Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-27 / 97. szám
12 Hírek — információk — érdekességek 1993. április 27., kedd A héten beiratkozás INNEN—ONNAN 1993. április 27., kedd Zita, Mariann napja Napkelte: 5.34 órakor, napnyugta: 19.50 órakor. Holdkelte: 9.25 órakor, holdnyugta: Eseménynaptár A Sierra Leone-i Köztársaság nemzeti ünnepe. 32 éve, 1961. április 27-én- több mint 160 éves gyarmati uralom után - az ország elnyerte függetlenségét, de tagja maradt a brit Nemzetközösségnek. 1971. április 19-én a parlament jóváhagyta az alkotmány módosítását és önálló köztársasággá nyilvánították a nyugat-afrikai országot. 100 évvel ezelőtt született Temesváron Endre Károly romániai magyar költő. Az 1920-as évek elején a Napkelet közölte verseit, később többnyire csak kritikákat írt. 1936-tól több verse és fordítása, könyv- ismertetése és irodalomesztétikai tanulmánya látott napvilágot. Jelentős kötete az Elégiák és rapszódiák, valamint az Őszután versei, továbbá Periandrosz című verses drámája. Zita, Mariann Zita. Olasz eredetű név, jelentése leány. Védőszentje Szent Zita itáliai jámbor és önmegtagadó életet élő szolgáló (+ 1272). Virága fehér orgona. Mariann. A név a héber Mirjam alaki fejlődésének egy másik elágazásaként keletkezett. Ökumenikus egyházi naptár Köznap. Az ortodox naptárban Szent Simeon papvértanú. az Úr atyjafia. Történelem verseny A középiskolások történelem versenyének megyei fordulóját immár 17. alkalommal rendezték meg a napokban Kisújszállás városában. Az írásbeli forduló után 41 tanuló jutott be a szóbeli döntőbe, amelyet a Móricz Zsigmond Gimnázium és Szakközépiskolában bonyolítottak le. A következő eredmények születtek: Gimnázium 3. o.: 1. Andrási Ildikó, Móricz Zs. Gimn. Kisújszállás, 2. Molnár Ildikó, Teleki blanka Gimn., Mezőtúr, 3. Radies Zsolt, Varga Katalin Gimn., Szolnok Gimnázium 4. o.: 1. Laczla- vik György, Verseghy F. Gimn., Szolnok, 2. Törőcsik Edit, Tiszaparti Gimn., Szolnok, 3. Csécsei Roland, Verseghy F. Gimn., Szolnok Szakközépiskola 3. o.: 1. Császár Zsuzsanna, Hajnóczy J. Gimn. és Szakk. Tiszaföldvár. 2. Burai István, Kereskedelmi Szakk., Szolnok, 3. Palotai Enikő, Tiszaparti Gimn. és Eü.Szakk. Szolnok Szakközépiskola 4. o.: 1. Katona Károly, Pálfy János Szakk., Szolnok, 2. Tóvizi Tibor, Pálfy János Szakk., Szolnok, 3. Farkas Ferenc, Pálfy János Szakk., Szolnok Országos döntősök Szolnok. A megyei TIT rendezésében került sor a hétvégén az Országos Herman Ottó Biológiai Verseny megyei döntőjére a kereskedelmi főiskolán, ahol a 7. 8. osztályosok közül 53-an vettek részt. A győztes Czobor Gábor, a kisújszállási Kossuth úti Általános Iskola tanulója. Felkészítője Boda János. A második helyen Terjéki Mária végzett a tiszajenői iskolából, míg a harmadik Demeter Szilárd, a mezőtúri Református Általános Iskola diákja lett. Győzelmük országos döntőbe kerülésüket is jelentette. Szolnok. Az 1993/94-es tanévre a város valamennyi általános iskolájában az első osztályos gyerekek beiratkozása április 29-én (csütörtökön) és április 30-án (pénteken), naponta 7-től 12 óráig, illetve 13-tól 19 óráig lesz. Azok a gyerekek tankötelesek, akik ezév május 31-ig betöltik 6. életévüket és elég fejlettek az iskolába lépéshez. A szülő kérésére- az óvoda egyetértésével tankötelessé válhat a 6. életévét idén június 1. és szeptember 30. között betöltő gyermek is. Kivételesen indokolt esetben a Nevelési TanácsTárlat fotókból Szolnok. A Mű-Vész-párt kiállítást nyitott a Technika Házában. Egy európai fotópályá- zatraérkezettfényképektárlatáról van szó, melyen gyönyörű képeket láthatnak lovakról. Az ér-* deklődők 8 órától 17-ig, munkanapokon