Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-18 / 39. szám
4 1993. február 18., csütörtök A szerkesztőség postájából Járvány idején szabadságra küldték az orvost?! Dr. Wittrédi János főorvos urat a Jászjákóhalmi Polgármesteri Hivatal február 5-től 26-ig szólóan szabadságra küldte — az influenzajárvány idején. Dr. Szabó Mária, a másik háziorvos február 8-án (hétfőn) jelezte a polgármesternek, hogy beteg, február 9-től nem tud dolgozni. Ezek után az orvosi rendelőben drámai helyzet alakult ki, soksok gyermek és felnőtt beteg várta a rendelést. A doktor úr nem tudott mit tenni, hiszen ő arra esküdött fel, hogy gyógyít, ezért tájékoztatta a betegeket, hogy azon a napon addig marad, amíg a rendelőben beteg lesz. A doktor úr február 9-én — kényszerű szabadságán — mind a két körzet betegeit ellátta! Kilenc óra tájban a szolgálat munkatársai tértivevényes levelet kaptak a polgármestertől, hogy február 10-től délután kezdenek. Miután délelőtt a betegek a rendelőben nem találtak orvost, és a változásról sem tudtak, az önkormányzathoz mentek, ahol közölték velük, hogy a polgármester házon kívül van. Bizony, házon kívül volt, de az is lehet, hogy már ő sem tudta, mitévő legyen ... Végül is kiszivárgott, hogy a helyettes orvos majd délután egjüől három óráig rendel. Megjegyzem, akkor ismét rendelt dr.Wittrédi János főorvos is! Vajon elgondolkoztak-e azon, hogy influenzás időszakban — amikor kórházakat zárnak le a látogatók elől, és nyugdíjas orvosokat kémek fel munkára — helyénvaló szabadságra küldeni egy orvost!?. Az a véleményünk, ebben a helyzetben a fóorvos úr magatartása példás volt, az önkormányzat, a polgármester úr pedig önmagát minősítette. (Jászjákóhalmi olvasónk neve, címe a szerk.-ben.) Haranggal együtt áll már a templomtorony Jelentős, látványos percekhez ért a martfűi Szent Tamás templom építése február 11-én, délelőtt. A Kecskemétről kora reggel megérkező hatalmas daru előbb a soroksári katolikus egyházközségtől vásárolt harangot emelte a torony harangterébe, néhány perccel később pedig a közel öt tonnás vasvázas, deszkával és kátránypapírral burkolt toronysisak lendült a magasba. Többen fátyolos szemekkel nézték a jelenetet — tudván, egy történelmi pillanatnak a szemtanúi. Közben készül már a később felhelyezésre kerülő vörösréz gömb és kereszt is. A most helyére került toronysisakot rézzel vonják be, mely munkálatokkal előreláthatólag két-három hónap múlva végeznek. A Szent Tamás templom építésére létrehozott alapítvány számlaszáma időközben megváltozott. Az új szám: MHB Rt. Szolnok, 458-10138. Közcélú alapítványról lévén szó, az adományok az adóalapból leírhatók. /Csekk a tiszaföldvári plébániáról postán vagy telefonon kérhető — Kossuth u. 111., /56/ 350-615.) A martfűi katolikus hívek, és a hittanosok közössége nevében a legkisebb adományokat is szeretettel köszöni: Tamási József plébános, az alapítvány kuratóriumának elnöke Ki mint vet, úgy arat A minap olvastam a „Profi támogatások profi gazdáknak” című cikket (II. 10.), melyhez lenne egy-két szavam. Először is: nem tudom, miért kell meglepődni azon, hogy valaki másfél arasznyira leszántja az elszórt búzát, hiszen nem több 20-22 cm-nél, és tudomásom szerint a búza vetési mélysége 14-16 cm. így, ha késne is a búza kelése, érése, azért még lesz mit aratni arról a néhány hektárról. .. Az a véleményem, ilyen vetéssel nem lesz több kára a gazdának mint annak, aki az elszórt magot épphogy beletárcsázza, vagy boronálja a földbe. Ugyanis a gyorsan kikelt búzát a februári fagy könnyen