Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-20 / 66. szám

1993. március 20., szombat 7 Kulturális panoráma Könyvtár a színházért Thália mindenütt Az utánpótlás biztosított Húszéves a Corvinka néptáncegyüttes Tánc az első színházi szereplés után Ki hinné, hogy egy válságban lévő „kulturális ágazat”, a szín­ház ennyire virul, ennyire ele­ven, ennyire nem mutat semmit, de semmit a romlás jeleiből? December elseje és február eleje között 51 színházi bemu­tató volt ebben a mélyponton lévő magyar hazában. Az is le­het, hogy több is volt, minden­esetre ennyiről írtak is (abban a sajtóban, amelyik „csak a rosszra emlékezik”). Ötvenegy minitanulmány számol be az ötvenegy színházi eseményről. Ekkora szám már megérdemli, hogy egy kicsit felbontsuk, összehasonlítsuk, elemezzük. 1987-en jelent meg utoljára kulturális szakstatisztika. Ak­kori adatok szerint 1986-ban 76, 1987-ben 103 bemutató volt egész évben - 38 színházban. Az 1990-es színházi adatok nem említik a bemutatók szá­mát. 1992-93 fordulóján két hónap alatt 28 színház (11 vi­déki, 17 pesti) 51 bemutatót produkált. Nézzük kicsit a tartalmat is. 51-ből 15 magyar mű (7 mo­dern, 8 klasszikus), 36 külföldi darab (14 modern, 22 klasszi­kus). A klasszikusok klasszi­kusa, Shakespeare, Moliére, Brecht egyszerre 2-3 darabbal is jelen van. Mint mindig, most is előfordul, hogy egy-egy darab-Szokatlan rajta a sportruha, többen meg is fordulnak utána az újságíróklubban, hiszen mindnyájan az öltönyös-nyak­­kendős eleganciáju Antal Imré­hez szoktunk hozzá a képer­nyőn.- Még a kollégáim is úgy néztek rám a tévében, mintha a Holdról érkeztem volna, pedig ez is én vagyok — bizonygatja kedves, antalimrés mosolyát villogtatva meg, ami valóban összetéveszthetetlen.- Csak nem akar mostantól más lenni? - kérdezem némi aggodalommal.- Sokszor elegem van abból a képernyőn jópofáskodó fickó­ból. Kinőttem már belőle, unom, hogy csak ezt várják el tőlem. Valami mást kellene csi­nálni. Gondolom, Antal Imre, a te­levízió főmunkatársa aztán iga­zán válogathat a jó feladatok között, hiszen ha a három leg­népszerűbb tévés személyiséget kellene felsorolni, ő biztosan közöttük lenne. Ráadásul keve­sen ilyen sokoldalúak: otthon van a komolyzenében, hiszen zongoraművészként kezdte a pályát, sikeres filmszerepeire emlékszünk, bravúros idegen­­nyelv-tudása jó néhány műsor­ban késztette ámulatra munka­társait és nézőit.- Ne higgye, hogy el vagyok kényeztetve. Ha valakinek szüksége van rám, csak le­akaszt, mint egy kabátot a szögről. Azt nemigen kérdezik, én is szeretném-e csinálni. Kita­láltam például egy műsort, Gye­rekszoba lehetne a címe, amely a polgári műveltség - ennek megszerzésére ugye sokaknak nem volt módja az elmúlt negy­ven évben - hiányát akarja pó­tolni szakértőkkel, játékkal, sok-sok izgalmas ismeretet át­adva. Hogy meglegyen az a hi­ányzó „gyerekszobánk”. Egy éve hever ez a terv valakinek az asztalán a tévében. Úgy mesél, hogy már az egész műsort látom magam előtt. De azonnal egy másik is felidéződlk bennem: egy vetél­kedősorozat, amelyben az akkor már sztártévés Antal Imre meg­engedte magának, hogy kisisko­lás gyerekek matematikavetél­kedőjét vezesse.- Imádtam, mert láttam, mennyire komolyan csinálják - emlékezik -, s olyan jólesett az a sok-sok levél, amit a kedves bal több színház is megkínálta közönségét. Természetes ez nagy, kerek évfordulók idején: Goldoni: A chioggiai csetepaté­ját a Szegedi Nemzeti Színház, a Várszínház is előadta, a 200 éve halott olasz komédiaszerző két darabja: A hazug és Az új lakás gazdagította három szín­ház repertoárját. Az „igénytelen kultúrmo­­csok” miatt elégedetlen men­tőknek Csehov, Rostand, Pla­ton, Sophokles, Büchner, Gor­kij üzen a „múltból”, a mai Dür­renmatt, Wesker, Pinter (két da­rabbal is), Albee segít megér­teni. Harsogó, zenés, táncos lát­ványparádé viszonylag kevés, van