Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-31 / 75. szám
EXTRA Egy gyermekhang a világról Jöhet a tavasz! Kirekesztett munkanélküliek Németből: felsőfok! Aranyat, videót vitt el (Karcagi és kisújszállási írásaink a 6-7. oldalon olvashatók) Fogadás Antall József miniszterelnök kedden fogadta Helmut Schlesingert, a Német Szövetségi Bank elnökét. Az eszmecserén a magyar miniszterelnök a kormányzat legfontosabb törekvéseként az ország gazdasági, társadalmi és politikai stabilitásának megőrzését, s ennek révén a nemzetközi kapcsolatainkra jellemző bizalom megtartását jelölte meg. A Német Szövetségi Bank elnöke szerint Magyarország megállapodásai a Világbankkal úgy minősítik hazánkat, mint hitelképes és megbízható üzleti partnert. AVÜ-koncepció Az Állami Vagyonügynökség elkészítette és a kormány számára beterjesztette a tömeges privatizáció magyarországi bevezethetőségére vonatkozó szakmai koncepciót. A Gazdasági Kabinet várhatóan a jövő héten vitatja meg a stratégiát, és azt követően kerülhet kormányülésre az anyag. Felmérés A hazánkban tartózkodó délszláv menekültek számának pontos számára is fényt deríthet az a belügyminisztériumi rendelkezés, amelynek alapján kicserélik a háború miatt ideiglenesen hazánkba menekültek igazolványát. Az intézkedés előreláthatólag mintegy 40 ezer menedékest érint, akik humanitárius szempontok alapján tartózkodhatnak hazánkban. Szerződés Az Amerikai Egyesült Államok és megyénk közötti gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fejlesztésének elősegítéséről írtak alá szerződést a megyeházán, Boros Lajos a megyei önkormányzat elnöke, Kányási Tibor, a városi önkormányzattól valamint a NIKK Kft. és az AMECOM képviselői. Melegszik az idő Magyarországon a következő napokban melegedés kezdődik. Változóan felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható.Az északnyugati, nyugati szél mindenütt mérséklődik. A legnagyobb nappali hőmérséklet plusz 6 és 11 fok között valószínű. (MTI) Ho végén jól jön egy regi barát, akire anyagilag is lehet számítani! Klubtagjaink ingy en az alábbi filmeket, 24 órára Mozi szolnoki és jászberényi videotékáiban. Üdvözlő távirat Antall József miniszterelnök kedden táviratban üdvözölte a Francia Köztársaság új miniszterelnökét, Edouard Balladurt. A Külügyminisztérium Sajtófőosztályának tájékoztatása szerint a magyar miniszterelnök kifejezte reményét, hogy az új francia kormány tevékenysége jelentősen hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok bővítéséhez, tágabb térségünk problémáinak rendezéséhez. (MTI) Hiteljegy A tömeges privatizációt szolgáló hiteljegy konstrukciójának kidolgozását a privatizációért felelős miniszter március végére ígérte. Ezzel összefügg az MTI értesülése, amely szerint a csütörtöki kormányülésen várhatóan ismét a testület elé kerül a hiteljegy ügye. A kormány az elmúlt év végén döntött a privatizáció gyorsításáról, illetőleg arról, hogy a tulajdonváltásba a korábbiaknál nagyobb arányban vonja be a magyar befektetőket. Húszéves a kiskörei vízlépcső és tározó tó Húszéves hazánk legnagyobb vízgazdálkodási létesítménye a kiskörei vízlépcső és víztározó. A beruházás az akkori kormánydöntések alapján 1973 májusában került, a 404 kilométeres folyamszakasznál átadásra. A Tisza II vízlépcső néven üzembe helyezett létesítmény hármas funkciót tölt be: segíti a Nagyalföld egyik legaszályosabb térségének a mezőgazdasági öntözővíz-ellátását, szerepet játszik az idegenforgalomban, s ami nem kevésbé lényeges, erőműve energiát is termel. Ha mindehhez hozzávesszük a hajózási lehetőségek javulását, továbbá a horgászsport lehetőségének nagymérvű kiterjedését, akkor elmondható a hajdani kopár alföldi tájat a 127 négyzetkilométeres vízterület alapvetően megváltoztatta. A hozzácsatlakozó Nagykunsági és Jászsági Főcsatorna és mellékcsatornái vizet varázsoltak abban a térségben, ahol korábban Móricz Zsigmond szavaival élve „A szöcske is éhen halt”. A Tisza-tóval kapcsolatban természetesen vannak negatív jelenségek is. A tározó egyes részein, illetve az öntöző főcsatornák mentén a talaj bizonyos szélességben vizenyőssé vált, akadályozza a mezőgazdasági termelést. A helyzet enyhítésére összefogtak a vízügyi, erdészeti szakemberek, szivárgókat, vízelvezetőket építettek, erdősávokat telepítettek. A második tiszai vízlépcső és a hozzákapcsolódó tározó tó erényeiről és gondjairól, a további teendőkről a közeljövőben előadói ülést rendez Kiskörén a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, a létesítmény üzemeltetője. (A Tisza-tó természeti, idegenforgalmi értékeivel, az ot élok reményeivel és gondjaival pénteki lapszámunkban foglakozunk részletesen.) Néhány szó a mozicsatornáról Az elmúlt néhány hónapban igencsak megnőtt az érdeklődés Magyarországon az első és mindmáig egyetlen előfizetéses mozicsatomáról, a HBO-ról. Mi is ez? Ezt fejtjük ki az alábbiakban. A HBO Magyarországon a budapesti székhellyel működő Kábelkom Kft. egyik szolgáltatása. Hazánkban jelenleg 82 ezer a HBO-előfizetők száma. Amikor 1991 szeptember végén elkezdték az adást, azt tervezték, hogy 1992 végére legalább 55 ezer előfizető lesz. A HBO azonban a vártnál gyorsabban terjedt el és nagy népszerűségre tett szert. Azt jelzi ez, hogy a szórakoztató adással eltalálták a nézők ízlését és igényét. A Kábelkom-nál azt tapasztalják, hogy sokan telefonálnak családi házból, mert azt hiszik, a HBO-ra elég egyszerűen befizetni, s attól kezdve fogható szobaantennával vagy parabolaantennával. Telefonálnak lakótelepi lakásokból is, gondolván, hogy egy tízemeletes ház annyi előfizetőt biztosít, amennyi „már megéri a HBO-nak”. És gyerekek is telefonálnak azzal, hogy „nálunk már van kábel, csak egy adaptert tessék adni, hogy fogni tudjuk a HBO-f’. A HBO kábelen továbbított program, ebből következően elsősorban modem, megfelelő számú előfizetővel rendelkező kábelhálózatnál lehet előfizetni. Magyarországon körülbelül 1 millió lakásban van kábeltelevízió, ebből jelenleg több mint 300 ezerben fizethető elő a HBO. Ez 16 várost és 8 budapesti kerületet jelent. (Folytatás a 2. oldalon) Egy régi-új szabadművelési forma Népfőiskolái napok Szolnokon Igaz, hogy ä népfőiskolák támogatása a rendszerváltozást követően kormányprogrammá vált, de nehezen mozdultak a dolgok. Csak 1991-ben alakulhattak meg a Regionális Táji Népfőiskolái Központok. Ekkor teremtődött meg a lehetőség megyénkben is a szükséges pénzügyi - alapítványi - háttér kialakításával egy gazdag múltú, (Folytatás a 3. oldalon) MENTŐÁLLOMÁST AVATTAK JÁSZKISÉREN. Tegnap délelőtt hivatalosan is átadták a március elseje óta már működő mentőállomást Jászkiséren. A községi önkormányzat alakította ki az épületet, melyet a mentőszolgálat szerelt fel két Toyota mentőautóval és a szükséges eszközökkel. Innen látják el folyamatos szolgálattal Jászladányt, Jászapátit, Jásziványt és Jászszentandrást is. Fotó: Mészáros KülfÖdiek is Ma kezdődnek a munkálatok adóznak Híd lesz a Holt-Tiszán is Az idén először állnak majd rendelkezésre adatok a Magyarországon működő külföldi magánvállalkozók termelési mutatóiról, mivel az elmúlt gazdálkodási év volt az első, amikor bevallást kellett készíteniük - hangzott el az Adó Pénzügyi és Ellenőrzési Hivatalnál kedden tartott háttérbeszélgetésen. A belföldön telephellyel rendelkező külföldi vállalkozók, mindenképpen Magyarországon adóznak, és a törvény szerint a vállalkozási tevékenységükből származó nyereségük után fizetik az adót. Az idei évben viszont már ha nincs nyereségük, akkor is adóznak, mégpedig az éves bevételük tíz százaléka után. A „Két Lotti” nyerőszámai: 35, 37, 47, 6, 18, 56. Dr. Bede János A 4. számú főút Szolnok déli elkerülő szakaszának építése a harmadik, befejező ütem előtt áll. Tegnap kihirdették az építésre szóló versenypályázat eredményét, melynek értelmében a Holt-Tisza Konzorcium néven egyesülő Hídépítő Vállalat és a Magyar Aszfalt Kft. aláírta a kivitelezési szerződést, amely egyben a munkaterület átadását is jelentette. Mától kezdve szorgoskodnak az emberek és működnek a gépek, hogy felépüljön a 442-es út felüljárója (a terv szerint még idén elkészülhet) a három és fél kilométeres útszakasz, a szandaszőlősi csomóponttól a 6-os autóbusz végállomásáig, valamint a Holt-Tisza feletti híd - tájékoztatta lapunkat dr. Bede János, a szolnoki Közúti Igazgatóság igazgatója. A versenykiírás és szerződéskötés a Magyar Köztársaság és az Európai Beruházási Bank egyezménye szolgált anyagi alapul, mely az ország egyes városait elkerülő útszakaszok építésére szól. A nagyszabású építkezés egy milliárd 400 millió forintba kerül. Ha a 4-es elkerüli a várost, a Kertvárost északról határoló útszakasz az önkormányzat kezébe kerül, s így talán megvalósul az ottlakók régi álma, a zebra. B.G. EZ NEM ÁPRILISI TRÉFA! Április 1-jén 10 órakor NYIT a „HUNYADI” KERESKEDŐHÁZ Hunyadi út 32. sz. alatt - ENGEDMÉNYES AJÁNLATUNKBÓL: VIDEOTON SZÍNES TV-k TS 3354 51 cm 34.900 31.900 TS 3361 OSD 55 cm 40.900 37.900 TS 43 51 56 cm 37.000 35.900 TS 3353 TXT 55 cm 44/900 41.900 TS 5356 65 cm 40.900 46.900 TS 3353 TXT 44.900 41.900 TS 5355 TXT OSD /53.900 46.900- ÜNNEPI KÉSZÜLŐDÉSHEZ: Teflon szeletsütők, tepsik, mosóporok, öblítők, mosogatószerek REKLÁMÁRON!- KÜLÖNLEGES ÍZESÍTÉSŰ IMPORT TÖLTÖTT, MÁRTOTT NÁPOLYIVÁSÁR- ,,Hey-Ho" alma, szőlő 1/1 56 Ft/db, 660 Ft/gyűjtőtálca- PEPSI COLA 2,25 literes 107 Ft/db, 636 Ft/gyujtőtálca COCA-COLA, FANTA, SPRITE 2 literes 105 Ft/db, 624 Ft/gyűjtőtálca ÉS EGYÉB HÚSVÉTI ASZTALRA VALÓK DISZKONTÁRON a Hunyadi Kereskedőházban (a volt orosz mosoda helyén)- NYITVA TARTÁS: hétfőtől - péntekig 9 - 17-ig, szombaton 8 - 13-ig