Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-08 / 32. szám
4 „Kalapot emeltem” Hetven képviselő józan ítélete Február elsején délután a parlamentben az egyik honatya azt a javaslatát terjesztette elő, hogy a mezőgazdaságban felhasználandó gázolaj árát csökkentsék a felére. Nem voltam megelégedve a túlságosan mértéktartó javaslatával, hiszen így is harminc forint lenne a literenkénti ár. Vagyis: közel öt kiló búza ára — ha idejében kifizetnék! A nem is olyan régi jó időkben, vagy egy tucatnyi évvel ezelőtt egy kiló búza árát sem kellett adni egy liter gázolajért. A betegszobámban képletesen meghajoltam és levettem a kalapomat az előtt a hetven képviselő előtt, akik a javaslat mellett szavaztak. Ok — velem együtt — mélységes fájdalmat érezhetnek a mezőgazdaság, így a nemzetgazdaság, az ország tönkretételének láttán. Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal ítélem el azokat, akik ellene szavaztak, és népnyúzóknak, nemzetrombolólóknak, a hazánkat elárúsítóknak tartom mindazokat, akik nem a boldogulás, a nemzeti vagyon gyarapítására törekszenek. Ők azok, akik értékeinket előszeretettel bocsátják áruba (talán elsősorban külföldieknek), aztán meg bel- és külföldön is vásárolható államkötvények kibocsátását szorgalmazzák?! Kérdem én — egy nyolcvanöt éves, egyszerű, de a hazáját szerető és féltő falusi parasztember, hogy ki tud erre válaszolni?! Id. Kanta Gyula Berekfürdő Vegyék komolyan, hogy elszegényedünk Figyelemmel kísértem a létminimum alatt élők nevében indított aláírásgyűjtési akciót, az ezzel kapcsolatos alkotmánybírósági döntést. Úgy érzem, sajnos megint az állampolgárokat fosztották meg a jogaiktól. Ha már aláírásgyűjtéssel nem lehet feloszlatni az Országgyűlést, akkor az Országgyűlés miért nem veszi végre figyelembe a létminimum alatt élők gondját, nehézségeit, miért nem segítenek rajtuk? Én ugyan írtam tavaly a Népjóléti Minisztériumba és Antall József miniszterelnök úrnak is, mivel a férjem a múlt évben 5700 forinttal ment nyugdíjba — 40 éves munkaviszonnyal. Válaszoltak, csak éppen nem arra, amit kérdeztem. Most, a tavalyi két emeléssel 7026 forint a férjem nyugdíja. Kérdezem én — de tiszta lelkiismerettel válaszoljanak —, hogy tudnának ebből a tisztelt miniszter- és képviselő urak megélni? Úgy látom, teljesen figyelmen kívül hagyják az állampolgárok minden (súlyos) problémáját, helyzetét. Az a véleményem, hogy a parlamentben vitatkozókhoz képest aránytalanul viseljük a terheket; a mai helyzetben talán nekik is elég volna a nyugdíjunk, jövedelmünk tízszerese. Mert nagyon sokan már ott tartunk, hogy csak az alapvető élelmiszert tudjuk megvenni. Nem beszélve a munkanélküliekről! Végre vegyék komolyan az elszegényedett emberek, családok kilátástalan helyzetét, és tegyenek is értük — értünk! Katona Józsefné Tiszasüly Nem nyitották ki... Január 28-án (csütörtökön) egy újfajta, általunk még nem ismert üdítőitalt vettem a munkahelyemen a kisfiamnak, aki 8 éves. Az iskolából hazafelé tartva, bementünk a Tallinn városrészben található egyik vállalkozói üzletbe, amely zöldség-gyümölcs és hentesáru profilú. (Nincs száma, a portálon sincs feltüntetve a cégtulajdonos, ezért nem tudom pontosabban megnevezni.) Kisfiam megszomjazott — én épp a húsáru részen voltam —, és kérte az eladó nőt, hogy legyen szíves kinyitni az üdítősüveget. Arra lettem figyelmes, hogy az eladó emelt hangon azt mondja: nem tudtad felbontani ott, ahol vásároltad?! Odahaza megbeszéltük a sajnálatos eseményt, de nem sikerült elfogadható magyarázatot adnom a számomra is érthetetlen emberi (kereskedői!) magatartásra. Ugyanakkor úgy érzem, nem mehetek el szó nélkül a történtek mellett, hiszen a gyerek kérése nem adott okot az eladó magatartására. Rádiné Márk Beáta Szolnok Sohasem késő Cicás, rózsaszínes és vonalas levélpapíron érkezett hozzánk a napokban az alábbi néhány kedves sor — egy 13 éves karcagi kislánytól: Igaz, még csak két éve jár nekünk az Új Néplap, de nagyon megszerettük. A családban kézről kézre adjuk, és mindig az olvassa, aki éppen ráér. Én leginkább a fiatalokról és fiataloknak szóló írásokat kedvelem, keresem benne, no meg az érdekes, szép képeket. Mivel még nem sok telt el az idei évből, ha kissé megkésve is, az egész család jókívánságát küldöm: Eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk és jó munkát a Néplap valamennyi dolgozójának. — Kóródi Erika Karcag Köszönjük a kedves sorokat és a jókívánságot. Mindig örülünk, amikor ilyen kedves és elismerő levelet kapunk valamelyik olvasónktól, s különösen örömmel tölt el bennünket az, ha a levelet egy fiatal írja. A továbbiakban is igyekszünk az ifjabbak érdeklődését felkeltő cikkeket, fényképeket minél gyakrabban megjelentetni lapunkban, és reméljük, hogy nem fognak várakozásaikban csalatkozni, s ezután is gyakran forgatják lapunkat. ! A szerkesztőség postájából 1993. február 8., hétfő Küldjön egy képet! Szajol-Újtelep —1929 Ez a régi, elsárgult felvétel 1929-ben készült a Szajol-Újtelep Általános Iskola alsó tagozatos tanulóiról. Középen Pongó Jánosné tanítónő látható, mögötte —jobbról Szőke Rozália, a testvérem, akit sajnos 12 éves korában veszítettünk el. (Vele született szívbetegségben halt meg.) Fodor Mihályné Szolnok Rejtvény A tét: Jászai Joli néni kötete A megyei Nyugdíjasok Kulturális Egyesülete újabb irodalmi feladvánnyal kedveskedik olvasóinknak. Az író, akitől az alábbi részletet idézzük, sajnos már régóta nincs közöttünk. Gondolatai azonban ma is időszerűek: „ ... az előzi meg korát, ki idejében viszi tovább!” Másutt, hetven-egynehány évesen viszont ezt üzeni: „Abból a helyzetből, hogy ha gépkocsinkon mi szélsebesen száguldunk, s egy öreg anyóka pedig utunkat bottal tipegve keresztezné, semmiféle logika szerint nem az következik, hogy nekünk sürgősebb. Sőt a látvány kiáltóan az anyóka mellett szól: keserves közlekedőeszközével ő később érheti el célját: hátrányban van, tehát. . . Abban a kérdésben, hogy a botorkáló mamák és a száguldó fiatalemberek közül ki kinek adjon szabad utat, a méltányosság szinte bibliai dörgéssel a botorkálok mellett szól: mert hiszen nem az ő görbe botjuk, hanem a mi áramvonalas gépkocsink tudja jobban kihasználni az időt. Mégpedig a társadalom, vagyis mindannyiunk jóvoltából; beleértve az anyókákat is!„ (...) „A gépkocsi nem ember. Nem is tárgy, mert hisz bizonyos pontig az akaratom szerint megy. Azon túl azonban, mint az esztelen őrült. Rosszhiszemű őrült. A gépkocsi az a rabszolga, aki még nem látta be, hogy van közös érdeke a gazdájával: ha egyik veszélybe jut, veszélybe jut a másik is. A gépkocsi még nincs megidomítva. Csak egy helyen lazítsunk a köteléken, csak egy centit engedjünk szabadjára, nekünk ugrik, harap, tüzet okád, tagjai közé szorítva ugrik velünk torz Dugovitsként a mélységbe. Egy óvatlan rántás a fékező kantárján, s hőszült bőgéssel rohan nemcsak az úti fának, hanem szembejövő társának is ... A pszichológia még nem ért el abba a mélységbe, ahol dermesztő betűkkel áll a tény: a gépek lelkülete emberellenes. Minél aprólékosabban szolgálják kényelmünket — minél bonyolultabb