viszont a film világából színpadra is átcsalt mű (Pasolini Mámora és Fassbinder Petra von Kant-ja). A magyar szerzők klasszikus modem aránya kie­gyenlítettebb, Katona, Madách, Szomory, Molnár méltó mai utódai: Páskándi, Kányádi, Eörsi. Különös világ színpadi bemutatása Szakcsi Lakatos Béla Cigánykereke Budapesten, a VIII. kerület szívében, Kozma György videoperformance-a az Egyetemi Színpad új bemuta­tója. Honnan származnak ezek az adatok? A könyvtárból. Ugyanis kevés ember van, aki minden lap minden kritikáját kis kelkáposztafülű nézőktől kaptam! Hogy a vetélkedőkre terelő­dött a szó, eszembe jutnak a karmesterversenyek, melyek­nek Antal Imre éppen olyan vonzóereje volt, mint a zene és a fiatal művészek.- Most a karmesterverseny­nek a közelébe sem engednek - mondja szomorkás fintorral. De mikor arról kérdezem, mennyire vesz részt a tévén be­lüli vitákban, ismét felélénkül az arca:- Mindenről mindent elolva­sok, meghallgatok, vélemé­nyem van, és ezt hangoztatom is - legyen az politika vagy a munkahelyem problémái. Ez rengeteg időmet elveszi, olyan, mint egy főállás.- A sikeres embereket sokan irigylik. Önt is?- Sohasem törekedtem arra, hogy irigyeljenek, nincsenek is olyan javaim, amelyek szokáso­san irigység tárgyai lehetnének. Belőlem pedig éppenséggel hi­ányzik ez az emberi tulajdon­ság: megcsodálom mások lu­xusházát, kocsiját, de eszembe sem jut irigykedni.- Önnek is van egy kertje, ami állítólag irigylésreméltóan szép.- Megátalkodott városi va­gyok, jólérzem magam a négy végigolvassa, és még számol is. A könyvtár az a (szintén vál­ságban lévő) intézmény, ahol rendszerváltás ide vagy oda, mindenki dolgozik a maga tisz­tessége és a munka logikája sze­rint. Ez utóbbi azt diktálja, hogy az írott szó maradjon meg való­ban, mert nem igazi a régi mon­dás, az írás is csak akkor marad meg, ha megőrizzük, és meg­maradnia is csak akkor érde­mes, ha olvashatják. Nos, hogy az írás megmarad­jon - feldolgozzák a lapok, fo­lyóiratok, tanulmánykötetek cikkeit, esszéit, tanulmányait, ha irodalomról, filmről, szín­házról szólnak, fgy harminc évre visszamenőig szinte min­den közkönyvtár tájékoztatni tud irodalmi analitikus kataló­gusából. Ma már ez is számító­gépre kerül, és lehet játszani is, csoportokat képezni, a jelensé­geket megfogalmazni és ele­mezni. A színházi bemutatókról tu­dósító színikritikusok munkája egy gombnyomásra egymás mellé került, és így látható együtt egy művészeti ág műve­lőinek közös igyekezete: min­dig, minden körülmények kö­zött életben tartani a nagy va­rázslatot, mint Brecht mondja: a színház az álmok színtere. fal között. Amikor a hatvanas években, a Bors-sorozat (ezt sem igen vetítik már többé, pe­dig milyen jó kis film volt) gá­zsiját egyben kaptam meg, venni akartam belőle egy ko­csit. Valaki azt mondta, miért nem veszek inkább telket, sok örömem lesz benne. Azt sem tudtam, honnan kell ilyesmit beszerezni, mennyit kell belőle venni... Aztán egyszer sétál­tam a hegyen Szentendrén, és megláttam egy mezőt, telis-tele árvalányhajjal - beleszerettem, s most ez a kertem. Minden nö­vényhez, mely benne van, sze­mélyes emlék fűz. Csak azt bá­nom, hogy az árvalányhaj nincs többé.- A beszélgetésünk elején el­mondta, hogy változtatni sze­retne, mást csinálni, mint amit Öntől az utóbbi években meg­szoktunk a képernyőn.- Nemsokára nyugdíjas korú leszek - és ott az a rengeteg­­könyv, alig férek tőlük a laká­somban, azt is el kellene vala­mikor olvasni. És képzelje - meséli felcsillanó szemmel -, egy holland virágkatalógusból megrendeltem egy rózsafát, mely az egyik oldalon vörös, a másikon sárga virágokat hoz. Most várok, és lesem, mikor vi­rágzik majd. (MTI-Press) Molnár Gabriella Amikor a Mátyás Király Ál­talános Iskolát megnyitották, Lakos Józsefné egy ügyes, okos, jómozgású gyerekekből álló harmadikos osztály főnöke lett. Az osztály tanulói között volt egy ismert néptáncos lánya is. Megegyeztek abban, hogy egy táncegyüttest alakítanak. Azóta a szolnoki iskolák több színvonalasan játszó csoportot alakítottak. Gyakran együtt lép­nek fel. Az iskola neve után a csoport neve Corvinka lett. Ja­nuárban volt az első próba, az első fellépésre pontosan húsz évvel ezelőtt került sor.