Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-18 / 63. szám
1993. március 18., csütörtök Hazai tükör 7 Interjú Habsburg Ottóval az európai integrációról „Hiszek Európában” Magyarország utolsó királyának és Ausztria utolsó császárának fia, Habsurg Ottó bajor képviselőként dolgozik az Európa Parlamentben. A neves politikus Strasbourgban nyilatkozatot adott pályafutásának tapasztalatairól. Ebből közlünk részleteket:- Ön nemrégiben töltötte be nyolcvanadik életévét. Miért foglalkozik változatlan szenvedéllyel a politikával?- Hiszek Európá-' ban. A Páneurópai Únió szervezetében 1936 óta dolgozom. Amikor kikerültem Amerikába, ott váltam igazán európaivá. Azóta törekszem arra, hogy előmozdítsam az európai egyesülés ügyét. Strasbourgban 14 éve dolgozom, s elmondhatom, hogy minden hónapban néhány milliméterrel közelebb kerülünk az egységes Európához.- Hogyan ítéli meg az Európai Közösség esélyeit a balkáni háborúban ?- Szárazföldön nem tudunk beavatkozni. Ennek nem lenne semmi értelme. Viszont azonnal fel kell oldani a Boszniával, Horvátországgal és Szlovéniával szemben alkalmazott fegyverembargót. Szükséges a bosnyák légtér fölötti repülési tilalom betartása is. Végül érvényt kell szerezni a Szerbia és Montenegro elleni embargónak, s ez Görögországra is vonatkozik, amely ma leginkább megsérti a blokádot. Macedónia teljes mértékben megérdemli az elismerést. Az elnevezés körüli vita eléggé furcsa, itt voltaképpen egészen másról van szó. Az egyik görög kommunista képviselő már kimondta, hogy vallásháború folyik.- Az egykori monarchia területeinek kapcsolatát barátinak nevezte az imént. Mikorra várható Magyarország, Szlovákia és Csehország felvétele az Európai Közösségbe?- Strasbourgban két szárny figyelhető meg. Delor hívei úgy tartják, hogy először el kell mélyíteni a kapcsolatokat, s.a közösséget csak utána szabad bővíteni. így az érintett országok felvételét sohanapjára tolják ki. A többség azonban az EK bővítése mellett van. Ami engem illet, nemcsak a Duna-menti országokat pártfogolom, hanem a Baltikumot és Finnországot is, mert fenyegetettségnek vannak kitéve.- Mi a véleménye a királyságról? A brit uralkodóház körüli események nem ösztönöznek-e reformokra?- Botrányok mindig voltak a történelemben, különösen a Windsoroknál. De korábban nem írtak annyit róluk. Ismerem annyira a történelmet, hogy tudjam, mindig is voltak királyságok és köztársaságok, s ez a jövőben is így lesz. Egyik sem időszerűbb a másiknál, persze korszerűsíteni kell őket, ez magától értetődik. Amennyire furcsa volna ma fellépni a spanyol köztársaság megteremtéséért - a király erőfeszítései a demokráciáért bámulatosak -, épp oly abszurd volna Svájcban a királyság intézményét bevezetni.- Bár a Habsburgokkal nem bánik úgy a sajtó, mint a Windsorokkal, mégis mit szól a családjáról kialakított képhez? Truman amerikai elnök ezzel kapcsolatban egyszer egy közmondást idézett, amelynek az az értelme, hogy aki félti magát, ne menjen a jégre. Ezt bárki vonatkoztathatja saját magára. (Ferenczy Europress) Történelmi tényfeltárás Beszélgetésre hívta szerda délelőtt az Igazságügyi Minisztériumba a sajtó képviselőit a Történelmi Tényfeltáró Bizottság. Ez a bizottság az igazságügyi miniszter kinevezésére, a kormány jóváhagyásával jött létre, hogy feltárja a múlt rendszer súlyos jogsértéseit. Az ’56-os sortüzek a legtöbbeket foglalkoztató és válaszra váró kérdés. Sortüzek dördültek Debrecenben, Egerben, Budapesten több helyen, Salgótarjánban, Győrött, Mosonmagyaróváron. Feltárásra vár a tervezett terror anatómiája. A kutatások célja a források megismerése, válogatása és azok kritikája. A kutatók nem csak az 56—os eseményekkel foglalkoznak, hiszen a jogsértések ’56 után egészen 1963—ig szervesen kapcsolódtak az ÁVH 1956 előtti tevékenységeihez. A bizottság tagjai történészek és levéltárosok, közülük Palmány Béla levéltáros, M. Kiss Sándor hadtörténész és a bizottság elnöke, dr. Kahler Frigyes jogász-történész a sajtónyilvánosság előtt adnak tájékozatást arról a munkáról, amellyel a közvéleményt leginkább foglalkoztató, a jogsértések máig nem ismert hátterét igyekeznek feltárni. (MTI) Kötéltánc-frakkban Zavarba ejtőek Gábor Andor 1919 előtt írt művei. Librettói éppúgy, mint bökversei vagy színdarabjai. Gondoljunk csak a Mágnás Miska pöffeszkedő arisztokrata-világára: Felsőréczey Réczey Pixi és Alsóréczey Réczey Mixi, a két „geróf’, ha akarjuk anekdotikus figurák, a vérbő Gábor Andor-i humor két telitalálata. A megnaccságosult Julis körül tolláit rázó két grófi kakadu jelenete önmagában is klasszikus értéket képvisel. Az andalító zene és a bohókás ötletet mesteri kézzel kiaknázó vígjáték kulisszái mögött azonban a Mágnás Miska igazi plebejus szatíra. S innen nézve, ha akarjuk, igazi grófot „szagról megismerő” két meszes agyú arisztokrata egyszerűen megsemmisül a swifti szatíra gyilkos tüzében. Miközben persze áradnak a dallamok, egyik sláger a másik után mászik a fülünkbe... Lehetetlen helyzetekben elhangzó lehetetlen bemondások, kétségbeejtően kacagásra ingerlő rí-Gábor Andor Doilárpapa című zenés komédiájának bemutatója március 18-án, pénteken lesz a szolnoki Szigligeti Színházban. mek, poénok hada vonul fel, hogy elrejtse Gábor Andor igazi arcát: a visszásságokat meglátó, a mindenkori helyzettel tisztában lévő író töprengő arcát. Ez az arc néz vissza ránk a Dollárpapából, a szívének oly kedves darabból is. amelyet az emigrációs évek alatt is szeretettel emlegetett, s amit a „kapitál” előtt vitustáncot járó értelmiségi, pénz- és arisztokrata-világ nagy szatírájának szánt. Az első rész valóban az: tekinthetjük akár a Revizor magyar megfelelőjének. A második részben azonban a szemlélet módosul, s a darab végére minden megoldódik, szív árván és szem szárazon nem marad: Gábor Andor ugyanis megint... egyensúlyozik. Frakkban, cilinderrel a kezében szomorkás arccal áll a-kötélen, magasan a fejünk felett. Jobbra alatta terül el az Orfeum, gőzével és vastag hangjaival. Balra valami prózai színház, Thália komolyabb-komorabb szentélye a maga görbe orrok elé tartott kínos tükrével. Gábor Andor rezzenéstelenül áll fenn középen. Meg sem inog. Mintha odaöntötték volna. Ezt a produkciót azóta is csak kevesen tudják utána csinálni... -mtu-A forradalom fonákja Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc lelket nemesítő napjai máig hatnak, hazánk áldozatvállaló szolgálatára buzdítanak mindannyiunkat. Nem követünk el azonban szentségtörést, hanem nagyon is a realitások talaján állunk, ha azt állítjuk, hogy az ezerszínü lelkes tömeget ábrázoló képnek van egy szürke, ám emberismeretre, a helyzetkép pontosítására nagyon is alkalmas viszszája. A legdicsőbb napokban is voltak, akik csak pillanatnyi, filléres hasznukat nézték, s olyanok is, akik a bukás után bizonyítványukat magyarázva elítélően másokra mutogattak. Ha ezekről is szólunk, méginkább kiemelkedik azoknak a - sok esetben névtelen - hősöknek az emberi nagysága, akik az életüket is feláldozták a magyar szabadságért. Volt olyan, aki életét már a csatamezőre való indulás előtt elvesztette. Egy ilyen esetet őriz „A Jász kun kerületeknek a Nagykun kerület részéről Kun Szent Márton városában tartott fenyítő törvényszékén”, 1849. június 18-án felvett jegyzőkönyv: „Melly alkalommal vádló ügyész vasban álló Bedő Zsófia gyilkos ellen következő vádat emel fel: f. évi ápril 15-én Túrkeve városból önkéntesen vállalkozó újonczok a Csillagos nevű korcsmában ősi szokás szerint tánccal és bor itallal mulatoztak, mit megsejdítvén ezen rosszaságáról ismeretes vasban álló, a mulatozóknak magát utánna vetette, velük együtt tánczolt és borozott.” Lehet, hogy a fejébe szállt az ital, mivel ...okos lényhez nem illő dühbe és bosszúállásra gerjedt... elannyira, hogy egy nála lévő bicskával Kovács Imre újonczot keresztül döfni nem iszonyodott... Kebel rázó volt a gonoszság, melyet vasban álló elkövetett, melytől borzalommal fordul el minden jóérzésű emberi szív”, - mondta az ügyész, s megemlítette, hogy tettéért csaknem halállal lakolt a vádlott, mert az esetnél jelenlévők önbíráskodása által keletkezett sebeibe majdnem belehalt. Jószerint egyedüli forrásanyagként emberismeret, közállapot és a hatalom jellemrajza tekintetében egyaránt gazdag tanulságokkal szolgálnak a szabadságharc leverését közvetlenül követő időkből a jászkun kerületi ideiglenes császári és királyi biztos iratai. A hatalomváltozás ezernyi emberi gyengeséget hozott felszínre - ez is tükröződik belőlük. Találó példaként említsük meg Varró László karcagi főbíró és Cseh János karcagi katolikus lelkipásztor esetét, akik már előzőleg a szabadságharc tragikus sorsfordulói közben is jórészt egymás elleni küzdelmükkel voltak elfoglalva. A lelkipásztor - többek között - ezeket írta a főbírónak: „Uram! Önt nem tudom, mi ragadta el, de az illedelem és az igazság korlátain annyira túlragadta, miképp a messzi távolság miatt nem képes látni a földön történő eseményeket... Csupán kantsuka hiányzik kezébe, s hatalom, mi szerint rajtam egy pár százat vágattna.” A főbíró levele sem volt valami tisztelettudó: „Ön sok goromba firkájára szóról szóra és pontról pontra megfelelnék, ha legkevésbé is arra ön, vagy firkája érdemes volna... Köszönöm a sok jó tanácsot, de nem élhetek vele, mert magamnál ostobábbtól, gorombábbtól becsületet nem tanulok.” Süvíthetett tehát a forradalom szele, az összetartás, a megbékélés, a veszélyben lévő haza érdekében való együttműködés másodrendűvé vált közöttük. S, ha ez így volt olyan emberek között, akiknek képzettségük és poziciójuk révén az átlagosnál jóval nagyobb rálátásuk volt a világ dolgaira, akkor mások esetében méginkább így lehetett. Nem sok értelme lenne a főbíró és a lelkipásztor civódása említésének, ha további sorsuk alakulása nem szolgálna jó példákkal más tekintetben is. Varró László főbíró például, ahelyett, hogy önszántából vagy kényszerből elkövetett tetteiért vállalta volna a felelősséget, mások feljelentésével volt elfoglalva. A szabadságharc bukása után - többek között - így ír a jászkun kerületi ideiglenes császári és királyi biztosnak: „Kénytelen vagyok panaszos előterjesztéssel és esedezéssel alázatosan járulni a Tekintetes Úr eleibe Laczka Sándor helly beli posta kezelő irányában: kinek meg ismerkezésére - ha ugyan erre szükség van, ellég lesz előadnom, hogy ő a múlt évi Májusi mozgalmak alkalmával az elsőkhöz tartozott azok között, kik a régi rendszer felforgatására, új intézkedések behozatalára és a régi tisztviselők gáncsolására a népet tőlük kitelhetőleg ingerelni igyekeztek.” Az ilyen jellemű, társait lelkiismeretfurdalás nélkül feljelentő emberekre joggal számított a császári hatalom. S azokra a tisztséget viselő magyarokra is, akik mindent megtettek a kegyelemkenyérért. Ebben bizva egymás után adták ki körözőleveleiket. Szent-Iványi Vincze Pest kerületi cs.kir. főbiztos például a következőket írta Kenéz Mihály jászkun kerületi ideiglenes cs.kir.biztoshoz: „Hivatalos értesítés szerint Horváth Mihály volt Csanádi püspök, legutóbb a forradalmi kormány alatt vallás és közoktatási miniszter múlt hó 31-én König álnév alatt mint borkereskedő Pápáról Vasvárra utazott, s onnan csakhamar - miután a már elrendelt befogása körüli intézkedésekről értesült, úti táskáját hátra hagyva elillant... megjelenése esetén minden kitelhetőkép intézkedjen.” (1849.szept.25.) A körözések, megtorlások által keltett félelem légkörében talán érthető, hogy mindenki mentegette magát. A Cseh János karcagi katolikus lelkipásztor által papírra vetett sorok nem is ebből a szempontból érdekesek, hanem inkább azért figyelemreméltók, mert helyzetképet örökítenek meg a forradalom és szabadságharc napjaiból: „Ön-igazolásom. Vagy is felelet arra a kérdésre: „Nem tartoztam-e a forradalmi párthoz a közel időkben?” Erre a kérdésre én alább is meg írt Cseh János, az egri érseki Megyében, n.k. Kardszagújszállás mező Városában be kebelezett katolikus egyház lelkipásztora, lelkiismeretesen bevallom: mikép valamint az Egyház, úgy a Törvényes Fejedelem elleni forradalom pártjához nem tartoztam. Ezen vallomásomat igazolják: részint a hírlapi közléseim nyomott példányai: részint a forradalom idejében történt némely hivatalos szintű leveleimnek másolásai: részint lelkészi hivatalom vitele a vészes napok alatt és után. A legközelebb lefolyó 1848 évi „Kath Néplap” 8-ik számában „Százat a nép köréből” - ismét ugyanazon lap 18- i számában „Viszhang” czím alatti értekezés saját toliamból származik. Mind a két czik conservatív, forradalom elleni, a katholikus hit és Egyház iránti hűséget tanúsítandó... Ha már hitemhez hű valék, következetesen törvényes Fejedelmemhez is hűnek kellett lennem: mert erre hitem kötelez, mit bármilyen esetben sem tudnék megtagadni: - Igaz ugyan, hogy említett hírlapi cikkeimben, főleg a „Visszhangban” és két levelem másolatában némi forradalmi phrásisok is fordulnak elé: de a forradalom szelleme ellen csak saját logicájával lehet ám legsikeresebben harczolni: - és aztán a forradalom három fejű hazug cherberusnak is, hogy ne ugasson, vetni kellett ártatlanul valamit a nélkül, hogy lelkiismeretünk meggyőződését torkába dobtuk volna. - Az is igaz, hogy idézett irataimban Fejedelmem hezi hűségem expresse kifejezve fel nem található. De ennek egyik oka az: mivel hírlapi czikkeim tárgyához nem tartozik a szóban lévő hűség, másik oka pedig: mivel életem veszélyeztetésével járt volna ragaszkodást tanúsítanom a Fejedelem iránt akár városunk Bírájához, akár a Honvédelmi Bizottmányhoz intézett levelemben: miután városunk Bírája mint roppant forradalmi ember (ki - mel- » lőzve egyéb tetteit - a postaház faláról a cs.kir. czimert bottal leverte és az utsza közepén sárba tapodta: és még is jelen törvényes kormányunk alatt újólag Bírónak neveztetett ki.) bosszút forralt ellenem, ki más szellemű valék: -a Honvédelmi Bizottmány pedig tömlöcczel, golyóval és kötéllel jutalmazta a király hívét. Ezek szerint - miután ön-feláldozásommal úgysem tehettem volna valamely hasznos szolgálatot a jó ügynek, okosan gondolkozva, keblemet mélyen zárva kellett tartanom... Mindazáltal folyó év Április 14-én hozott, és 19- én megerősített kebellázító függetlenségi nyilatkozatnak tartalmát sem hirdettem ki: jelen voltam ugyan ennek Illésy János kerületi volt kapitány által a városháznál rendezett ünnepélyes kihirdetésén, mert hazaárulási bűn, kötél és golyó általi büntetés terhe alatt jelen lennem kelletett: de valamint Kálmán Sándor alkapitány Úr, és mások, úgy én iscsak néma halgatója, s nézője valék a phanatisált nép dühének. A függetlenségi esztelen, s gonosz okirat kihirdetése után láttam az uralkodó Család képeinek széttépését is: de ezen vandalusi műtételben egy katholikust sem láttam részt venni... Sok katolikus állítása szerint a pápisták eldöngetésének óhajtását is lehetett hallani. Azonban Illésy, hihető a lehetséges rossz következményeket belátva, a bőszült nép tömeget nem templomunk ellen, hanem József nádor márvány emlékének lerombolására vezette.” Mit lehet mindehhez hozzáfűzni, hiszen a gondolatmenet önmagáért beszél. Egy kérdés azonban óhatatlanul felvetődik: vajon hogyan alakultak volna az ilyen „Ön-igazolások”, ha a magyar nép József nádor karcagi márvány emlékének lerombolásához hasonlóan sikerrel lerombolhatott volna minden falat, amely függetlenségének és boldogulásának útjában állt a múlt század közepén? Simon Béla
