Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-26 / 96. szám

1993. április 26., hétfő 5 Érdekességek CD lemezen a teljes magyar törvénytár Új jogszabálykereső rendszer a szakemberek munkájának megkönnyítésére A mai jogalkotási dömping- ben még az sem lenne meglepő, ha egyik napról a másikra mó­dosulnának bizonyos jogforrá­sok. Kétségtelen, egyre nehe­zebb eligazodni a paragrafusok birodalmában. Különösen az bosszantó, ha az embernek seb­tében lenne szüksége valamely jogszabály egy részének szöve­gére, ám az nincs kéznél. Ami­kor belegondol, hogy mekkora fáradságba kerül azt előboga­rászni. inkább legyintve lemond róla. Úgy tűnik, rövidesen meg­oldódik ez a probléma, hiszen napvilágot látott egy új magyar találmány. E szerint CD leme­zen tárolják hazánk teljes ha­tályba lévő joganyagát. E jog­szabálykereső rendszer létrejöt­téről, alkalmazásáról kérdeztük az azt forgalmazó cég, az Unió Kiadó vezérigazgatóját, Hor­váth Bélát. Változott a könyvpiac- Kérem, elsőként röviden mutassa he az Unió Kiadót és tevékenységét!- Korlátolt felelősségű társa­ságként alapítottuk 1989-ben. Mint hagyományos lap- és könyvkiadó kezdtük meg a munkát. Ma már azonban kizá­rólag jogi jellegű szakkönyvek és szaklapok, kiadványok meg­jelentetésével foglalkozunk.- Ebből már adódik a kérdés: mi tette szükségessé a profilvál­tást?- Az az egyszerű tény, hogy a magyar könyvpiacon az elmúlt években igen jelentős változás következett be. Gombamódra szaporodtak a kiadók, a ma be­jegyzettek száma meghaladja a háromezret. Ugyanakkor mind a lapok, mind a könyvek iránt nagyon megcsappant az érdek­lődés. Ma, ha egy könyvből tíz­ezer példány elkel, az komoly sikernek tekinthető. A mi ha­gyományos könyvkiadásunk is egyre veszteségesebb lett. Ezért beszüntettük a lapok, magazi­nok, majd a kötetek közrebocsá­tását. Foglalkoztunk viszont közlönyökkel, nyomtatványok­kal is. Észrevettük, hogy egyre nagyobb a sikerük a tematikus jogszabálygyűjteményeinknek, kézikönyveinknek. Ekkor vág­tunk bele a teljes magyar hatá­lyos joganyag közzétételébe. A profilunk is ebbe az irányba to­lódott el. Tévedés, hiba nem fordulhat elő- A váltás nyilvánvalóan azt is megkövetelte a cégtől, hogy átfogó ismeretekkel rendelkező szakemberek végezzék ezt a munkát. Mennyire sikerült a személyi feltételeket megterem­teni?- Nyolcvanan dolgoznak ná­lunk. Fontosnak tartjuk a meg­bízhatóságot! A cél nem keve­sebb, mint hogy a jogszabályi szövegek száz százalékosan pontosak legyenek! Ezekben szakmai tévedés, elírás, helyes­írási hiba nem fordulhat elő! Ennek megfelelően építettük fel magát a kiadót is. Külön szer­kesztőségben megy végbe a kü­lönféle jogszabályok összeállí­tása, szerkesztése. Lényeges szerepe van a jogi lektorátus­nak, ahol végzett jogászdokto­rok dolgoznak. Komoly felada­tot teljesít a Törvénytár szer­kesztősége, amelynek csapatát jogászok, korrektorok, szer­kesztők alkotják.- A hazai piacon már a Ma­gyar Törvénytár is komoly si­kert aratott. Mi tette szüksé­gessé ennek az új megoldásnak, a CD lemeznek a kialakítását?