Új Néplap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-11 / 58. szám
1993. március 11., csütörtök Hazai tükör 3 Jól sikerült privatizáció Tiszta pohár az olajnak A ’80-as évek mezőgazdaságának sikernövénye a napraforgó volt, amelynek tündöklése a ’90-es évek elejére elszürkült. A növényolaj ipar tavalyi privatizációja soha nem tapasztalt vihart kavart. Néhányan a hazai termelők elárulásával vádolják a vagyonügynökséget, mert egy külföldi tőkéscsoportnak adta el az iparágat, máshok a monopolhelyzet erősödését látják az adásvételben. A termelőket és fogyasztókt egyaránt érdeklő kérdésekkel kerestem fel Kollár Lajost, a Cereol Növényolajipari Rt. vezérigazgatóját. A légpuskához nem kell már engedély A tulajdonos, Kocsis László néhány vadászvegyver társaságában (Fotó: Mészáros)- A napokban 100 millió forintra büntették első fokon a cukorgyárakat esetleges árkartell kialakítása miatt. Önöket, monopolhelyzetükkel visszaélve, áremeléssel vádolják.- Tavaly októberben emeltünk árat - kezdte Kollár Lajos - a kereskedelmi árrás növeléséről, ami szükséges, nem tehetünk róla. A monopolhelyzetünket nem akarjuk érvényesíteni, és az étkezési szokások miatt nem is tudjuk. Újra sikernövény?- Önök gyártanak egyedül étolajat. ..- Igen, de a magyar konyha fontos kelléke a zsír. Azzal kell versenyeznünk, és például annak áremelkedése, nem kavart akkora vihart, mint egy vélt olajáremelés. A zsír ma drágább nálunk, és ez ellen senki nem tiltakozik, csak az iparág privatizációja sok rosszindulatot szült.- A felvásárlási árak megállapítása viszont egyedül az önök kénye-kedve.- A napraforgómag exportját liberalizálták - magyarázza a vezérigazgató. - Tehát bármelyik exoportör tehet nálunk jobb ajánlatot a termelőknek. A gyáraink kapacitása egyébként kényszerít minket arra, hogy reális vételárat ajánlunk, a feldolgozó kapacitásunk ugyanis 1 millió tonna termény, ezt meg Petőfi életútjai címmel országos képzőművészeti pályázatot hirdetett meg a Petőfi Sándor Társaság karöltve a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületével és Kiskőrös város önkormányzatával. A pá„Adjon Isten! Mondom, átjövök mán a szomszédbul, mer hallottam, hogy van itt egy újságírónő, aztán mondom, megnézem: szemrevaló-e? Mer megnézegetem én még a lyányokat is az utcán, azér, hogy hetvenkét éves vagyok. Mer az isten az embernek szabad akaratot adott, de vakságot nem! Persze a kor nem látszik rajtam, szoktam is mondani, hogy azér nézek ki ilyen fiatalnak, mer sok tejet ittam! Na, vót mellette bor is. Hogy az asszony mit szól hozzá, hogy én még a lyányokat nézegetem? Hát örül neki, hogy ilyen fiatal ura van! Erre persze azt mondják a rossznyelvek, hogy majd megsimogat ezér az asszony a légycsapóval, de nem úgy van az! Van azér a háznál baj elég. Most is ... vinnem kell a lyányomat az orvoshoz, mer lelkibeteg, válnak. Tudja, mijér? Megmondom én magának: azér, mer a fiatalok nem ismerik a házi áldást. Maga ismeri, újságíró asszony? Milyen vallású? Római katolikus? Akkor jó, mer én is az vagyok, egy húron pendülünk. Na, akkor maga aztán tudja, hogy mi az a házi áldás! Hol hit van, ott szeretet... Mondtam is a vejemnek, mikor esküdtek: Te, ez a lyány nem ismeri a házi áldást! Ilyen szemellenzős komonista vót a lányom. Most meg ... tessék, idejutottak. Mer még a nóta is aszongya, hogy: „Mer akinek nincs istene, embernek se számít...” Nem bírják a mai fiatalok a nehézségeket. Hiába mondom nekik, hogy gyerekek, ne kesekel lene termeltetnünk.- Ösztönözni kívánják a napraforgó termesztést?- Mint említettem, sok terményre lenne szükségünk, de várhatóan 300-350 ezer hektáron vetnek majd tavasszal a gazdák napraforgót, ami 700-800 ezer tonnát teremhet, vagyis még hiányzik 200 ezer. Ezt is szeretnénk, ha a hazai üzemek biztosítanák iparágunknak. Mert a napraforgómag import szintén veszteséges.- Milyen árat hirdettek?- Tonnánként 13 ezer forintot fizetünk alapáron. Erre minőségi felárat ajánlunk, olajtartalomtól függően ez elérheti az 500 forintot. Ezenkívül aki szerződik velünk napraforgó termesztésére, azoknak a várható termés 40 százalékáig finanszírozzuk a költségeit. Előleg- Előre fizetnek a termés árából?- Hát régebben így hívták. A termelők, megfelelő garanciák ellenében, igényelhetik a vetőmagot, vegyszereket, szóval a termelési költségek jelentős részét. Ez várhatóan országosan mintegy 3-3,5 milliárd forintot jelent, amelyet kamatmentesen biztosítunk a velünk együtt dolgozó gazdáknak.- Hogy igényelhetik ezt a termesztők?- A termelés integrátorainál, lyázaton a kiíró szervezetek által meghívott alkotókon kívül a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjai vehetnek részt. redjetek el, mikor én hazajöttem a frontrul, le vót bombázva a házunk, mégis itt vagyok... Na a front... arrul is lehetne mesélni. Én ott vesztettem el a hitemet. Mer vótam én már világéletemben minden, csak akasztott ember nem. Vótam ministráns, aztán meg téeszelnök. . . Szóval, a front... A dunántúli erdőben vótunk egy hadosztállyal. Tüzérek, gyalogosok vegyesen... A szovjetek már teljesen körbevettek bennünket, csak egy nagyon kis hely vót még, ahol el lehetett menni. Felettünk a repülőgépek, lent a fődön meg lőttek bennünket. Vótak velünk papok is hat Mercedessel. Aztán eltanálták a papok, hogy tartsunk egy tábori misét.’ Ott aztán elmondták, hogy mink a szent magyar hazáért harcolunk, megvédjük, életünket és vérünket adjuk érte, és ez majd a túlvilágon szép cselekedetnek számít. Mer aki hősi halott lesz, az természetesen a mennyországba jut. Aztán, ahogy vége lett a misének, a papok elmentek a Mercedessel. Akkor kezdtem el gondolkozni: hogy van ez? Hát nekik nem kellett volna meghalni velünk a hazáér? Aztán itthon elmeséltem ezt a papnak, és ő azt felelte: Fiam, emberek vagyunk. A papok is csak emberek. De te azért higgyél Istenben. Hiszek én, mondom, hogyne hinnék, csak a túlvilágban nem hiszek. Aztán egyszer téeszelnök is vótam, tán félévig is, ha jól emlékszek. Mink szerveztük meg itten a téeszt avval, hogy eddig vagy közvetlenül a növényolajf;yárakkal köthetnek szerződést, gy Szolnok megyében például a régebbi termelésszervezőknél GITR, KITE, Vetőmag, vagy újabbaknál például a Huszár Kft.-nél, akik ha módjukban áll, garanciát is vállalhatnak a „kölcsönért”. A fejlesztésről- Az elmúlt években megszűnt, vagy jelentősen csökkent a napraforgó és a nyersolaj exporttámogatása. Nem lesz ráfizetéses a kivitel?- Ha nem változtatunk a feldolgozottságon, akkor igen, de Martfűn mintegy 1,1 milliárd forintért étolajfinomítót építünk palackozóval és így nagyobb árakat tudunk elérni a piacainkon, valamint a hazai fogyasztás szezonális igényeit is ki tudjuk elégíteni.- Szezoncikk az étolaj?