Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-12 / 35. (36.) szám
4 1993. február 12., pentek Kulturális hívogató — ügyeletek A Szigligeti Színházban februárban még három alkalommal lesz műsoron Shakespeare IV. Henrik című drámája. Képünkön jelenet az előadásból. Bemutató a színházban Zenei esték - kiállítások Hétvégi ügyeletek Javában tart a farsang. A művelődési házakban szinte minden hétvégén szórakozhatnak fiatalabbak, idősebbek egyaránt. A bálok mellett persze azért akad alkalom bőven másfajta szórakozásra, művelődésre is. A Szigligeti Színházban bemutató előadásra készül a társulat. Moliere Tartuffe című komédiáját Fodor Tamás rendezésében február 19-én mutatják be, A címszerepet Mucsi Zoltán játssza, Orgont pedig meghívott vendégként Koltai Róbert. A további szerepekben többek között Meszléry Juditot, Nyakó Júliát, Mészáros Istvánt, Szerémi Zoltánt láthatjuk. A darab főpróbáját 18-án a Soós-bérlet tulajdonosai nézhetik meg, 20-án a Bajor, 21-én a Latinovits, 24- én a Tímár, 26-án a Pécsi, 27-én pedig a Blaháné-bérleteseket várják a színházba a Tartuffe előadására. Februárban még három alkalommal lesz műsoron a TV. Henrik. Ma estére jegyet válthatnak, holnap az Ybl Miklós, 25- én pedig a Hegedűs-bérletesek nézhetik meg a darabot. Valamennyi előadás este hét órakor kezdődik a nagyszínpadon. A nagysikerű gyerekdarabot, A kisfiú meg az oroszlánokat február 25-én és 27-én délelőtt 11 órától játsszák a színházban. A Stúdiószínpadon 28-án a Godot-ra várva című színművet láthatja a közönség este fél nyolctól. Ugyancsak a Szigligeti Színház ad otthont a filharmóniai bérletes hangversenysorozat következő előadásának február 22-én. Az esten a Debreceni Filharmonikus Zenekar Karolos Trikolidis vezényletével ad koncertet. A szolnoki zenekedvelők - ha akarják - március végén láthatják Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettjét a Városi Művelődési Központban. Az előadás megtartására ugyanis csak megfelelő számú érdeklődő esetén lesz lehetőség. A darabot Kovács Zsuzsa rendezte, s a főbb szerepeket Vásári Mónika, Németh Marika, Virágh József, Marik Péter, a Fővárosi Operett Színház művészei játsszák. Az operettet március 30-án mutatnák be Szolnokon, feltéve, ha lesz elég érdeklődő. A képzőművészet iránt édeklődők figyelmébe ajánljuk Horváth Judit kiállítását, amelyet ma délután 5 órakor nyitnak meg a Városi Művelődési Központban. Bizonyára sokan lesznek majd kíváncsiak Czibere Anita divattervező kiállítására is, amelyet február 22-től nézhetünk meg a Táncsics úti Helyőrségi Klubban. Februárban is folytatódik a történelmi diák-szabadegyetem előadássorozata a Városi Művelődési Központban. 25-én Szabó Miklós tart előadást 1945-47 és 1989-91, a két átmenet címmel. Ugyancsak folytatódik a Sweet Movie sorozat is a Tallinn Moziban, 16-án a Jákob lajtorjáját, 23-án pedig a Mesék a járdán című filmet vetítik le. S végül még egy ajánlat a megyeszékhely februári kulturális programjából: 19-én a Tiszaparti Gimnzium lesz a helyszíne a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című zenei műsorának. Kisújszálláson ma kezdődik az Egy év alatt a Föld körül című műsor a Staféta Zenekar Beatles-dalokból összeállított műsorával, 25-én pedig a Kerék-bár mintájára vetélkedőt rendeznek Angliáról az ifjúsági házban. A művelődési házban Korda György és Balázs Klári vendégszerepei 22-én, a gyerekeket pedig egy Mátyás királyról szóló mesejátékra várják 15-én. A hétvégén ugyancsak a kisújszállási művelődési házban tartják meg a Ki mit tud? verseny területi vetélkedőjét, amelyen a helybelieken kívül mezőtúri, túrkevei, törökszentmiklósi fiatalok mérik össze tudásukat. Karcagon február 20-án a helyi Puszta Koncert és Szalonzenekar ad hangversenyt a Déryné Művelődési Központban. Február 27-én ismét koncert helyszíne lesz a művelődési ház. Az esten fellép Gregor József is. Martfűn a Pesti Meseszínkör vendégszerepei a Gőgös hercegnő című zenés mesejátékkal február 16-án a művelődési központban. A kávéházi galérián Tárnok László festményeiből látható kiállítás február 28-ig, az emeleti galérián és a földszinti tárlókban pedig a tárgyalkotók Ki mit tud?