Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-03 / 78. szám

Kedves Olvasó! S zeretném megosztani Önnel egy élménye­met, ami a minap esett meg velem a piacon. Éppen egy nagy halom alma között válogattam, amikor megszólított az áruspult mö­gött ácsorgó fejkendős nénike: - Csak nem maga az a „Cse- mese” vagy mi, a Gondűző?! -Hát... én vagyok. -Osz- tán hogyan űzi, kedveském, a gondokat? Nekem csak bele-bele sajdút a szívembe, amikor az a szegény tanárnő írta, hogy még mindig a szülei pízelik. így van ez. En is nem győzők a zsebibe gyugdosni az onokámnak. Amit itt árul- gatok mind az üvé. Különben sose lenne semmi a házábul. Mi öregek mán csak a koporsó felé kandikálunk, ahogy írta maga is. Mán én is észbe vet­tem, hogy megveszem a ma­gamét, az se legyen a fiatalok baja. A jogi dógok, azok érdeke­sek. No, árulja mán el! Mit- mond a bíró? Kell a fiúnak fi­zetni?- Majd eltetszik olvasni. Szombaton megírjuk.- Elolvasom, persze hogy el. De jó lenne, ha vidámabb dogokat is ima. Van, ami fáj- díccsa amúgy is az ember szi- vit. * * * Azóta is sokat gondolko­zom ezen a kis párbeszéden. Azt is mondhatnám, az okítá­son. Igen. „Van, ami fájdíccsa amúgy is az ember szivit”, de hát írhatunk-e mást, mint ami a valóságunk, mint amiben él­ünk, amire felhívják a figyel­münket? Ahogy beköszön­tőnkben ígértük: ezt az oldalt Ön fogja megírni nekünk, és mi fogjuk megírni Önöknek. Elkerülhetetlen, hogy olykor ne villantsa fel egy-egy emberi sors fájdalmas epizódjait, ke­serű történéseit. És mégis ... Miért állítjuk mégis, hogy ez­zel együtt az a célunk és egy­ben reményünk, hogy elűzzük a gondokat, legalábbis arra az időre, amíg Ön ezeket a hasá­bokat olvassa? A gond-baj az embernek egész életén át útitársa. Egy ideig - boldogult ifjúkorában - még reménykedik benne, hogy egyszer elhagyja valahol. (Emlékeznek még a szakállas vicc csattanójára? „Lepsény­nél még megvolt.”) Aztán rá­jön, hogy ez a „Lepsény” sose jön el. Meg kell hát taijulnia együtt élni vele. És hogyan a legkönnyebb? Ha nem veszi túlságosan komolyan, ha meg­próbálja kifigurázni, ha a „szemébe” nevet. Tartson hát velünk, kedves Olvasónk! Be­széljünk róla, de vágjunk rá grimaszt! Továbbra is várja lévelei- ket: Utózönge Csak jönnek-jönnek az ol­vasói levelek, nem is tudjuk, a sok-sok esetből melyiket te­gyük közkinccsé. * * * Előző lapszámunkban István, Olga és Sára asszony történetét adtuk közre. Sára asszony bepe­relte Istvánt, hat hónappal a fia­talok közötti válás kimondása után, követelve 147.000.- Ft-ot. Az összeget, elmondása szerint, kölcsönként adta nekik, még házasságuk fennállása alatt, la­kásuk felújítására. Bizonyítani állítását csak saját feljegyzései­vel és néhány szomszéd vallo­másával tudta, akiknek beszélt a kölcsönzésről. Olvasóink jó néhányan tip­peltek, vajon a történet szerep­lői közül kinek van igaza. Poló- nyi János, Szerémi Zoltán JOGI JO-JÓ mintha összebeszéltek volna. Véleményük végkicsengése: „Fizessen az asszony is! Fifti-fifti!” Kiss István: „Nem megalapozottak Sára asszony bizonyítékai...” - látta helye­sen. Kiss Jenő: „Sára asszony­nak nincs mit követelnie.” így van, ha nem is abból az indok­ból, amit felhozott. A legköze­lebb az igazsághoz Rékási Er- nőné olvasónk véleménye állt. (Gratulálunk!) * * * Most pedig a jogtudoré a szó! István nem tartozik a 147.000.- Ft-tal Sára asszonynak. A felpe­res nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani a pénz átadását, an­nak összegszerűséget, és azt sem, hogy azt a fiatalok mire fordították. Abban az esetben sem követelhette volna azonban Istvántól a pénzt, ha bizonyíté­kait hitelt érdemlően alátá­masztja. A fiatalok a házasság felbon­tása során a vagyonközösséget megszüntették, egymással el­számoltak, és ott Ölga - Sára asszony lánya - külön vagyoni igényét nem érvényesítette. Ily módon a továbbiakban egyik fél részéről sincs semmiféle köve­telésnek helye. Dr. Mosonyi Csaba * * * Búcsúzzunk el Istvántól, Olgától és Sára asszonytól! Legközelebb megismerke­dünk Kálmán és Ilona törté­netével. Hihetetlen történet Menet közben Aki egy szép címerrel ellátott jogosítvány tulajdonosa, nyilván túlesett már a gépkocsi vezetői vizsga izgalmain. Bizton átélte már azt az érzést, amit szerel­mes regényekben gyakran ol­vasni: „a szíve a torkában vert”. Nekem sem kellett szerelmes­nek lenni ehhez, elég volt, ha a vizsgabiztos beült mellém a ko­csiba. És mivel ez sajnos a szo­kásos egy alkalom helyett velem többször megesett, volt lehető­ségem kielemezni az ilyenkor produkált szimptómáimat. Állí­tom, hogy az teljes egészében megegyezett egy forróvérű hősszerelmesével. Se nem lát­tam, se nem hallottam, csak a szívem dobogott hevesebben. Ha a vizsgáztatás szigorú (maga)biztosa, azt mondta: - Most forduljon jobbra! Én tuti, hogy balra próbálkoztam. Ha a lámpa pirosat mutatott, nekem valahogy más színűnek tűnt, a stoptábla pedig túl kicsi lehetett, azért nem vettem észre. Mindezt csak azért mondtam el, hogy jobban érzékeltetni tud­jam olvasónk helyzetét, aki maga is, hozzám hasonlóan, „hősszerelmes” típus. Képzeljék el, hogy amikor az autóban ülve éppen azon örvend, hogy a sok kacat közt végre megtalálta a sebességváltót, a lábát kényel­mesen elhelyezte egy talpa alá simuló pedálon, a gépjármű fura mód ügyesen gurul... szép az élet.,. És akkor ... Gondolják el, akkor az oktató odasúgja: - Emelkedett a tanfolyam díja. A befizetett 9200 Ft-ot ki kell még 5000 Ft-al egészíteni! Micsoda?! Hát hogyne menne föl az emberben a pumpa?! Hát persze hogy rángatja a botot, ami tudj’ isten mért van a kezé­ben, hát persze hogy becsukja a szemét, sőt, mindjárt elájul. Mit ordítozik itt ez az őrült mellette? Hogy fogja a kormányt?! Hát inkább ő kezd mindjárt üvölteni: Hogy lehet MENET KÖZBEN árat emelni?! A megoldhatatlan feladatok megoldására irányuló törekvé­sekben néha felülmúlhatatlan humor rejlik. Itt van például az üvegvisszaváltás ügye, amely immár a kereskedelem Bős-Nagymarosává válik. A történelem ugyanis azt bizo­nyítja, hogy sok minden meg­oldható, de ami nem, az nem. Megoldható az ördögi kör, a Bermuda-háromszög és a sze­relmi háromszög négyszögesí­tése, de az üvegvisszaváltás: nem! No, a kialakult válsághelyzet kellős közepén közöltek egy hírt a lapok, amely a magyar ól- vasó számára felért egy vér­átömlesztéssel ebben a vérhiá­nyos időszakban. Ha manapság mosolygós, jókedvű embereket látok, akkor tudom, hogy olvas­ták a HÍR-t. Ez aztán hír a javából! Meg­tudjuk belőle, hogy három mi­nisztérium készíti elő, tárcaközi összefogással, az üvegvissza­váltást szabályozó új rendeletet. Olvasva a múltkori levelet az újságban (Csak én vagyok ilyen szerencsétlen?) úgy döntöttem, hogy én is írok. Felháborodtam ennek a tanárnőnek a sopánko- dásán. Hogy tarthatja szeren­csétlennek valaki magát, ami­kor a szülei a feneke alá készí­tettek mindent? Az persze eszébe sem jut, hogy vállalhatna másodállást is. Nem kéne miatta az anyjának, apjának még most is agyonstra- pálnia magát. Én három gyere­ket nevelek egyedül, mind­egyiknek szakmát adtam a ke­zébe. A magam keze munkájá­val kapartam össze a házamat. Nagyon sokszor volt, hogy alig aludtam pár órát, úgy mentem a munkahelyemre. En azt' mon- dom, egy asszony sokszor töb­Aki ismeri a hivatali apparátu­sok játékszabályait, az sejti, mit jelent, ha elkezd robogni az út­henger. Intézkedési tervek, együttműködési megállapodá­sok, elvi állásfoglalások, irá­nyelvek, kiegészítő utasítások, kézikönyvek és ellenőrzési programok születnek, felelő­sökkel, határidőkkel, mérföld­kövekkel. Bizonyára lesz nem­zetközi sajtóvisszhang, üdvözlő távirat. Jönnek hozzánk tapasz­talatcserére mindenhonnan, ta­lán még az Antarktiszról is. Az amerikai egyetmeken magyar szakemberek részvételével üvegvisszaváltási tanszékek, karok, intézetek létesülnek, a témának szakirodalma lesz és sok-sok kandidátusa, díszdok­tora. De a sarki ABC-ben a rossz­kedvű leány, sajnos, továbbra sem váltja vissza az üres üvege­ket. Ő ugyanis nem vett részt az üvegvisszaváltásról rendezett tudományos világtalálkozón . .. Kópiás Sándor bet dolgozik, mint egy férfi. Ha újrakezdeném az életemet, férj­hez sose mennék. Amennyi mérget én a férjeimmel meget­tem, nem kívánom senkinek - írja K. I.-né olvasónk Szapárfa- luból. Levelének további részében hosszan ecseteli házasságai­nak szomorú történetét. Az ő esete is példázza, mennyire különbözően ítélhető meg, mi számít „szerencsétlenségnek” az életben. Van, aki a társta- lanságot érzi elviselhetetlen­nek, van, aki a fennmaradá­sért, az otthon megteremtésé­ért folytatott küzdelmet. Ki­nek van igaza? Úgy gondo­lom, ezekben a dolgokban nem lehet törvényt ülni, csak megértést tanúsítani. Mondja hát el mindenkinek . . . Férjhez sose mennék Tepsilesen A doktor úr imád főzni Dr. Sebők Andrást, a me­gyei kórház fül-orr gége szak­főorvosát sokan ismerik mint orvost. Ám arról kevesen tüd- nak, hogy a doktor úr fózni is szeret. Ma ő árulta el lapunknak „konyhatitkait”.- Azt mondják, a hölgyek azért főznek, mert a férfiak szí­véhez a hasukon keresztül vezet az út. De miért főznek a férfiak?- Valóban: miért?- Nálam ez hobbi. Kikapcso­lódás a mindennapi munkából. A családban mindenki dolgo­zik, így hol a feleségem főz, hol én.- Melyek a kedvenc ételek?- A sültek. Én a kihangsú­lyozott, erős ízeket szeretem. Gyakran ízesítek borssal, majo­ránnával, szurokfűvel. Papriká­ból is a csípősebbik fajtát ked­velem.- Milyen az Önök konyhája? Magyaros? Franciás? Gyakran ízesítek borssal, ma­joránnával (Fotó: Mészáros)- Inkább a „nehezebbek” kö­zül való. Ez a fűszerezettségből is adódik. Nagyon szeretjük például a halat. Ázt mindig sa- vanykásan csinálom.- Miért?- Mert úgy jobban kiadja az ízét. A halat citromosán sütjük, a halászlébe pedig egy kis bort teszünk. Ha a halat sütés előtt meglocsoljuk citrommal, sokkal szebb, fehérebb lesz a színe. Nagyon finom például a harcsa­szelet vajban sütve, citrommal meglocsolva. Egy kevés „Piros arany”-os tejfölbe citromhéjat reszelünk, ezzel meglocsoljuk a halat. Sült krumplival kiváló eledel.- Szeretnénk Öntől kérni egy receptet! No nem olyat, amilyet az orvosi rendelőben ír föl, ha- nem egy olyan ételét, amelyiket nagyon szeret.- Édesanyámtól tanultam (aki kassai). Felvidéki borsóleves Egy lábasban barnára ka- ramellizálunk egy evőkanál kristálycukrot. Vigyázni kell, hogy oda ne égjen. Felöntjük vízzel, és csirkeaprólékot te­szünk bele (lehet sertéscsont is). Jár még hozzá apróra vá­gott fehér- és sárgarépa is. Egy kicsit főzzük, és amikor a hús puhulni kezd, beletesszük a borsót és megsózzuk a le­vest. Egy tojásból sok liszttel félkemény galuskatésztát csi­nálunk, és apró darabonként beleszaggatjuk a levesbe. Vé­gül apróra vágott petrezse­lyemzöldjét teszünk bele. Sű­rűbben készítve egytálételnek is megfelel. Paulina Éva Szabálytalan portré i • í t Hát, akkor StrUCCOlOgJUTlk! Vajon miről folyik a kérdezősködés - avagy „szemétügyek” tárgyalása (Fotó: Mészáros János) Bozsó József 16 éve dolgozik a szolnoki kommunális válla­latnál. A sok mindent megélt, értő ember hunyorításával nyugtázza, ahogy felkapaszko­dom mellé a kocsira.- Szóval maga újságíró? .;.. aztán magától jött, vagy küld­ték?- Magamtól jöttem.- Hát... elég mániásak ma­guk. Volt már egyszer itt, vagy tíz éve, egy kollégája. De az nem vallotta be, hogy kiféle, csak a főnökség tudta. Beállt közénk dolgozni, mint új fiú. Olyan aprócska ember volt. Csak elkerekedett a szemünk: - Mit akar ez itt?! Egy kukába be­leraknánk, tán ki se látszana be­lőle, nemhogy még ő emel­gesse! A Jani mellé osztották be. - No, hiszen jóra bízták! - gondoltuk. - A Jani nagy mó­kamester. Úgy néztek ki együtt, mint Stan és Pan. A Jani mint egy égimeszelő, az meg csak ott gu­rult mellette, jó, ha a válláig ért. Tudja, egy-egy járatban több ezer kilót mozgatnak meg a ra­kodók. Kell az erőnlét és a gaz­dálkodás az erővel. A munka szervezése sem mindegy. (Úgy ésszerű, ha a nagyobb áll. a föl­dön, adogatja az edényeket, a kisebb meg fellép a kocsira, az­tán öntözi bele a szemetet. Persze, a Jani pont fordítva csinálta. Ő fönt kukorékolt a lépcsőn, onnan biztatta amazt, hogy nyomás, szakikám! Halad­junk! Hát nem sokáig bírta sze­gény. A sarkától a feje búbjáig teleszóródott szeméttel. Menni is, nyelni is alig bírt. így aztán csöppet sem tiltakozott, amikor a Jani a hóna alá csapta, és be­hozta a telepre, mint választási malacot a zsákban. Maga azt nem tudja elképzelni, mekkora röhögés volt - nevetgél mellet­tem, aztán elkomolyodva rám­néz: - De hogy maga nő létére mit akar itt, azt már tényleg nem értem.- Riportot - szerénykedem, miközben, életemben sokad- szorra, megbánom a változtat­hatatlan tényt, hogy nőnek szü­lettem.- És mire kíváncsi?- Hogy szereti-e a munkáját? Nem is gondolkozik, rávágja:- Szeretem. Öreg bútordarab vagyok már. A telep minden szegletét ismerem, az emberek­nek már a szeme villanásán lá­tom, milyen napja van. Nem tudnám nélkülük elképzelni az életem. És kint a járatban is. A házak, mint a sajátjaim. Felfi­gyelek minden kis változásra - lefelé ácsingózó cserépre, letört ablakdeszkára. S ha a kapu előtt már nincsenek szemetesedé­nyek, tudom, hogy a bentiek' örökre átlépték a küszöböt, el­távoztak a másvilágra. Majd jönnek a fiatalok, lesz nagy roh- tás-bontás-építés. Új élet kez­dődik. így van ez jól. -c- Család?- Van. Már unokám is: Gergő. Nézze ezt a harci díszt az orromon! Eleven kis kölyök. Mindig velem akar aludni, az­tán mégse alszik, csak hancúro- zik és karmolász. Egyelőre még együtt lakunk a lányomékkal. Elférnek. Van hízó, aprójószág, az asszony munkanélküü-segé- lyen, van ideje, hogy jókat főz­zön. Este aztán körülüljük az asztalt, beszélgetünk, tervezge­tünk.- Nagy terveket szövögetnek?- Csak amoíyan magyarosat. Kis ország - kis pénz - kis vá­gyak. Na, ha őszinte vagyok, vannak azér’ nagyobbak is, de azok csak amolyan álmodozá­sok. Csak úgy magamnak. Lot­tózok. 22 éve 23 szelvénnyel fo­lyamatosan játszok. Ha egyszer megnyerném az ötöst, a sok pénzből elmennék Ausztráliába. Vennék egy olyan roncsot vagy „rancsot” vagy mi a fenét, mint a „Juingoknak” van a Dallas­ban. Eltengődnék ott az asz- szonnyal. Ä teraszról lövöldöz­ném a zebrákat meg az oroszlá­nokát. Elhallgat. Mindketten ma­gunk elé révedünk. Hogy ő mire gondol, nem tudom, de az én lelki szemeim előtt megjelenik egy nem éppen roncs ranch, és beszélgetőpartnerem egy ha­talmas mordállyal. Éppen egy jól megtermett Strucc hátára ru­gaszkodik fel, és vad juhé! kiál­tással bősz lovaglásba (nem jó) - tevegelésbe (nem jó) - struc- colgásba (talán?) kezd. Juhé! Bozsó József és a többiek! Jó egészséget! Jó munkát! És ne több okvetetlenkedő újságírót! De azért... ha találkozunk az utcán, egy üdvözlő fütty kijár. Igaz? Cseh Emese

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom