Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-15 / 87. szám
1993. április 15., csütörtök Szolnoki Extra 7 MEGTARTANDÓ ÉPÜLET ' rekonstruált épület Máj ÉPÜLET n TERVEZETT ÉPÜLET TÉRBURKOLAT 3 GYEP Az 1980-ban készült tervrajz Utcarészlet a jellegzetes „olvasólámpával” • 'o'- Chiovini Ferenc festménye a Tabánról (magántulajdon) A z ősi városrész történetének kezdete a XVI. század közepéhez köthető. 1550. szeptember 15-én kezdték építeni a várat, készültek „az gaz törökök ostromára". A Tabán keleti oldalán ástak medret a Zagyvának, nem a kis folyó küszködte ki magának jelenlegi útját a nagyhoz. A Tabán sajátosan zárt, családi városrész volt, kialakult belső renddel. A legszegényebb rétegek laktak itt: zsákolok, napszámosok, hajóvontatók, halászbérlők, cipészek, vargák. Nemcsak a Hiltonban, a Büdös-közben is lehetett kapni csíkhalat, rákot, teknőclevest. A ma kuriózumnak számító ételeket a Tabán halászai adták a konyhára. Szó mi szó, kocsmába járó népség voltak, de egyetlen napon, március tizenötödikén, a nemzeti ünnepen családjuk körében töltötték az időt. Kossuth szavára sokan közülük beálltak a hadseregbe, s nagy tisztelői voltak az államférfinak, ezért a napot becsben tartották. A II. világháború után a modern hadviselés módszerével igyekeztek „elöregíteni” a területet: építési tilalom alatt állt. A Szolnokterv munkatársai (Pár Nándor, Dúsa István, Nagy István, Deák László) amellett foglaltak állást, hogy lakják emberek a Tabánt, s mindemellett közérdekeket szolgáló épületek is legyenek. Az ideális városrészrendezés minimális lakossági cserét kíván, mára a Tabán lakossága szinte teljesen kicserélődött. A Zagyva mente és a fógyalogút közötti sávban még vannak olyan területek az önkormányzat kezelésében, ahová lehet építeni olyan vonzó helyeket, melyek „be- csábítják” a város más részeiben élőket is, hogy ily módon szerves, élő része legyen Szolnoknak. BG Látkép a Szolnok ispán krt. IV. emeletről A Zagyva a halászhajókkal, 1938 A Tabán ma, közmüvesítve és megszépítve Zegzugos sikátor, 1938 |g| Hl Találja ki! Folytatódik játékunk, melyben kedves olvasóink feladatául adtuk, találják ki, mely valamikori vagy régi épületet ábrázolnak a Kardos Tamás gyűjteményéből származó fotók, s így egyben fedezzék fel a régi Szolnokot. Múlt heti feladványunk megfejtése a mostani felső részében található. A Szapáry utcán a szeccesziós stílusú Nemzeti Szálló, Kádár cukrászda, Kindlo- vits bazár, Ipartestületek Háza, Aranyhattyú étterem és a kávéház épületegyüttese még ma is áll, csak éppen más boltocskák és intézmények kaptak helyet benne. Akik feladványunkat helyesen megfejtették: Kovács István, Lee- lőssy Kálmán, Jándi Tibor, Sza- lados József (Szolnok) és Szentesi Lajosné (Kisújszállás). Nyereményüket, a Szolnoki Mozaik című kiadványt és a bele való ké- pecskéket postán küldjük el. Kihívás Kihívás nekem ez a város, szürkén, gyáván gyöngyöző falairól csorog a csüggedés, szeress te is engem, emlékeim halványak, mert nincsenek is, milyen volt akkor, amilyen most lehetne, virágos jelenésben akarom látni, hóvirágköntösben és jácintköntösben, szétrepesztve a tervezett mindendség erővonalait, a hallgatólagosan diktált, fekete tussal húzott ítéleteket, a szokáshoz, jelenhez ragadt bájvi- gyorokat és nélküldögéléseket. Valaki egyszer megfogta a bokámat, ahogy szép, mondhatnám, ez egyetlenem, hazudnék, látom, amit látok, mert vagyok, aki lehetnék. Hitetlenkedek önmagámban, komor lépcsőkre álmodom sűrűn hulló pecsétes leveleket, itt mindenből sok van, mi is sokan vagyunk, tegnap úgy nézett rám a csöpke lány, maga után vonszolva iskolatáskáját, az úszó, kemény mezők elcsusszantak, szürkeségük helyébe, felhő fehérsége szállt, és kinyújtóztam az új, várt éterben, színes, szövevényes álmaim a szemhéjam alatt voltak bűbájosak, mint az a kis tér, a belvárosban ritkán látogatotton, csak romantikus, szerelemszagú estéken. Mondom, szeretlek, Szolnok, csak reménykedhetem, a bizalmad megrongálták már, megfáradásod története nem kifejezetten vonzó. Belédszülettem, itt vagyok hát, elnyúlok egy pirosra festett, telefirkált pádon, erre sok pöfögő jár, lásd, az áldozatod vagyok, megtanultam már átrepülni a Tiszán, más folyó felett nem akarok, van egy folyócska is, emberléptékű közlekedési eszközzel, lábbal is átmehetek rajta, az otthonomtól néhány száz méterre kaland várhat rám, talán történik valami. Mondom, kihívás nekem ez a város, kihívás ez az írás. Kócos