elviszi. Ha a cikkben említett gazdának a vetés miatt kevesebb búzája terem, és ha nem érdemes eladni, legfeljebb megeteti a saját jószágaival. Legalább a családjának is lesz mit ennie. Egyébként azt tudnám javasolni az agárszakembemek, hogy május végén tekintse meg azt a bizonyos búzatáblát, és ha — a furcsának vélt vetés ellenére — a termés jónak ígérkezik, gratuláljon a gazdának. Különben is: „ki mint vet, úgy arat” — tartja a közmondás — noha az is az igazsághoz tartozik, hogy nem telik mindenkinek a legkorszerűbb vetési módra, felszerelésre. De ha a cikkben említett farmernek jó termése lesz, az agrárszakember is tanulhat tőle. Egyszerű, falusi fiatalember vagyok, s mivel az anyagi helyzetem nem engedi meg, lehet, hogy én is a „farmer” szerint vetnék. Sz. T. Tiszasas Elsősorban jó levegőre, gondozott környezetre vágyunk „Felháborító” címmel jelent meg nemrég az az olvasói levél, amit — egy játszótér megtartása érdekében — huszonhármán írtak alá. (I. 7.) Ehhez szeretnék néhány gondolatot fűzni, mint aki közvetlenül is érintett: A Garibaldi úti lakótelepre elsőként költöztünk, 1972 februárjában — három kicsi gyerekkel. Utána folyamatosan jöttek a családok, legtöbben fiatal házasok, gyerekekkel. Összefogtunk és megépítettük a játszóteret. Később a rendbentartása már nem volt annyira közügy. A játékszerek elhasználódtak, a férjem nem egyszer hegesztette a körforgó hintát, de végül már életveszélyessé vált, s elszállíttattuk. A játszótér mellett Cserép Lajos lakik a családjával, akinek nagyon sok köszönhető, hogy a játszótér olyan állapotban van, amilyenben. Kerti földet hozatott, amit maga terített szét (senki nem segítetett neki), a füvet saját áramszámlájára rendszeresen vágta, és ugyancsak a saját zsebére locsolta a maguk ültette fákat, sövényeket; lefestette a hintát, a mászókát stb. Ha ő nem tartja rendben a játszóteret, az egy hatalmas szemétdomb lenne — tele törött alkoholos üvegdarabokkal, horpadt műanyag flakonokkal, tasakokkal, konzervdobozokkal, autóabronc sokkal. Tudvalevő, hogy lakótelepünk a lengyel piac szomszédságában van. Belátom, hogy családok tömege kénytelen az olcsóbb vásárlási lehetőséget kihaszbálni, de ami ezzel a forgalommal jár, az szinte megbénítja, ellehetetleníti a lakótelep életét! A másik hatalmas környezetszennyező az aszfaltkeverő kéménye, mely kb. 200 m-re van a lakóteleptől. Több kilós kötegekben lehetne számolni azt a rengeteg irományt, amit ez ügyben, 21 éven keresztül írtunk — köztük a hajdani tanácshoz, ahol megígérték, hogy a garázsok mögötti területet fásítják, erdősítik, de ott csak a szemét az autóabroncs tömkelegé található! Ezenkívül érezni a városi szeméttelep bűzét, ami a tavaszi felmelegedés után szinte elárasztja a környéket. A fásítást csak a kis területeinken tudjuk megoldani, amit jó ha kerítéssel védünk, mert rengeteg facsemete lett áldozata a vandál pusztítóknak. És most sorolhatnám a kérdéseket: Hogyan kívánja az önkormányzat a szolgáltatásait bővítő piac forgalmát megoldani? Mert a mostani tarthatatlan. Közbiztonság: míg alacsony kerítés volt, kerékpár, kismotor, kiteregetett ágynemű, ruhanemű, játék tűnt el a kiskertekből! Mikor remélhetjük, hogy az aszfaltkeverő nem szenynyezi tovább a lakótelep levegőjét? Messzire kanyarodtam a játszótértől, de ez mind a lakótelepi családokat érintő probléma. S azt hiszem, nem a játszótér hiánya a legnagyobb baj, hiszen a lakásokhoz tartozó előkertben mindenki csinálhat Hintát, homokozót a gyerekének, kutyaólat a kutyájának, szerSzámosbódét vagy garázst... Nem ez a rontja a környék, a lakótelep képét — ha rendben van és tiszta, hanem a szemét; a gaz, a mindféle hulladéka > ' Állítom, hogy többségünk békességben kíván együttélni a lakótársakkal, s hogy a lakótelepen nem elsősorban játszótérre, hanem jó levegőjű környezetre van szükségünk — sok-sok fával, zöld gyeppel, gondozott, ápolt, kerítés melletti területtel. Tóth Béláné Szolnok Talán nem volt hiábavaló az aláírásgyűjtés A „L(A)ÉTKÉRDÉSEINKRŐL” című, január 23—i, szombati jegyzetben olvashattunk a Létminimum Alatt Élők Társaságának kezdeményezéséről, melynek az volt az oka, hogy az elégedetlen helyzetben élők az Országgyűlés feloszlatását kérték; százhetvenezer ember aláírásával fejezték ki véleményüket; azt, hogy rossz körülmények között élnek, és sorsuk jobbra fordulására, helyzetük feltétlen megváltoztatására várnak. Az Alkotmánybíróság meglepő gyorsasággal döntött, kimondta, hogy népszavazással nem lehet feloszlatni az Országgyűlést. Persze sokan kimaradtak az aláírásgyűjtésből, mert nincs is tv-iük, rádiójuk ía régi elromlott, újra már nem telik), pénz híján újságot sem tudnak járatni, így talán nem is értesülhettek a kezdeményezésről. Én még nem tartok itt, de nagyon várom, és szeretném hallani, hogy a kormámy — az eddig elhangzottakon kívül — milyen segítséget Ríván adni — mihamarább — a rászorulóknak. Akárhogy is döntött az Alkotmánybíróság, az a véleményem, talán nem volt hiábavaló az elkeseredettek 'aláírása. És nem lehetetlen, holy7 azok is csatlakoznak majd a nyomorban élőkhöz, akik még nem tartanak ott, de velük együtt ők is a mai áldatlan helyzet szenvedő alanyai. Baranyi Júlia lékot, majd szeptembertől a többit. így tehát a 14 százalékosnak mondott nyugdíjemelés ebben az évben csupán négy hónapra ennyi, a többi időszakban nagyon alatta van ... Remélem, megértenek, és soraimat végezetül is kérdéssel zárnám: a többi járandóságot vajon mikor kapjuk meg, vagy hova teszik a Tisztelt Honatyák? Mert sajnos maholnap ott tartunk, hogy azt sem tudjuk megvenni, ami nap mint nap kellene a háztartásunkba, valamint a táplálkozásunkhoz. Bárány László leszázalékolt nyugdíjas Tiszaföldvár Küldjön egy képet! Tiszaalpári kosárkötök—1932 Ez a kép 1932 májusában készült Tiszaalpáron, a kosárgyárban, ami özv. Kopjás Imréné tulajdona volt. Általában harminc-harminckét kosárfonót foglalkoztatott. A felvételen szereplők közül nagymamám özv. Szabó Pálné (Tóth Mária) a legfiatalabb — az álló sor jobb szélén az első, 15 évesen; bal szélen a bátyja, Tóth Sándor, aki sajnos már nem él; középen — összeölelkezve — a nővére, Hegyi Illésné, aki most 80 éves és a sógornője, a 82 éves Tóth Sándorné. Bal szélen ül Bugyi Mátyásné, most 80 éves. Nagy né Vígh Szilvia Újszász Hozzászólás cikkeinkhez Leparasztozott... Meglepetéssel olvastam az Új Néplapban a „Ki mond igazat, és ki nem ...” című, február 11-i írást. Nem ismerem a cikkben szereplő Romhányi urat, de bizonyára igaza van, és megemlítem a velem történt esetet: Tavaly az I-es (Hetényi) kórházban kezeltek, ahonnan az egyik napon a tüdőkórházba utaltak vizsgálatra. Délután 2- 15 óra között érkeztem vissza, s a régi portánál mentem be, ahol a sorompó nyitva volt. A portás éppen egy hölggyel beszélgetett. A kaputól 5 méterre lehettem, amikor utánam kiáltott, és hadonászva közeledett felém — mondván, „hogy lehet valaki ilyen paraszt, nem szól, hová akar menni?!” Miután bizonyítottam, hogy honnan jövök, még arra volt kíváncsi, miért nincs kilépőm. A válaszom az volt, hogy ezt kérdezze már meg a főorvos úrtól, aki vizsgálatra küldött. Ezt az eseményt a rendész a portás fülke elől végignézte, de nem szólt semmit. E negatívum után azonban a jó tapasztalatomat is megírom: A Il-es kórház liftes bácsijával később a nagykórházban találkoztam, ott lett portás. Róla az a véleményem, udvarias, tud bánni az emberekkel. A délutáni sétáimon többször beszélgettem vele, más alkalommal szívesen átengedett a szemközti boltba üdítőért, mivel ott olcsóbb mint a kórház büféjében! ui.: Állításom időpontját vizsgálati és kórházi zárójelentéssel tudom bizonyítani. Szabó János Szandaszölős Ki fizet kinek? Egy felmérés margójára Báthor László, a jászapáti Velemi Endre Tsz dolgzója érdekes felmérést készített a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról, amelynek főbb megállapításait tette közzé az Új Néplap január 16-án. A felmérés eredménye: a tsz autósai a befizetett mintegy másfél millió forint biztosítási díjból mindössze 10 százaléknyit „kaptak viszsza”. Az adatok pontosságát nincs okunk kétségbe vonni, de azok csupán azt jelentik, hogy a vizsgált kb. kétszáz autósnak, motorosnak az elmúlt évben ennyi kárt okoztak. A felmérés sajnos nem terjedt ki arra, hogy ebben az időszakban a tsz autósai mennyi kárt okoztak másoknak! Pedig ez lenne a fontos adat, hiszen a felelősségbiztosítás errő szól; ez a biztosítási forma a másoknak okozott károkat téríti meg. Ezért érthetetlen a vizsgálat azon megállapítása is, amely kifogásolja, hogy a fizetendő díj a hengerűrtartalomhoz, nem pedig a jármű értékéhez igazodik. A Trabant és a Mercedes összehasonlításánál — az általuk okozott kár szempontjából — az autó értéke közömbös. Aligha kell bizonyítani, hogy mindkét tipus okozhat (és sajnos okoz is) például halálos baleseteket. (Ha azt vizsgálnánk, hogy a két tipus közül melyik okozhat többet, ez az öszehasonlítás aligha az olcsóbb gépkocsi javára dőlne el.) A kár nagysága szempontjából tehát a jármű értékének, árának nincs jelentősége. Tavaly a legnagyobb, személykocsival okozott kár — kb. 50 millió Ft — egy nyolc éves, 1200-as Ladához fűződik. A mintegy hárommillió üzembentartó „veszélyközösséget” csak egységesen lehet kezelni, a főváros és a vidék közötti különbözőségekre hivatkozás itt megtévesztő, vagy legalábbis kétélű lehet. (Az elmúlt esztendők legnagyobb káresetei — köztük egy 400 millió Ft-os — nem a fővárosiakhoz kapcslódtak.) Érdemes megjegyezni, hogy egyetlen társadalmilag fontos tevékenység sem áll olyan erős és folyamatos kontroll alatt, mint a felelősségbiztosítás. Az É. T. mellett működő felelősségbiztosítási bizottság, amelyben minden autós és fogyasztói érdekvédelmi szervezet részt vesz, évente fillérre elszámoltatja a biztosítókat, s ugyanez a helyzet a díjemeléseknél is. A legutóbbi mértékével az autósok — egyébként igen felkészült és harcias szervezetei is egyetértettek, a bonus—malus rendszer bevezetését pedig maguk szorgalmazták. Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné Nyugdíjemelés . . . Mennyi az a 14 százalék? Régóta járatom az Új Néplapot és sokszor olvasom a kedves biztatásukat, hogy nyugodtan írjuk meg, ha valamit nem tartunk jónak, ha valamivel nem értünk egyet, vagy úgy érezzük, becsaptak bennünket. A mai helyzetben úgy találtam, hogy a most vajúdó nyugdíjemeléshez lenne egy pár szavam: Először is kérdezem a tisztelt nyugdíjas társaimat, hogy belenyugodtak-e a várható emelésbe? Számításaim szerint ugyanis sehogy sem kapjuk meg a 14 százalékot, hiszen márciustól (és az eddigi álláspont szerint nem januártól viszamenőleg!) fizetik a 10 száza-
