Új Néplap, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-10 / 84. szám
14 Jász.—Kun Kakas 1993. április 10., szombat Hetvenhét éve nőtlen Szentpéteri Miklós Kunhegyesen, az Arany János utcában él egy hosszúkás, fehérre meszelt házban. A fehérre meszelt enyhe túlzás, mert pereg, hám- lik az ártatlan, és a valaha szebb napokat látott épület belső kinézete, rendje közelebb áll egy túlzsúfolt, MÉH-telephez, mint lakóházhoz. Mindez a „kéthetes” életkorú gazdát nem zavarja, és boldog örömmel mutatja meg kincseit: a gyönyörű kiskecskéket, az apró, négyhetes malacokat. Miklós bácsi a jószág bűvöletében nőtt fel, tanyán laktak és a negyvenkét köblös földjüket művelték. Tizenegy testvére közül hét nőtt fel, közöttük ő is. Hatéves korától a református iskolában koptatta a padokat, és bizony az is előfordult, hogy Kiss Albert tanító-igazgató úr fenyítése elől - mivel nem ment a számtan - kiugrott a magasföldszint nyitott ablakán. A betonra esett, pár helyen kissé leverte a zománcot, de feltápászkodott, és illa berek, nádak erek, irány a szülői ház. Otthon azután amikor elmesélte a történteket, az édesapja lóhajtó ostorral adott neki - vacsora helyett. A fiúk közül négyen nőttek fel: sajnos, Bálint, meg István testvérei odamaradtak a háborúban. Őt sem kerülte el a sorsa: félévet húzott le amerikai fogságban. Emberül mentünk oda, emberül jutottunk haza - sommázta ezt a hat hónapot. Hívták: ne haza, hanem az újvilág felé vegye az irányt, de a családja, az édesanyja iránti szeretete erősebb volt minden földi, amerikai hívságnál. Alig telt el pár év, érkezett a téeszesítés, a tagosítás, és az ő földjüket is elvették. Egy évet húzott le a közösben, ennyi elég volt belőle, inkább mindenesnek ment el a kátéeszbe. Onnan került nyugdíjba 936 forinttal. Az kérem, akkor többet ért, mint a 7 ezer 250 most, állítja. Éppen ezért jelenleg is dolgozik. A reggeli ébredéséhez hozzá lehetne igazítani a napot, azután enni ad a jószágnak, és elkezdi a munkát. Van ahol ás, máshol fát aprít, esetleg az üres gázpalackokat cseréli ki a cseretelepen és szállítja a lakásokra őket. Olykor hatot is felrak a kerékpárra. Reggelre általában kecsketejet eszik, az ebédet hordja, a vacsorával meg úgy van, valami mindig akad a ház körül. A fogai már hűtlenek lettek hozzá, de nem csináltat műfogsort: minek, erre a kis időre, vallja. Ha kimegy a ház elé és Gyenda felé néz, olykor úgy tűnik: már neki is intenek a temetőből. A valamikori cimborái, jó szomszédai: gyere már hazafelé te Miklós, lassan itt a helyed.. Addig sem tétlenkedik. Ottjártamkor is tíz mázsa fát vágott fel egy öregasszonynak: kérem, úgy dolgozok én, mint egy felnőtt, mondja nevetve. Visszanézve a 77 évre, azt vallja: küzdelmes, kemény, keserves, de valahol mégis szép élete volt. Hogy soha nem választott párt magának, azt a drága édesanyjának is köszönheti, akit 1976-ban temetett. Ő ápolta, gondozta, de a mama is nagyon ragaszkodott Miklós fiához, és szívós, kun módjával el is mart mellőle minden feleségjelöltet. Az egyiket azért, mert állítólag kurva volt, a másiknak az anyja, a harmadiknak a testvére tartozott ezen kategóriába, szóval akadt hiba minden meny-jelöltnél. így rohantak el a fiatal évek, és mire ezt Miklós bácsi észrevette, már kopogtatott az ősz. Hogy mi lesz a negyvenkét köblössel, ezt így mesélte el: nekem mán nem kell se birtok, se kapálás, egy deka sem. Kaptam, ami passzol hozzám, szegény Fabó tiszteletes úr - nyugodjék békében - mérette még ki a református temetőben az én födémét. A hossza egy öl, a szélessége annak a fele, elég abbul annyi egy magamfajtának, aki hetvenhét esztendő óta megszakítás nélkül nőtlen. Ugye így van ez jól? D. Szabó Miklós Politikai arcképcsarnokunk Pető Iván: - Mi csak tiszta körmöket aggatunk a kormányba Nem nálunk történt meg! Vendég a kisvárosban Előkelő vendég érkezett hozzánk a világ egyik távoli szögletéből. Fiatal korában, még mint ágrólszakadt földönfutó, kivándorolt a tengeren túlra, és mesés vagyonra tett szert. Evek múltán aztán elfogta a honvágy, és elhatározta, hogy hazalátogat. Nagy reményeket fűztünk a látogatásához. Abban bíztunk, hogy két kézzel szórja majd a pénzt, mert hát háború előtti villamosok zötykölőtek városunkban, jól jött volna egy új iskola is, és szennyvíztisztító telepet akartunk építeni. Meg se koty- tyan neki az a pár százezer dollár. Rendelkezésére bocsátottunk egy tapasztalt ^idegenvezetőt, hadd nézelődjön. Csak hát már az első reggelinél méltatlankodni kezdett a szállodában, mondván, hogy1'a zsemle olyan kemény, mint a kő.- Tele vagyunk gonddal-bajjal! - tárta szét kezét tanácstalanul az étterem vezetője. - Nincs elegendő feldolgozó kapacitása a sütődének.- Mije nincs? - hüledezett a vendég. - A pékségnek ízletes kenyeret kell sütnie, ahelyett, hogy holmi kapacitás után kajtatna. Ostoba fajankó, fittyet hány különleges adottságainkra! Séta közben heverésző fiatalokra lett figyelmes a parkban, és látta, hogy kézről kézre adogatnak egy borosüveget.- Ha nem dolgoznak, honnan van pénzük alkoholra?- Leszázalékolt szüleik tartják el őket - világosította fel nyájasan az idegenvezető. A vendég lefényképezte a naplopókat, és odébbálltak. Ezután bezárt üzletek keltették föl érdeklődését.- Az üzletek bérlői nem hajlandók dolgozni, mivel keveslik a bevételt - ütötte meg a fülét.- Dolgozzanak többet, és több pénz üti a markukat.- Szó sem lehet róla! Nálunk alapelv, hogy mindenkinek egyforma fizetés dukál. A vendég alig tudta kibetűzni, mi volt az egyik utcai elárusítóbódéra írva: Betegség miatt zárva.- Hallatlan! - kiáltott fel. - Mi közöm hozzá, ha valakinek valami nyavalyája van. Nálunk világszínvonalon áll a társadalombiztosítás... mondta az idegenvezető, és ki- düllesztette a mellét. Később elmentek a városi tanácsra. Az egyik ajtón a következő felirat díszelgett: Reformértekezlet! Az ügyfélfogadás ma szünetel!- Mi a szösz az reform? - kérdezte a vendég értetlenül.- Nagy vonalakban - próbált kibújni az idegenvezető válaszaadás alól - a jobb, hatékonyabb munkavégzést jelenti.- És mindezt üres fecsegéssel akarják elérni? Mondja csak, honnan veszik ezt a réngeteg papírt ezekhez a feliratokhoz, melyekbe lépten-nyomon belebotlik az ember? És teljesen kijött a sodrából, amikor egy óra előtt nem akartak szeszes italt felszolgálni neki az étteremben.- Van itt valami normális dolog? - kérdezte haragjában to- porzékolva.- Hogyne volna - az idegen- vezető pulykavörös lett. - A bolondokháza. Lengyelből fordította: Adamecz Kálmán ÉDES ÉLET ’93: - Főnök, a K-vonalon keresik... Mementó, szocializmus!
