Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-25 / 46. szám
1993. február 25., csütörtök Kunsági Extra-----Kunhegyes 5 Városi farsang Március 6-án délutántól városi farsangot rendeznek a helyi művelődési központban. Belépés jelmezben és jelmeztelenül, vagy másképpen fogalmazva: köznapi, utcai ruhában. A rendezvényt színesíti az, hogy a Ki mit tud? egyik itt tartott, területi elődöntőjének néhány szereplője ismételten bemutatja tudását. Fejlesztésre kevés jut Nem akarom elszomorítani az itt lakókat, de fejlesztésre az idén kevés jut. Ámbár abszolút értelemben valamelyest nőttek a város bevételei, mégis az az igazság, ha a reálértékeket vesszük alapul, ez a viszonylagos gyarapodás mégis közel 25 százalékos csökkenést jelent. Nézzük, miből is gazdálkodik napjainkban a település. A költségvetés jelenleg 273 millió 041 ezer forint. A cél mi lehetne más, mint az intézmények zavartalan, vagy lehetőleg majdnem zavartalan mindennapjainak a biztosítása, amely 243,7 millióba kerül. Fejlesztésre 10 millió 706 ezer forint jut. Ebből a csatornahálózat és a szennyvíztelep további építésére 2,5 millió, csatomabővítésre 4,3 millió. A lakástámogatási hitelkeret törlesztésére 1,2 millió fordítható, a Dózsa Úti Általános Iskola diákotthonának a fűtéskorszerűsítése 350 ezerbe kerül. Vásárolnak, jobban mondva vásároltak egy autóbuszt 800 ezerért. Számítógép beszerzésre 186 ezer forint van, a XX. század áldozatainak az emlékművére pedig 1,4 millió. Ha több pénz lenne, mondjuk további 16-17 millió, azt is el tudnák költeni. Hogy mire? Az első lakáshoz jutók támogatására; a lakásépítési, vásárlási kölcsönök emeli kamatainak a további átvállalására; egészségügyi műszerek, gépek beszerzésére; a szakmunkások tornatermének az építésére és a gimnázium kollégiumának a bővítésére. Ezt pedig már én teszem hozzá: esetleg további belterületi szilárd utak építésére, hiszen az utcák többségén még sajnos a sár, meg a por az úr. Még diákbetétek is A Középtiszai Állami Gazdaság emeletén egy kirendeltség várja a tisztelt ügyfeleket, mégpedig a Mezőbank Rt. A hivatal dolgozói reggel nyolctól délután négyig állnak a betérők rendelkezésére. Fő profiljuk a vállalkozói folyószámla-vezetés, azután a betétgyűjtés. Kamatozójegy is váltható náluk, kilenc hónapos lekötésre. Igen jó a kamata, és a minimális öszszeg legalább ötezer forint. Diákbetétekkel is foglalkoznak, itt a beugró legkevesebb kétszáz csengő forint, és az összeget negyedévenként tőkésítik. Akik ezt a betétformát választják, kapnak egy sikkes, apró vízilovat is ajándékként, mégpedig kerámiából. A diákbetétek kamata húsz százalékos, és már nyolcvan van belőlük. Ugyanannyi a folyószámla is. Ami a hiteleket illeti, választhatók rövidlejáratúak. Ebben az esetben legalább 300 ezret kell felvenni, és féléven belül visszafizetni. Ez a hitelforma a vállalkozói körben, kistermelőknél népszerű, és még népszerűbb lenne, ha a kormány alacsonyabb kamatlábakkal, a felvásárlási árak rendezésével segítené az arra rászorulókat. Adódnak középlejáratú hitelek is: ilyen például a MAVA (Magyar-Amerikai Vállalkozói Alapítvány) hitele. Ez borsos kamatlába ellenére is keresett. A felsoroltakon kívül világbanki kölcsön is igényelhető, illetve Egzisztencia meg Starthitel, továbbá Reorganizációs hitel. Hogy a kirendeltség már ismert, mi sem bizonyítja jobban„hogy a helyieken kívül nagyon sok az érdeklődő Karcagról, Kisújszállásról, Abádszalókról, Tiszafüredről, Kenderesről és a többi, környékbeli. A folyékony és a szilárd kenyér Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János Kunhegyes új településrészén, a vasúttól nem messze egymással szemben - szinte majdnem ugyanazon a napon - két vállalkozó nyitott üzletet. Sajátos módon az egyik szilárd, a másik folyékony kenyeret árul. Kezdjük az előbbivel. Nagy Árpád és a felesége, Nagyné Elek Éva, miután éppen