Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-04 / 29. szám
12 Múltunk-----jelenünk 1993. február 4., csütörtök Régészeti tanulmányúton a Maros-vidéken Késő császárkori és korai népvándorlás kori leletek Délnyugat-Erdélyböl és a Nyugat-Tiszántúlról A szolnoki Damjanich Múzeum támogatásával 1992 késő nyarán - szeptember ,16-17-én - régészeti tanulmányutat tehettem Romániában, melynek célja múzeumlátogatás (kiállítások megtekintése) és kiadványok, szakirodalom beszerzése volt. Utazásom mindkét vonatkozásban elég sikeresnek bizonyult. többek között - még olyan kiadványokat sikerült megszereznem, mint E.Comsa könyvét Románia neolitikumáról (1987), M.Macrea és I.Glodariu tollából a délkelet-erdélyi Arpasu de Sus/Felsőárpás késői Latene erődített telepének, oppidumának publikációját (1976-ból), valamint G.Popi-Kengyel-Baghy-major-Kengyelpart I. kerámia egy hun kori keleti germán földbe mélyített aljú házból. Miután magam mögött hagytam Gyulát, az első állomás Chisineu-Cris (Kisjenő) volt. A kisváros könyvesboltja már régóta kiszemeld célpontként szerepelt kelet-alföldi kőrútjaimon. Örömmel vásároltam meg I.H.Crisan Ziridava publikációját (Arad, 1978) Pécska- Nagysánc (Pecica) késő vaskori és kora római kori - Latene DEggers A-Bl - telepleleteinek közlését. Kisjenőn és Aradon -lián munkáját az olténiai Locusteni császárkori temetőjéről. A Maros (Mures) menti úton eljutottam Dévára (Déva), ahol megnéztem Hunyad megye - judet Hunedoara - közigazgatási központjának régészeti kiállítását. Főként 3-6. századi vonatkozásban volt tanulságos az a néhány lelet, amit itt láttam. Ezekről számolok be az alábbiakban, saját, Kengyel környéki kutatásaim (1990-1992) eredményeivel összefüggésben. Zeykfalva (Strigy) kisebb település Hateg/Hátszeg és Simeria/Piski között a szászsebesi hegyekben (Muntii Sebesului) erdő hasonnevű - Strei - folyócska partján. Az itteni archeológiái kutatások emlékanyagából - telepásatás - 4. századi nyugati gót, a Marosszentanna-Csemyahov kultúra körébe tartozó leletek voltak kiállítva. így púposhátú csontfésű, csonttű, orsógomb és orsókorong, szövőszék-nehezékek agyagból, valamint kerámia-darabok. A Kengyel melletti tárgy együttesek szempontjából kiváltképp ez utóbbiak keltették föl érdeklődésemet. (Az említett csont eszközöknek egyelőre nincsenek megfelelői a nagykunsági óriás-morotva partjáról.) Köztük akadt egy szemcsés anyagú, barnás színű (kézi?) korongolt, talán fazéktöredék, olyanféle kerámika, mely igen jellemző a Tisza-vidéki késő római kori szarmata településekre - pl. Szőreg, Makó, Hódmezővásárhely, Tiszafüred, Füzsabony. Kengyelnél - Baghy-major, Kengyelpart I és III — több 4-5. századi, hun kori objektumban találtam ehhez hasonló edényanyagot. A közel teljes egészében öszszerakható, „virágcserép” alakú edény a Kengyelpart III. topográfiai ponton föltárt fazekasműhely munkagödréből való. Anyaga ritkásabban homokkavics szemeket tartalmaz. Úgy tűnik, kézzel formált és „utánkorongolt” - legalábbis mindkét készítésmód nyomai felfedezhetők. A dévai régészeti expozíció vitrinjében volt egy tipikus 3^1. századi gót kerámiafajta, egy Korongolt, „szürke”, érdes, befésült hullámvonal kötegekkel díszített sírkerámika lelőhelyei a gepidák földjén (kiemelve: Sarmizegetusa-Várhely-Gradiste) korongolt, finom anyagú, szürkés, S-ívelésű táltöredék, mely tömegesen fordul elő Erdély germán falvainak emlékanyagában. A Csemyahov-Marosszentanna kultúrkör egyik vezérleletének mondható edényváltozat jól azonosíthatóan bukkan föl a baghy-majori, nagy valószínűséggel „korai” keleti germán, gepida szálláshelyeken. Az egész felület kívülbelül vízszintes sávokban polírozott úgy, hogy helyenként matt csíkok is maradtak. „Echte” tálforma, felemagasságban megtörő oldalfallal. A profil felső része homorú, lekerekedő peremmel. Az alsó kónikus, mely vaskosabb talpkorongon ül (a fenéken korongnyomokkal). A két edény mellett még egy kisebb öszeállítás (képünkön) van hivatva jellemezni a kengyeli határ 370-380 és 440-450 közé keltezhető településeinek kerámikáját. A széles besimított díszes peremű hombár, az öblös tálak, a szemcsés fazekak, a gombos fedők (tálak?) töredékei egy sütőkemencés ház leletei Kengyelpart I lelőhelyről. Végezetül egy további izgalmas leletről teszek említést a Hunyad megyei kiállítás anyagából. Rajzom és följegyzéseim alapján kisebb terjedelmű fazékról, ill. bögréről van szó. Az agyag-készítmény gyorskorongolt, szürkés árnyalatú, sűrűbben fehéres/-drappos/ szemcséket tartalmazó. Inkább zömökebb benyomást keltőén gömbös testű a profiV ívelten kihajló, elvékonyodó?; \legömbölyített a perem. A fenék egyenesre „vágott”. A díszítés a vállrészen három-négy befésült hullámvonal-köteg. Hozzávetőleg felerészben, helyenként kiegészített, s úgy 15 <trFí' körüli magasságú. Egy „ceramica prefeudala” (kora középkori kerámika) feliratú cédula kísérte. Közelebbi információt találtam magán az edényen: Sarmizegetusa „in bazinul amfiteatrului” prin anul 1930 (vagyis Sarmizegetusa, „az amfiteátrum belső térségéből”, az 1930-as évből). Kérdés, vajon sír- vagy telepkerámia - talán előbbi lehet. Időrendi és etnikai hovatartozásánál a legnagyobb súllyal az 5— 6. század és a gepidák esnek a latba. Az edény, kapcsán összegyűjtöttem az eddig publikált, sírokban előforduló kora-Meroving-kori korongolt, szemcsés, hullámvonal-köteg díszes bögréket/fazekakat a Gepida Királyság területén. Némiképp elcsodálkoztam, számban menynyire szűk ez a csoport. A hozzávetőleg tucatnyi készítmény döntően a nagyobb temetőkből való, Baráthelyről (Bratei-Rogoze, magyarul Nádas?, 3.sz. temető), Mezőbándról (Bandu de Cimpie, Felhágó-dűlő), Szőregről (Téglagyár), valamint Hódmezővásárhelyről (Gorzsa) és Szentesről (Gógánypart-Berekhát). Az 5. század második fele és a 7. század első fele közti időszakból származnak. A sarmizegetusai-i (Gradiste-Várhely) edény - mely egy, a római épületromok környékén megtelepedett gepida közösség temetkezésének emléke -, amennyiben meghatározásunk helyes, a térség gyérebb ilyen korú emlékanyagát egészíti ki. Az utóbbi években számos kelet-alföldi ésonyugat-erdélyi múzeumot (pl. Nagykároly-Carei, Zilah-Zalau, Nagyvárad- Oradea, Arad, Temesvár-Timisoara, Lugos-Lugoj, Kolozsvár, ill. Cluj-Napóca) fölkerestem, melyek közül a Temes/Timisulvidéki nagyváros régészeti gyűjteményének rendkívül gazdag kiállítása volt az, ahol az 5- 6. század (részben a gepidák) archeológiájához sok új, általam addig nem ismert leletet láthattam. Cseh János Magyar-francia ásatások Burgundiában A tavalyi évben másodízben is részt vehettem a JNK-Szolnok Megye „Tudományáért” Alapítvány és a megyei múzeumi szervezet anyagi támogatásával azon a Franciaországban folyó régészeti kutatáson, ami az Autun-től mintegy 20 km-re a Morvan-nak nevezett tájegység egy kiemelkedő hegyén, Mont Beuvray-n folyik már több éve. Ismert annak a kelta városnak a neve, ami ezen a helyen kialakult, Julius Caesar a gall háborúról írott beszámolójában Bibracte néven említi, többen vannak azon az állásponton, hogy ezt a művét Caesar itt kezdte el írni. Konkrét történeti kapcsolatok is kimutathatók a bibractei és a magyarországi kelták között. Caesar részletesen ír erről. A helvétek, a mai Svájc területén lakó kelták az elvándorlás mellett döntöttek, mert a germánok fenyegették őket észak felől, ezért elindultak Gallia irányába. A galliai kelták közül éppen a legjelentősebb törzs, a haeduusok Caesarhoz fordultak segítségért, hogy akadályozza meg a helvétek letelepedését Bibracte környékén. A helvétek nemcsak maguk vándoroltak, hanem különböző törzseket is rávettek arra, hogy vándoroljanak velük, köztük a boiusokat, akik akkortájt a mai Északnyugat-Magyarországon és a szomszédos szlovákiai területeken, Pozsony és Szombathely környékén éltek. Egy csoportjuk a helvétekkel vonult Közép-Franciaország felé. Az események úgy alakultak, hogy Caesar éppen Bibracte közelében győzte le ezeket a vándorló törzseket és visszaszorította a helvéteket a svájci területekre. A boiusoknak megengedte, hogy maradjanak Gallia területén, ezek a pannónia eredetű boiusok a mai Sancerre környékén telepedtek le. Történetileg nyomon követhetjük megjelenésüket Galliában. A magyar-francia ásatási programnak külön perspektívát ad az, hogy segítségével megvilágíthatjuk ezeket a Caesar által leírt, és egyéb forrásokkal is megerősített történeti kapcsolatokat. amibe Bulliot unokaöccse, Déchelette is bekapcsolódott - III. Napóleon és a Köztársaság jelentős anyagi támogatását élvezték, az akkoriban egyre nagyobb teret hódító franciákat a galloktól eredeztető történelemszemlélet miatt. Déchelette 1901-ben összefoglalta és publikálta a kutatások eredményeit. A legújabbkori ásatások 1984-ben indultak mee. az A „murus gallicus”, a gall fal. Caesar után nevezték el. A fal maga vízszintesen elhelyezett gerendák szerkezete, amit kővel töltöttek ki. Miután Caesar i.e. 52-ben legyőzte a Vercingetorix vezette szövetséges kelta seregeket, amelyek Gallia egyre szélesebb körű római megszállását akarták megakadályozni, sikertelenül. Bibracte egy rövidebb romanizációs korszak után fokozatosan veszít jelentőségéből és az egykor virágzó település, ami kereskedelmi és ipari központ volt, lassan a feledés homályába merült. Ugyan a középkorban még épült egy kolostor és templom, de csak a helyi néphagyomány őrizte emlékét. Ebből kiindulva a múlt században azonosította a város helyét egy autun-i polgár, Bulliot. Az 1867 és 1895 között folyó ásatások -ELTE Régészeti Tanszéke 1987-től vesz részt a munkában, Szabó Miklós, az ókori régészeti tanszék vezetőjének irányításával. ** A hegyen egyszerre több területen is kutatnak Európa országából érkező csoportok; belga, skót, olasz, német, spanyol, magyar és francia régészek és egyetemi hallgatók végzik a feltárásokat. Ez az erődített település - latin szóval oppidum - az Alpoktól északra fekvő Európa első városai közé tartozott, ezt bizonyítják az ásatások eddigi eredményei. Előkerültek az egykori főút mentén, ami a magyar csoport kutatási területe, a kézműves és lakónegyedek, a kereskedők boltjai és raktárai, egy kultikus célokat szolgáló ovális medence, ami a dél—galliai görög építészettel mutat rokon vonásokat. Egy nagyobb felső teraszon megtalálták a kultuszközpontot és a teret, ahol semmiféle településnyom nem volt, ez utalhat arra, hogy itt volt a népgyűlések helye. A leletanyag nemcsak helyi készítményekben gazdag, amiket szinte iparszerűen állítottak elő, hanem sok az importáru is. Legjelentősebbek azok az amphorák, amelyek Itáliából és a görög földről kerültek ide igen nagy számban. Jól meghatározható darabjaik fontosak a kormeghatározásnál, mesterbélyegeik alapján készítésük helye és ideje megállapítható. Tudatosan összetört részeiket felhasználták, jó minőségű utakat építettek belőle oly módon, hogy szigetelésként nagy mennyiségben döngölték a talajba. A települést erődítés védte, amit Caesar után „murus gallicus”—nek, gall falnak neveznek. Ez vízszintesen elhelyezett gerendák szerkezete, amit kővel töltöttek ki. A sáncon több helyen volt kapu is. Egyet, a Porte Rebout-t, feltárása után rekonstruáltak; ugyanis a kora nyártól őszig tartó ásatások alatt szabadtéri múzeum is a terület. A látogatók nemcsak a feltárt részeket tekinthetik meg, hanem magát a feltárásokat is megfigyelhetik. 