai főleg a pedagógu­sok és a diákok köréből kerültek ki, de akadt köztük ügyvéd, mérnök, tisztviselő, munkás is. A sokfajta stílusnak, művé­szeti gondolkodásnak az előbb említettek csak egy kapcsoló­dási pontot jelentenek a számta­lan közül, de nem is ez a lényeg, mert a kísérletező gondolkodást vállaló művészek - ahogy erre Tóth István a megnyitójában utalt - ha kell, a hagyományos vizuális közízlés értetlenségét is vállalják, hiszen nem tehetnek mást. Mai korunkat csak a szí­nek és a formák ilyen sokarcú kavalkádjával, az alkotó leg­bensőbb világából kikínlódott gesztusok sorával lehet kife­jezni, azt is talán csak töredéke­sen. Volt már jónéhány közös kiál­lításunk - mondta Katona Jó-A megyei szakszervezeti kul­­turházban kezdték el a bemuta­tók sorát, és a körülbelül 1000 személyes nézőtér nemcsak ak­kor, az első darab premierjén telt meg, hanem azóta is válto­zatlanul megtelik a hálás nagy­bányai nézőközönséggel. Ter­mészetes vidékre is turnéztak és turnéznak, még a múlt rendszer legnehezebb körülményei kö­zött is. Első darabjuk a 33 névtelen levél, ezt követte a Citera, utána az Atyafiság, majd a Liliomfi. Dicséretükre válik az a tény, hogy Sütő András Anyám könnyű álmot Ígér című darab­ját elsőnek a nagybányaiak mu­tatták be - megelőzve még a hi­vatásos színtársulatokat is - te­hát még a forgatókönyvet is ők írták. Utána felvetődött a kérdés, hogyan lehetne zenés darabokat is előadni. A legnagyobb probléma egy önálló zenekarhoz szükséges hangszerek meg az erősítőbe­rendezés. Ennek az anyagi kérdésén segítettek a nagybányai magyar zsef egyesületi vezető a meg­nyitót követően -, így kialakult az a közös értékrend, ami alap­ján ki-ki válogatni tudott müvei közül erre a kiállításra. Láthatók még a kiállításon Girnt Vilmos élénkszínű olajké­pei, Kaposváriné Mihályi Má­ria „égő” tűzzománcai, Léna Szancova tájképei, Szécsi Valé­ria, Takács Rudolf, Németh Zol­tán, Kurencs Julianna művei. A bemutatott alkotások közül további válogatás után kerül ki az a 25-30 darab kép, amely a szolnokiak Nagybányán később megrendezendő tárlatán fogja majd városunkat képviselni. Fotó: Illyés Csaba Simon Cs. József festőművészek. Rendeztek egy kiállítást, ahová mindegyik mű­vész egy-két képet felajánlott, ezeket eladták, és az árukból megvették a hangszereket és a . szükséges erősítőberendezést. Ezekután elkezdhették a ze­nés darabok előadását is. A leg­sikeresebb volt az Isten veled édes Piroskám, utána a Régi nyár, a Vadvirág Piknik a csata­téren. A próza mellett kabarékat is rendeztek, igen nagy sikerrel. Természetesen ezekben a kaba­réműsorokban ekkor már igen nagy szerepe volt a sajtát „Bell­­ton” együttesnek is. A prózai előadások között még igen nagy sikert arattak: A megcsúfolt férj, a Szicíliai védelem, a Gyémántacél, Légy jó mindha­lálig, Kutyakomédia, Fekete Pé­ter, no meg Emil és a detektí­vek. Összesen 32 darabot adtak elő eddig... Méltán viselhetik továbbra is Lendvay Márton nevét, akinek 185. születési évfordulóját igen nagy kegyelettel ünnepelték meg a nagybányaiak múlt év november 11-én. Mit mond ma nekünk ez a helységnév: Koltó? Léna Szancova: Magányos fa című festménye Zenés és prózai darabok Kitartottak a legnehezeb időkben is Huszonöt éves a nagybányai „Lendvay Márton” műkedvelő színjátszó társulat Romániában is Megszületett a „Magyar Ház”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom