Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-05 / 79. szám
4 1993. április 5., hétfő A szerkesztőség postájából Elzárta a közkifolyót... Barátságban, szeretetben Veszélybe került a ház?! Utódjainkban tápláljuk a reményt A tiszapüspöki Pomázi Istvánt hűséges olvasóink között tarthatjuk számon, aki a március 25-én kelt levelében régóta húzódó, súlyos gondját osztotta meg velünk - segítségünket remélve. Levelét összefoglalva, többek között ezt írta: Két évig járt a víz- és csatornamű törökszentmiklósi üzeméhez, mert az utcai közkifolyóból szivárgó víz sokat rontott a háza állagán. Sajnos hiába, mert a helyzet változatlan. A szivárgó víz először a kerítését mosta alá, ami aztán kidőlt, később a ház vége repedezett és „indult” meg. A biztosító nem fizet, szakemberei a helyszíneléskor csupán megállapították: 4 centit kifelé dől a ház sarka, de nem az elemi kárra vezethető vissza. Azt mondták, perelje a víz- és csatornamű vállalatot. Hetvenéves létére számtalanszor kimerte a vizet az aknából, de gyorsan teleszaladt, ezért már nem tudott másképp védekezni, mint hogy elzárta az utcai közkifolyót. Egyébként a tiszapüspöki polgármesteri hivatal segítségét, intézkedését is kérte, ahonnan a panaszát oda továbbították, ahova ő évekig mindhiába járt... Mint látjuk, olvasónk problémája odáig fajult, hogy a kút elzárása miatt most már nemcsak saját maga szenved a tegyük fel rossz, régóta csordogáló közkifolyó következményeitől, hanem az egész utca lakossága. Mindazok, akik onnan hordták a vizet! Sérelmével Nem tudom szó nélkül hagyni az esetet, ami március 20-án történt velünk: Tiszapüs- pökiből Szolnokra utaztunk és visszafelé, délután három órakor a kisújszállási buszra szálltunk - abban a tudatban, hogy Törökszentmiklóson lesz csatlakozásunk. A törökszentmiklósi alvégen voltunk 15.27 órakor, 5 perc múlva Szolnokról jött is egy busz, de a tiszapüs- pökire 15.40-ig hiába vártunk. Ekkor négyen elindultunk gyalog - azzal a gondolattal, hogy mire megérkezne a másik busz, Tótok Sándort, Tiszapüspöki polgármesterét kerestük meg. Jókor, mert éppen előtte volt a közkifolyóval kapcsolatos, az előző nap Szikszai Lajostól, a Víz- és Csatornamű Rt. törökszentmiklósi üzemigazgatójától érkezett levél. Ebben az ígéret, hogy a közkifolyót még e hó 30-ig az ellentétes oldalra helyezik - a lakóépületektől távol. Ezen túlmenően megjegyezte, hogy Pomázi úr tulajdonképpen önkényesen zárta el a vizet, ami bírságot vonhat maga után; s hogy a műszaki szakemberekből álló bizottság helyszíni vizsgálata nem támasztotta alá azt az állítását, mely szerint a közkifolyó vízszivárgása rontott volna a ház állagán. Tény, hogy a kút aknájában többször állt a víz, és ezt senki sem vitatta, hiszen próbálkoztak is az elvezetésével. Ez csupán átmeneti jellegű volt, nem jelenthette a végleges megoldást - mondta. Örülünk, hogy végül is a veszélybe került ház elől elviszik a kutat, és a családi házaktól távolabb állítják fel. Ezenkívül szeretnénk, ha az idős ember kárát - a kilátásba helyezett bírsággal - nem tetéznék. Kedves Olvasónknak végezetül annyit mondhatunk: békés megegyezés híján a bíróság dönthet majd abban a kérdésben, hogy a ház állagának romlása mire vezethető vissza, mennyi a kár, s azt kinek kell megtérítenie.- es hazaérünk. Sajnos én csak a keresztig jutottam el, nem bírtam tovább gyalogolni, és mintha az Isten küldte volna a bátyámat az utamba, aki hazavitt. Szeretném tudni, a Szolnokról érkező tiszapüspöki busznak van-e várakozási ideje Törökszentmiklóson - kérdezi olvasónk, akinek a neve, címe kérésére a szerkesztőségben. Válaszunk: Hétvégén az említett, Kisújszállásra tartó buszhoz nincs csatlakozás, és az autóbusznak nincs kötelező várakozási ideje. Nemrég a zsidó hitközségek műsorát közvetítette a tévé, éppúgy, mint a katolikus és református vallási műsorokat. Az a véleményem, hogy szükség van az ilyen jellegű műsorokra, mert együtt élünk, együtt dolgozunk, együtt építgetünk új hazát - az utódok számára. Legtöbbet akkor tehetünk, ha az utódokban tápláljuk a reményt. Városunknál, Karcagnál maradva, hogy gyermekeink jövőbe vetett hite el ne vesszen, érdemes visszatekinteni a korábbi évekre, évtizedekre. Leginkább a harmincas évekre emlékezem, amikor városunkban együtt éltek túlnyomó részben református, katolikus vallású gazdálkodók, iparosok, orvosok, tanárok, tanítók stb. Kis számban ugyan, de közöttünk éltek zsidó emberek is. Együtt dolgoztunk, építettük, szépítettük városunkat barátságban, békességben. A magam korú emberek emlékeznek még a nagymultú Fábri és Reiner cégre, a Halász géplakatos üzemre, ahol kiváló szakembereket képeztek; a gyönyörű Berger fatelepre, ahol óriási választék mellett példás rend uralkodott; a Miselbach családra, amely hangyaszorgalommal dolgozott; Grósz Dani filléres áruházára, ahonnan ru- házkodtunk; Ács Zoli bácsira, akitől az első karóráinkat vásároltuk - hitelben; Kertész bácsira, akinek nem lehetett előre köszönni; Müncz Sanyira, akinek a bádogos műhelyébe jártunk melegedni, és ki ne eVnlé- kezne a gyönyörű Kellermann lenyokra? De emlékezni kell Goldberger doktorra, aki a hívó szóra ugrott kerékpárjára, s rohant betegeihez, a vajúdó anyákhoz - sárban, fagyban, éjnek idején! Emlékszünk Rinaldóra. aki- ■ vei fuvaroztunk, Gömöri nénire, akitől bocskorszíjat, zsákbamacskát vettünk; a kerékpár-versenyző Fein Samura, aki annyi dicsőséget szerzett városunknak, és még hosszasan sorolhatnám. Talán mások is, akik itt éltek, itt élnek közöttünk, s emlékeznek rá. Városunk életét az teszi teljessé, hogy más nemzetből való emberek is életek, élnek nálunk, akik kitőnő szakértelmükkel méltó versenytársak voltak az iparosságban. Pl. Atanaszt Ha- rizankó, a kiváló pékmester, aki olyan kenyeret sütött, hogy a város másik végéről is hozzá jártak az emberek. Úgy tudom, horváth volt, Lazics Árpád meg szerb származású lakatos, akit ismert a város apraja-nagyja; Facsini Feri bácsi olasz-magyar dallamos beszédét szájtátva hallgatták a gyerekek; a bolgár származású Krutivó Józsi kertészetéből olyan paprika, zöldség került a heti piacra, hogy csodá- jára.jártak. Barátaink voltak ők valamennyien, és nagyszerűen színesítették, gazdagították városunkat, emberi kapcsolatainkat, napjainkat. Senki sem zavarta meg őket abban a hitükben, tudatukban, hogy Karcagon új hazára, békés, meleg otthonra találtak. Az egymás iránti tisztelet, szeretet és megbecsülés kölcsönös volt. Mindenkivel, akiről itt szó esett, de azokkal is, akiket helyszűke miatt nem említettem, tulajdonképpen egy nagy családot alkottunk, és ismertük egymás örömét, bánatát, ünnepét. Barátságunkat sajnos a negyvenes évek felé nyugatról feketében, keletről vörösben tetszelgő „izmusok” zavarták meg. Szerte Európában, így hazánkban is fegyvereket nyomtak az emberek kezébe, a békés otthonokat lövészárkokkal kellett felcserélni; a zsidó embereket megbélyegezték, sorainkból kiszakították; a férfiak a hadseregek kiszolgálói lettek, asszonyaikat, gyermekeiket elhurcolták, megalázták, meggyalázták. Csak a véletlen segített abban, hogy a szétszórt családok valaha még keblükre ölelhették szeretteiket. Reménykedünk, hogy az ész, az értelem legyőzi a gyűlölködést, a gonoszságot; hogy az utódok tudnak majd együtt élni városunkban - barátságban, szeretetben, békességben, mint fél évszázaddal ezelőtt. Varga Gyula Karcag „Pórul jártunk” Küldjön egy képet! Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Egymásért! Egyre több hír jut el a lakossághoz arról, hogy a városokban, községekben emléktáblát, szobrot, sírt gyaláznak meg. Ez a vandalizmus — bármilyen indíttatású is - mélyen elítélendő, és az elkövetőkkel szemben a legszigorúbb hatósági eljárással kell fellépnünk. Tapasztalhatjuk, a kegyeleti helyeket fenntartók azon fáradoznak, hogy bármikor félelem nélkül kereshessük fel az emlékhelyeket, szeretteink sírját. (A megye- székhelyen a temető-rendészek kerékpárral, gyalogosan, farkaskutyával portyáznak!) Sajnos a közelmúltban a szolnoki nagy temetőben törtek, rongáltak meg sírokat, értékes fém, vas tárgyakat feszítettek le helyeikről. Szomorúan láttuk, hogy az otthonokban is használatos, szép kivitelű gombokat sorra lelopták. Szépen festett, rögzített kart hegesztettek a kutakra, de már ezeket is szaggatják ... Mit tehetünk? Fogjunk össze és együtt őrizzük az emlékhelyek, a temetők csendjét, nyugalmát, s már az is nagy segítség, ha valaki az általa tapasztalt rendellenességet jelenti a gondnokságnak vagy a temetőőmek. Megnyugvást, bizonyos fokú biztonságot ad az is, ha a temetőőrt gyakran látjuk, és nyugodtan szólítson meg bennünket, érdeklődjön, mert szívesen segítünk. Ha kell, a személyük védelmében is! És mindenképpen hasznos lenne, ha a vandál cselekedetekről, az elkövetők tettenéréséről, szigorú büntetésükről is értesülne a lakosság. Id. Olej Zoltán Szolnok Besenyszögi iskolások - 1923-ban A felvétel 1923. októberében készült a besenyszögi elemi iskola második osztályosairól. Közöttünk az akkori plébános úr, Ambrus László és Bőgős Julianna tanító kisasszony. Én a felső sorban - balról jobbra a hatodik vagyok. S amint tetszenek látni, a 70 évvel ezelőtt készült kép jól mutatja az akkori szegénységet. Nagyon szegények voltunk Az első sorban mezítláb Maródi Mária osztálytársam, falumbeli, akivel mindig együttéreztünk. Szívfájdalom, hogy öt testvérével maradt árván. Édesapja a háborúban, édesanyja korai betegségben halt meg. Az unokákat özvegy nagymamájuk nevelte - példa értékű küzdelemmel, gondoskodással, s nagy-nagy szeretettel. Ma is eleven kép előttem, ahogyan Marika az iskolapadban maga alá húzta a pici lábát, ráült, így tartotta melegen, mert nem volt cipője! Balogh István Szandaszőlős Expressz - ajánlva Jövedelempótló támogatás Jönnek, csak jönnek a levelek olyan olvasóinktól, akik akár koruk, akár élethelyzetük, egészségi állapotuk miatt igénylik a szociális gondoskodás valamilyen formáját, akik a gazdasági átrendeződés áldozatai és kiszolgáltatottjai, akikről kötelesek vagyunk gondoskodni. Kérdéseik zöme érthető módon az új szociális - 1993. évi III. - törvényhez kapcsolódik, amelynek egyes rendelkezései február elején léptek életbe. (A törvény szövege a Magyar Közlöny 1993/8-as, míg a végrehajtási utasítás a 17-es számban olvasható.) A múlt héten a főhivatású anyaság igénylésének feltételeiről írtunk, most pedig az egyre többeket érintő munkanélküliek jövedelempótló támogatásáról. A témával kapcsolatban számtalan kédés merült fel azon a példa értékű kezdeményezést követő - szociális törvényt ismertető - fórumon, ami egy társadalmi szervezet (a Szolnoki Nagycsaládosok Egyesülete) és a helyi önkormányzat együttműködése révén valósulhatott meg. Az órákon át záporozó, a tövény egyéb részeit is érintő - gyakran bizony nem egyértelmű - kérdésekre tapintatos türelemmel válaszoltak a szakértők: Békési Anikó, Székely Anikó és Do- mány Béláné, a társadalombiztosítási igazgatóság és a szolnoki polgármesteri hivatal munkatársai. Nos, kinek is jár a munka- nélküliek jövedelempótló támogatása (továbbiakban: JT)? Annak adható, aki már kikerült a munkanélküli ellátásból, azzal a feltétellel, hogy családjában az egy fóré jutó havi jövedelem (a családi pótlékkal együtt) nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80 százalékát. (Ez jelenleg 6400 forint alapján számítva, 5120 forint.) A JT havi összegét úgy állapítják meg, hogy az igénylő egyéb jövedelmeivel együtt érje el a fenti összeget. (Vagyis kiegészítik 5120 forintra.) Nem állapítható meg JT annak a munkanélkülinek, aki valamely más társadalombiztosítátási ellátásban részesül. (Gyes, gyed. táppénz, ápolási díj, stb.) A JT iránti kérelemhez csatolni kell a munkaügyi központ igazolását arról, hogy a kérelmező a munkanélküli ellátásokat már kimerítette. Természetesen a JT csak a minimális szociális biztonságot garantálhatja. A törvényhozók célja az volt, hogy ellátatlanul senki, még a munkanélküli hajléktalan se maradjon. Aki erre az ellátásra nem jogosult, de úgy érzi, hogy megoldatlan gondjai vannak, az forduljon a polgármesteri hivatal segélyezési csoportjához, ahol egyéb segélyezési lehetőséget állapítanak meg. Így: rendszeres nevelési segélyt, ápolási díjat, főállású anyaságot, lakásfenntartási támogatást, átmeneti segélyt. Hozzászólás cikkeinkhez Jászladányban él a „Dózsa” Filmszínház Az Új Néplap március 30-i számában lettünk figyelmesek a „Megszépül a mozi” című írásra, ami a Jászsági Extra — Jászberény oldalon jelent meg. Megütközve olvastuk, hogy a Jászságban egyetlen mozi működik - a jászberényi Lehel. Az információt ezúton szeretnénk pontosítani, s felhívni a figyelmet arra, hogy közel Jászberényhez működik másik mozi is a Jászságban. Ez a hely pedig nem más, mint Jászladány, ahol a Kossuth L. úton, a művelődési ház épületében üzemel még a mai napig is a „Dózsa” Filmszínház. Filmvetítéssel heti három alkalommal invitáljuk be az érdeklődőket az ízlésesen berendezett terembe, és egy-egy hónap leforgása alatt igen sok új film szerepel a reperetoárunk- ban - a látogatók nem kis örömére. Jelenleg jászsági szinten - sőt távolabbra kitekintve is - az egyik legkorszerűbb technikával felszerelt gépekkel vetítünk. Áprilisban műsorra tűztük a „Nincs bocsánat” című, négyszeres Oscar-díjas, Clint Eastwood-filmet is - röviddel az országos bemutató után. Látható tehát, hogy az elmúlt években országszerte tapasztalható „mozi-halál” nálunk még nem következett be. Igaz, hogy régi dicsfényében már nem mérhető a filmszínház látogatottsága, de a 268 rögzített fotellel, lépcsős rendszerű, lejtett nézőtérünkön gyakorta megfordulnak a helyi filmimádó fiatalok. Filmszínházunk működtetője jelen pillanatban még a „Szolnok Film” Mozivállalat és a helyi önkormányzat, melyek nehéz gazdasági helyzetükben is segítenek bennünket. Kovács Erika intézményvezető Gonda Sándorné moziüzem-vezető Angolul vagy magyarul? HáBéÓ kontra (H)ejcsBíÓu A Néhány szó a mozicsatornáról című, az Új Néplap március 31-i számában megjelent tájékoztató szerzőjének gratulálok. A HBO mozicsatoma elnevezése ebben a rövidített formában szerepelt többször is az említett cikkben, helyesen az „a” határozott névelővel és nem „az”-zal, ahogy a Kábelkom szórólapjain olvasható. Az idegen elnevezésekből alkotott betűszókat illetően egyértelmű a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása: a rövidítések elemeit a magyar kiejtés szabályai szerint kell betűzni. Ez a szabály minden magára valamit is adó nyelvtankönyvben fellelhető. Az IBM cég, amely már a két világháború közt megalapozta magyarországi tevékenységét* reklámjaiban következetesen „íbéem”-nek nevezi magát a világszerte — de sajnos nálunk is - elterjedt „ájbíem” kiejtéssel szemben. Ugyanakkor elszomorító, hogy az egyébként nemes célt felvállaló házimozi saját reklámjában is ejcsbíóu-nak olvassa önmaga betűszavát. Bízom benne, hogy az Új Néplap továbbra is kitart a helyes kiejtést sugalló írásmód mellett. Rátz Zoltán Szolnok