1985-ben Mitterand elnök nemzeti emlékhellyé nyilvánította Bibractét, ami nemcsak a további anyagi támogatást jelenti, hanem azt is, hogy itt épül fel egy új nemzetközi régészeti kutatóközpont is, ami a következő évek ásatásait és még magasabb szintű kutatásokat hivatott segíteni. Kriveczky Béla Tíz év kutatásának eredménye Tíz évvel ezelőtt egy homokbánya megnyitásakor még nem lehetett tudni, hogy az idő folyamán a Kárpát-medence egyik legjelentősebb avar kori temetője kerül elő a jásziványi bekötőút mentén. Az ásatások részeredményeiről korábban már beszámoltunk az Új Néplap hasábjain, most azonban elérkezett annak ideje, hogy lelőhelyünket elhelyezzük az avar kor második szakaszának 'társadalmi hierarchiájában. 670-680 táján teljesen átalakult ’az' Avar Birodalom. Az eddig egy vezető - kagán - abszolút uralma alatt álló avarság életében döntő változás következett bé. Új hatalmi centrumok alakultak ki: a Dunántúl ura a tudun volt, a Tiszántúlé a jugurrus, míg az egész Kárpát-medencéé a kagán. Ennek megfelelően átalakult a társadalom felépülése is. Az ország különböző fontos stratégiai pontjain fegyvermellékletekben gazdag temetők jelennek meg. Persze, a temetők minden esetben olyan közösségeket jelentenek, melyek életében a fegyverrel való „szolgálat” életforma. Mi is lehetett az a szolgálat, melyet ezeknek a szervezett csoportoknak el kellett látniuk? Minden bizonnyal ezek a közösségek alkották a helyi „vezérek” katonai kíséretét, s ezáltal közvetve az avar hadsereg elit alakulatait. Feladatuk közé tartozhatott a fontos kereskedelmi utak biztonságos használatának megteremtése, a folyami átkelőhelyek forgalmának zavartalan lebonyolítása. Természetesen az országrészek közötti belső határok mentén is lehettek telepítve ilyen közösségek. Erre a feltételezésre az ad lehetőséget, hogy írott forrásokból tudjuk, a birodalom bukásának legfőbb kiváltója éppen egy belháború volt, mely a központi hatalom vezetője és a Tiszántúl ura között zajlott. Hol is van a helye ebben a rendszerben a Jászapáti-Nagyállás úti temetőnek? Átvizsgálva a Kárpát-medence közel 1200 temetőjét, erre a kérdésre ma már megközelítőleg pontos választ tudunk adni: a fegyveres katonai réteg (a fegyveres középréteg) temetője volt. Mire is alapozzuk ezt a kijelentést? Összehasonlító vizsgálataink azt igazolják, hogy arányosan Jászapátin temettek el legtöbb fegyvert a férfisírokban. Egy példával talán elég igazolnunk ezt. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei nagy temetőkben (Alattyán, Jánoshida, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszavárkony, Rákóczifalva) a közel 3000 sírban nem került elő anynyi harci eszköz, mint a Nagyállás úti temető 412 sírjában. Ez az adat önmagában is perdöntő jellegű. Hogy mit védtek a Nagyállás út menti avarok? Feltételezzük középkori adatok alapján, hogy már a késő népvándorlás korában is erre mehetett az az észak felé vezető út, mely fontos kereskedelmi ér lehetett az országrészek között, éppúgy, mint ma. Ennek biztonsága elemi érdek lehetett. Ezzel a néhány gondolattal szerettük volna az olvasó elé tárni mindazon lehetőségeket, melyek egy régészeti ásatás során a kutatóban megfogalmazódnak. Szerettük volna érzékeltetni azt a folyamatot is, mely ugyan feltárt jelenségekre és tárgyakra épül, de túlmutat azokon; s a mindennapokat veszi vizsgálat alá. Dr. Madaras László Az oldalt szerkesztette: dr. Madaras László