munkanélküliek lettek, gondoltak egy merészet. Az épület adott volt, amelyhez hatalmas melléképület tartozott. Nem kis átalakítással lett belőle pékség: kemence, elárusítóhely. Jelenleg a próbaüzem idejét élik. és Tót a Sándor vezető pék segítségével tíz mázsa pékáru kerül ki innen. Elsősorban most kenyér. Aki irigyelné őket, elmondjuk, van egy 2,2 milliós vállalkozási hitelük, és 2,4 millió OTP bankhitel, amelyeket ezúton köszönnek, de azért néhány éven belül vissza kell fizetni. Jelenleg a hét hat napján sütnek. Szemben velük ezt az üzletet, Molnár Lászlóné boltját azoknak ajánlom, akik a folyékony kenyeret kedvelik. Őket is a kényszer vitte a vállalkozásba, mivel a fia is, ő is munkanélküli lett. Valahol olvasta, hogy sörfőzdét lehet létesíteni. Tiszafüreden megnézte, tetszett, és 1992 őszén kezdték az építkezést. Ketten vannak a vállalkozásban az unokanővérével, aki kanadai állampolgár. Neki pénze volt, a Molnár család meg felvett egy kis hitelt. A csapos a feleség, a nagyfiú főzi a sört, és az alapanyagot a Jäger Kft. adja. Mellesleg jegyzem meg, hogy Laci, a fiú eredetileg építésznek készült, és végül sörfőző lett belőle. Mit tehetnék mindehhez? Ez se rossz szakma, főleg errefelé, a Vasút utcában... Igyekeznek talpon maradni A Vízgépészeti Vállalat utódjánál, a Hidrogép Kft.-nél most hatvanhárom dolgozót foglalkoztatnak, illetve még rövid ideig további hármat. Február 22-ig 27 milliós értékű szerződésekben rögzített megrendelésük volt. Az igazsághoz tartozik, hogy ez nem elég, a tervük mintegy negyvenmilliós munka. Ottjártunkkor két komolyabb ajánlattal rendelkeztek: az egyiket Németországból, a másikat Budapestről kapták, és ezen a héten, legkésőbb 28-ig eldől, mi valósul meg belőlük. Hogy miféle termékek kerülnek ki innen? A teljesség igénye nélkül: erőművi acélszerkezetek Németországba, szennyvízgépészeti berendezések Svédországba, kábeldobok, azután szi^attyúalkatrészek Egyiptomba, lletve portalanító berendezések szintén Németországba. A lelyzetet kissé bonyolítja, hogy a kintlévőségük meglehetősen magas, mintegy 7,2 millió forint. Várhatóan ez a számukra jelentős tartozás márciusban megérkezik hozzájuk. Addig is mi lehet a cél? Dolgoznak, és a szigorodó körülmények, élesedő konkurenciaharc ellenére igyekszenek talpon maradni... Köszönik: élnek, dolgoznak Sírhantjuk gyalogúttá szelídült Kettős halál a kripta vaskerítésén Bő hete kunhegyesi ismerősömnél Julianna napot ünnepeltünk Kunhegyesen, és az egyik vendégről kiderült: igazi konok kun. Megtarthatta volna korábbi állását, de tízezer forint kellett beugróként. Erre nem hajlott: mondván, ő soha se volt a régi rend híve, de akkor nem annak kellett fizetnie, aki dolgozni akart. Győzködték egy ideig: a többiek is így csinálták, de ő hajthatatlannak bizonyult, inkább a munkakönyvét kérte. Ezután röpködtek a történtek a még konokabb hegyesiekről, akik akár életük árán is véghezvitték, amit kiterveltek. Torokszorító példája az a történet, amelynek egy részét a városi kalendárium is ismertette Kovács István jóvoltából. Én pedig ezt a balladai históriát legelőször 1967-ben hallottam. Pontos Gábor bácsitól, aki a helyi jeles események szakavatott és nagy tudora volt. Rácz Miklós tiszteles úrnál szolgált egy jóravaló, talpraesett parádés kocsis. Ügyes fiúnak bizonyult, rá lehetett bízni a szántást, a vetést, a kaszálást - szóval mindent. Bent a nagytiszteletű asszonynál pedig egy fekete hajú, bogárszemű, sudár hölgy szorgoskodott a konyha körül. Juliannának hívták, akire Gábor, a parádés kocsis szemet vetett. A románcból azután házasság lett. Békésen, boldogan élt az ifjú pár, vettek egy nádfedeles házat is, és ahogyan a tehetségük, a félre rakott krajcárjaik engedték, csinosítgatták, bővítették. Életüket csak egyetlen felhő árnyékolta be: nem lett gyerekük. Egyszer azt vették észre, lám-lám kopogtat az ősz, ők itt vannak öregen, magányosan, és ha leesnek a lábukról, az sincs, aki ajtót nyisson rájuk. Komendáltak nekik egy ifjú párt, majd nem kevés tanakodás, tusakodás után rájuk íratták a házat, meg a hozzátartozó portát. Azt a kertet, amelyiket a jó hír hallatára Gábor bácsi gyümölcsfákkal, szőlővel rakott tele. Ki tudja miért, és min, de néhány esztendő teltével megromlott a nemzedékek közötti viszony. Az öreget bíztatták:- Bontsa fel a szerződést Gábor bácsi a községházán.- Én-e? Minek nézel engem öcsém? Cigánynak? Én kötöttem, meg az asszony, vállaljuk a következményeit! De az biztos, a ház nem lesz a fiataloké! Telt, múlt az idő, és az egyik téli reggel hízóvágásra indultak az eltartók Tomajra. Menjetek nyugodtan, ott is alhattok, bíztatgatta őket a jó öreg. Alighogy felkelt a nap, Gábor bácsi is felöltözött, kihozta a kamrából a féltve őrzött szekercéjét, fejszéjét, és szépen, sorban kivágta az összes gyümölcsfát. Utána a szőlő következett, ámbár nehezen ment a munka. Hiába, nagy úr az öreg kor, megköveteli a pihenést. Már szürkület lopakodott a környékre, mire végzett. Leült a ház elé a kissámlira, akik arra jártak, azt hitték, meghibbant a gazda. Mindent kivágott, és most ebben gyönyörködik. Pedig csak búcsúzott. Lassan beballagott, és mivel Juli néni a berakott kályhában egész nap tüzelt, két csóva szalmát sodort. Bedugta a kályha ajtaján: az egyiket a tiszta szoba sarki ágyába hajította, ahol pillanatok alatt tűztenger lobogott a bútorokon. A másikat az eresz alá tartotta; a száraz nád ropogva-jajongva égett. Ezután szépen kézenfogta asszonyát, majd ráérősen a temető felé vették az irányt. Az égő ház megvilágította az utat, ők pedig egy régi kripta kovácsoltvas kerítése előtt állapodtak meg. Még egyszer megcsókolta Juli nénit, a zsebéből kötelet vett elő, hurkot csinált rá, magasra akasztotta, és a párját felemelve a nyakába tette. Pár perc után látta, hogy meghalt az asszonya. Levette, gyöngéden a fagyott földre fektette, és a kendőjével felkötötte az állát. Elvégre nyitott szájjal csak nem mehet abba a másik világba! Nem időzött sokat, visszarakta a kötelet, és pipiskedve most a maga nyakát, fejét bújtatta a nyílásba. Mire az estéli harangszó a kis erdőn át kivitorlázott hozzájuk, ők már minden földi bajukkal megbékéltek. Állítólag a temetésükön ezernél is többen voltak, leróni tiszteletüket azoknak, akik a veszekedés, pereskedés helyett elébe mentek a Kaszásnak. Sírhantjuk gyalogúttá szelídült, fejfáikat szél fújja, eső veri az ótemetőben. Rég volt, legendájukat már csak pár koros ember őrzi, meg ez a szerény írás. Amit tudtam, közreadtam a konok emberpár életéről, tragédiájáról. Becsukva az emlékezés históriás könyvét, ígérem, két hét múlva vidámabb történetnél nyitom ki. Elvégre az élet is úgy kerek, hogy a borúra mindig derű következik. Ki tudja, hányszor hallom haálhírét a Heves Kereskedőház íft.-nek, miszerint hovatovább íz utolsókat rúgják. Ottjártunk:or kiderült, ez is olyan, mint az egykori jereváni rádió közlenénye: igaz, csak fordítva. Szóval köszönik, de jól vannak, olyannyira, hogy a fegyvemeki telepet is megvették, így a létszámuk 110-re emelkedett. Erre az évre a teljesítményük 60 százaléka már lekötött, és ma dől el egy 2 millió márkás német üzlet. Remélhetőleg jó eredménynyel. Ha ez megvalósul, további asztalosokat keresnek, mintegy húszat. Egyébként változatlanul kisgamitúrákat készítenek német exportra: előszobaszekrényeket, tévés, fehémeműs bútorokat, asztalokat. Megmaradtak az utcai telefonfülkék gyártásánál is, ezeket azonban március 1-jétől Fegyvemeken csinálják, ahol ezekben a napokban az üzem korszerűsítését végzik. Az egész települést érintő új hír még: hogy áprilisban újra megnyílik a kereskedőház ABC-üzlete, mégpedig mellette egy kenyérüzemmel, ahol a többféle kenyéren kívül különleges péksüteményeket is gyártanak.
