Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-17 / 38. szám
1993. február 17., szerda Kultúra-----műsorok 13 A tévé képernyője előtt Mindig tudtam, hogy a televízió malmai lassan őrölnek; időbe telik, amíg egy-egy elkészült alkotása is a képernyőre kerül, mégis mindig meghökkent, ha olyasmivel találkozom, mint Kepes András műsorában, az Ennyiben, amely ötven percben a filmről szól. S amelynek ezúttal Molnár György rendező is vendége volt, akit mit csinál most jelleggel munkájáról faggatott a műsorvezető. A Szeretlek cirkuszt próbálom Szolnokon, hangzott egyebekben a válasz. Te jó Isten! Hisz ez még tavaly volt, most meg már februárt írunk. Aki nem ismeri a helyzetet, bizony azt hiheti, hogy most folynak az említett dráma próbái a Szigligetiben, alaposan megtévesztheti a beszélgetés. Efféle zavaró mozzanatokra, „anakronizmusra” jobban illenék odafigyelni a műsorszerkesztéskor, mert még egy különben ártatlan beszélgetés is „cirkusszá” válhat a képernyőn. A demokráciát tanulni kell, hallani manapság gyakorta. A televíziónak is van egy műsora, amely kifejezetten ezt a célt szolgálja, még nevében is hirdeti tartalmát Szószóló. Olyan eseteket tár fel és tálal a néző elé, melyek magukban hordják a társadalmi igazságra eszmélés-nevelés leckéit. Vitás eseteket, melyek mérlegelése megfelelő tanulságokkal járhat. Szószóló Mint legutóbb is, hétfőn este, a megbüntetett ujságcsináló diáké, akit tettéért végül is felfüggesztette iskolájának tantestülete. Most iskola helyett egy utcasarki bódéban csak árulja a napi olvasnivalót. Mint megtudjuk, Vágvölgyi Adámnak hívják, s azt a bűnt követte el, hogy a maga szerkesztette iskolai orgánumban tanárait kifigurázta; állítólag oly otrombán, gorombán, hogy akadt nevelő, aki lelkibeteg is lett tőle. A szerző - miként nyilatkozta - mindezt paródiának szánta. A testnevelő tanárt például tevehajcsámak titulálta. Ennyi csupán - sajnos -, amit konkrétan megtudhattunk azokból a vétkekből, melyeket ez a se Istent, sem embert nem ismerő nebuló (az igazgatónő minősítése) elkövetett. Sajnos, ennél többet, úgyszólván semmit. Merthogy ami ama újságcikkben áll, ha megismernénk mi is, csak tovább rontaná az iskola hímevét. így az iskolaigazgatónő. Ami érvként el is fogadható, kár lenne kiteregetni egy intézet szennyesét ország-világ előtt. Csakhát... És ez itt a bökkenő. Hogyan mérlegelhetjük mi, kívülálló nézők az esetet, "hogyan tanulhatunk belőle, ha épp a legfontosabbakat nem ismerjük meg, magát a bűnt, csak hallunk róla, de a tény rejtve marad. Milyen is volt az a paródia, amely vérig sérthette a tantestület egyes tagjait? Valóban megsérülhetett-e általa az iskolai demokrácia, mert hisz az itt a lényeg, hol is húzódik a tanulói szabadság határa és hol válik az esetleg romboló szabadossággá. Sajnálatos, ebből a szempontból használhatatlan anyagot kaptunk okulásra a Szószólótól. Az sem vigasztaló, hogy ezzel, mármint azzal ami történt, alkalom nyílott az adott intézetben a súlyos belső állapotokkal történő, őszinte szembenézésre (a műsorvezető értékelte így kurtán-furán a látottakat). Ez a riport épp arra negatív példa, hogyan nem lehet, hogyan nem szabad egy-egy esetet odatálalni a nézőnek - a tények teljes feltárása nélkül. A Szószóló hiába emelte fel tehát szavát egy fiatalember érdekében - érezhetően rokonszenve feléje billent -, ha mi nézők nem tudtuk eldönteni, mit is véljünk igazán róla, mi is lehet a teljes igazság. A sértett igazgatónő szavait is aligha tudjuk hova tenni, hisz csupán a felindultság képét kaptuk, indulatokat a valóságos tények helyett. Ez a Kisbéren készült riport bizony félresikerült munka, ilyen féloldalasán, ilyen hiányosan nem szerencsés, vitatható eseteket a képernyőre vinni. Akkor inkább már hagyni kell az egészet. Egyébként a kérdéses inkriminált történetet az Aktuális keretében láthattuk, hétfőn este. A Glóbusz A rendszer megváltozása óta kevés olyan említésre érdemes alkotás született színpadon, filmen, könyvben, amely az átalakulással együttjáró kérdéseket, problémákat választotta volna tárgyául. A művészet bizonytalan a dolgok ábrázolásában, még a televíziós