kereshetik fel a Technika Házát. Vízállás A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 564 centiméter volt, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 676 centiméter duzzasztott, a hőmérők 11,6 fokot regisztráltak. Szolnoknál a tisza 619 centiméteres, apadó, a víz hőfoka 11 C-fok volt. A Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 641 centiméter apadó, a Zagyva Jászteleknél 124 centiméter, változatlan. adó kedvező szakvéleményé alapján a 6. életévüket október 1. és december 31. között betöltők is felvehetők az 1. osztályba. A gyermeket a lakóhelye szerinti körzeti illetve más választott iskolába kell beíratni. Amennyiben a szülő a leendő tanulót más iskolába kívánja beíratni, ezt köteles a körzeti iskolában bejelenteni. A felvételhez a szülő, vagy gondviselő személyi igazolványára, a gyermek fejlettségéről szóló óvodai szakvéleményre, más iskola választása esetén a körzeti iskola által kiadott távozási igazolásra van szükség. Nem lesz diktatúra A Poén testőrség képviselői szerkesztőségünkben jártak, s kijelentették, a tegnapi lapszámunkban megjelentekkel ellentétben, nem tervezik semmiféle diktatúra kiépítését április 29-én. Sasfiók Klub a Tiszában Szolnok. Folytatódik a Szemafor Alapítvány fiatal filmeseket bemutató sorozata. Ennek keretében holnap 18 órától Pol- lák Csaba „Némafilm” című alkotását láthatják a Tisza mozi „B” termében. A film megtekintése után beszélgethetnek az érdeklődők Matúz János dramaturggal. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Vegyszeres gyomirtás a vasútvonalon A MÁV Szolnoki Pályafenntartási Főnöksége május 3. és 15. közötti időszakban vegyszeres gyomirtást végez a Cegléd- Abony- Szolnok- Törökszent- miklós vasútvonal mentén, valamint az állomási vágányok között. A felhasznált vegyszerek: a Gartoxin és az Arzenál. A gyomirtott területről származó takarmányt állatok etetésére 30 napig felhasználni tilos! Az alkalmazásra kerülő vegyszerek méhekre mérsékelten veszélyesek. Parkolási tilalom Szolnok. A városi Diáknapok záró rendezvényeként a Táncsics Mihály úton különböző rendőrségi és katonai járműveket szeretnének kiállítani, köztük egy MÍG 21-t is. Ezért kérik az autótulajdonosokat, április 29-én 22 órától május 1-én reggel 6 óráig itt ne parkoljanak! Az utcát a forgalom elől április 30-án egyébként is lezárják. Rendezvények Humorfesztivál a diáknapokon Szolnok. A Szolnoki Diáknapok ’93 keretében ma 17 órától Diák-thália lesz a művelődési központ színháztermében. Holnap a Széchenyi iskolában 14 órától játékos kaszinó nyílik, este, 18 órától a H.M.O-ban Bach Szilvia, Maksa Zoltán és Ördögh Ottó részvételével humorfesztivált tartanak.-Holnap délelőtt 10 órától és délután 2-től a Budapesti Meseszínház a „Varázsköpeny titka” Című darabot adja elő a Járműjavító Művelődési Központban (Körösi u. 1.). Helyesbítés Szombati számunkban, a Bőrtex Rt. hirdetésében a céltartalék értéke hibásan jelent meg, helyesen 10.000 forint. Az érintettektől ezúton kérünk elnézést. Felvétel angol tagozatra Szolnok. A Körösi Csorna Sándor Általános Iskola másodikos diákok részére a 93/94 tanévre felvételt hirdet angol tagozatra. Beiratkozni április 29-30-án (csütörtökön-pénteken) az iskolában lehet egész nap. A felvételi május 6-án 14 órakor lesz, a következő címen: Nagy Imre krt.20. Peking. Kivégeztek Kínában egy könyvelőt, aki az országban elsőként sikkasztott számítógép segítségével jelentős pénzösz- szeget egy bankból. A Kínai Mezőgazdasági Bank jilini fiókjának tisztviselője mintegy 193 ezer dollárnak megfelelő összeget sikkasztott úgy, hogy hamis befizetéseket könyvelt el számítógépével. míg az eredeti fizetési bizonylatokat elrejtette. A csalásra akkor derült fény, amikor bűntársával együtt a könyvelő megkísérelte a pénz egy részét átutalni egy másik városba. A banktisztviselő cinkosára a bíróság szintén halálos ítéletet mondott ki, ám az ítélet végrehajtását felfüggesztették. Bukarest. A román sajtó hétfői jelentései szerint az ügyészség lefoglalta Hitler Mein Kampf című művének román kiadását, amelyet a Telepress Co. cég „Pacifica” nevű kiadója Közélet Testületi ülések Karcag. A város önkormányzata ma 14 órától ülést tart a városháza 1. sz. tanácskozó- termében. Napirendre kerül többek között az ápolási díjak felülvizsgálata, az első lakáshoz jutók első negyedévi támogatása, valamint a munkanélküliek jövedelempótló támogatásának felülvizsgálata. Kunszentmárton. Az ön- kormányzati képviselőtestület ma 13 órától ülésezik a városházán. Sok egyéb téma mellett előterjesztést hallgatnak meg a rendszeres szociális segély ösz- szegének megállapításáról, a Kőrös-híd felújításával kapcsolatban , a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról. Szolnok. Holnap 17 órától a Kossuth tér 1. sz. alatti székhelyén az FKGP helyi szervezete és a gazdakör tartja közös gyűlését. Vásárnaptár Pénteken, április 30-án Dévényen országos állatvásár lesz. Szombaton Abonyban országos állatvásárt, Debrecenben, Jászberényben, Mezőtúron autóvásárt tartanak. Vasárnap Farmos,. Gyomaendrőd, János- hida, Jászapáti, Lajosmizse ad otthont országos állat- és kirakodóvásárnak. Ugyanekkor Karcagon, Nagykőrösön, Szegeden, Tiszakécskén, Szentesen, Törökszentmiklóson autóvásár lesz. Jövő hét kedden pedig Cegléden tartanak országos állatvásárt. Kérjük kedves olvasóinkat, mielőtt elindulnának, érdeklődjék meg az illetékes szerveknél, a vásárt valóban meg- rendezik-e! jelentetett meg. A könyvből összesen 25 példányt adtak el, ezután került sor az ügyészség közbevatkozására. A náci alapmű példányonként 6500 lejért került forgalomba - a román nyelvű könyvek átlagárának sokszorosáért. Washington. A japán Maki Fumihiko kapta az idei Pritz- ker-díjat, a világ legjelentősebb építészeti kitüntetését. A 64 éves építésznek júniusban nyújtják át a 100 000 dollár pénzjutalommal járó kitüntetést. Tanulmányait az Egyesült Államokban végezte, sokáig ott is dolgozott, és csupán 1965— ben tért haza. Az új hullámhoz tartozó építész az Egyesült Államokon kívül Nérnetország- ban, Belgiumban, Olaszországban, Lengyelországban és Ausztriában is alkotott. Művei közé tartozik az új salzburgi kongresszusi palota is. Közúti információ Az április 30-ig tartó időszakban az alábbi forgalomkorlátozással járó munkák lesznek a megye országos közútjain: A 4. számú budapest-záhonyi főút 91+000-92+000 kilométer szelvények között, Szolnok város külterületén a 4-32-es számú főutak csomópontjának, majd a 4-es számú főút és a 46. számú főutak Törökszentmiklós átkelési szakaszának burkolatjeleit festik. A 45-ös számú kunszentmár- ton-szentes-hódmezővásárhelyi főút 6+267 kilométer szelvény és a Kunszentmárton-Nagy- tőke-Szentes vasútvonal 59+48 Km szelvényben lévő közút-vasút szintbeni kereszteződés átépítése miatt Kunszentmárton külterületén reggel 7-től 15 óráig az utat félszélességben. illetve fenti időszakon belül naponta és éjszakánként maximum 30 perc időtartamra teljes szélességben lezárják. Mindkét forgalmi irányból közúti jelzések segítik a közlekedést a félszélességű útlezárás ideje alatt. A híroldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) néplap JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF Felelős szerkesztő: Bistey András T ervezőszerkesztő: Baranyi György, Majnár József Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Telefon: 424-444 tx: 23-357, fax: 422-853 Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét Mindszenti út 14. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató Telefon: 76/482-192 Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság 4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 06-52-12-111; Igazgató: dr. Kovács József Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 319 forint, negyedévre 957 forint, fél évre 1914 forint, egy évre 3388 forint. Az áruspéldányok ára: 13.80 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. ISSN 0865-9133 , 2.5 szobás, 1. emeleti, társasházi lakás garázzsal, jól menő üzlettel eladó 2.35 millióért. FOLING Iroda Szolnok, József A. út 80. ANYÁK napja előtti nagyszabású virágvásár lesz Szolnokon, a Skála virágüzletében április 28-29-30-án. *24103/2K* SZOLNOKON, 8.00-tól 15.30-ig terjedő időszakban termek (felszereléssel együtt) oktatási célra kiadók. Érdeklődni lehet: 420- 182-es telefonszámon 9.00- 14.30 között *24220/3H* HARISNYANADRÁGOK 59 Ft-ért kaphatók az ARANYTOLLBAN (Szolnok, vasúti toronyháznál). *24470/1K* A „Zagyvarékasi Baromfi” Kft. felvételre keres - lehetőleg gyakorlattal rendelkező - munkaerőt, baromfi daraboló munkakörbe, év végéig szóló szerződéssel. Kereset: teljesítménybérezés alapján, 12-20 ezer Ft. üKemi szállítás és étkezés, étkezési hozzájárulás biztosított. Jelentkezni a helyszínen lehet, Zagyvarékas, Újszászi út 2. *24730/1H* GYERMEKTEA 59 Ft és Manager tabletta 249 Ft, ugyanitt a KAMILLÁBAN. *24471/1K* KÁRPÓTLÁSI jegyet napi áron, készpénzért vásárolok. Jászberény, Thököly 16. Telefon: 57/12-053. ♦24540/2H* 220 voltos, alig használt, 16 légköbméteres hűtőkamra tartalék aggregátorral és MTZ-80-as felújított állapotban, családi ház sörözővel sürgősen eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kőműves út 8. *24639/1K* MINDEN típusú GÉPKOCSI SZÉLVÉDŐ és oldalüveg ÁRENGEDMÉNYNYEL kapható. Cím: DATE BT. Szolnok, Arany János út 1. Telefon: 56/372- 522. *24655/1K* ELADÓK felújított lovas vetőgépek, 12-13-15 soros. Jászboldogháza, Tompa Mi- hály 38., Takács. *24670/1H* A ..FLÓRA” KISÁRU- HÁZ (SZOLNOK, MADÁCH úton a kis OTP-vel szemben) várja kedves vásárlóit. RENDKÍVÜL OLCSÓ áron kínálunk: férfiöltönyöket, férfi bőrcipőket, gyermek szabadidőruhákat, méterárut, bútorplüsst. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-17 óráig. *24685/1K* ÓVODÁK, ISKOLÁK, MŰVELŐDÉSI HÁZAK! Itt a gyermeknap! LÉGVÁRUNK rendezvényekre megrendelhető! Szemes István Törökszentmiklós, Bethlen út 15. ♦24673/1K* JÓ állapotban lévő családi házat vásárolnánk Szolnokon. ,,2 millió körül- 24689” jeligére a kiadóba. *24689/1K* IKO-AJÁNLAT! Isztambul: április 28 és május 5. Trieszt-Tarvisió: április 29 és május 7. Spanyolország: 18.300 Ft-tól. Görögország: 12.990 Ft-tól. Tájékoztatás: Szolnok, Denevér üzletház, D és D Iroda, Ady E. út 27. Telefon/fax: 56/420-504. *24721/1K* Viszonteladók, figyelem! Fehér pólók, mintás pólók, batikolt pólók, női alsók, indiai táskák, vászoncipők, RAFAEL színes pólók és egyéb RAFAEL termékek nagykereskedelmi áron. Érdeklődni: 56/344-632-es telefonon. Már nyitva van a SOLAMI r / / / IHI [ _jj KESZITM EE INI S ZAKÜZLET a piaccsarnokban! Olcsó árak - széles választék! Minden héten akció! Nyitva tartás: hétfő - péntek 7.00- 18.00, szombat 7.00 - 13.00 Jöjjön be hozzánk, megéri! V_____________________________________________/ Kardos Tamás fotóművész legújabb kiállítását tegnap délután öt órakor nyitotta meg Csák László, a Szabadidő Társulás ügyvivője. A tárlat május 10-ig, naponta 10 és 18 óra között tekinthető meg a HEMÓ-ban. Novák