Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-07 / 81. szám
EXTRA Citeráslány Hét év börtön semmiért Fukarak-e a kunok? Megmozdult a föld Segítség a gyászolóknak A verseny egyre népszerűbb (írásaink a 6-7. oldalon) Menedzserek Budapest. Magyar-japán kormányközi megállapodás alapján júniustól újabb szakemberek vehetnek részt a szigetországban egy tízhetes tanfolyamon, ezúttal iparfejlesztési témában - jelentették be tegnap Budapesten a Kamarás Menedzserek Klubjában. A pályázati lehetőséget a Japan International Cooperation Agency (JICA) megbízásából a Magyar Gazdasági Kamara Oktatási Központja már meghirdette. EGIS-labor Új biológiai kutatólaboratóriumot avatott tegnap Budapesten az EGIS Gyógyszergyár. Több mint egymilliárd forintos beruházással hozták létre, s kevesebb mint két év alatt készült el. Felújítják Karcag. A karcagi ön- kormányzat védelem alá vette a Szöllős-halmot, a rajta található stációkkal és haranglábbal, melyet a katolikus egyházzal közösen felújítanak. Rendőr-akadémia A nemzetközi szervezett bűnözés elleni hatékonyabb fellépést kívánja elősegíteni a Közép-európai Rendőr-akadémia - mondta el Magyar József ezredes, az akadémia magyarországi tagozatának vezetője tegnap az ORFK központjában tartott sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, az oktatás januárban kezdődött és június végéig tart. A hat-hat magyar és osztrák, a 3-3 cseh és szlovák, illetve az egy-egy szlovén és lengyel hallgató német nyelvű szakmai előadásokat hallgat. Felhős ég Gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is lehet. A szél északnyugatira fordul, és időnként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8-13 fok között valószínű. IV. évfolyam, 81. szám 1993. április 7., szerda TÁRSASÁGI ROVATUNKBAN ünnepi jókívánságait ff§0% kedvezménnyel jelentetjük meg! VELÜNK ÍGY IS NYERHET! *22234/H* Importsertés kerül az asztalra? Meg nem erősített információink szerint az országba és a megyébe is érkezett az elmúlt hónap végén import sertéshús. Az üggyel kapcsolatban az alábbiakat tudtuk meg. A Mezőgazdasági Kistermelők Megyei Szövetségének titkára, Bárány István is tud arról, hogy az országba érkezik import sertéshús. Ezt ténylegesen bizonyítani eddig nem sikerült. Február hónapban egyik értekezletükön a Solami Rt. vezetősége részéről elhangzott, nincs túlkínálat vágósertésből. A Földművelésügyi Minisztérium Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Főosztálya- meg nem erősített hírek szerint- kifejezetten állat-egészségügyi szempontból - adott ki engedélyeket sertéshús-behozatalhoz. Az engedélyeket felfüggesztették februárban - egészségügyi okok miatt - azonban a belgiumi exporthoz március utolsó hetétől hozzájárultak. A Földművelésügyi Minisztérium Agrárrendtartási Főosztályának vezetőjétől. Botos Károly tód tájékozódtunk, aki elmondta szó sincs importsertésről. Ezzel szemben országosan mintegy i 50 ezer darabos túlkínálat van. Ennek elhelyezésére törekszenek, hogy állami exporttámogatással piacot tudjanak találni, és ott értékesíteni tudják a jelentkező többletet. Mindezek mellett a Mező- gazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége részéről Tóth István elmondta, tudnak arról, hogy az illetékes szervek már a tavalyi évben adtak ki importengedélyeket sertéshús-behozatalra. Ezt a kérést a Húsipari Szövetség terjesztette elő. Az enge- (Folytatás a 2. oldalon) Nem változik az útlevelek illetéke Az elmúlt hónapokban több nyilatkozat hangzott el arról, hogy a Belügyminisztérium az új útlevéltörvény előkészítésén dolgozik. Ennek során megfogalmazódott az útlevelek érvényességi idejének 10 évre történő meghosszabbítása és az illeték felemelése. Annak ellenére, hogy e nyilatkozatok világossá tették: rövid időn belül nem várható az illeték emelése, rendkívüli módon megnőtt az útlevélkérelmek száma. A kialakult helyzet enyhítése érdekében a Belügyminisztérium tájékoztatja az érdekelteket arról, hogy az 5 éves érvényességgel kiadott útlevelek illetéke nem változik, 1994. július 1-jéig pedig nem kerül sor az útlevelek érvényességi idejének módosítására. A Belügyminisztérium egyúttal kéri mindazokat, akik útlevelének érvényessége a közeljövőben nem jár le: kérelmet ne nyújtsanak be, útlevelük cseréjét halasszák az év végére, vagy a következő évre. (MTI) Gazdasági fórum a Tisza Szállóban Az adómorál Magyarországon Mint lapunkban előzetesen hírül adtuk róla, Szolnokon a Tisza Szállóban tegnap megrendezték az adómorál magyarországi helyzetét tárgyaló gazdasági fórumot. A Hozam Vagyonkezelő, Könyvvizsgáló és Tanácsadó Részvénytársaság szervezésében a szakma ismert személyiségei tartottak előadást és válaszoltak a résztvevők kérdéseire. Szigetközi vízpótlás Elkészültek a szigetközi vízpótlásra a dunakiliti duzzasztás nélküli tervváltozatok. Egy korábban kidolgozott megoldás szerint a Dunakiliti- nél épített fenékküszöbbel, illetve a Dunakiliti Duzzasztómű üzembe helyezésével juttattak volna vizet a - vízfogadásra, vízhasznosításra előkészített - mellékágakba. A KTM összefogásával most további három tervváltozatot dolgoztak ki. Ezek más módon, kisebb fenékgátakkal, csatornákkal, a rajkai zsilip segítségével juttatnának duzzasztás nélkül vizet a Szigetközbe. Megkezdték Szolnokon a Budapest Bank épületének alapozását. A fővállalkozó a kecskeméti GEN-Ép Kft. Az átadás határideje 1994 első féléve. Minarik György, az APEH elnöke bevezető előadásában ismertette az 1992-es adóév jellegzetes problémáit. Elmondta, hogy a pénzintézetek tartalék- képzési lehetőségükkel élve, csökkentették eredményüket, ami a költségvetés bevételeit is mintegy 30 milliárd forinttal mérsékelte. Az elmúlt év jellegzetessége volt a csődeljárások megkezdése, ami több mint 8000 vállalkozást érintett. A 90+ 30 napos fizetési moratóriummal élve nem rendezik az adótartozást. Szintén kedvezőtlenül hatottak a megindult felszámolási eljárások. A csőd- és felszámolási eljárás alatt álló (Folytatás a 2. oldalon) Kormánypárti kérdés: A MÁV a végállomás felé halad? Megkezdődött a vasúti törvény vitája Tegnap reggel kilenctől tizenegy óráig egyetlen törvénytervezet fölött vitázott az Országgyűlés. Schamschula György miniszter terjesztette elő a vasútról szóló törvénytervezetet, amely három éven át készült, s kidolgozása alatt változott a tárca élén álló miniszter személye is - az egykori vasutast egy közgazdász-jogász váltotta a miniszteri székben. A szolnoki újságolvasónak a vasútról szóló hír is sokat jelenthet, hát még egy új törvény a Magyar Államvasutakról, amely ebben a térségben az 1800-as évek közepe óta meghatározó volt a gazdaság és a társadalom életében. Az 1836-ban meghozott első, vasútról szóló parlamenti törvény után alig egy évtizeddel már megépült a pest-szolnoki vasúti pálya, s 1856-ban fölépült, és működik azóta is a vasúti javítóüzem, amely az utóbbi (Folytatás a 2. oldalon) Beomlott az úttest. Szolnokon a papírgyár előtti útszakaszon csőtörés miatt tegnap nagy darabon beomlott az úttest. Emiatt némi zavar támadt a környék közlekedésében, el kellett terelni a forgalmat. Ezzel kapcsolatban további információkat köziünk a 12. oldalon. (Fotó: Illyés) Az időjárás nem kedvezett Késésben a tavaszi munkák A kései kitavaszodás miatt a tavaszi mezőgazdasági munkák 10-15 napos késéssel indultak - állapítja meg a szaktárca legfrissebb összesítése. A tavaszi talajmunkák és a vetés a március közepei kedvező időjárás hatására robbanásszerűen indultak meg, ám a hónap utolsó napjaiban tapasztalható lehűlés miatt átmenetileg leálltak a munkák. Emellett folytatódott a múlt hónapban is, az immár december közepe óta tartó száraz időjárás. A talaj felső, mintegy 50 centiméteres termőrétegének - a szántóföldi hasznos vízkapacitás százalékban mért - nedvességtartalma 50-75 százalék között változik, ami pedig igen alacsony érték. Az őszi kalászos gabona vetés- területe - az 1500 forintos hektáronkénti támogatás hatására - még múlt év decemberében is növekedett, így a március utolsó harmadában készített állapotminősítés szerint a búza vetésterülete valamivel meghaladja az 1 millió hektárt. A határszemlék alapján a búza 40 százaléka jónak, 37 százaléka közepesnek, míg 23 százaléka gyengének minősíthető. A rozs vetésterülete 74 ezer hektár, e növény 39 százaléka jó minőségű, 45 százaléka közepes, míg 16 százaléka gyenge. Az őszi árpát 193 ezer hektáron vetették el, amelynek minősége 45 százalékban jónak, 39 százalékban közepesnek. 16 százalékban pedig gyengének mondható. A tavaszi árpa vetésterülete körülbelül megegyezik a tavalyival, valamivel több mint 250 ezer hektár, ám a vetésterület mintegy felén megkésve került a mag a földbe. A magborsó területe az elmúlt évek nyomott felvásárlási árai miatt, a zöldborsó vetésterülete pedig a feldolgozó üzemek pénzügyi problémái következtében várhatóan csökken. A cukorrépa vetése már elkezdődött. A vetés- terület most is az előző évi, 108 ezer hektár körül várható. A rizstermesztés kritikus időszakot él át, vetésterülete 4 ezer hektárra zsugorodott. (MTI)