- Tavaly például a IV. negyedévben 20 ezer litert adtunk el a szokásos 16 ezerhez képest. Legkevesebb a fogyasztás januártól májusig, a már korábban említett zsírfogyasztás miatt. A háztartásokba tavasz végén, nyár elején fogy ki a zsír, és növekszik az olajfogyasztás. Tehát ez is azt bizonyítja, hogy a mi monopolhelyzetünk, bármennyire is ezt terjesztik, nagyon törékeny a felvásárlásban és az értékesítésben. Ki miben tudós? Április elején ismét megrendezik a „Ki miben tudós?” című ifjúsági vetélkedőt. Ezúttal a középiskolás fizikus-jelöltek mérik össze tudásukat. Ä seregszemlére csaknem négyszáz diák jelentkezett. is termett a főd, ezután is teremni fog. Akkor aztán behívtak a járáshoz, hogy: Elnök elvtárs, kőcsönt kéne fölvenni, hogy istállót építsenek, jószágot vegyenek. Azt mondtam erre, hogy: Nem! Mer mink nem erre szövetkeztünk! Hanem arra, hogy a magunk erejébül boldogulunk. Aztán azt mondták, hogy ilyen elnök nem kell, aki nem veszi fel a hitelt. Ilyen világ vót akkor! Most meg mán prevatizálnak . .. vagy hogy mondják. Nekem is van kárpótlási jegyem, mit érek vele? Én mán nem megyek kapálni, kaszálni, elég vót! Leadom haszonbérbe a téesznek, hogy a családom örököljön. Máskülönben elmulatnám az egészet. Mer mulatni azt nagyon szeretek, de olyan könynyelmű azér nem vagyok. A kárpótlási jegyem ér kb. 50 ezer forintot. Hát mit kezdjek én evvel? Szóval sok minden megtörtént énvelem. Azt még nem is meséltem, mikor felvásárló vótam a szövetkezetnél. Felvásároltam több mint 300 mázsa hántolt rizst, ott vót a raktárba. Aztán egyszer csak berúgja az ajtót két fegyveres, hogy aszongya - ez 56-ba’ vót - mijér nincs széjjelosztva ez a rizs a népnek? Jó van, hát szétosztottam. Szóval tudnák én mesélni magának, de mára ennyi elég. Ezt írja meg, aztán ha tetszik, amit írt, akkor mesélek még máskor is. De a politikát, azt ne keverje bele! Jaj, azt inkább hagyjuk ki!” Lejegyezte: Paulina Éva Akad Szolnokon, pontosabban a Kertvárosban, a Szivárvány utcában egy üzlet, amelyet a tulajdonosa, Kocsis László háromszorosan is biztosított a nemkívánatos „látogatók” ellen. Az üzlet a Turul vadászbolt nevet viseli, és 1991 nyarán nyílt. Hogy mi mindent vásárolhat itt a kedves betérő? A teljesség igénye nélkül néhány tétel: mondjuk vehet valamilyen vadászpuskát. A legolcsóbb tizenötezer körüli, a legdrágább nyolcvanezer. Érdekes módon a vadászat nemcsak a leggazdagabbak szenvedélye, legalábbis ezt tapasztalta az üzlet tulajdonosa. Egy idő óta sportfegyvereket is kínál: puskákat éppúgy, akár pisztolyokat. Egyetlen feltétel: aki effélét vásárol, tagja kell hogy legyen valamilyen lövészklubnak. Ha nincs kizáró ok, a rendőrségtől megkapja az igazolást. Akadnak itt még riasztó- és gázpisztolyok, vadászkellékek, ruhák, távcsövek. Egy vadászruha két-három ezer, a távcső a minőségtől függően két-tizenhét ezer közötti, a vadászkalap pedig nyolcszáz körüli. A töltényeken, lőszereken kívül keresettek a flóbert fegyverek. Ezek kerti pisztolyok, madarászópuskák, és leginkább a cseresznyefák, szőlők légi dézsmálóinak az elriasztására szolgálnak. Azért népszerűek, mivel a használatukhoz nem szükséges engedély. Ä korábbi hiedelmekkel ellentétben a légfegyverek tartásához, vagy ahogyan a köznép hívja, a légpuskákhoz sem. Van belőlük többféle, hiszen 1991. október 1- jével szabadon lehet vásárolni, ha valakinek mondjuk van legalább hétezer forintja. Ha valamilyen egyedi vadászpuskát akar valaki, megrendeli, és kis idő múlva a boltban átveheti. Forgalmas az üzlet, sok a visszatérő, kedves vendég, olykor az ismeretlen is, és ehhez kapcsolódik a biztonsági rendszer. A létesítményt éjjel-nappal fegyveres őr vigyázza. Kívülük három eb is adódik: kettő először harap, utána ugat, a harmadiknak pontosan fordított a gusztusa. Arról nem beszélve, hogy olyan riasztórendszert kötöttek be, amelyik gyanús esetekben a biztonsági szolgálatnál riaszt. Vannak itt úgynevezett hatástalanított fegyverek is, amelyeket meg lehet vásárolni, hiszen falidíszként jól mutatnak a szobában. D. Sz. M. HÍREK Rákóczifalva Március 4-én tartotta alakuló ülését a földkiadó bizottág; elnökének Nagy Miklóst, a Rákóczi Termelő-Szolgáltató Szövetkezet földügyi előadóját választották meg. Az alelnöki posztot id. Hajagos László és Elekes Lajos tölti be. * A megkezdett földgázvezeték építését folytatják ebben az évben is, mi több, szeretnék a munkálatokat még idén befejezni. Az eredeti tervekhez képest a harmadik ütem mintegy hat kilométer vezeték építésének a kivitelezését is jelenti, így hozzávetőlegesen mintegy 25 km gerincvezetéket kell ebben az esztendőben megépíteni, 1200 ingatlan rácsatlakozásával. * A MATÁV Debreceni Főigazgatóságától kapott szóbeli értesítés alapján elképzelhető, hogy még 1993-ban bekapcsolódik a távhívásba a Szolnok melletti település. * A képviselő-tesület jóváhagyta az idei költségvetést, amely biztosítja a hivatal és intézményeinek működését, valamint a folyamatban lévő beruházások is - így a tornacsarnok - befejezésre kerülnek. * Legközelebb március 25-én 17 órától tartja soros ülését a testület, amelynek főbb napirendi pontjai: az 1992. évi pénzügyi terv végrehajtásának megtárgyalása, valamint az óvodai szakmai munka értékelése. * Március 15-én 10 órai kezdettel a Szabadság téri emlékműnél közös ünnepi megemlékezésre invitálják a több mint öt és fél ezer lakosú községet. * A rákóczifalvi orvosi rendelőben is csökkenőben van a forgalom. Nem úgy, mint a járvány idején, amikor körzetenként 100-120fő fordult meg (egyébként két körzet van a faluban), többnyire influenzás panaszokkal. A négyórás rendelési idő gyakran öt és fél órára nyúlt. Szövődményként arcüreggyulladásfordult elő. * A január 28-án megtartott testületi ülés döntése alapján közös igazgatású intézménnyé vált a Faluház és a könyvtár. A beiratkozott olvasók száma az utóbbi időben némileg csökkent, ám a könyvtárlátogatók száma emekedett. Rendszeresen tartanak könyvtárismereti órákat az általános iskolásoknak, de óvodai csoportok is felkeresik az intézményt. A tervek között szerepel szünidei programok, napközis játszóházak, vetélkedők, író-olvasó találkozó megszervezése és lebonyolítása. A szolgáltatásk körét videokazetta-kölcsönzéssel szeretnék bővíteni. * Az általános iskola 65 nyolcadikosa közül 27-en szakmunkásképzőbe tartanak, 26-an szakközépiskolába adták be lapjaikat, míg a gimnáziumot 12-en választották. * A nemrégiben megtartott iskolai farsangon az álarcosok mellett nagy sikert könyvelhettek el az osztályok szülői munkaközössége által készített ínyencasztalok, amelyek az önkormányzati értékelések után büfévé váltak. LÁTOGASSON EL a kunszentmártoni PANNÓNIA SZOPMEOVAPßA! MFGFRI !----------minden hétnégén PEflTEHEn szomBflTon vflsőnnflP iá -"17 ORRIG 8-12 ORRIG 8-12 ÓRÁIG KB. 600 DB. BUNDÁBO'L VÁLOGATHAT ! 30% -os árengedménnyel vásárolhatók: női férfi irha, pannofix bundák mellények, sapkák, kesztyűk EGYES PANNOFIX ÉS IRHA BUNDÁK KE/VDKÍWÜLI árengedménnyel MÁR 15.000.-Ft-ÉRT. 5 SPRW0L RLRPflnVflGU BORRRUR flAGV VflLASZTEkBRn! Vásároljon közvetlen a termelőtől! fAMÍMCMIA SZCÜMEM/lti nunszEnTmÁRTon, tiszamürt1 út 2. NÁDAS-TOURS SZWPÉRÁ JÄN LAT A: SPANYOLÉRSZÁG --LLORETW3E MAR 1993. június 18#. íf99^uniij25. - július 4. IOi : luxusautóbusszal^-íisUjes ellátás. A részvéffllFdíj 28.550 FtT&£$*eg[Í£Ti árát is tartalmazza) (Barcelona, iyion\3aifatg^»rqt^ Flamenco-est) Címünk: Szolnok,STapary uf Í5H"ef8TonT56/376-332, 343-880- span -Képzőművészeti pályázat „Vótam én mán elnök is”