művészet is, mely viszonylag mozgékonyabb, és gyorsabban kellene, hogy reagáljon a valóságban végbemenő eseményekre a képernyőn. Éppen ezért ígérkezik érdekesnek a hétfő este útnak indított sorozat A Glóbusz, melynek témája a vállalkozás s amely az emberi kapcsolatok bonyolultságát az úgynevezett mai divatos gazdasági forma keretei között kívánja bemutatni; egy induló magán nyelviskola konfliktusaiban igyekszik megragadni a változás szülte feszültségeket, az újjal társuló ellentéteket. Az első részben - egyébként öt folytatásból áll a tévéfilm, a másodikat ma este sugározza a televízió - megismerhettük a vállalatalapítás sajátos gondjait, ahogyan egy emeleti lakásban, két egymás melletti lakás helyiségeiben megszületik az új iskola, ahol angolt, németet, sőt oroszt is tanítanak elegendő jelentkező esetében. A magát konzervatívnak, maradinak tartó Tőkés professzor - ő a direktor - kifejtette hitvallását is a nyelvtanulást illetően, hangsúlyozván: legfőbb követelmény az eredményesség. A jó nyelvtanár tulajdonságai között pedig a mindenkire figyelmet fordító pedagógiát, a minden egyes tanulót munkára fogó oktatói gyakorlatot jelölte meg. Alakuló közösség ez, belevágtak valami újba, a kérdés: hová is vezet majd mindez. Lesz-e virágzó vállalkozás ebből a családi alapon szerveződő iskolából? Milyen normák, erkölcsiek és szakmaiak mentén alakul ki az élet? Milyen furcsaságokat is kitermelhet, netán az újszerű feladatok megoldása? Milyen túlzások fordulhatnak elő az új társadalmi környezet kialakításában? (Ez lehet a film humorának forrása.) Már az első részben is észre vehettük az idegen nyelv tanulása körüli visszásságok, sznobos vonások finom iróniáját; s az Európához történő felzárkózás szólammá üresedése is mosolyogtató, ahogy megjelenik a professzor ideológiájában; de mulatságos az a mód is, ahogyan a kényszerű válás eszközével jut hozzá a két lakáshoz professzor és felesége. Kicsemegézett „mazsolák” ezek egy, a kezdetben kissé még lassúdad, de a folytatásben remélhetően majd lendületesebb iramot diktáló tévéfilmből, melynek rendezője Márton István, s melynek egyes szerepeiben kitűnő színészekkel találkozhatunk, kezdve a professzort alakító Lukács Sándorral, aztán a többiek: Bánsági Ildikó, Udvaros Dorottya, Tordy Géza és sorolhatnám. Egy vasárnapi teadélután, mert ez is hozzátartozik egy „előkelő” iskolához, kandalló nélkül nem az igazi - ezzel az ironikus megjegyzéssel zárult az első fejezet, s remélhetően a folytatás is ebben a szellemben történik. Csak még erőteljesebben. Valkó Mihály A 120 éves Ludovika tárlata ■ A hazáért mindhalálig A magyar királyi honvéd Ludovika Akadémia felállításának ötletétől a megvalósulásáig több mint fél évszázad telt el. S még akkor is több dátumot említhetünk, amelynek mind az akadémia megnyitásának tekinthetők. S e közben is évtizedek telnek el. Minderről a Hadtörténeti Múzeumban A hazáért mindhalálig című, tavaszig nyitva tartó kiállításon értesülhettünk. A tárlaton dokumentumok, iratok, fotók, korabeli sajtó híradások, tárgyi emlékek, serlegek, érmek, kitüntetések, zászlók idézik fel az akadémia 120 évét. RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ 15.00-17.00: Rádió Szolnok! Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám. Tel.: 344-618 17.00- 18.30: Alföldi magazin. Tel.: 344-133 - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok: Sajtótájékoztató a szolnoki városházán - Önkormányzati ülés Karcagon - Körkép az időskorúak helyzetéről - Mátyás tudósai - Sport - 18.00-18.30: Szóváltás, közben zeneturmix - Mini stúdiófórum Szolnok vízisportjairól KOSSUTH KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben * 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Válogatott perceink - 11.35: Agancsbozót - XX/3. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég aháznál - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió - 13.30: A református egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.55: Versek - 15.05: A Határok nélkül naplója- 16.00: Délutáni Krónika -16.15: Mindennapi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Halálról, születésről - 20.05: Népzenei emlékeim - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: 23.05: A Rádió lemezalbuma URH: 6.55: Körzeti információs magazinok - 11.00: Derűre is derű - 11.25: Muzsikáló természet - 11.30: Fórum - 14.00: Kettős kötődés - 14.30: kapaszkodó - 15.05: Társagó - 16.00: Az Amerika Hangja műsora - 18.30: V materinskom jazyku - 19.00: In limba matema -19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jeziku - 20.30: Na matemjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Comment vivent les Francais? * 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00- 14.00, 17.00-18.30, 21.00- 23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullánTM műsorral PETŐFI 4.30: Napindító - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Apró-cseprő - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiusz-plusz - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.05: Napóra- 12.00: Régi nóta, híres nóta - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Derűre is derű. Kutyabaj (Szakonyi Károly hangjátéka) - 13.30: Kedvencek a múltból - 14.00: Pihenőidő - közben: 15.0Ö: Hírek. Időjárás - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.05: Napóra- 17.55: Gordiusz plusz - 18.00: Szekeres Tamás Gitármánia - 18.30: Segíthetünk? - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Kölyökrádió - 19.35: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből - 20.00: Fiók. A veinhageni rózsabokrok (Darvasi László novellája) - 20.30: Trubadúr - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Hatodik érzék - 22.00: Magnósok, figyelem! - 22.30: Csík Gusztáv felvételeiből - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Napforduló - éjfél előtt - 0.10: Napforduló - éjfél után BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Pontius Pilatus- 10.35: Operaslágerek - 10.10: Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből - 11.40: Népdalkórusok, hangszerkettősök - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.27: A kórusirodalom mesterműveiből - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Vaskor - III/3. - 14.46: Felfedező úton muzsikáló városokban - 15.16: Magyar művészek operafelvételeiből - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Fordulók a líra történetében - 16.35: Kamarazene svájci szerzők műveiből - 17.00: Metronóm - 17.50: Most olvastam - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: A magyar zene évszázadai - 19.35: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot - közben: 20.25: Hírek. Időjárás 20.30-20.45: Halhatatlan magyar vers - 21.50: József Attila minden verse - 100/48. - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Operabérlet. Erkel: Dózsa György - 23.00: Fiók - 23.30: Jazz - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05: Századunk zenéjéből 1.35-2.00: Mozart: A-dúr szimfónia K. 201. TELEVÍZIÓ Szolnok Városi Televízió 20.30: Én a vízilovakkal vagyok.(olasz vígjáték,95') TV 1 5.40: Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjáték - 8.35-12.05: Napközi- 9.00: Pokoli paradicsom (brazil sor.) - 10.00: XX. századi portrék - Dali - 11.15: Játék - 12.00: Hírek - 12.05: Képújság * 16.00: Délutáni gyenleg - 16.10: Klip-percek - 16.35: Képújság - 16.45: Parnasszus - 17.00: Megveszem ezt a nőt (mexikói sor.) - 17.30: Most - 18.00: Hol-mi? - 18.15: Pénzvilág - 18.25: Napközi - 18.45: Esti mese - 19.00: Miami Vice (am. sor.) - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Glóbusz (tévéfilmsor.) V/2. - 21.40: AKTuális - 22.00: Közjáték - 22.10: Új Világ - 22.55: Mesterségem címere - 23.15: Híradó - 23.20: BBC-híradó -6.00-10.00: Napkelte * 15.20: Műsorismertetés - 15.25: Testestől, lelkestől (NSZK sor.) - 16.10: Kérdezz! Felelek 16.34: Rinaldo Rinaldini (német sor.) XIII/5. - 17.00: Híradó- Időjárás - 17.05: Észbontó - 17.25: Denver, az utolsó dinaszaurusz - 17.50: Elektór kalandor - 18.00: Híradó - 18.10: Regionális híradó - 18.25: Műsorajánlat - Időjárás - 18.30: Telesport - 19.05: Papíron SC Szeged - Olymp Praha ffi röplabda Szuper Liga-mérkőzés - 20.10: Lajtha László és kora - 20.50: Helló világ! - 21.30: A nagy árnyék nyomában - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.45: A TV 2 Filmklubja. Akasztottak erdeje (román film) II/l. ÚJVIDÉK 15.10: Műsorismertetés - 15.15: Objektív TV - román ny. műsor- 15.45: Kaleidoszkóp - román ny. műsor - 16.15: Gyermekműsor - 16.45: TV-napló - magyarul- 17.00: TV-napló - 17.30: TV-sport - 17.35: Oktatóműsor - 18.00: Gyermekműsor - 18.30: TV-napló - szlovákul - 18.40: Rajzfilm - 18.45: TV-napló - ruszinul - 19.00: TV-napló - magyarul - 19.30: TV-napló - 20.15: TV-sport - 20.25: Filmest - 22.25: Zenés műsor - 23.00: TV-napló - 23.35: Hírek - magyarul - műsorzárás SUPER CHANNEL 13.30: Belföldi tudósítások - 14.00: Természetfilm - 14.30: Európa-film - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Bonanza (am.sor.) - 19.30: videodivat - 20.00: Szélhámosok- 21.00: Belföldi tudósítások - 21.30: Dók.film - 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét - 22.45: Piacgazdaság - 23.00: Felfelé a folyón (am.film) EUROSPORT 9.30: Tenisz - 11,30: Aerobic - 12.00: Asztalitenisz - 13.00: Labdarúgás - 14.00: Kettes bob VB - 16.00: Tenisz - 20.00: Kosárlabda - 21.30: Eurosport-hírek - 22.00: Tenisz - 23.00: Labdarúgás SCREENSPORT 8.00: Longitude - 8.30: Jégkorong Svédországból - 10.00: Bowling - 11.00: Thai boksz - 12.00: Furcsa sportok magazinja - 12.30: Golf - 13.30: Európai focimagazin - 14.30: Teherautó-verseny - 15.00: Profi ökölvívás - 17.00: Jégkorong Svédországból - 18.30: Bowling az USA-ból - 19.30: Kickboksz - 20.30: Sí világkupa - 21.30: Kosárlabda - 23.30: Golfhírek - 23.45: Európai labdarúgás SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.45: Kaliforniai nap alatt - 9.35: Fiatal és nyugtalan -10.20: Ne kérdezd a szívem! - 11.55: Herrmann - 12.25: Szerencsekerék - 13.05: Egy bajor Rügenben - 13.55: Fiatal és nyugtalan - 14.45: Szomszédok- 15.10: Kaliforniai nap alatt - 16.00: A négyöklű trió - 16.55: 5x5 - 17.25: Mindent vagy semmit - 18.30: Sport - 18.45: Hírek - 19.00: Szív az adu - 19.30: Szerencsekerék - 20.15: Aki hiszi... - 22.00: Beszélgetés- 23.10: 24 óra - 23.40: Gyújtóerő (sor.) - 0.35: A négyöklű trió - 1.25: Műsorimsertetés RTL 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németorzág! - 9.00: Owen Marshall - 10.00: Gazdag és szép - 10.30: Forró nyeremény - 11.00: Rizikó - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: A Springfield-sztori - 13.15: Kalifornia klán - 14.05: Baleseti osztály - 15.00: Gyilkosság a hobbija - 16.00: Beszélgetés - 17.00: Ki itt a főnök? - 17.30: Borzasztó kedves család - 18.00: Fiatalok magazinja - 18.45: Híradó - 19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők - 20.15: Vizes sír (am.thriller) - 22.15: Tévétükör - 23.15: Gottschalk-show- 24.00: Alaszka (sor.) - 1.05: Borzasztó kedves család - 1.40: Ki itt a főnök? - 2.10: Beszélgetés - 3.05: Robbanékony - 3.30: Gyilkosság a hobbija - 4.20: Jó idők, rossz idők - 5.10: Fiatalok magazinja PRO 7 5.15: A madárijesztő és Mrs. King - 6.00: Vicki - 6.20: Rajzfilmek - 8.15: Parker Lewis - 8.40: Harttól Hartig - 9.35: Sátán fehérben - 11.25: San Francisco utcáin - 12.20: Bili Cosby-show - 12.55: „Colt” a biztonság kedvéért - 13.40: Magasrepülés - 15.25: Harttól Hartig - 16.20: Rajzfilmek - 18.05: Parker Lewis - 18.35: Bill Cosby-show - 19.05: San Francisco utcáin (sor.) - 20.00: Híradó - 20.15: Dick van Dyke: Egy gyilkosság anatómiája (am.krimi) - 22.05: Jake és McCabe (sor.) - 23.00: Igazi háború (am.krimi) - 0.30: Hírek - 0.40: Max Headroom - 1.30: Hírek - 1.40: Nindzsa akadémia - 3.10: Hírek - 3.20: Harry Fox esetei - 4.05: Vasárnap, amikor a zenekarjátszik (német film) MOZI Szolnokon Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor, fél 9-kor Komputerkémek, Tallinnban fél 6- kor, 8-kor Egy becsületbeli ügy, a Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor, fél 9-kor Talpig zűrben, B-teremben 6-kor A matador, Jászberényben -8 órakor Beverly Hills-i zsaru, Törökszentmiklóson -kor Semmit a szemnek,Mezőtúron Tom és Jerry - a moziban, Kisújszálláson, Túrkevén, Tiszafüreden, Tószegen, * Karcagon, Martfűn szünnap.