- A Magyar Törvénytár ese­tében a fűzött, ragasztott, kap­csos könyv külön lapokból te­vődik össze, s ezek cserélhetők a legfrisebb jogszabályokkal. Ez kellő áttekintést, s viszony­lag gyors módosítást tesz lehe­tővé a joganyagban, hiszen mi nem engedhetjük meg azt a lu­xust, hogy a megrendelő késve kapja meg az új paragrafusokat. Jellemző, hogy nálunk a kézirat érkezésétől számított egy hóna­pon belül már megjelenik az új gyűjtemény. Ám, mint minden eredeti és jó megoldást, a CD lemez bevezetését is az élet kényszerítette ki. Hatvanezer oldalból pillanatok alatt- Konkrétan mi a lényege en­nek az újításnak?- Tudvalevő, a Magyar Tör­vénytár már 35 kötetből áll. Ez hatalmas mennyiség: mintegy 60 ezer oldal terjedelmű szö­veg. Ha valaki ebből egy bizo­nyos jogforrást szeretne előke­resni, az bizony meglehetősen nehézkes, időigényes munka. Szükségessé vált tehát a számí­tógépek alkalmazása. Egyik régi partnerünk, a Kerszöv Kft. kifejlesztett egy jól használható softvert. Azzal megoldotta a tel­jes körű keresés problémáját. A gép ennek segítségével pillana­tok alatt képes előkeríteni a kí­vánt szövegrészt, jogszabályt a 60 ezer oldalnyi anyagból. Élég akár egyetlen szót megadni uta­sításként. A hatályosítás érde­kében a megrendelőnek semmit sem kell tennie, hiszen minden hónapban kap egy CD lemezt, s abban benne található az éppen akkor hatályos joganyag. Egyébként ez a mennyiség a CD lemeznek csak a felét fog­lalja el. Elfogadható áron- Az önök tudomása szerint itthon és külföldön létezik-e ha­sonló megoldás?- Ilyen, a teljes jogsza- bályTgyűjteméijyt átfogó kere­sőrendszer hazánkban nincs. Németországban témák, szerint állítanak össze ugyanígy CD lemezt. Igaz, ott ez kereskede­lem-politikai megfontolások miatt történik, hiszen így jóval nagyobb számban adhatják el.- Manapság minden újdon­ságnak azonnal akadnak párt­fogói, de ellenzői is. Az Unió Kiadónak mennyire kell meg­küzdenie a konkurenciával?- A konkurenciának van jó és rossz oldala is. Az előbbi az, hogy folyton új és jobb megol­dásokra sarkall. Ennek nyomán erősödhetünk, fejlődhetünk. De nem hallgathatom el, hogy ma igen kemény küzdelem folyik a kiadók között egymás piaci be­folyásának csökkentése érdeké­ben. Megvannak ennek a na­gyon keserű percei. Volt pró­bálkozás arra például, hogy a teljes hatályos joganyagot „mágneslemezeken” kínálják. De ahhoz legalább ötven mág­neslemezre van szükség! CD lemezen ugyanezt rajtunk kívül senki nem hozta forgalomba. A Kerszöv Kft. a tulajdonosa a ta­lálmánynak, mi pedig a birtoko­sai vagyunk, s megállapodás alapján forgalmazhatjuk.- Nem mellékes szempont, mibe kerül mindez a megrende­lőnek?- Igyekeztünk olyan árat kia­lakítani, hogy tekintettel le­gyünk a megrendelőkre is. Je­lenleg Magyarországon nem­csak a legjobb, hanem a legol­csóbb rendszert javasoljuk fel- használásra. A belépti díj 6 ezer forint, és fél évre előre kérjük a CD le­mezek előfizetési díját, ami havi 3 ezer forint. Emellett szükség van egy CD leolvasóra. Mellesleg bármilyen személyi számítógép alkalmas a rendszer működtetéséhez.- Mik a tapasztalataik, kellő érdeklődés mutatkozik-e a ta­lálmány iránt?- Nagy az érdeklődés. Már az országgyűlés szakemberei je­lezték,i hogy érdekli őket ez a megoldás, Jelenleg épp kipró­bálják. A Műszaki Egyetem is kért tőlünk ajánlatot egy ezer személyes munkahely megte­remtéséhez. Szalay Zoltán Kartellezett-e a cukoripar? Beszélgetés Veres Sándorral Bankok ellenőrzése Néhány héttel ezelőtt a ver­senyhivatal 100 millió forintra büntette a cukorgyárakat kartel- lezésért. A vádról és következ­ményeiről beszélgettünk Veres Sándorral, a szolnoki Cukor­gyár vezérigazgatójával, egy­ben szót ejtettünk a cukorrépa­termesztés gondjairólis.- A mezőgazdasági üzemek - kezdte a beszélgetést Veres Sándor - területüknek mindösz- sze másfél százalékán termesz­tenek cukorrépát. Vagyis bár­mikor felhagyhatnak a növény termesztésével, nekünk viszont szükségünk van biztonságos ve­tésterületi háttérre. Ezt csak úgy érhetjük el, ha kapcsolataink korrektek a termesztőkkel.- A legtőkeigényesebb a nö­vénytermesztésben a cukorrépa. Van-e elegendő pénz a gazda­ságokban, a növény termelési költségeinek finanszírozására?- Még most, is a legjövedel­mezőbb növény a cukorrépa. A tőkehiányra a cukorgyárak is gondoltak, ezért előlegként a mi gyárunk 400 millió forintot jut­tat a termesztőknek.- A gyárak 52 forintra emel­ték a cukor termelői árát. . .- Szükség volt rá. Az elmúlt három évben a termelési költsé­gek megkétszereződtek, a répa ára 60 százalékkal emelkedett, mi a cukrot pedig csak 44 száza­lékkal emeltük. A korábbi két évben a cukoripar mintegy 2 milliárd forintos veszteséget könyvelhetett el, ami tarthatat­lan. Az új ár körülbelül a null- szaldóhoz elég.- A versenyhivatal az áreme­lést kartell létrehozásának mi­nősítette.- Nem magát az áremelést, hanem azt, hogy valamennyi gyár egyszerre emelt, és 52 fo­rintra. Áz egyszerre történt ár­emelést minősítette kartell lét­rehozásnak.- A korábbi években a cukor­gyárak megbeszélték a vetéste­rületet, illetve az ország cukor­szükségletét . . .- Ez mindig így volt, mióta cukoripar van Magyarországon. Hiszen sem túltermelni, sem kevesebbet előállítani nem sza­bad, illetve nem érdemes, mint a hazai kereslet. A korábbi években tröszt volt a cukoripar­ban, monopolhelyzettel, majd később a cukorgyárak önálló­sultak, és a cukoripari egyesület minden évben megtárgyalta az előbbieket. A kartell jogilag megfogalmazott szerződés, a felvásárlásról, értékesítésről és aki ezt megszegi, azt kizárják a kartellből.- Más országokban hogy van ez?- Ausztriában egy kézben van a három gyár. Monopol­helyzettel uralja az osztrák cu­korpiacot. A többi országban ál­lamilag ellenőrzött kartellekben dolgoznak a cukorgyárak, ne­künk is egy ilyen létrehozása a végső célunk. Szeretném meg­említeni, hogy jelenleg a cukor­gyárak állami többségi tulaj; donban vannak, és az ÁVÜ semmiféle tőkevesztést nem fo­gad el. Ezért kellett a cukor át­adási árát megemelnünk. Ám az tény, és ellentmond a kartell- vádnak, hogy minden gyár, kü­lönböző kedvezményei miatt, végeredményben más-más áron adja át termékét a nagy- illetve kiskereskedőknek.-span­Nincs bank, amelynek tevé­kenységét ne kellene ellenő­rizni. A fejlett nyugati államok tapasztalatai azt mutatják, hogy a legjobbakat is célvizsgálatok­nak vetik alá - összegezte Botos Katalin, az Állami Bankfelü­gyelet vezetője annak a három­napos nemzetközi bankfelügye­leti konferenciának a tapasztala­tait, melyet a múlt héten a svájci kormány anyagi támogatásával rendeztek Budapesten. Botos Katalin elmondta: a svájci, német és osztrák bankfe­lügyeleti vezetők szerint orszá­gukban mindenütt törekednek arra, hogy a különböző hiteltí­pusoknál meghatározzák a fe­dezettség! szintet. Ez a pénzin­tézeteknek is érdeke, mert kü­lönböző szintekben szabályoz­zák a hiteleket, ha azok fedezete értékpapír vagy ingatlan. Az Kihirdették a hegyeshalmi közúti teherforgalmi határátke­lőhelyen megépült négy kor­szerű, spedíciós munkahely bér­lésére kiírt pályázat eredmé­nyét. Az új munkahelyeket az Eurosped Kft., a GYESEV Rt., a Pannonsped Kft., valamint a Hungarocamion Rt. határspedí- ciója veheti majd használatba - tájékoztatta a Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancs­nokságának illetékese pénteken az MTI-t. A spedíciós munka­helyekre zártkörű tendert írt ki a vámhatóság, a nyerteseket 13 pályázó közül választották ki. A feltételek között szerepelt, hogy a pályázók rendelkezzenek va­ÁBF elnöke szerint igen fontos nemzetközi tapasztalat, hogy a bankok működésének szem­pontjából „a legerősebb tőkét” az egyes pénzintézetek me­nedzsmentjének szakmai felké­szültsége jelenti. Az egyes or­szágokban igen ritán írnak elő kritériumokat arra vonatkozóan, milyen végzettséggel, szakmai háttérrel lehet betölteni pénzin­tézeti vezetői posztot. A szokás­jog alapján azonban csupán már több éves banki gyakorlattal rendelkező személyek lehetnek pénzintézeti vezetők. A hazai banktörvényt is úgy kívánják módosítani. Általános az a nemzetközi tapasztalat, hogy a bankfelügye­leteknek a pénzintézetek betéte­seinek érdekeit kell védeni, nem pedig a tulajdonosok érdekei­ben eljárni. lutaváltási engedéllyel, vámü­gyi szakvizsgával és jogosult­sággal a gépjárműadó beszedé­sére. A határspeditőrök a vám­papírok kezelésén túl foglal­koznak kezességvállalással. Ezt az teszi lehetővé, hogy többsé­gük szoros kapcsolatban áll bankokkal is. A pályázatok értékelésénél a szakmai szempontok voltak a legfontosabbak. A vámhatóság arra törekedett, hogy a legjob­ban dolgozó speditőrök kerülje­nek erre a négy helyre. A bérleti díjról és általában a bérbevétel­ről a nyertesek a győri vámi­gazgatósággal kötnek majd szerződést. (MTI) Tizenhárom pályázó Spedíciós munkahelyek A lakosság segítsége is kell Együtt a szebb Szolnokért Az 1993. április 20-ai képviselőtestületi döntés ér­telmében a Kommunális Vállalat részvénytársaság­ként fog működni. Korábbi feladatai mellett a város közterüleinek fenntartása, felújítása is újra hozzá tarto­zik majd. A Városfejlesztési Iroda vezetője, Stefanik László az el­lentmondásokról beszélt.- Parkfenntartásra és felújí­tásra ez évre 21,2 millió forint áll rendelkezésünkre. Hogy ez mire elég, talán nem kell hangsúlyoznom. Csak össze­hasonlításként említem meg a zöldterület nagyságát : ez 1,5 millió négyzetméter.- Hogyan osztják el a pénzt ?- Elsősorban az úgyneve­zett frekventált területekre koncentráljuk erőinket. Ehhez meghatározzuk az elvégzendő feladatokat, az ehhez szüksé­ges pénzzel együtt. A munká­latok elvégzése a Kommuná­lis Vállalat feladata.- Az elmúlt években pályáza­tok kiírásával választották ki a kivitelezőket. Ez változik ?- Annyiban, hogy a vállalat vonhat be alvállalkozót a munka elvégzéséhez. Ebbe az iroda nem szól bele az elkö­vetkezendőkben. A feladat elvégzése a cél, a minőséget megkövetelve. Ehhez az ösz- szes tulajdonosi jogosítvá­nyunkat igénybe vesszük. Csak az elvégzett, minőségi­leg megfelelő munkát fizetjük ki. Az erőforrás minél jobb ki­használása érdekében a ' Kommunális Vállalattal kö­zösen különböző megoldáso­kat keresünk. Például, hogy bizonyos munkálatokat köz­munkásokkal végeztessenek el.- Gondolom, tervek is szület­tek erre.- Igen készültek, és készül­nek is. Még az idén felmérjük a közterületek állapotát, álla­gát. Ez azért szükséges, hogy a fejlesztések, a növények te­lepítése a legszakszerűbben történjen. Olyan városkép kia­lakítása a célunk, mely nem csak szemet gyönyörködtető, hanem használható is.- Ezen mi értendő ?- Az, hogy például a gyepet ne a "Fűre lépni tilos" táblával együtt telepítsük. Az bírja az igénybevételt, a használattól ne tűnjön el. A park park le­gyen, a játszótér játszótér, minden megfeleljen funkció­jának.- A fenntartáshoz szükséges locsolás is. Erre milyen megol­dás kínálkozik ? Sok helyen nincs kiépítve öntözőhálózat, ezért az öntö­zést tartálykocsival kell meg­oldanunk, és ez nem olcsó el­járás. A növényzet egy részét az időjárásra kell bíznunk, vagy esik eső, vagy nem. A költségeket nem tudjuk ily mértékben finanszírozni.- Pénz nincs rá ...- Meg kívánjuk keresni az adott parkok közelében fekvő társasházakat, hogy az öntö­zést ők végeznék el. Ekkor mi hozzájárulunk a ház vízdíjá­hoz.- A lakosság segítsége nem nélkülözhető.- Ez igaz, minden területre. Bármilyen fejlesztést, felújí­tást végzünk is el, azt meg kellene őrizni. Mindemellett szívesen vesszük, ha felkeresnének bennünket annak érdekében : kívánnak tenni valamit az ál­taluk használt parkokért. A kezdeményezéshez anyagilag hozzájárulunk, szakmai tanácsokkal segítsé­get is nyújtunk. Ilyen ügyben bármikor fordulhatnak hoz­zánk, az irodához. A szüksé­ges segítséget megadjuk. A mai időkben mindenre ke­vés a pénz, a parkokra is. Kör­nyezetünkért többet kellene tenni. Sok embernek ma már ■rosszul hangzik a társadalmi munka, de át kellene gondolni: magunkért, magunknak, gyer­mekeinknek tennénk szebbé, ba­rátságosabbá vele a várost. Ez nem csak a pénzen, hanem a szemléleten is múlik. Vági E. Zoltán Hadüzenet a lagymatag diákpolgármester-jelölteknek Április 30-án új apparátus ke­rül Szolnok élére. Á vetélkedő és a választók el fogják dönteni, hogy ki legyen a diákpolgár­mester. Jelenleg nyolc jelölt van, de elég-e nyolc ajtema- tíva? Lehetne esetleg az Ébredő Diákok Egyesülete N a kilence­dik? Merthogy az ÉDEN-nek komoly észrevételei vannak. Munkatársunk, szigorúan be­tartva a konspiráció szabályait, rejtekhelyén fölkereste az ÉDEN egyik vezetőjét (képün­kön), s interjút kért tőle.- Milyen kifogásaik vannak a diákpolgármester-jelöltek programai ellen?- Hiányzik például az április 30-i városforma megnevezése. Milyen közösségben fogunk élni? Nemesi diákköztársaság- ban vagy felvilágosult, federa- lisztikus monarchiában? Az ÉDEN nem akar olyan di­ákpolgármestert, aki megvá­lasztása érdekében alig tesz va­lamit. Nézzenek csak körül. Van ilyen. Miért csak a belvárosban fo­lyik a kampány ? Hol maradnak a felvonulások, korteskedések Szandaszőlősről. a Pletykafalu­ból, a Széchenyi lakótelepről? Úgy tűnik, az ottani lakosok az ÉDEN-re várnak, őket nekünk kell meghódítanunk. Minden párt hangoztatja a maga „zöldes” mivoltát. Mi­kor lépnek már a tettek zöldellő mezejére? Talán még túl éretle­nek? Az ÉDEN kinyilvánítja to­vábbá, hogy vizsgál, összevet, kritizál, elemez és cselekszik. Április 26-tól hívható telefon­számunk abszolút titkos, annak éppen úgy nem fog senki a nyomára akadni, mint a mi­énkre.- Mégis, mit terveznek nagy napra?- Poén Testőrségünk résen lesz, s az sem kizárt, hogy erő­inket felhasználjuk egy néhány perces diktatúra kiépítésére. B.G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom