Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-13 / 36. szám
2 KDNP-frakcióülés Békésben Megkezdődött pénteken Békésben a KDNP kétnapos kihelyezett és kibővített frakcióülése, amelyen a Kereszténydemokrata Néppárt elnöksége, miniszterei és helyi vezetői is .részt vesznek. A tanácskozás első programjaként a gyulai Agro Szállóban a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok kereszténydemokrata felfogásáról, a térségünkben megvalósuló kisebbségi jogokról, s a kisebbségi törvénytervezetről folytatott eszmecserét az országgyűlési képviselőcsoport. A vita Kétegyházán folytatódott a román többségű település és a megye kisebbségi szervezeteinek a vezetői részvételével. Felszabadulási évforduló Budapest fasiszta uralom alóli felszabadulásának 48. évfordulója alkalmából koszorúzást és megemlékezést tartott pénteken a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Nácizmus Üldözöttéinek Bizottsága és a Magyar Auschwitz Alapítvány - Holocaust Dokumentációs Központ. A megemlékezés színhelye a zsidó mártírok Duna-parti emlékművénél volt. Bővülő regionális kooperációk Újabb együttműködési kerettel bővül a közép-európai regionális kooperációk sora. Vasárnap Debrecenben ünnepélyes külsőségek között írják alá Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Ukrajna egymással határos területeinek tartós együttműködési megállapodásait, amelyek a helyi önkormányzatok és az államigazgatási szervek szorosabb kapcsolattartását szolgálják. A rangos eseményre Debrecenbe látogatnak az együttműködő államok külügyminiszterei. Az Érdekegyeztető Tanács ülésén A vállalkozói szférában 1993-ra ajánlható keresetnövelés minimális mértéke 10-13 százalék - ebben állapodtak meg a felek az Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén. A keresetnövelés átlagos 18 és maximális 25 százalékos mértékben szintén megegyeztek a munkavállalók és a munkaadók. A Magyar Iparszövetség, a Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége azzal a különvéleménnyel fogadták el a megállapodást, hogy a maguk részéről a munkahelyi bértárgyalásokon csak a 10 százalékos minimális emelést tudják megajánlani. A munkavállalók a társadalombiztosítási önkormányzatok választásáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban konzultációt kémek a kormánytól. Busómaszkok tárlata Mohácson Busómaszkok tárlata nyílt pénteken Mohácson, ahol a következő hét végén tartják a hagyományos farsangvégi busójárást. A helyi Kanizsai Dorottya Múzeum gyűjteményének legértékesebb darabjait és a busó álarcfaragó pályázatra beérkezett legszebb maszkokat bemutató kiállítás március hetedikéig látható lesz a mohácsi Kossuth Filmszínház kamaratermében. A busó álarcfaragásnak a horvátajku mohácsi sokácok körében évszázados hagyománya van már. A szarvakkal díszített félelmetes famaszkok a szomszédos szláv népek körében is élő maskarás télűző-tavaszköszöntő népszokás, a „poklada” elmaradhatatlan kellékei. Tükör 1993. február 13., szombat Állomány gyűlés a rendőr-főkapitány ságon Tavaly minden gyilkos meglakolt Tegnap délelőtt állománygyűlésre került sor Szolnokon a megyei rendőr-főkapitányságon, ahol dr. Fazekas Attila rendőr ezredes, főkapitány ismertette az elmúlt évben végzett munka eredményeit, és szólt az idei esztendő feladatairól. A tájékoztatón részt vett dr. Kacziba Antal vezérőrnagy, az Országos Rendőrfőkapitányság bűnügyi főigazgatója is. A bűnügyi fertőzöttséget illetően Jász-Nagykun-Szolnok megye a megyék rangsorában a 12. helyet foglalja el, ami azonban mindenképp elismerést érdemel, és megnyugtatóan hathat a közvélemény számára: tavaly nem maradt felderítetlen emberölés a megyében. A rablások és betöréses lopások felderítésében is az elsők között áll a főkapitányság. Megyeszerte lassult a bűncselekmények növekedési üteme, kedvező képet mutat a család, az ifjúság és a nemi erkölcs ellen elkövetett bűnesetek száma is, talán csak a vagyon elleni bűnözők „lógnak ki” a sorból. A tettesek az elmúlt évben 340 millió forint kárt okoztak, nagyjából az infláció mértékével 32 százalékkal többet, mint 1991-ben. A közlekedési morál tovább romlott a megye útjain - hangzott el a tájékoztatón -, bár ennek ellentmondani látszik, hogy a sérüléssel járó balesetek száma 10 százalékkal csökkent. Igaz, a tavalyi 91 halott az országutakon mérhetetlenül nagy szám. Összességében - és ezt már a meghívottak állapíthatták meg - nem zárt lehangolóan rossz évet a rendőrség, a közbiztonságra fordított sok-sok energia lassan gyümölcsözni látszik. Délután sajtótájékoztatóra került sor, ahol az újságírók számos érdekes kérdéssel álltak elő. A válaszokból kiderült, hogy nincsenek meg a szajoli benzinkútrablás tettesei, miként homály fedi a csépai kettős gyilkosság tettesének (tetteseinek?) kilétét is. A nyomravezetők számára 100 ezer forintot ajánlottak fel, melyet dr. Kacziba Antal bűnügyi főigazgató 500 ezer forintra emelt. Ami a benzinkutasok veszélyeztetettségét illeti, a bűnügyi igazgató úgy vélekedett, hogy sokkal könnyebb a rablásokat megelőzni, mint a tetteseket felderíteni. És ezen a téren sok a tennivaló. A kutasok szakadt zsebekben hordanak százezer forintokat, ami maga a kihívás. Dr. Kacziba Antal ezúton is üzent a kutasoknak, ne tegyék ki magukat életveszélynek azáltal, hogy a pénzt a nyilvánosság előtt lobogtatják. Zárják azt rögzített kazettába, esetleg adják a benzint előre megváltott tikettekért, mindenesetre egyre gyakrabban vetődik fel az üzemeltetők felelőssége is a rablásoknál. A sajtótájékoztató után a vezérőrnagynak lapunk nevében néhány kérdést tettünk fel. — A menekültek befogadása mennyiben nehezíti a közbiztonság őreinek dolgát? — Egy kézlegyintéssel nem intézhetjük el a dolgot, hiszen kétségtelen, hogy a létalap nélkül érkező menekültek a fenntartásuk érdekében gyakran kerülnek összeütközésbe a törvénnyel. Még ha nem is a durvább válfaját merítik ki a törvénysértésnek, de mindenképp rontják a közbiztonságot azáltal, hogy feketéznek, üzletelnek, egyszóval nehezen ellenőrizhető tevékenységet végeznek. Ezen úrrá kell lenni, hiszen az ő kordában tartásuk is a migrációs program részét képezi. — Gyakran olvassa az ember az újságokban, hogy este nem ajánlatos a főváros utcáin járni. Valóban veszélynek teszi ki magát az, aki lámpagyújtáskor vetemedik egy vacsora utáni sétára? — Állíthatom, hogy Budapestnek nincs Harlemé, és a főváros területének nagyobbik része biztonságos. Vannak viszont kevésbé biztonságos térségek, amelyeket valóban ajánlatos elkerülni. Mindenesetre látni kell azért, hogy ma már a Marx téri aluljárókban vagy a Blaha Lujza téren minden jelentősebb kockázat nélkül keresztül lehet menni este is. Tisztább a belváros levegője, egyszóval látványosan teret nyer a közbiztonság. —Nyilván ebben közrejátszik az is, hogy közeleg a világkiállítás. — Valóban, készülünk a zavartalan lebonyolítására. Már az épületek alapjaiba bele kívánjuk építeni a közbiztonságot, s szeretnénk ott lenni az első kapavágásnál. Úgy szabályozni a közlekedést, építeni az útvonalakat, tervezni az épületeket, hogy az ne lehessen fészke a bűnözésnek. Két kollégám Sevillában járt, gyűjtötték a tapasztalatokat, és most türelmetlenül kérdezik, mikor állhatnak munkába. Én mindig azt válaszolom: majd ha két szekrény tele lesz a felkészülés dokumentációival. Ezeket a szekrényeket azonban hamarosan kinyitjuk. Palfágyi Béla A magyarországi székhelyű amerikai tulajdonú Kábelkom Kft. Szolnokon is vegyesvállalatot hozott létre a helyi kábeltévés hálózat fejlesztésére. Tegnap írta alá a társasági szerződést a kft. és az önkormányzat: képünkön W. Gene Musselman (balról) vezérigazgató, mellette Buday György alpolgármester és Kovács Nimród ügyvezető igazgató . (Fotó: Korényi) Megint kiöntik a tejet? (Folytatás az 1. oldalról) Péntek János elmondta, hogy tudnának Rákóczifalván is 20 forintot fizetni a tej literéért a termelőknek, ha az a tej olyan minőségű volna. Sajnos, azonban a vizsgálatok azt mutatták, hogy a kistermelőktől leadott tej sok esetben nem volt olyan minőségű, hogy magasabb árkategóriába tartozna, sőt osztályon kívüli is kikerült olykor-olykor a faluból, amelynek literéért nem 14 forintot, hanem hatot kellett volna fizetni - ha a kistermelők szerződésben dolgoznának és a helyszínen megvizsgálták volna a tej minőségét. Elrettentő példaként hozta föl azokat az eseteket, amikor tárgyakat is -galuska, mosogatórongy - találtak a leadott tejben. A minőséget lehetne javítani, ez csak a termelőkön múlik, mert ez egyértelműen mosogatási probléma,- vélte Péntek János. Sérelmezte, hogy a kistermelők más partnert akarnak keresni, illetve a tejleadás szüneteltetését tervezik, hiszen a vállalat egy millió forintért tejgyűjtőt vásárolt a faluban azért, hogy itt is megvalósuljon a tejbegyűjtés. A tanácskozáson végül is nem született megegyezés. A kistermelők között fölvetődött, hogy szövetkezetbe tömörülnek, amely az érdekeiket is védi. Szándékukat a tanácskozáson jelenlévő polgármester is támogatta. „Glóbusz” „Glóbusz” címmel új magyar tévéfdmsorozat sugárzását kezdi meg hétfőn a TV 1. A produkció - amelynek főbb szerepeit Bánsági Ildikó, Udvaros Dorottya és Lukács Sándor játsszák - egy magánvállalkozás humoros története. Öt részen át kísérhető nyomon egy „kis csapat” kalandja. ENSZ-akadémia A Magyar ENSZ Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat március 9-én rendezi az ENSZ-akadémia első előadását. A tizenkét részből álló egymást hetente követő előadássorozaton szó lesz a világszervezet napirendjén szereplő legfontosabb kérdésekről. Az előadások címe: Az ENSZ a XXI. századba; Az ENSZ közgyűlésének szerepe; Az ENSZ szerepe a konfliktuskezelésben és békefenntartásban; Az ENSZ és a nemzetközi jogalkotás. A Colonia Biztosító Rt. Területi Igazgatósága Szolnok város központjában hosszabb távra-80-100 m2 alapterületű - irodahelyiséget bérelne. Ajánlatokat: Colonia Biztosító Rt. Terüleü Igazgatósága 5100 Jászberény, Zirzen J. u. 8. (Telefon: 57/11-569) szám alá kéijük. M8711/1H* APEH-árak Február elsejétől változnak az adóhatóság által elismert üzemanyagárak. A figyelembe vehető ár az EN 91 plusz 1 ólommenntes benzin esetében 68 forint, az Eurosuper 95-ösnél pedig 70 forint literenként. Ugyancsak 70 forint vehető figyelembe az AB 92-es 0,15-ös ólmozott benzinnél és az AROL-2T motorolajnál. Ez utóbbinál januárban még 71 forinttal lehetett számolni. Az AB-98 -as 0,15-ös ólmozott benzinnél 73 forinttal számolhatnak a magánszemélyek, míg a közepes kéntartalmú A-B gázolajnál 60 forintot lehet elszámolni literenként. (MTI) A Tiszasülyi „Béke-Barátság” Mg. T er melőszö vetkezet felesleges eszközeiből nyilvános értékesítést rendez 1993. február 19-én 10 órától. Értékesítésre kerülnek:- mezőgazdasági erő- és munkagépek tehergépkocsik, járművek - egyéb eszközök, alkatrészek, Az értékesítés helye a szövetkezet közponü géptelepe. *18418/1K* Útlevél-ügyintézés egyszerűbben Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a lakosságot, hogy a Magyar Köztársaság kormányának döntése alapján 1993. február 15-től a rendőri szervek segítséget nyújtanak az állampolgárok útlevéllel kapcsolatos ügyintézésében. Jövő hét hétfőtől az útlevél iránti kérelmeket a lakóhely szerinti rendőrkapitányságokhoz, rendőrőrsökhöz, valamint a rendőrállomásokhoz is be lehet nyújtani. A beérkezett anyagokat a rendőrség továbbítja a Belügyminisztérium illetékes osztályára. Ez azonban nem jelent gyorsított eljárást, nem biztosít soronkívüliséget. Az útlevelek megújításához, illetve igényléséhez az alábbiak szükségesek:- 1 db postán megvásárolható formanyomtatvány- 2 db egy évnél nem régebbi (45x35 mm-es) fekete-fehér vagy színes fénykép- 1000 Ft értékű illetékbélyeg- útlevél (amennyiben már van)- kiskorú vagy gondnokság alatt állók esetében a szülő vagy törvényes képviselőhatóság előtti aláírása. Külföldiek esetében a magyar állampolgárságot igazoló okiratok is. Abban az esetben, ha - a már meglevő - útlevél érvényességi ideje 90 napon belül jár le, külön kérésre, a bemutatását követően az visszakérhető. A kérelmeket postán is fel lehet adni továbbra is a BM Adatfeldolgozó Hivatal Útlevél Osz-Tanulnak a vállalkozók A Kis- és Középvállalkozások Kamarája Szolnoki Regionális Irodája ma kilenc órától aktuális gazdasági kérdésekről rendez szakmai napot Szolnokon, a tabáni Horgászházban. A Perfekt cég szakemberei az adózásról, a kamara szakértői pedig az adók és a külkereskedelem összefüggéseiről tartanak konzultációt a résztvevő vállalkozók számára. ■ I Kőtelek községi Önkormányzat jegyzője értesíti a Kőteleki Ady Endre Termelő és Szolgáltató Szövetkezetben részarány-földtulajdonnal rendelkezőket, hogy 1993. február 15-én (hétfő) 18 órai kezdettel a klubkönyvtárba közgyűlést hív össze azok részére, akik az 1993. február 6-án megtartott közgyűlésen nem vettek részt. Kérem az érdekelteket, hogy a földkiadó bizottság további 8 tagjának megválasztása érdekében minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. *18565/1H* Erzsébet Kórház — Jászberény — pályázatot hirdet műszaki osztályvezetői munkakörre. Pályázati feltétel: felsőfokú műszaki végzettség. A pályázathoz csatolandó: erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz. A pályázat benyújtandó: 1993. február 26-ig a kórház gazdasági igazgatójához. »18559/1H*