-jának legsikeresebb darabjait nézhetik meg az érdeklődők. Február 24-én jógatanfolyam indul a művelődési központban. A hét részből álló tanfolyamot ifj. Schirilla György természetgyógyász vezeti. Orvosi ügyelet Az ügyelet ideje: 1993. február 13-án, szombaton 07 órától 1993. február 15-án, hétfőn 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket a kórházi telephelyen: Baleseti általános sebészet a sürgősségi osztályon. Nőgyógyászat a nőgyógyászati ambulancián. Belgyógyászat: sürgős esetekben a központi körzeti ügyeletén, illetve táppénzes felülvéleményezés a kórház sürgősségi osztály belgyógyászati rendelőjében. Központi körzeti ügyelet: Móra F.u.9. (volt labor helye) tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavárkony-szőlő, Tiszajenő, Zagyvarékas, Szászberek, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F.u.9., tel.: 343-102. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombaton és vasárnap 08-tól 07 óráig, 17 órától másnap reggel 07 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Tószegi u.21.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u.l. Tiszaföldvár: Központi ügyelet: Kossuth u.l39. Besenyszög: dr.Elbakour Afif, Damjanich u.4. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr.Molnár A., Tiszasüly, Kiséri u.38. Újszász: dr.Szóró M., Kossuth u.l. Jászberény: Szombaton működő szakrendelések 07-12 óráig a kórház-rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u.13., tel.: 12-226. Ellátási területe: Jászberény, Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászfényszaru, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászki sér. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton és vasárnap 09-12 óráig, valamint 15-19 óráig. Fogászati rendelés: 7-12 óráig: Jászberény, Szelei u.2. Jászberényi terület: Jászkisér: Vörös H.u.l. Ellátási területe: Jászkisér, Szellőhát. Jánoshida Központi ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Jánoshida, Alattyán, Jászalsószentgyörgy. Jászboldogháza: dr.Kiss I., Arany J.u.4. Jászapáti: Körzeti ügyelet: Beloiannisz u.6., tel.: 57. Ellátási területe: Jászapáti, Jászivány. Jászladány: Körzeti ügyelet, Petőfi u.l. Ellátási területe: Jászladány. Jászárokszállás: Körzeti ügyelet, Engels tér 7. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászdózsa: Körzeti ügyelet: Hajnal u.2. Ellátási területe: Jászdózsa. Jászszentandrás: Körzeti ügyelet: Rákóczi u. 88. Ellátási területe: Jászszentandrás. Karcagon szombaton a szakrendelések nem működnek! Körzeti ügyelet: Széchenyi sgt.27/a., tel.: 11-233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Bucsa. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u.7., tel.: 21-721. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bán• halma, Csorbái ÁG., Márialaka. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat: 8-tól 11 óráig (Kossuth u.7-11.), Gyermekgyógyászat: megszűnt! Központi körzeti ügyelet: Kossuth u.7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó, Mezőhék, Mesterszállás. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet: Kossuth u.l26. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u,128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr.Lengyel Gy., Rákóczi u.26/a. Kunszentmárton: Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir.u.21/a. Ellátási területe: Kunszentmárton, Tiszaug, Cserkeszőlő, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr.Litkei T., Hősök tere 10/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u.4., tel.: 52-422. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszaszentimre, Tiszaörs, Tiszaderzs, Nagyiván, Kócs, Tiszaigar. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy.u.4. Ellátási területe: Kunhegyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abádszalók, Tomajmonostora. Túrkeve: Központi rendelő: Kálvin tér 4. Állatorvosi ügyelet Jászberényi kerület: Alattyán,Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószentgyörgy: dr.Szécsi Á., Jánoshida, Fő u.l. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr.Czifra L., Jászapáti, István k.u.28. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa: dr.Kovács P., Jászárokszállás, Deák F.u.l. Jászkisér, Jászladány, Újszász: dr.Szűcs A., Jászkisér, Bokányi D.u.2. Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfényszaru: dr.Dunay M., Jászberény, Vörösmarty u. 1.; dr.Gyurkó L., Jászjákóhalma, Fő u. 124. Export-állami ügyelet: dr.Czifra L., Jászapáti, István k.u.28. Karcagi kerület: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmonostora: dr.Bujdosó I., Tiszafüred, Mák u.14., tel.: 59/52-372. II. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda: dr.Baranyi G., Tiszaroff, Dózsa Gy.u.58. III. körzet: Kunhegyes, Kenderes: dr.Kulcsár T., Kenderes, Szent I.u.7., tel.: 59/28-189. IV. körzet: Kunmadaras, Tiszaörs, Tiszaigar, Nagyiván: dr.Varga M., Tiszaörs, Bacsó B.u.46., tel.: 59/54-433. Karcag város: nagyüzemben: dr.Terjék I., Kátai G.u.45/b.; városban: dr.Temesváry T., Karcag, Széchenyisgt.38. Állami export ügyelet Karcag városban: dr.Temesváry T., Széchenyi sgt.38. Állami export ügyelet az I-IV.kerületben: dr.Baranyi G., Tiszaroff, Dózsa Gy.u.58. Szolnoki kerület: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr.Horváth G., Szolnok, Bem u.23. Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu, Martfű: dr.Konrád E., Kengyel, Áchim u.14., tel.: 25. Fegyvernek, Kuncsorba, Örményes, Tiszabő: dr.Szűcs I., Fegyvernek, Hársfa u,13/a. Zagyvarékas, Újszász, Szászberek: dr.Katona L., Szolnok, Retek u.23., tel.: 373-305. Szolnok város: Szolnok, Szajol: dr.Gulyás L., Szolnok, Pozsonyi u.31. 1/2., tel.: 379-280.; dr.Katona L., Szolnok, Retek u.23., tel.: 373-305. Rákóczifalva: dr.Balogh J., Rákóczifalva, Déryné u.28. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny: dr.Csizmás I., Tószeg, Rákóczi u.7., tel.: 374-289. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: dr.Kicsi I., Törökszentmiklós, Kossuth tér 2. 2.1h. III/10. Export szállítási ügyelet: I. körzet: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes, Kengyel, Tiszatenyő, Rákócziújfalu: dr.Kerekes E., Fegyvernek, Felszabadulás u.l50. Il.körzet: Szolnok, Szajol, Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Zagyvarékas, Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny, Rákóczifalva: dr.Kerekes E., Fegyvernek, Felszabadulás u. 150. Kunszentmártoni kerület: I. körzet: Cibakháza, Tiszaföldvár: dr.Boross Gy., Cibakháza, Kossuth u.l. Il.körzet: Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr.Duró J., Csépa, Béke u.54/a. Ill.körzet: Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék: dr.Farkas E., Kunszentmárton, Széchenyi ltp.O/13., tel.: 534. Kisújszállás: dr.Szűcs A., Kisújszállás, Nagy I.u.27. Mezőtúr, Kétpó: dr.Lázár J. , Mezőtúr, Petőfi u.29., tel.: 600. Export ügyelet: dr.Lázár J., Mezőtúr, Petőfi u.29., tel.: 600. Túrkeve: dr.Szöllősi K., Túrkeve, Kenéz u.l. Gyógyszertárak Szolnokon a Fehérkereszt gyógyszertár szombaton 8-tól 14 óráig tart nyitva, ugyanott hétfő reggelig zárt ajtós ügyeletet tartanak. A Korona Patika (Szolnok, Dózsa Gy.u.26-28.) szombaton 8-tól 13 óráig várja a betegeket. Szandaszőlősön a Szent Orbán patika szombaton 8-tól 12 óráig tart nyitva. Karcagon a Horváth F.úti, Kisújszálláson a Széchenyi úti, Tiszaföldváron a belterületi, Tiszafüreden a Somogyi B.úti, Törökszentmiklóson a Kapisztrán úti, Túrkevén a Széchenyi u. 1-ben lévő, Kunhegyesen a magángyógyszertár, Mezőtúron a Kossuth tér 3-5. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet szombaton és vasárnap. Állandó ügyelet éjjel-nappal, a hét minden napján: Jászárokszállás, Postaköz u.l., Jászberény, Apponyi tér 2., Kunszentmárton, Kossuth u.4., Szolnok, Baross u.5. Autómentés A Magyar Autóklub Szolnok Megyei Szervezete hétköznapi és hét végi városi indítószolgálatot és ügyeletet tart 7-től 18 óráig. Az ügyelet helye: Szolnok, Thököly u.48-56. Műszaki állomás. Tel.: 088 és 56/374-801. Autómentési és szállítási ügyeletet tart éjjel-nappal Szolnokon Papp János, tel.: 56/376-676., Kunhegyesen Faragó Imre, Besenyő u.7., tel.: 59/26-442. Hétfőtől péntekig 7-től 16 óráig a tiszafüredi műszaki állomás is hívható. Telefon: 088 és 59/52-355.-tg-A Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumban a Tiszazug régészeti emlékeit bemutató kiállítás várja az érdeklődőket. Felvételünkön a tárlat egy részlete látható