szolgateendőkre alázzuk őket —, annál csúnyábban lesik az alkalmat, hogy árthassanak.” Megfejtésül az idézet írójának nevét kell beküldeni február 15-ig — az egyesület megbízottjának. (Címe: Benedek Anna 5000 Szolnok, Tófenék u. 1-3., IV/111.) A helyes megfejtők között az idősek körében oly népszerű Jászai Joli néni új verseskötetét sorsolják ki — március 20—án. Lemondott az összvonalasról Úgy érzem, nem hagyhatom szó nélkül a januári esetem, kálváriám a buszbérlettel. A következő történt: Múlt év végén beteg voltam, és ez év január 11-től mentem dolgozni. Az egyik kedves ismerősöm, aki betegségem alatt meglátogatott, segítségül megvette nekem a januári bérletet, de sajnos nem összvonalasat váltott. Mivel a szolnoki buszpályaudvaron vásárolta, előzetes telefonérdeklődés után (január 9-én szombaton) felkerestem a pénztárost. Udvarias volt és megállapította, hogy január 4-én valóban náluk váltották, majd azt mondta, hogy a bérletcseréért 20 forint kezelési költséget kell fizetnem. Mondtam, hogy sebaj, vonja le, s már majdnem kifizettem az összvonalas bérletet, amikor a pénztárba lépett valaki (gondolom a főnöknője), akitől megkérdezte: ugye 20 Ft-ot kell levonni a bérletcserénél? Mire a hölgy felháborodva: „ki ne cseréld, mert a vasútállomásiak így nem veszik vissza a bérletet tőlünk! Ezek után a vasútállomásra küldtek, hogy ott intézzem a cserét. Kérdeztem, ha most kiutazom (oda—vissza 50 Ft), szombat lévén, foglalkoznak velem? Ekkor elküldték az információs irodájukba, ahol egy férfi felvilágosított: „ szombaton is teljes kapacitással dolgoznak a vasútállomásiak.” Nem így volt, mert csupán a belső épületben találtam egyetlen dolgozót, a diszpécsert, aki sajnálatát fejezte ki; jó szándékkal fáradozott az ügyben; több helyre is telefonált, de a végeredmény az volt, hogy hétfőn (amikor már dolgozom!) kb 9 órára menjek a városi buszpályaudvarra, ahol az egyvonalas bérletem összvonalasra cserélik. Ezek után úgy döntöttem, hogy februárban maradok az egyvonalas bérletem mellett. Megjegyezni kívánom, hogy a munkahelyem városon kívül van, és reggel 7-től 16 óráig dolgozom ott. Hegedűs Éva Szolnok ‘Ébressz — ajánlva Ha csak lehet, a lakását ne adja fel „Élettársi” jeligére várja válaszunkat, tanácsunkat az az 50 éves asszony, aki nemrég lépett párkapcsolatba egy hasonló sorsú, 57 éves özvegyemberrel. Többek között ezt írta: Nem esküdtünk meg, mindkettőnknek van saját lakása (a gyerekeinknek is); a munkahelyem a pároméhoz van közelebb, így nála tartózkodom. Mosok, főzök, takarítok, és hol ő, hol én vásárolok be. Itt megjegyzem, hogy a párom nagyon takarékosan bánik a pénzzel — már ami a sajátját illeti. Tulajdonképpen közösen gazdálkodunk, és jól megvagyunk, mégis felmerült bennem, no meg a fiamban is, aki időnként megnézi, mit csinál a két öreg, hogy ha valami nézeteltérés támadna köztünk, mire számíthatok? Ki kell-e mennem a lakásból, s ha igen, köteles-e az elhelyezésemről, másik lakásról gondoskodni? Ugyanis a saját lakásomba engedném a keresztlányomat, aki fizetne érte, de akkor nem mehetnék vissza ... A páromnak egyébként van egy hobbitelke, amin sokat dolgozunk — együtt. Vajon meddig marad külön vagyona, mikor lesz úgy az enyém, mint az övé? (Nekem közel 30 ezer Ft havi jövedelmem van.) Ne értsenek félre, szeretném, ha a kapcsolatunk tartós maradna, de úgy érzem, hogy fel kell készülnöm az ellenkezőjére is. Talán éppen a pénz miatt, mert ezt a párom nagyon szereti. A jövedelme egy részét saját nevére rakosgatja a takarékba, hogy kamatozzon; értékpapírokat kötött. . . (A volt feleségével is ezt csinálta.) Hogyan rendezzem megnyugtatóan a kapcsolatunkat, amit azért jónak tartok? Kedves Olvasónk! Talán nincs is olyan párkapcsolat, ami abszolút felhőtlen, amiben ne lenne valami mozzanat, ami a másiknak nem tetszik, de ha megértjük, elnézzük egymás kisebbnagyobb hibáit — a tűrés határán belül —, mert szeretjük, vele akarunk maradni, békés, kiegyensúlyozott életközösséget teremthetünk. Ha kölcsönösen erre törekszenek, Önöknél sem lesz nagyobb gond. De ha mégis: Az élettársi viszony megszűnése esetén nem tarthat igényt arra, hogy a volt párja Önnek lakást biztosítson (onnan ki kell költöznie akkor is, ha állandóra bejelentkezett); az élettársi kapcsolat ideje alatt csupán az együtt szerzett vagyon kerülhet közös tulajdonba. (Kérdés, hogy az élettársi viszonyt bejelentették-e a helyileg illetékes polgármesteri hivatalban?) Az élettársi viszony előtt már meglévő ingatlan, vagyontárgy külön vagyonnak számít; a közös tulajdon arányát pedig az határozza meg, hogy az életközösség fennállása alatt ki milyen jövedelemmel rendelkezett, milyen értékteremtő munkát végzett. (A háztartási munka is annak számít!) Megegyezés hiányában a jövedelmet, az értékteremtő munka nagyságát az élettársaknak kell bizonyítaniuk. Egyébkén a vagyoni kapcsolatukat ügyvéd vagy közjegyző előtt szerződésben rendezhetik. Kedves Olvasónk! Soraiból érezni, nem egészen felhőtlen az Önök kapcsolata, kölcsönösen némi bizalmatlanság lengi át, de bizonyos mértékig ez érthető is, hiszen 50-57 évesen találtak egymásra. Abban a korban, amikor külön családjuk van, amikor már egyikőjük sem szeretne veszíteni abból, amit akár keserves, akár könnyebb munka — vagy szerencse — árán, de megszerzett magának, a családjának. Bizonyára a fia is erre gondolt, amikor megnézte, hogy „mit csinál a két öreg” ... Tájékoztatására még annyit: Ha a kapcsolatukat végül is házassággal szentesítik, más a helyzet, mert akkor, kenyértörés esetén, a közös szerzemény fele-fele arányban illeti meg a házastársakat — függetlenül attól, hogy ki mennyit tett le az „asztalra”. Belátása szerint döntsön, de a maga helyében nem adnám fel a saját lakásom — ha már egyszer megvan —, hogy oda ne tudjak bármikor visszamenni... Bizalmát köszönjük. Üdvözlettel: ChaMvíJ. A TB-járulék költségként elszámolása! Több olvasónk tette szóvá, hogy a mindennapi pénzügyeink .. . című, február elsejei, a társadalombiztosítási kötelezettségekről szóló tájékoztatónkban a TB-járulék költségként elszámolásának módja tévesen jelent meg. A cikk szerzője (külső munkatársunk) az Adó című folyóirat 1993. évi 1- 2. számát használta forrásként — kritika nélkül. (E lapszám 50. oldalán az elszámolás módjának leírása ugyancsak téves. Erre az esetleges későbbi kellemetlenségek elkerülése érdekében hívjuk fel a tisztelt olvasók figyelmét.) A társadalombiztosítási járulék költségének elszámolása helyesen így szól: A személyi jövedelemadóról szóló 1990. évi XC. Törvény 1-es sz. mellékletének IV/11. pontja szerint a társadalombiztosítási járulék 43/53-ad része számolható el. A járulék 44 %-ra történő emelkedése ezt 44/54-re változtatta! A téves közlésért olvasóink szíves elnézését kérjük. Szerkesztői üzenet M. Gábor, Kunszentmártoni A munkanélküli-járadék jogosultságát a megyei munkaügyi központ, illetve kirendeltsége bírálja el. Amennyiben a határozattal nem ért egyet, az Országos Munkaügyi Központhoz fellebbezhet. (1089 Budapest, Reguly Antal út 57-59.) Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
