Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-27 / 47. (48.) szám
1993. február 27., szombat Szolnoki Extra 5 A nagy átverés Egyszer mindenkit utolér a végzet(?) Soha nem felejtem el azt a februári reggelt. Annak a napnak a hajnalán döbbentem rá, hogy a Kedvesem inkább mást választott helyettem. Iszonyatos érzés volt (most is az). De nem akarom untatni egy elhagyott újságíró életével az olvasót, talán ennél érdekesebbet is tudok mondani. '' Annak a napnak a reggelért ugyanis a tiszaliget bejáratánál levő buszmegállóban álltam, vártam a rákóczifalvára menő buszra. Odébb szemben, ahol a mentetlenre lehet lemenni, két rendőr állt és fokozott közúti ellenőrzést tartott. Merthogy a biztonságos közlekedés éve van idén. Megállítottak néhány kocsit, ellenőrizni azokat és vezetőjüket. Eközben másra is felfigyeltem: a közvetlen előttem elhaladó - mind a város felé, mind az onnan érkező - járművek vezetőinek reakcióját, ahogy észrevették a rendőröket. Először is mulatságosan megmerevedtek, szorosan és egyből szabályosan megmarkolták a kormányt. Az útra figyeltek, nem néztek sehova, csak előre koncentráltak. A fekve vezetők felültek. A következő, de szinte abban a pillanatban lejjebb vették a gázt. Áthajtották magukon a biztonsági öveket, mintha be lenne csatolva. Lehet, még az üvöltő zenét is lehalkították. Egyszóval egyből szabályosan kezdtek vezetni, ahogyan még megszeppent tanulókorukban tették. Amikor azonban látták, hogy minden felszólítás, megállítás nélkül továbbmehetnek, szinte felsóhajtottak. Ráléptek a gázra, esetleg villogtak a szembejövőknek, hogy vigyázát, ellenőrzés. A biztonsági öveket hátradobták, visszacsúsztak foteljeikbe, és mintha mi sem történt volna, elviharzottak. (Tisztelet a kivételnek!) Mást is észrevettem azonban, mert „rálátásom” volt a rendőröket elhagyó, a város felé igyekvő gépkocsik hátulját látni. És amit én láttam, azt a rendőrök is látták. A ködös reggeli időben, amikor mindenki felkapcsolta a lámpákat, nagyon sok autónak egyszerűen nem lehetett észrevenni, hogy hátsó világítása lenne. Vagy szinte csak pislákolva vagy csak az egyik izzó égett. Előfordult, hogy egyáltalán nem volt hátsó világítás. De akkor, amikor a rendőrökön már túlhaladt a kocsi, azok nem tudtak vele mit csinálni. Szaladjanak utána? Kissé mókás lett volna már utána körözni a tárcsával. Namármost, több kérdés is felmerült bennem. Az egyik természetesen az, hogy miért hagyott el az, akit nagyon szeretek még most is. No, igen, tudom, ez megint nem ide tartozik. De! Miért nem tudták azt a rendőrök megcsinálni, hogy „lépcsőzetesen” álltak fel. Akár többen is, mint ketten. Egy ember már előbb állhatott volna, aki leadja a „drótot”, hogy ezzel meg ezzel az autóval valami nincs rendben. Mert így az egész egy nagy komolytalanságba fulladt. Hiszen láttam, majdnem csak azokat állították meg, akikkel szinte semmi gond nem volt. Bár bizonyára akadt némi intézkednivaló így is, de a ,,potyázok” megint megúszták. És ez növelheti az önbizalmukat. Az enyémet meg csökkentheti, hiszen elhagyott a Kedvesem. És akkor mi értelme van valaminek is? Akárcsak a fokozott ellenőrzésnek. Mert a nagymenők nyeregben érezhetik magukat, hogy lám, most sem buktak le ... Tóth András Megkülönböztetendő esendő Biogazdálkodás Az Biokultúra Egyesület a Tisza Klub közreműködésével rendezi meg jövő szombaton és' vasárnap Technika Házában a II. országos biokultúra találkozót, Gazdálkodás a természettel címmel, melynek külföldi előadói is lesznek. A kétnapos tanácskozás fénypontja a szombat esti „saláta-fogadás”. Az oldalt szerkesztette: Blahó Gabriella Fotó: Mészáros János Vendéglő. Nem késdobáló, hanem olyan úri fajta, tiszta terítő és csillámló evőeszközök az.ízletes étek ígéretével csábítanak. A személyzet, a kiszolgálás szinte kifogástalan, ennek megfelelőek az árak. Hogy a tisztaság az legyen, ami, odabenn tilos a dohányzás. Az ablak melletti asztalnál ül három úr. Kettőt közülük azonnal felismerek, hiszen nem akárkik itt, Szolnokon. Köztiszteletben álló személyiségek, a város első polgárai, kis híján királyi pózban ülnek, mozdulataik elárulják, valami nagyon fontos dologról lehet szó. Tudjuk, megesett már a világtörténelemben, hogy nem a tárgyalóteremben dőlt el valami, hanem pohár mellett, így ezen nem is csodálkoztam, csak azon, hogy egyikőjük kezében tartott egy kis égő, fehér rudacskát.-bóki-Minisztériumi elismerés a Vargának A minőség elvét valló iskola A szolnoki Varga Katalin Gimnázium már nem kevés sikert tartalmazó listája újabbal gyarapodott, mivel az intézmény azon kevesek közé tartozik, amely megkapta a „Minőség elvét valló iskola” kitüntetést. Mit is jelent ez valójában, hiszen ennek a négy szónak, rövid mondatnak hosszú az előzménye. Még tavaly a Művelődési Minisztérium és az Országos Közoktatási Intézet kiírt egy érdekes pályázatot, amely a Szakma megújítása címet viselte. Az ország minden részéből több mint háromszáz általános, meg középiskola, gimnázium próbálkozott, és a beérkezett munkák közül egy neves szakemberekből álló szakmai kuratórium harmincnyolcat díjazott. Miről szól a Vargások legmagasabb pénzdíjjal jutalmazott, százötven oldalas, fényképekkel gazdagon díszített pályamunkája? A témája az, hogy az iskolában miképpen foglalkoznak az ide járók személyiségének fejlesztésével. A válasz bonyolult, sokrétű elemzést jelent, amelyben bizonyítani kellett, hogy nem a véletlen számlájára írható, hogy az egyetemekre, főiskolákra jelentkezők 65-70-75 százalékát felveszik (osztálya, évfolyama válogatja az eltérő arányokat). Részletesen foglalkozik a pályamű az iskola pedagógiai programjával, azzal, hogy ez a versenyszellem, eredményesség miképpen következménye annak, hogy minden egyes ide járó tizenévessel - csúnya szóval személyre szabottan kell foglalkozni. Nem másért, ha már a sokszoros szűrővizsgák, egyszerűnek látszó, de olykor nagyon is alapos felvételik után bekerültek. Éppen ezért nem meglepő, hogy a négyszázegynéhány diák közül kis híján majdnem mindegyik átlagon felüli tehetséget ígér. Tévedések elkerülése végett, nemcsak az oktatott tárgyakból, hanem sokféle egyéb területen is. Hiszen adódnak az iskolának híres vízipólósai, országos bajnok kajakosai, pályázatokat nyert grafikusai, szobrász-jelöltjeit, hadtörténész tudorai. Meglepő, de igaz, többen a csillagászattal, az ősrégészettel egyetemi szinten foglalkoznak. Ezenkívül tanulnak itt kiváló szavalok, jó előadók, remek szervezők, nagyszerű (balett) táncosok, és még hosszan lehetne sorolni a szakterületeket, ki miben lóg ki alaposan a sorból, mert átlagon felüli ismeretekkel, készséggel rendelkezik. A cél mi is lehetne más, segíteni őket hobbijukban, hiszen úgy tűnik, egyiknek-másiknak ez lesz a hivatása. Akkor is, ha az iskola tanulóinak a legutóbbi átlaga is elgondolkoztató: 4,43! A pályázat tartalmaz pár tucat olyan nevet is, azon diákokét, akik valamiben, valamiért segítségre szorulnak. Mindezeken túl a sport, a kulturális élet lehetőségeit a gimnázium, a nevelők, a diákok külföldi kapcsolatait szintén elemezték, sőt a munka tartalmazta a tanulók, meg a szülők véleményét is. Kétszázötven kérdőívet küldtek haza az édesanyáknak, édesapáknak: mi mindenben látják az iskola erényeit, és milyen törekvéseivel, elképzeléseivel nem azonosulnak. Végül a munkához csatolni kellett egy neves pedagógus szakember véleményét. A kiírásban fél-másfél milliós pályadíjakat tűztek ki, de hiába végzett az élen a Varga, ki tudja miért, miért nem, csak 250 ezret kapott. Talán nem akadt odafenn számítógép, esetleg a korábbi összeg az inflálódás miatt már csak ennyit ért, ki tudja. Egy a lényeg, azért ezt is köszönik, és elhatározták, hogy a hirtelen jött pénzből a nevelőknek Hollandiába szakmai továbbképzést szerveznek. Három különböző típusú, jellegű iskolába, mit is lehetne átvenni tőlük, hiszen Tulipánország efféle intézményei Európa-szerte híresek. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak a jó plébános, meg tiszteletes tanul holtig... D.Sz.M. A Nerfeld-bankház rövid története i A két világháború között az infláció elől menekeülve legidősebb Nerfeld Ferenc kereskedő, a Meinl hazai képviselője elhatározta, ingatlanba fekteti a pénzét, és 1925-ben felépíttette a róla elnevezett palotát. Minden talpalatnyi helyet ki akart használni, ezért az alagsori helyiségeket kiadta. A város legforgalmasabb pontja lévén, tolongtak a mesterek a bérleményekért, volt ott patika, pékség, virágüzlet, fodrászat, varroda. Az emeleten két szoba hallos lakások, amelyekben tisztviselők, értelmiségiek laktak. Az épület városháza felőli szárnya volt a tulajdonképpeni bank, a földszinten ügyfélfogadó, az emeleten irodák. Az öreg Nerfeld élete vége felé tárgyalásokat kezdett a Meinllel, a jobb szárnyon kapott is az osztrák cég boltot, az üzlet utolsó simításait fia, idősebb Nerfeld Ferenc végezte. A Nerfeld-család, mint a helyi gazdasági élet egyik jelentős kézben tartója, támogatta a művészeteket, az egyházat, sőt, az akkori független szellemiségű lapot is, melynek Tóth Tivadar volt a főszerkesztője. Apa és fia természetesen kávéházlátogatók voltak, a Nemzeti Étterem helyén működő kávéházban találkoztak rendszeresen Nagy Lajossal. Idősebb Nerfeld Ferenc nőül vette a gyönyörű Scheftsik Erzsébetet, becenevén Babit, akitől aztán elvált. A hölgy második férje Lippich István, a tiszavidéki mezőgazdászok vezetője lett. Idősebb Nerfeld bankárkodott, de eléggé nagyvonalúan bánt a pénzzel, túlságosan költekezett, tönkre is ment a bank. Az öreg Nerfeld szíve nem bírta elviselni ezt a kettős családi tragédiát, megszakadt. A bankár fia, ifjabb Nerfeld Ferenc nagyapja hagyományát követve kereskedő lett, s ő is nagy támogató hírében állt. Rendszeresen evezett a szolnoki regatta csapatában, akkor ez olyan divatos sport volt, mint manapság a tenisz. A Dózsa oszlopos tagjaként anyagilag is hozzájárult a testépítéshez. Valahogyan sikerült átvészelnie a második világháború üldöztető borzalmait, s a ’45 utáni koalíciós időszakban megalapította a helyi'-áfész vezetőjeként nagykereskedését, á mai 1-es ABC-t, a mai profilnak megfelelően, igaz, akkor még egy kicsit kisebb alapterületen. Rövid idő múltán politikai nyomásra el kellett költöznie a Dunántúlra, ma is ott él. 1969. április 11-én hajnalban, a korabeli sajtó szerint egy hősugárzó miatt kigyulladtak az alagsori helyiségek, az olajos fapadló kitűnő étek volt a tűznek. Akkor ifjabb Nerfeld viszszajött Szolnokra, s felajánlotta, hogy nem kevés összeggel támogatja az épület rendbehozatalát. Nem talált meghallgatásra. Az épületet aládúcolták, csak néhány évig laktak még benne, mert egy statikai vélemény életveszélyesnek nyilvánította. Komor palánkokkal vették körül, s a városi tanács szakmai házipályázatot írt ki a Szolnokterv munkatársai részére. A dolog el volt döntve: az épületet le kell bontani. A polgári külső nem felelt meg az egykor Szolnokon bujkáló Kádár által képviselt ideológiának, s a kérdés csak az maradt, hogy mit és milyet építsenek a helyére. Az első ilyen próbálkozások anyagi okok miatt elodázódtak. Közeledett a város 900 éves fennállásának évfordulója, az újabb, úgynevezett kulisszafal pályázat az épület külső rendbetételére irányult. Tanulmányterv készült róla, azonban a jubileumi rendezvénysorozat színhelye a városközpontból átkerült a vasútállomás környékére, s így akkor sem valósult meg semmi. Az évforduló után újra terv, úgynevezett magasház terv, amely egyrészt pénzügyi okok miatt nem került megvalósításra, másrészt mert változott az építőművészet: szerte az alföldi városokban lemondtak a tájba nem illő tornyokról. Újabb házi pályázat, ami ugyancsak a programtervig jutott el. A mindenkori politikai hatalom nem volt feltétlenül lokálpatrióta, az épület bontásra volt ítélve, közel húsz évig árválkodott, s számtalan terv született feleslegesen. Ezek között volt az úgynevezett Y-alakú ház, félköríves és összefonódó, mind modernista stílusban. 1985 körül jelentkezett építészeti szemléletváltozás szerint a kor hangulatának megfelelően, karakteresen, környezetéhez igazodóan kellene kialakítani a városképet. Ekkor született a mentőötlet: állhatna békében a helyén. De akkor már késő volt. Építészberkekben nagy vita volt arról, hogy figyelembe véve a 4-es főút szélsítésére vonatkozó tervet az átalakítás folytán úgynevezett pozitív, tehát domború, vagy negatív, tehát homorú sarkot építsenek. Végül egy-két év után újabb házi pályázat következett, s Deák László tervei alapján felépült a most látható sárga erkélyes épület. A bontáshoz bevetették a messzi földről jött, sapkájukon vörös csillagot viselő katonákat, tankok kíséretében, s mivel a palota falai rendkívül erősek voltak, nehezen adta meg magát. A neobarokk stílusú építmény épületszobrászati értékeket nem képviselő angyalszobrocskái. a különösen híres kovácsoltvas, mind eltűntek. A jelenleg érvényben lévő városrendezési terv szerint az épület környékén sétálóutca lesz, ha még néhány évig tart a huzavona, talán megmarad. Az írás elkészítésében segítségemre volt Nagy István építész, Dr. Bedey Endre tanár és Dr. Császi Ferenc, akiknek köszönetét mondok: B.G.
