Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-15 / 87. szám

1993. április 15., csütörtök Szolnoki Extra 7 MEGTARTANDÓ ÉPÜLET ' rekonstruált épület Máj ÉPÜLET n TERVEZETT ÉPÜLET TÉRBURKOLAT 3 GYEP Az 1980-ban készült tervrajz Utcarészlet a jellegzetes „olvasólámpával” • 'o'- ­Chiovini Ferenc festménye a Tabánról (magántulajdon) A z ősi városrész történetének kezdete a XVI. szá­zad közepéhez köthető. 1550. szeptember 15-én kezdték építeni a várat, készültek „az gaz törö­kök ostromára". A Tabán keleti oldalán ástak medret a Zagyvának, nem a kis folyó küszködte ki magának jelen­legi útját a nagyhoz. A Tabán sajátosan zárt, családi városrész volt, kiala­kult belső renddel. A legszegényebb rétegek laktak itt: zsákolok, napszámosok, hajóvontatók, halászbérlők, ci­pészek, vargák. Nemcsak a Hiltonban, a Büdös-közben is lehetett kapni csíkhalat, rákot, teknőclevest. A ma kuriózumnak számító ételeket a Tabán halászai adták a konyhára. Szó mi szó, kocsmába járó népség voltak, de egyetlen napon, március tizenötödikén, a nemzeti ünnepen csa­ládjuk körében töltötték az időt. Kossuth szavára sokan közülük beálltak a hadseregbe, s nagy tisztelői voltak az államférfinak, ezért a napot becsben tartották. A II. világháború után a modern hadviselés módsze­rével igyekeztek „elöregíteni” a területet: építési tila­lom alatt állt. A Szolnokterv munkatársai (Pár Nándor, Dúsa Ist­ván, Nagy István, Deák László) amellett foglaltak állást, hogy lakják emberek a Tabánt, s mindemellett közérde­keket szolgáló épületek is legyenek. Az ideális város­részrendezés minimális lakossági cserét kíván, mára a Tabán lakossága szinte teljesen kicserélődött. A Zagyva mente és a fógyalogút közötti sávban még vannak olyan területek az önkormányzat kezelésében, ahová lehet építeni olyan vonzó helyeket, melyek „be- csábítják” a város más részeiben élőket is, hogy ily mó­don szerves, élő része legyen Szolnoknak. BG Látkép a Szolnok ispán krt. IV. emeletről A Zagyva a halászhajókkal, 1938 A Tabán ma, közmüvesítve és megszépítve Zegzugos sikátor, 1938 |g| Hl Találja ki! Folytatódik játékunk, melyben kedves olvasóink feladatául ad­tuk, találják ki, mely valamikori vagy régi épületet ábrázolnak a Kardos Tamás gyűjteményéből származó fotók, s így egyben fe­dezzék fel a régi Szolnokot. Múlt heti feladványunk meg­fejtése a mostani felső részében található. A Szapáry utcán a szeccesziós stílusú Nemzeti Szálló, Kádár cukrászda, Kindlo- vits bazár, Ipartestületek Háza, Aranyhattyú étterem és a kávéház épületegyüttese még ma is áll, csak éppen más boltocskák és in­tézmények kaptak helyet benne. Akik feladványunkat helyesen megfejtették: Kovács István, Lee- lőssy Kálmán, Jándi Tibor, Sza- lados József (Szolnok) és Szen­tesi Lajosné (Kisújszállás). Nye­reményüket, a Szolnoki Mozaik című kiadványt és a bele való ké- pecskéket postán küldjük el. Kihívás Kihívás nekem ez a város, szürkén, gyáván gyöngyöző falairól cso­rog a csüggedés, szeress te is engem, emlékeim halványak, mert nin­csenek is, milyen volt akkor, amilyen most lehetne, virágos jelenésben akarom látni, hóvirágköntösben és jácintköntösben, szétrepesztve a tervezett mindendség erővonalait, a hallgatólagosan diktált, fe­kete tussal húzott ítéleteket, a szokáshoz, jelenhez ragadt bájvi- gyorokat és nélküldögéléseket. Valaki egyszer megfogta a bo­kámat, ahogy szép, mondhatnám, ez egyetlenem, hazudnék, lá­tom, amit látok, mert vagyok, aki lehetnék. Hitetlenkedek ön­magámban, komor lépcsőkre álmodom sűrűn hulló pecsétes le­veleket, itt mindenből sok van, mi is sokan vagyunk, tegnap úgy nézett rám a csöpke lány, maga után vonszolva iskolatáskáját, az úszó, kemény mezők elcsusszantak, szürkeségük helyébe, felhő fehérsége szállt, és kinyújtóztam az új, várt éterben, szí­nes, szövevényes álmaim a szemhéjam alatt voltak bűbájosak, mint az a kis tér, a belvárosban ritkán látogatotton, csak ro­mantikus, szerelemszagú estéken. Mondom, szeretlek, Szolnok, csak reménykedhetem, a bizalmad megrongálták már, megfáradásod története nem kifejezetten vonzó. Belédszülettem, itt vagyok hát, elnyúlok egy pirosra festett, telefirkált pádon, erre sok pöfögő jár, lásd, az áldozatod vagyok, megtanultam már átrepülni a Tiszán, más folyó felett nem akarok, van egy folyócska is, emberléptékű közlekedési eszközzel, lábbal is átmehetek rajta, az otthonomtól néhány száz méterre kaland várhat rám, talán történik va­lami. Mondom, kihívás nekem ez a város, kihívás ez az írás. Kócos

Next

/
Oldalképek
Tartalom