Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 61. szám
1993. március 16., kedd Sportextra 9 Boldog születésnapot! Köszöntjük a 88 éves Motika Gyulát „Nemcsak volt, van is szögesem” - mutatja a legendás hírű sportember Jenei értékelte csapatát-A Japánban elért eredménnyel az adott■ körülmények között elégedett vagyok, a mutatott játékkal viszont nem egészen - foglalta össze a magyar labdarúgó válogatott Kirin Kupán nyújtott teljesítményéről véleményét Jenei Imre szövetségi kapitány. Mint köztudott, a magyar csapat az első mérkőzésen 1-0-ra verte Japánt, majd 0-0-át ért el az amerikai együttessel szemben. Emlékezetes, hogy a japán utazás előtt nemcsak a bajnokság megszakítása, de a Kirin Kupában szereplő ellenfelek gyengesége miatt is elhangzottak bírálatok. Jenei Imre ezzel kapcsolatban utalt a tavalyi Kirin Kupára, ahol a győztes argentinok csak nehezen tudták legyőzni a japánokat, és kitért arra is, hogy milyen figyelemre méltó eredményeket értek el az amerikaiak az oroszok és a románok ellen nemrégiben. A szövetségi kapitány az eredménnyel való elégedettséget azzal indokolta, hogy Japán ellen két nappal az érkezés után sikerült győzelmet aratni, az amerikaiak ellen pedig 57 percen át 10 emberrel játszva őrizték meg az egy pontot. -Voltak olyan pillanatok mindkét mérkőzésen, amikor a csapat abszolút korszerű futballt mutatott be egyérintéses, sokmozgásos játékkal, és voltak olyanok, amelyekben a játék nem volt gördülékeny - mondta. Jenei szerint a csapat az amerikaiak ellen sem mutatott halványabb támadójátékot, az első játékrészben volt jónéhány ígéretes támadás, az más kérdés, hogy nem sikerült ezekből gólt elérni. Mint ismeretes, Lőrincz szabálytalansága és kiállítása hozta a fordulatot a meccsen, a második félidőben emiatt a tervezett támadójátékot feladta a szakvezető, aki a kiállításról és a kényszerű taktikai fordulatról a következőképp vélekedett: -Azt mondtam Lbrincznek, hogy felelőtlenség volt magára hagyni a csapatot, de a bíró is hibát követett el, amikor az ellenfél korábbi szabálytalanságait megtorlatlanul hagyta. Gratulálok a csapatnak, hogy ilyen helyzetben is helyt állt, hiszen minden csapat megsínyli, ha kiválik egyik embere - mondta. Szolnoki, belvárosi lakásában üdvözöl korát meghazudtoló frissességgel a 20-as, 30-as, 40-es évek kiváló közép- és hosszútávfutója, Motika Gyula bácsi. Az olajkályhán gondosan kikészített kupák, és megmaradt érmei sorakoznak. Hja, hogy a Szolnoki MÁV-nak volt egy Kazi Arankája, Talabircsuk (Tábori) Lászlója, Várbíró Bórája, Oros Jánosa - szóval erre nyilván sokan emlékeznek. Ám az azt megelőző időszak kedvenceiként Isteníts Ferit, Bede Jancsit és Motika Gyulát említették. A március 14-én 88. születésnapját ünneplő Gyula bácsi a múlt emékei között „kutlászott’’ lapunknak.- Én régebben is fiatalabbnak néztem ki a koromnál. Amikor besoroztak, a százados meglátott és megkérdezte: Te mit akarsz itt? Menj haza, gyerekekkel nem foglalkozunk. Mindezt annak köszönhetem, hogy úgy éltem, normális gyerek legyek. Nem csavarogtam, egyetlen szórakozásom a sport volt.- Gyula bácsi, meséljen a kezdeti „sportlépéseiről”!- Legelőször futballoztam az MTE-nél, aztán az egyik levente versenyen meglátott egy vasúti főtiszt, nevezetesen Szatmári Sándor, aki hívott az atlétákhoz. Igaz, fociban ősztől már bekerültem volna az „egybe”, sokadik hívásra mégis úgy döntöttem, megpróbálom az atlétikát.- Nem bánta meg?- A futásnak sokkal jobban örültem. 1927-48-ig csináltam, közben a háborút is megjártam.- Hogyah készültek akkoriban a versenyekre?- Volt egy sportkönyvem, abba jegyeztem fel a teendőket. Edzőm nem volt, nyaranta a fósikolán végzetteket küldték le vidékre segíteni. De amikor Pesten jártunk, nem szégyelltem megkérdezni egy-egy középtávfutót a módszereiről.- Milyen eredményekkel büszkélkedhet Gyula bácsi?- Legalább húszszoros bajnoka vagyok a vasútnak, 400 métertől 15 km-ig. Tőlem Debrecenben minden atléta félt. Gyakran lehetett hallani a többiektől: minek menjünk versenyezni, amikor Motika Gyula is ott lesz? Az első világháború után én kaptam az első ezüstérmet: egy délután leforgása alatt Kelet-Magyarország hároszoros bajnoka lettem 800,1500 és 5000 méteren. Az egyik mezei előtt, 1928 tavaszán a Nemzeti Sport azt írta: a legjobb aspriráns a szolnoki Motika lehet. Na, erre jöttek is a többiek a vonaton: „Bajnokot hozunk, bajnokot hozunk!” Megesett, hogy egy verseny előtt azt mondta a társam: A nevezési díjat is megfizetem, csak had’ menjek be előtted a célba. — Legszebb emlék? — Mind az. Még akkor is örültem, ha harmadik lettem. Egyszer Debrecenbe lejött egy pesti építészmérnök, úgy hívták, hogy „Sóder”. Nem mert vele senki versenyezni, de a rendezők azt sem akarták, hogy egyedül fusson, ezért betettek mellé. Bemutatkoztam nqki,, tnire.ő,ismerlek már tégéd ’a:Mjságból: Aítáh ott voltam végig a sarkában, persze a hajrában ő bizonyult jobbnak. Az is emlékezetes volt, amikor a sportriporter Gyulay István édesapja mögött - aki válogatott volt - második tudtam lenni. Olyan is előfordult, hogy mire az 5000 métert lefutottam, öszszeestem, hiszen hat héttel azelőtt operáltak vakbéllel. — Köszönjük az emlékeket, és jó egészséget és sok-sok boldogságot kívánunk az Új Néplap nevében! Kocsis Erika Prost, a 38 éves francia pilóta egyéves pihenő után az 1993-as Forma 1-es világbajnoki szezon egjobb autójával, a Williams- Renault-val pályafutásának 45. futamgyőzelmét aratta Kyalamiban. Prost már az időmérő edzésen biztosította a legjobb starthelyét. Legnagyobb vetélytársa, a brazil Ayrton Senna szintén „pole-position”-ból indulhatott. Senna, aki az utolsó pillanatban döntött az indulás mellett, McLaren Ford autójával 'a ! 24. körig yezeteft, ejttor azon- i jban a francia megelőzte őt, és ? nem hagyott neki esélyt a végső győzelemre. A versenyzők az utolsó köröket már szakadó esőben tették meg, így a rendezők 71 körösre rövidítették a Dél-afrikai Nagydíjat. A két sztárt, Sennát és Prostot a mostoha időjárás sem zavarta meg, a további helyezéseken azonban változtatott az eső. Gerhard Berger Ferrarija is csaknem felmondta a szolgálatot, így az osztrákok reménysége a hatodikra esett vissza. A finn Lehto viszont már a bemutatkozásnál pontot tudott szerezni. Alain Prost futamgyőzelmével megtette az első lépést a negyedik világbajnoki cím megszerzéséért, de Ayrton Senna bravúros versenyzése továbbra is nyílt küzdelmet igér a gyorsasági világbajnokság következő állomásaira. A márkák pontversenye: 1. Williams-Renault 10 pont 2. Mariboro-McLaren—Ford 6 3. Ligier-Renault 4 4. Minardi- Ford 3 5. Sauber-Ulmor 2 6. Ferrari 1. Eredmények: 1. Alain Prost (francia, Williams-Renault) 1:38:45.082 ó 2. Ayrton Senna (brazil, McLaren-Ford) 1:19.824 p hátrány 3. Mark Blundell (brit, Ligier-Renault) 1 kör hátrány 4. Christian Fittipaldi (brazil, Minardi-Ford) 1 k h 5. J. J. Lehto (finn, Sauber- Ilmor) 2 k h 6. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 3 k h A pontverseny: 1. Prost 10 pont, 2. Senna 6, 3. Blundell 4, 4. Fittipaldi 3, 5. Lehto 2, 6. Berger 1. Oldalháló Családi vállalkozás A karcagi Béres József tisztességes, megbízható fuvaros hírében állt évtizedektől fogva. Ha a Láger felé vitte gumirádlis fogatának útja, soha nem mulasztotta el, hogy a bükről leugorva néhány pillantást vessen a pályán serénykedő focistákra. Rudi és Bandi ilyenkor az árok szélén ropogtatta a füvet, hogy aztán új erőre kapva, ostor nélkül is megfeszítsék az istrángot. Mert tudták jól, vasárnap kipihenhetik egész heti fáradalmaikat, hisz gondos gazdájuk ezt a napot a meccsnek szenteli, ugyancsak évtizedektől fogva. Akár otthon, akár idegenben játszik a csapat. Emlékszem, mikor az egyik tréning után beállított egy hatalmas házikenyérrel, no meg a tábla szalonnával és két pár kolbásszal, hogy megvendégelje a fiaiként szeretett játékosokat. Már javában középkorúnak számított, mikor rádöbbent: öt leányának - azóta az egyik már eladósorba lépett - és feleségének csak akkor tudja biztosítani a megélhetést, ha feladja a rohamosan terjedő motorizációval folytatott versenyfutását. Először vendéglátóegységnek adta ki házának egy részét, majd mikor felfedezte, nem is olyan ördöngős dolog a kocsmáros élet, gondolt egy merészet. Összes leányával együtt maga vette kezébe a csárda ügyeinek intézését. Jól sikerült esküvők, számtalan öszszejövetel mind azt bizonyítják, hogy Béres József életre való, nemes szívű ember. Természetesen első kosztvendégekként a focisták jártak nála, birka- és pacalpörköltje után a sör sem akadt meg a fiúk torkán. Most, hogy a munkanélküliség ekkora méreteket öltött, megint a segítségnyújtás eredendően benne rejlő ösztöne késztette cselekvésre. Miután látta, hogy nem babra megy a játék és a csapat léte komoly veszélybe került, fogta magát és a „vőnek valóval” közösen megvásárolt egy futballistát, százövenezer forintért. De ez még csupán az üzlet egyik része. A másik, a csatár fizetését és útiköltségét is vállalta a két férfi. Mindez persze jogi képviselő közreműködésével történt, mint ahogy az egyesületnek történő kölcsönbe adás. Élvonalbeli klubjainknál is ritkán fordul elő a szponzorálásnak efféle gyakorlata, hát még az NB Ill-ban. Béres Józsefék nőtöbbségű családjában tehát valamelyest javult az arány a teremtés koronáinak javára. Engem nem csak ezért tölt el jó érzéssel a meghatározott időre szóló „házasság" tudata, hanem azért is, mert amíg ilyen nagylelkű embereket érzek magam körül, addig a sportág jövőjét kevésbé féltem. (ni) „Csikó” fogyasztásra beszeli ra Komaromit? Az egy héttel ezelőtti Matura Mihály nemzetközi kötöttfogású birkóverseny döntőit volt szerencsém a magyar szövetségi kapitány, a 74 kg-ban Moszkvában olimpiát és 1983-ban Európa-bajnokságot nyert Kocsis Ferenc, népszerű nevén Kocsis „Csikó” társaságában végig nézni. Kommentárját, értékelését azon melegében lejegyezhettem, így a mester néhány titkára is fény derült. „Kíváncsi vagyok, legjobbjaink mire lesznek képesek a döntőkben. A legkönnyebbek közt Hamzók Józsitól bravúrt, azaz győzelmet várok. Tudom, hogy nem ez az igazi súlycsoportja, de a selejtezőkben nyújtott teljesítménye szép reményekre jogosít fel. Ez az Józsi! Most indítsd a pörgetést! Ez megvan, szép volt fiú. Sajnos az Európa-bajnok Faragó ismét bebizonyította, komolytalan versenyző, nem lehet rá számítani. Nem edz rendesen, a fogyasztáshoz nincs lelkiereje, mostani sérülését is ennek köszönheti. Vadász Csaba nagy lehetőség előtt áll, hiszen az 52 kg-ban egyedüli jelölt az EB-szereplésre. Sike András régi fényében csillog, kiheverte az olimpián szerzett sérülés okozta megrázkódtatást. Bravó Bandi! Remekül védted a kiemelési kísérletet. Itt Szolnokon az első fordulóban régi román riválisának esélyt sem adott, pedig eddig rendre vereséget szenvedett tőle. Láttad ezt supplét? Tanítani lehet! Sajnos Bódi Jenő de-Mi jár a kapitány fejében? reka megroppant, ezért nem tudott szőnyegre lépni ezúttal. Ismerve azonban akaraterejét, céltudatosságát, a kontinensvetékedőn számolni kell vele. A 100 kg-ban végre az igazi Majort láthatták a nézők, maximálisan elégedett vagyok vele. A tavalyi visszaesését követően sokan már leírták, de Sanyi rácáfolt a „károgókra”, újra remek erőben gyömöszöli ellenfeleit. Hú de nehéz ezzel a román Ieremiciussal bármit is kezdeni. Gyerünk Sanyi, az egy pont még nem elég! Rutins versenyző, világbajnoki ezüstérmes, a hoszszabbítástól sem féltem. Na, ez is megvolt! Szuromi neve kérdőjelesen szerepel noteszomban, hiszen Dunaújvárosban alaposan elpáholták. Itt mintha rám akarna cáfolni, s ez az akarat az, amiért továbbra is figyelembe veszem a keretnél. Sajnos Repka Attila influenzája miatt távol maradt a viadalról, de olimpiai bajnokhoz méltóan gyorsan be fogja pótolni lemaradását. Takács és Kismóni nemcsak a Vasason belül, hanem a válogatottnál is vetélytársak, amelyik itt most nyer, lépéselőnybe kerül. Nagyon ismerik egymást, úgy érzem Takács valamivel előrébb tart a felkészülésben. A 82 kg egyelőre nyitott. Farkas valószínűleg kihagyja az EB-t, így szóba kerülhet Garamvölgyi vagy Ignácz indulása. A titkos álmom azonban az, hogy az idén visszavonuló — már most edzősködő - Komáromit rábeszélem, hogy még egyszer fogyasszon le, s mivel csak egyszer van mérlegelés, nagyon erős lehetne ebben a súlycsoportban. Szerintem aranyéremmel zárhatná pályafutását. De nézzük, mit tud kezdeni Gelénesi a Fradi edzőjével! Tibi nem reklamálj, birkózz! Gyerünk Nándi, emeld ki, pörgess! Ez az, szép volt! Nyugodtan megírhatod, a junior Európa-bajnok magabiztos győzelme azt jelenti, megváltotta repülőjegyét Isztambulba. Az egyetlen igazi csalódást pont saját versenyzőm okozta. Kékes Gyuri olyan ellenféltől kapott ki, akit álmából felébresztve is meg kellett volna vernie. Neki a fejében kell rendet tenni. Alakul hát a csapat, de a végső döntést csak Német Nagydíj és a magyar bajnokság után hozom meg” - fejezte be monológját a kapitány. (Géléi József) PEPITA Rendkívüli ülést tartott a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége. A sportág vezető fóruma kijelölte a március 27—i főtitkárválasztó rendkívüli közgyűlés jelölő bizottságát. A véleményeket egybegyűjtő ötfős csapat elnöke Háli József lett, segítői pedig Müller Ferenc, Nagy Jenő, Rádi Gyula és Sipos Attila. Munkájuk eredményéről a közgyűlés előtt két nappal, vagyis március 25-én számolnak be egy újabb rendkívüli elnökségi ülés keretében. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is meghívást kap az 1996. évi Budapesti Világkiállításra. A Juan Antonio Samaranch elnöknek címzett meghívót, «melyet Antall József miniszterelnök látott el kézjegyével, dr. Schmitt Pál, a NOB Végrehajtó Bizottságának magyar tagja a jövő héten adja át az olimpiai mozgalom első emberének a NOB vezető testületének atlantai ülésén. Antall József invitáló levelében tájékoztatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét arról, hogy az Expo ,96 témája a „Kommunikáció egy jobb világért”, továbbá arról is, hogy ebben az évszázadban ez lesz az első világkiállítás a közép- és kelet-európai térségben. Mar del Plata: a Pánamerikai Játékok színhelye 1995-ben az argentínai Mar del Plata lesz - erősítette meg Mario Vazquez Rana, a Pánamerikai Sportszövetség (ODEPA) elnöke. Az ODEPA legutóbbi, 30. nagygyűlésén döntött így a tagság. Rana elmondta azt is, hogy az argentin város a játékokat főpróbának szánja, mivel beadta jelentkezését a 2004-ben sorra'' kerülő nyári olimpia megrendezésére. (dpa) London: a Brit Atlétikai Szövetség bírósági perrel fenyegeti Robert Hamilton-Jones futót. Az atlétát két évvel ezelőtt örökre eltiltották a versenyzéstől, miután megtagadta a részvételt egy dopping-ellenőrzésen és többszöri felszólítás ellenére sem produkált vizsgálati anyagot, hanem elhagyta a stadiont. Az ítéletet később négy évre csökkentették. Hamilton-Jones azonban még a tilalom lejárta előtt, a közelmúltban álnéven két versenyen is elindult. A szövetség felszólította a futót, hogy írásban tegyen ígéretet, miszerint eltiltása alatt többet nem vesz részt semmilyen atlétikai versenyen. Liverpool: lehetséges, az egyiptomi labdarúgó szurkolók túl korán kezdtek örülni annak, hogy válogatottjuk jelentős lépést tett előre a jövő évi, az Egyesült Államokban sorra kerülő világbajnoki döntő felé. Az egyiptomiak ugyanis felülkerekedtek Zimbabwén, február 28- án 2-1-re győztek. A találkozó során egy betondarabbal fejbe dobták a zimbabwei kapust, az angol Liverpoolnál szerződéssel rendelkező Bruce Grobbelaart. A zimbabwei szövetség emiatt azt tervezi, hogy megóvja az elveszített mérkőzést. Az egyiptomi fél tagadja a dobálás, rendbontás tényét. Val d,Isere: a tavalyi téli olimpia egyik helyszínén, Val d,Isere-ben a polgármester szigorú intézkedéseket foganatosított a vakmerő síelők megfékezésére. A síliftek kezelőit és a pályamunkásokat felhatalmazta arra, hogy a mások és saját testi épségét veszélyeztető, felelőtlenül, meggondolatlanul száguldó síelőket szűrjék ki és szállítsák le a felvonókról. Minderre azért van szükség, mert csak idén három ember vesztette életét a lejtőkön másik síelővel történt ütközést követően. A legutóbbi áldozát egy hétéves kisleány volt, aki akkor halt meg, amikor egy snowboardon közlekedő síelő elütötte. (Reuter) Prost sikeres visszatérése