Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-30 / 74. szám
1993. március 30., kedd Kultúra 5 A Dollárpapa - zenével Győry Emil (Dollárpapa szerepében), a háttérben pedig Gombos Judit (a cselédlány) Dollárpapa - kissé költőien hangzik, ma egyszerűen azt mondanánk, amerikai nagybácsi, aki zsákban hozza az aranyat, kinek vagyona milliókra rúg, aki megtestesíti szemünkben a pénz hatalmát, Adyval szólván: a mi urunkat. S ha e tengerentúli rokonnak netán mégsem volna egyetlen árva fityingje sem, könnyen el lehet hitetni róla mégis, hogy milliomos: merthogy egy amerikai nagybácsi ugyebár nem is lehet más, így tartja ezt a közhit. Nyilván ez a tévhit adhatta Gábor Andornak annakidején is az ötletet, hogy egy olyan komédiát gyártson, amelynek főszereplője egy nincstelen amerikai, akit azonban ügyesen egy ravasz, széltoló „svihák" mégis milliomossá avat a poros vidéki kisvárosban. Hogyan sikerül neki mindez, s mit hoz végül is a manőver a konyhára? - erről szól a szerző vígjátéka, mely egyébként azt a világot idézi, amikor még az a nóta járta: Havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel... Persze volt, akinek nem adatott meg ez a felhőtlen boldogság, mint a vígjátékban szereplő Koltaiéknak, akik nyakig úsztak az adósságban, s tanári fizetésből nemcsak a kiadásokra nem futotta nekik, de arra sem mertek gondolni, hogy két szép lányukat kiházasítsák. S akkor jön a megváltó ötlet: a hamis dollárpapa. S ettől fogva minden megváltozik, Koltaiék családjában éppen úgy, mint a városka közéletében. Nem szeretném elmesélni a történetet, hisz egy játék hatása kevésbé azon múlik, a mesén, sokkal inkább azon, hogy a szerző miként ragadja meg a mesét, miként formálja alakjait, hogyan bontja ki a cselekményt. Nos, ezúttal - sajnos - azt mondhatom, a Dollárpapa meséje igényesebb, érdekesebb is, mint maga a kidolgozás, mely igen vázlatos, ötletszerűen felszínes, elemeiben kevésbé következetes, sokszor csak bohózat, sokszor csak kabaré, de kacérkodik a szerző a szatírával is, főleg a városka közéleti szereplőinek felvonultatásában, ám itt is karikatúrisztikus túlzásokba esik. Színpadi munkának talán ügyes, mélyebben szántó drámáról azonban nem beszélhetünk, sőt zenével megspékelve, ahogy ezúttal a Dollárpapa előadatik, olybá tűnik, mint egy operettel ízesített komédia. Horváth Péternek, aki vendégként vállalta a színrevitel rendezői munkáit, nem is sikerül egységes vízióba fognia a meglehetősen különböző, heterogén elemeket. Nincs ebben segítségére a színpadi környezet sem, háttérben a feltűnő játékvasúttal és a sok-sok huzallal, valamint a színtér két oldalán csücsülő, kandikáló „mesebeli” házikókkal, amelyek Csík György tervezői fantáziáját ugyan dicsérhetik, s tán a komédia játékosságát is erősíthetik, játék ez csupán, s nem élet, nem valóság, senki ne vélje -, de igazában nem alkotnak szerves egységet azzal, ami előttük, közöttük, bennük avagy velük történik. A rendező figyelme főleg arra irányul, hogy zavartalanul sorjázhassanak a jelenetek, s hogy megszülessék az ilyenkor kötelező humor - gesztusokban, szavakban egyaránt. Szellemében könnyed játék lenne ez, formájában azonban kissé nehézkes, nem ragad magával a ritmusa sem, s látványában sem kellően elegáns, inkább közönséges. Milyen hervasztó a második részben például a farsangi tarka dekoráció, függőlegesen és vízszintesen lógó papírdíszek! De a magasból esetenként alábocsátott és éjjeli lokálosan megvilágított szív és hold képe is a hatást keltő olcsó megoldások közé sorolható. A kritikus megbocsátó szánalommal állapíthatja meg - még ha talán sokan nem is értenek vele egyet - itt most nem az élet titkos templomában járunk, ahogy a színházat szokás említeni, hanem csak valamiféle játékországban botorkálunk, téveteg; fakóbb a humor is, erőtlen és alaposan megkopott a szavak fénye, karátja, a a színpad tele a nyelvi torzítás különböző formáival: van itt recsegő raccsolás, „angolosan” ejtett magyar, tájszólás túlízesítve. Még akkor is bántó ilyen mennyiségben, ha a beszédmód egyúttal jellemzés kíván lenni. A színészek? Leginkább Bajcsay Mária tetszett, kacér polgárasszonya, akiben nagyravágy munkálkodik s aki férjén feltétlenül uralkodik - formás alakítás. Játékának súlya, színvonala van; megajándékoz bennünket olyan pillanatokkal is, amikor érezhetjük, hogy valóban színházban vagyunk. Kedvesen hozza a Dollárpapát Győry Emil, csaknem minden megmozdulása derültséget fakaszt, ötletes, színes is, de igazában nem eredeti. Felfigyelhetünk Bíró Krisztinára, aki maga a megtestesült elevenség, míg vele szentben a testvért alakító, egyébként dekoratív Kocsis Ági kissé merev. A játékot mozgató dr. Szekeres szerepében Magyar Tivadar mozgékony ugyan, de nem eléggé súlyos illetve hangsúlyos; a kemény vonások mellől is hiányoznak a charmos tulajdonságok. Ifjú Újlaki László pedig elsősorban csak a pipogyaságot mutatja meg tanárjában, ő is lehetne markánsabb. Kisebb szerepekben Gazsó György, Mihályfi Balázs, Gombos Judit, Árva László, Czakó Jenő, Horváth Gábor, Kákonyi Tibor, Kaszás Mihály, Czágler Kálmán, Czibulás Péter, Balogh Ildikó, Sebestyén Éva és Varga Kata lép a színre. Jól szól a muzsika - Verebélyi József tartja kézben -, legfeljebb az okoz gondot, miért ott és akkor, és az a zene szólal meg, ahol és amikor rázendítenek. Ne legyünk túl szigorúak: játék ez a Dollárpapa, amelyben figurák az emberek, s amit eljátszanak benne nekünk, valamicskét talán hasonlít az életre is, illusztrálja, ami velünk is megtörténhet, hisz „amerikai nagybácsik” nemcsak Gábor Andor idejében születtek. Valkó Mihály Ugye tudja, hogyha kedd, megírja a Kishegyed! A 13. szám tartalmából:- Gyógyító csalfaság - a hűtlenség megmentheti a házasságot?- Körök a kocsisoron- Kekec nők mondják- A lányát majd Lajosnak hívják- Gilisztákkal kezdte, csigákkal folytatta- Mit írna a falvédőre?- és persze kozmetika, divat, ötletek, sztárok, pletykák, mindez, mint minden kedden, olvasható a Kiskegyedben! *22188/1 n* Vendégkarmester vezényletével Emlékezetes hangversenyt adott a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Habár a vasárnap esti koncert nem szerepelt a szolnoki zenei fesztivál programján, mégis megteltek a megyeháza dísztermének széksorai: a közönség érdeklődését egyaránt felkeltette a szépnek ígérkező műsor és az azt előadók névsora. Elsőként Händel D-dúr concerto grossoja hangzott el; a kompozíció a 6. opus-szám alatt 1740-ben megjelent tizenkét koncert sorában az ötödik. Ezek a vonószenekarra írott versenyművek kimagasló helyet foglalnak el a zeneszerző életművében. A concerto - mely lényegében nem más, mint páros és páratlan ütemű tánctételek remekbe sikerült fűzére - a hangverseny szép nyitányává avattatott a zenekar vonós szólamai és a koncert vendégkarmestere: a Németoszágban élő Szathmáry Zsimgond interpretációjában. Ä zenekar minden szólama kitűnt egységes hangszínével, concertáló kedvével. Élvezetesen pontos metrika és precíz ritmika, a szólisták és a tutti jól eltalált aránya tették emlékezetessé a műsor első darabjának előadását, mely talán egy kicsit nagyobb sikert is megérdemelt volna. A három szólistát: Somosné Sűrű Erzsébetet, Ócsai Lászlót és Sörös Évát külön is elismerés illeti produkciójáért. A hangverseny műsorán ezután Mozart A-dúr hegedűversenye következett. Ez a koncert egyike annak az összesen öt hegedűversenynek, melyeket a zeneszerző tizenkilenc évesen komponált, mindössze pár hónap leforgása alatt. Az A-dúr koncert szólistájaként egy ifjú hegedűművésznő mutatkozott be a szolnoki közönségnek. Szathmáry Anikó Katharina a felületes szemlélő számára talán egyszerűnek tűnő versenymű élményt nyújtó megszólaltatása minden feltételének megfelelt: megkérdőjelezhetetlen tehetsége, áradó muzikalitása és máris figyelmet érdemlő virtuozitása egy fényes szólistakarrier lehetőségét vetíti előre. A koncert előadásából elismerésre méltó módon vették ki részüket a szolnoki szimfonikusok a karmester: Szathmáry Zsigmond irányításával. Ezt az interpretációt - abból is leginkább a helyenként a magyar verbunkos zene hatására született harmadik tételt - megőrzi a közönség emlékezete. A koncert műsorán utolsóként Beethoven VII. - A-dúr - szimfóniája hangzott el. A négytételes, grandiózus darab az eredeti kézírás szerint 1812. május 13-án készült el, és még ugyanabban az évben bemutatták Bécsben. A szimfónia előadása kemény próbát jelent minden zenekar és karmester számára. Meg kell mondanunk: ennek a kihívásnak a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a dirigens - aki igazi „zenei polihisztor”: zeneszerző, orgonaművész, tanár és karmester egy személyben - egyaránt megfelelt. Az utolsó tételtől eltekintve - melyben a technikai megoldások nem minden esetben sikerültek maradéktalanul, s mely tétel kissé harsányabb volt helyenként a kívánatosnál- „A hetedik” előadása a Szolnoki Szimfonikus Zenekar elvitathatatlan fejlődéséről és Szathmáry Zsigmond karmesteri erényeiről győzte meg a produkciót lelkes tapssal jutalmazó közönséget. Szathmáry Judit i ; * 4 £ 1 11 j. \Ü\ íj ft § ÁJ Szathmáry Zsigmond és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Beethoven VII. szimfóniájának előadása közben Gazdasszonyoknak és varrómunkásoknak Megyei tanulmányi verseny A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szakképző Iskola és Gyermekotthon tanulói szakmai tanulmányi versenyre hívták a megye hasonló típusú oktatási intézményeiben tanuló diáktársaikat. A hétvégén megrendezett versenyben a gazdasszonyok és a textilipari varrómunkások mérték össze gyakorlati és elméleti tudásukat. A gazdasszonyok főzésből, felszolgálásból, csecsemőápolásból és varrásból versenyeztek. A késő délutánig tartó verseny után vették át a négytagú zsűritől a megérdemelt ajándékokat a győztesek. A gazdasszonyok eredményei: Főzésből: I. helyezett: Nyitrai Katalin Jászdózsa II. helyezett: Kovács Magdolna Kenderes III. helyezett: Maginyecz Márta Szolnok Felszolgálásból: I.helyezett: Seres Bernadett Jászdózsa, II. helyezett: Őze Zsuzsanna Szolnok III. helyezett: Lipcsei Mónika Kenderes Csecsemőápolásból: I. helyezett: Király Angéla Kenderes II. helyezett: Tóth Eleonóra Szolnok III. helyezett: Nagy Gabriella Jászdózsa Varrásból: I. helyezett: Helgen Marianna Kenderes II. helyezett: Bóta Erika Szolnok III. helyezett: Havaki Anett Jászdózsa A csapatverseny alakulása: I. Kenderes, II. Szolnok, III. Jászdózsa. A textilipari varrómunkások közül: I. Gál Éva Szolnok II. Módi Edit Szolnok III. Székely Katalin Jászapáti A szakképző iskolát az Élső Magyar Szövetkezeti Sörgyár (Martfű), a Flexo Tüzeléstechnikai BT., valamint a Kerisz cég segítette a jó hangulatú és hasznos verseny megrendezésében. Szathmáry Anikó Katharina hegedűmüvésznő