- A megalakulásnál egyik lé­nyeges szempont volt, hogy a gyerekekben rejlő képességeket kibontakoztassuk - emlékszik vissza Lakatos Józsefné taní­tónő. Jelenleg két fiatal koreográ­fussal, népi táncossal dolgoz­nak. A mai modem korban egy magyar embernek nem mindegy- fogalmazza meg a tanárnő -, hogy a magyar népművészet él-e a gyermekek lelkében. Tizennyolc éven keresztül mindig olyan osztályt válasz­tott, ahol népi táncot tanultak a diákok. Beszélgetésünk témájához illő környezetben, a Városi Művelődési Központ színház­­termében találkoztunk Várhelyi Gabriellával, az együttes kore­ográfusának lányával. Jó dara­big apja nyomdokain haladt, követte a táncos lépteit. Most a Tisza Táncegyüttes próbál, mely a Corvinkától kapta tagja­inak javát. Szabódik kissé, hisz számára teljesen egyértelmű volt a választás. Táncolni pedig kell. Ebben pedig talán nincs semmi különös.- Nem is tudom, mit mondjak- fordul felém szabódva. - Las­­, san azonban gördülékenyebbé válik a beszélgetés. Majdnem ugyanannyi előadásunk volt or­szágszerte, mint a úszásoknak. Alig telt el pár hónap a megala­kulásunktól az első előadásun­kig. Sokat jelentett számunkra, hogy jó társaság szerveződött. Visszagondolva úgy érzem, ügyesek voltunk. Hamar sikeresek lettek. Az első országos fesztiválon az aranyérmet ítélték nekik. Ez olyan erőt adott, amely össze­tartotta őket. Amikor befejezték a nyolca­dik osztályt, sokan a Tisza Táncegyüttes tagjaivá váltak. Jó néhányan profi művészek let­tek, a színpadon keresik meg a pénzüket.- Ötéves évfordulónkat iin-A popszakmában csak az igazi kedvenceknek adatik meg olyan népszerűség, amely töret­len marad akkor is, ha az illető hosszabb időre kikerül a közön­ség látóteréből. Csepregi Éva (37) vitathatatlanul igazi ked­venc. Hónapokra eltűnt ugyan a könnyűzene világából - a sze­mélye, dalai, együttese iránti érdeklődés azonban változatlan. A hajdani Kócbabát életének új főszereplője, Dávid parancsolta le egy időre a koncerttermek dobogójáról.- Májusban született Dá­­vidka, s mivel a párom skóciai, ősszel már hármasban utaztunk ki az ottani famíliához Edinbo­­rough-ba. Pár hónapi kintlét után az év végén jöttünk vissza. Most már jut egy kis időm arra, hogy szakmai életemet tervez­zem, szervezzem, de persze még nagyon sok bennem a bi­zonytalanság.- Az elmúlt hónapok tehát zene és dal nélkül teltek el?- Teljes „üzemszünetről” szó sem volt, hiszen a párom zene­nepeltük a Szigligeti Színházban - idézi fel Gabriella a tizenöt évvel ezelőtti emléket. Egy észt táncot játszottunk. Nem ismer­tük egymás ruháját, úgyhogy amikor megláttuk egymást, meglehetősen komikusnak tet­sző ruháját, szinte táncolni is el­felejtettünk. Áz anyukák a megmondha­tói, mennyit kellett foglalkozni a ruhákkal. Volt, amikor meg­kapták az anyagot, és ők varrták meg. Végül is nem akármilyen helyeken szerepel a gyerek. Égy, két há’ és ... Döngölik a színpadot. A csoport művé­szeti asszisztense Cseh Zoltán, jelenleg az Állami Népi Együt­tes tagja. Ötödikes volt, amikor a Corvinka tagja lett. Úgy ítéli meg, manapság egyre nagyobb az érdeklődés e műfaj iránt. Több fiatal csatlakozik hozzá­juk, mint korábban, a közönség is gyarapodik.- Hogyan lehet megszeretni a népi táncot?- Csak a saját példámat tu­dom bemutatni. Elsős korom­ban - az akkori iskolámban - táncót - tanítottak, amikor ez megszűnt, én pedig a Mátyás Király Általános Iskolába kerül­tem, akkor rögtön jelentkeztem a csoportba. Elég sok vihart kellett megélnem, mert én vol­tam akkor a legkisebb - jegyzi meg az együttes legmagasabb tagja. Egybehangzó véleményük, hogy a legerősebb összetartó erő az, hogy együtt lehetnek. „Van hova járni.” Aki nem az utcán akarta eltölteni szabadide­jét, az sportolt, szakkörökbe járt vagy - mint esetünkben - tán­colni. Nagy dolog gyerekfejjel színpadra lépni, kosztümben megmutatkozni. A felnőtteknél mindez megváltozik. Fontosab­bak a fesztiválok, a külföldi fel­lépések - fogalmazza meg a művészeti asszisztens. szerző, saját stúdiója van, s al­kalmanként természetesen jó­magam is vokáloztam vagy szó­lószámokat énekeltem. Szóval Angliában születtek fölvételek - magyar nyelven, ami nem ép­pen szokványos...- Térjünk vissza hazai földre: marad az Éva-Neoton csapat?- Természetesen. Akkor is folyamatos és rendszeres a kap­csolat, ha éppen Skóciában va­gyok; szinte naponta beszél­tünk, beszélünk egymással. Kö­vetkező lemezem ugyan valójá­ban szólólemez lesz, de Éva-Neoton néven jelenik meg. A lényeg, hogy az együttes él, van és megmarad!- Anyai „árnyékomat” persze nem tudom átlépni; Dávidka miatt - ezt most már pontosan látom - igencsak át kell rendez­nem az életem. Olyan értelem­ben ő máris Góliát, hogy nem­csak beleszól, de el is dönti, mi­kor és milyen intenzitással dol­gozzak. Az idén egy koncertet tervezünk itthon, és egy lemez elkészítésére vállalkozunk.- Számomra pedig az a fon­tos, hogy taníthatok, emberek­kel foglalkozhatok. Már csak azért is, mert egy profi együt­tesben szinte csak munkakap­csolatban állnak egymással a táncosok. Itt azért másabb a légkör. Mi lett az akkori gyerekek­ből? Nehéz megmondani, any­­nyira vegyes a kép. - Én nem is azt emelném ki, hogy mik lettek, hanem azt, amik nem - jegyzi meg Cseh Zoltán. Nem lettek gazemberek, csavargók. Nor­mális munkájuk van, iskolákat jártak ki. Tisztességes családi életet élnek. Boldogulnak. Kulcsámé Bozsó Mária párja volt Zoltán. Váltottak: Marcsi­nak a válláig ér a fiú, most ép­pen fordított az arány közöttük. A fellépések, színpadi megjele­nések egyik velejárója, hogy azóta festi az arcát. A néptánc nemcsak a színpa­don hozott össze párokat, ha­nem a magánéletben is.- Emlékezetes élményem az volt, amikor elmentünk Kiskő­rösre, az Országos Néptáncfesz­tiválra, és megnyertük. Emlék­szem azért arra is, hogy veze­tőnk, „Lajbá" mondta sokszor: „Az egyik lábatokra piros, a másikra kék szalagot kellene fűzni, hogy megtanuljátok, me­lyik a jobb és melyik a bal." Amikor a szakszervezeti székházban próbálták az üveges táncot, könyvtárból vettek ki lexikonokat. Azokat tették a fe­jükre, hogy megtanulják, gug­golva és állva miként kell egyensúlyozni a kancsókat. Vé­gül is megtanulták, igaz, a mes­ter olykor merkászoknak ne­vezte őket. Úgy szeretné régi mesterük, hogy az „öreg cor­­vinkások” május nyolcadikán találkozhatnának a Mátyás Ki­rály Általános Iskolában. Tűmé valószínűleg nem fér be az időkeretbe - de persze ez a „nem” még „igenné” változhat.- Nem tart attól, hogy a kö­zönség kegyeiért folyó verseny­ben lemaradnak?- Az az igazság, hogy az el­múlt másfél évtizedben szinte megállás nélkül „hajtottunk”, így is, úgy is kellett volna idő lazításra, a hogyan tovább át­gondolására. Most ez a többé-kevésbé kieső egy év elég az ilyen értelmű feltöltődésre, de ahhoz kevés - legalábbis hi­tem szerint -, hogy elfelejtse­nek ...- Gondol valamiféle pálya­­módosításra?- Elképzelhető... De ilyen értelemben sem tudom még, mit hoz a jövő. Csak az a biztos, hogy ezután is népszerű dalokat akarok énekelni, amelyek so­kakhoz szólnak. A pihenő jót tett a hangszálaimnak is - friss erőben várom a folytatást. Kornis Tamás (Ferenczy Europress) Havas Katalin Négyszemközt Antal Imrével Virágzásra várva szurmay Beszélgetőpartnerünk: a Kócbaba-kismama / Csepregi Éva pályája új szakaszáról, az Éva-Neoton jövőjéről, Dávidról, aki egy kicsit Góliát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom