Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-22 / 42. szám
4 1993. február 22., hétfő A szerkesztőség postájából Mit mutat a bírósági gyakorlat?! A pörbölyi gyermekek tragédiájához Az ország lakosságának nagy részét megrendítette az a buszbaleset, amelynek következtében a pörbölyi gyermekek életüket vesztették. Azokat nyilvánvalóan nem, akik az ezt követő napokban, ugyancsak a fénysorompók működését biztosító, 16 akkumulátort ellopták. A tragédia után a televízióban, rádióban és a napilapok számára nyilatkozók a jogi szabályozás hiányosságait, s ennek következtében a megfelelő felelősségre vonás lehetőségének hiányát emlegették az eset kapcsán. Az Új Néplap február 18—i számában megjelent a MÁV szóvivőjének nyilatkozata, amely szerint: „Több eredményt várhatnánk az ilyen lopások bírósági megítélésének szigorításától. Azaz egy olyan törvénymódosítástól, amelynek alapján e lopások nem szimpla ügynek, hanem a közlekedés szándékos veszélyeztetése bűntettének minősülnének, s aszerint is ítélkeznének a tettesek fölött.” Ezen és a hasonló tartalmú nyilatkozatok az emberek hangulatát tovább rontották, s joggal fokozták felháborodásukat az esettel kapcsolatban — noha mindez elkerülhető lett volna. Ugyanis a Büntető Törvénykönyvben meghatározott, „a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény” törvényi tényállása többek közt azt is tartalmazza, hogyha valaki az üzemi berendezés, vagy ezek tartozéka megrongálásával veszélyezteti a közlekedés biztonságát, bűntettet követ el, és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (Nem igényel különösebb magyarázatot, hogy a fénysorompó — mint üzemi berendezés — tartozéka az azt üzemeltető akkumulátor.) Ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget okoz, a büntetés 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. (Jelen esetben is ez történttet.) Tehát az akkumulátort eltulajdonító személy ennek megfelelően lenne felelősségre vonható, míg a közúti gépjármű vezetője (ha bizonyított, hogy KRESZ-szabályt sértett), közúti baleset okozása bűncselekményéért volna elmarasztalható. Ugyanakkor a bírói gyakorlat egységes abban, hogy a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megállapításához nem tekinti szükségszerűnek sem a közvetlen veszély, sem a baleset tényleges bekövetkezését, hanem elegendő ezek bekövetkezésének reális lehetősége. Ezt a bűncselekményt állapította meg a bíróság abban az esetben is, amikor az elkövető a vasúti fényjelző készülékből kiszerelt néhány forint értékű alkatrészt, és emiatt a jelző berendezés nem működött. Említhetném azt a megyénkben előfordult esetet is, amikor az elkövető a fényjelző berendezés ún. betápláló rézkábelét vágta le, s emiatt a fénysorompó nem működött. Ez utóbbi ügyben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság a vádlott bűnösségét közlekedés biztonsága elleni bűntettben és lopás bűntettében állapította meg, s ezért 9 hónapi börönbüntetésre ítélte. (Az ügyről az Új Néplap 1991. augusztus 8-i számában tudósított.) Mindezt azért tartottam szükségesnek megjegyezni, mert lehetséges, hogy az újabb akkumulátorlopást elkövetőket azok a téves nyilatkozatok is bátorították, amelyek szerint ezen cselekmények — megfelelő törvényi szabályozás híján — csak enyhe jogkövetkezményeket vonhatnak maguk után. Remélem, az általam leírtakkal sikerült e tévhiedelmet eloszlatni. Dr. Kovacsics László, a Jász-Nagvkun-Szolnok Megyei Bíróság tanácselnöke Hagyományteremtők Az Abádszalóki Általános Iskola alsós munkaközössége úgy vélte, hogy az idei magyar kultúra napján — január 22-én — nem ünnepelhetnek méltóbban, mint egy nemes versengéssel. Megyei szintű versmondó versenyt hirdettünk és rendeztünk az 1^4. osztályban. Nagyon nagy örömünkre szolgált, hogy a megyéből tizenhat iskola küldte el tanulóit, s mintegy ötvenhat versenyzőt hallgatott meg a zsűri, a közönség. Szebbnél-szebb versek hanzottak el — jobbnál-jobb előadásban. Gyerekek és felnőttek számára egyaránt nagy élményt nyújtott a versek értő tolmácsolása, élvezetes előadása. Külön értéke a napnak — s egy pedagógusnak mi adna nagyobb boldogságot? —, hogy tapasztalhattuk, milyen sok gyerek szereti a verset, megtalálja annak értékét, szépségét, s azt másoknak is át tudja adni. A nyilvánosság előtt is köszönetét mondok a kollégáknak, a szülőknek a gyerekek felkészítéséért, a benevezésért. Miután iskolánk a magyar kultúra napján — hasonló versenyek rendezésével — hagyományt szeretne teremteni, a megye minden általános iskolájának máris átnyújtjuk a jövő évre szóló meghívót. A verseny helyezettjei: 1. osztály: I. Suki Adrienn Jászkisér, II. Szekeres Judit, III. Bakó Viktória — mindketten abádszalókiak; 2. o.: I. Somodi László Abádszalók, 11. Kiss Boglárka Jászkisér, III. Baranyi Andrea Abádszalók; 3. o.: I. Gyimesi Andrea Túrkeve, II. Balogh Andrea Tiszaszentimre, III. Ferenczi Krisztina Karcag; 4. o.: I. Monoki Dávid Túrkeve, II. Abonyi Ágnes Mezőtúr, III. Pataj Orsolya Abádszalók. (A beküldött kép a versenyen készült.) Kiss Andrásné igazgatóhelyettes Küldjön egy képet! Ezen a felvételen a Szolnoki Cukorgyár labdarúgó csapata látható, név szerint: Kiss S., Hangodi, Balogh, Pintér Gy. intéző, Géczi L., Pálinkás I., Csinger, Rátfai I. — második sorban a középső —, Krájcserik, Ecseki, Rátfai II., Pálinkás II. — közvetlenül a Tiszaföldvár elleni KÖLASZ II. o. mérkőzés után készült, a cukorgyári pályán. Sajnos többen már nem élnek, és a képről hiányoznak: Szép M. kapus, Romvári, Tóth J., Hernádi — mezőnyjátékosok. Jászjákóhalmán — 1941-ben A Szolnoki Legényegylet labdarúgó csapata Kolping Kupa mérkőzésen játszott Jákóhalma ellen. A képen: Rátfai II. kapus, Nagy V., Selmeczi Gy., Sárkány III., Pap L., Pál J., Berkes F., Móra F., Rátfai L, Budai M., Bársony F., Tatai J. intéző és Ignác K. (A képről sajnos hiányzik Engelbert Péter szervező, ferencesrendi szerzetes.) Rátfai József A Cukorgyár csapata — 1937-ben Köszönjük a támogatást A 12. számú Óvodai Intézmény szandaszőlősi óvodáinak szülői munkaközössége nagyszabású „alapítványi bált” rendezett a gyerekek részére — február 6-án, a helyi művelődési házban. A szülők a bál teljes bevételét felajánlották az intézményi „Gyermekvilág” Alapítvány javára, melynek célja a játék feltételeinek javítása. A rendezvény szponzorai voltak: a Szolnoki Tejipari, a Szolnoki Sütőipari és a „Solami” Húsipari Vállalat. Az intézmény nevében úgy a szülőknek, mint a külső lelkes, önzetlen támogatóinknak ezúton is köszönetét mondok: Mihályi Istvánná intézményvezető Szolgáljon tanulságul... Ez év január 21-én kézhez kaptam az AB-AEGON Biztosító Rt. értesítését — a csekkekkel együtt — miszerint a kötelező felelősségbiztosítás AO osztályába soroltak. Azonnal tudtam, hogy valami nem stimmel, hiszen tavaly április elsejétől a Hungária Biztosítótól — kedvezőbb CASCO biztosítási feltételek miatt — mentem át az említett rt.-hez, mindenféle biztosításommal. CASCO biztosításom 1979. július elsejétől folyamatos, baleset- és kármentes volt, így tavaly év végén — több hónapos küzdelem után — a Hungária kiadta az ABAEGON-nak az igazolást, és megkaphattam a 6 havi visszatérítést. Visszatérve az AO-s besorolásra, felhívtam az ABAEGON Biztosító Rt. szolnoki fiókját, ahonnan azt a választ kaptam: a Hungáriától szerezzem be az igazolást, hogy 1991. július 1-jétől tavaly március 31- ig oda fizettem a kötelező felelősségbiztosítást, és hogy a biztosításom terhére kárt nem fizettek ki. Számoltam: Az AO osztály 10.200 Ft/év, a B1 o. 9.690.-, a különbözet 510 Ft. Ha csak kétszer megyek Martfűről Szolnokra és vissza kocsival, 639 Ft-ba kerül. No nem — mondtam magamnak — és elővettem a Magyar Közlöny tavalyi 125-ös számát, melyben a 29/1992. (Xn. 15.) PM. rendelet mindenki számára tanulságul szolgálhat... Hosszasan idézhetnék belőle, csupán annyit: „Amennyiben a biztosító megállapítja, hogy a biztosított nyilatkozata nem felelt meg a valóságnak, jogosult az osztályba sorolást és ennek megfelelően a fizetendő díjat is módosítani.” Ott tartok, hogy a Hungária B. egyik dolgozója ígérte, megküldi részemre az igazolást. Az A0 osztály 2.550 Ft/negyedéves díját természetesen befizettem. Hogy végül is mi a véleményem az eljárásról? Nos, ezt azért nem írom le. Kádár Miklós Martfű ‘Ébressz — ajánlva Amikor az édesanya nem az anya Kedves Fekete Szemű! Szikrázott a tekinteted, amikor a szerkesztőségben a bemutatkozás után rögtön rátértél a lényegre, miszerint téged iszonyatosan becsaptak. Mégpedig az az ember, meg az az asszony, akitől nem vártad, hiszen 17 éves korodra tudtad meg, hogy az édesanyád nem az anyád, az édesapád pedig nem az apád. Márpedig ez a két ember mosdatott téged, paskolt a fenekedre, ami mindezek ismeretében megbocsáthatatlan vétek. Emlékszem, leültettelek, s ahogyan szóba elegyedtünk, mintha elpárolgott volna a mérged, és amikor meséltél magatokról, többszörikellett a szemed sarkához nyúlnod. Teljesen magad alatt vagy, jsmerted be, fogalmad sincs, mit tegyél. Hirtelen nekem sem volt receptem, és abban maradtunk, hogy a február 22-i számban valamit üzenek, jobban mondva írok rólatok. Alighogy elviharzottál, nekiültem a fogalmazásnak, de semmi értelmes nem jutott eszembe, ezért máshoz fogtam. Egészen délután fél négyig, amikor nyílt az ajtó, és belépett rajta két szomorú-ijedt emberke: az iédesanyád és az édesapád. Megviselten, karikákkal a szemük alatt, mint akiknek az éjszaka messze űzte az álmot a szemükről. Lassan buggyant ki belőlük a vallomás, szakadozottan törtek elő a múlt emlékei. Tatabányaiak, és miután öt hosszú év teltével sem következett be a gyerekáldás, téged fogadtak örökbe. Ott álltái a kis ágyacskádban, néztél rájuk nagy, fekete, bánatos szemekkel, és ez a néma könyörgés rabul ejtette őket. Minek soroljam, de jó, ha tudod: temérdek hercehurca, bürokrácia után végre az övéké lehettél. Szerencséd volt, mert lemondott az anyád, az apád rólad, hiszen ők jobban szerették az italt, és te útban voltál. Saját szobát, saját játékokat kaptál, és hogy kij ne tudódjék az egész, elköltöztetek Pécsre. Édesapád ott is a banyában dolgozott, meg Tatabányán is. Nem bírta a tüdeje, a szíve a lenti világot, ezért szedték a sátorfájukat, újra útnak eredtek, ide, Szolnokra. Ennek nyolcadik éve, és most beütött a baj, rátért te véletlenül megtudtad az igazat. Talán szerencsésebb letjt volna hamarabb tisztában lenni az egésszel, de hát utólag mindig okos az ember. Ez a közlés azután úgy megviselt, hogy már az öngyilkosság gondolata is foglalkoztatott. Nem értem, miért? Jobb lenne azoknak a szemeknek egy koporsóban lehunyva porladni)? Szerintem a kérdés felvetése is ostobaság, hisz rád még sok (minden vár. Az iskola, később az érettségi, a család, majd eg>) fiú, no, meg a sport, elvégre ahogy hallottam, nagy tehetség vagy. Éppen ezért, miért sietnél a kaszás elé 17 évesen? Mondottad, javasoljak válamit. Köszönöm a bizalmat, és ha megfogadod a tanácsom, ezek következnének. Este, amikor hazaérsz a suliból, meg az ediésról, és lerakod a táskát, a dreszszedet, csendesen öleld át a nyakukat. Először az édesanyádét, mert ő a te anyád, ő virrasztóit melletted, amikor tüdőgyulladást kaptál, később ápolt á bokatörésed után. Azután ráncos arcú, megviselt édesapád nyakába repülj, és ne szólj egy szót sem! Ha már nem bírod tovább, indulj a fürdőszobába, alaposan bőgd ki magad, majd mosd meg az arcodat! És azon az estén - mondták, nagy konyhaművész vagy te üss össze valamit! Nem ünnepit, nagyon is köznapit, és amenynyiben belefér a szívedbe, elsóhajthatsz valami köszönömfélét. Azért, hogy családod lett, családban nőttél, nősz fel, azért, hogy van hová hazamenned, azért, hogy adnak neked egy kis szobát, azért, hogy mindössze másfél évig tartott életed nehéz korszaka. Azért..., eh, nem folytatom tovább, elvégre te is tudod, miről van szó, hiszen ennek a drága emberpárnak a földtekén rajtad kívül az égvilágon már senkije sincs. Egyszer pedig bizonyára eljön majd az a fiú, aki belefeledkezik a szemedbe, azután a gyermekeid apja lesz. És ezt a le nem róható, írható adósságot majd úgy adhatod vissza valakinek, hogy a te fiatokat, lányotokat te fekteted az ágyba, takarod be. Egy évig, ötig, tízig, ameddig igénylik. Ahogyan ezt te is megkaptad ettől a két embertől -— immáron tizenöt és fél éve, meg minden szeretetet megkapsz mindaddig, amíg élnek. Nem tudom, vallásos vagy-e, mert akkor adja az Isten, ha nem, a sors, hogy még sokáig így legyen! Bízva ebben, üdvözöl: íR Hozzászólás cikkünkhöz „Emberségből: elégtelen” Az Új Néplap régi előfizetője vagyok, és felháborodottan olvastam a Ki mond igazat, és ki nem ... című, február 11—ei cikket. Ismerem a nagykórházban sérelmet szenvedett Romhányi urat, és egy talpig becsületes, intelligens embernek tartom. Tudom, hogy reggel 8 órától sokszor estig azon fáradozik — foglalkozásából eredően is —, hogy másokon segítsen. A napi munkája mellett bizonyára csak este tudott a gyermekeivel együtt eljutni a kórházban fék |ő beteg feleségéhez. Elképzelhetetlen az ellene felhozott „vád”. A cikkben szereplő portás és a rendész előttem emberségből elégtelenre vizsgázott. Egyébként érdekes a megszólaltatottak ellentmondása, az igazgató úr véleménye az ügyről pedig több mint elszomorító. A Romhányi úrhoz hasonló helyzetben az igazgató, a portás és a rendész vajon mitévő lenne? Bízom a bíróság igazságos döntésében. Balázs Róbertné Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné
