Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)

1993-02-11 / 35. szám

1993. február 11csütörtök 7 Kunsági Extra-----Túrkeve A söröző nyáron „megy” Szombati kényszerpihenő a Jägerben F. Tóth Lajossal, a Jäger sö­röző egyik tulajdonosával kö­rülbelül fél éve beszélgettem, nem sokkal azután, hogy meg­nyitotta a sörözőjét. Arról, ho­gyan vált be az üzlet, így szá­molt be:- A nyári időszakban nagyon jó volt, mivel a kerthelyiségbe sok vendég járt. Sajnos, télen már beszűkült a dolog. A sör szezonital, télen nem nagyon isszák. A másik gond, hogy a benti helyiség elég kicsi. Ren­dezvényekkel próbáljuk a forga­lomkiesést kompenzálni. Pót­szilvesztereket tartottunk, és nem sokára lesz két farsangi mulatságunk. Ezek zártkörű rendezvények, általában hétvé­gén tartjuk.- Ezen a hétvégén milyen rendezvényük van?- Hát ezen spéciéi semmi­lyen. A jövő héten lesz farsang. Én zenélek is, van egy kis zene­karunk, az F. Tóth Trió, ezen a néven ismernek a környéken, mert sokfelé járunk, lakodalmi zeéket játszunk. De ilyenkor la­kodalom kevés van, így csak az ismerőseinknek muzsikálunk. Túrkevén a fiatalok még el­mennek a diszkóba, de a kö­zépső korosztálynak nincs hova menni. Ezeket szoktuk meg­hívni... Ja, majdnem elfelejtet­tem, hogy most vasárnapra szerveztem egy Jäger Kupát, hat futball csapattal, utána ebéd lesz a sörözőben. Hivatalosan nem főzhetünk, de a bográcsban készített pörköltet fel lehet tá­lalni. Túrkevén ha összejön húsz ember, az csak birkát eszik.- Milyen a forgalom egy olyan szombaton, amikor nincs rendezvény?- Hát akkor bizony alig van­nak. Most egy újdonsággal sze­retném idecsalogatni a vendé­geket: egy olyan biliárdaszta­lom lesz, amilyen nincs a me­gyében másik. Ez egy hivatalos, szabványméretű verseny asztal, fűthető márványlappal, a helyi biliárd szakosztály készítteti, direkt a sörözőmbe csinálják a srácok. Most hétvégén jön a Szolnoki Biliárd Szakosztály egy avató versenyre... Vasárnap meg is volt az ün­nepélyes asztal-avató, tudtam meg időközben a szolnokiaktól, akik olyannyira elégedettek vol­tak az asztallal, hogy szivesen elcserélnék vele a sajátjukat. A kitűnő hangulaton kívül még ar­ról számoltak be, hogy a keve­­iek „tisztesen” helyt álltak.- Hétfőn hozzák az asztalt a sörözőmbe - folytatja F. Tóth Lajos. - Ezt gyakorlatilag min­denki igénybe vezeti, bár én ki fogom írni, hogy fiatalkorú, it­tas egyén és kezdő nem veheti igénybe, mert ez egy elég ko­moly és értékes játékszer. Előre lehet majd bérelni, bízom ab­ban, hogy sokan fogják' 'igé­nyelni.- Ha a városban nincs semmi rendkívüli esemény, ami von­­zaná a tömegeket, akkor mit csinálnak a keviek szomba­­ton-vasárnap?- Hát sajnos, az a jellemző, hogy az emberek a a hétvégén otthon ülnek. A szórakozóhe­lyeken, az éttermekben teljes a pangás. Este 8-9 órakor be is zá­runk, nincs értelme tovább nyitva tartani. A Granáriumban hétvégeken van állandó zene­kar, talán oda még be is térnek néhányan. De ez a szombat ne­kem most inkább pihenő lesz. Darálnak rendesen a Granáriumban „Bozótlakók”„,kaszablanka” kizárva A Granárium vendéglő, mint talán a neve is mutatja, valami­kor terménytároló, illetve gabo­naraktár volt. Az 1848-ban épült granáriumot Herczegh Já­nos bérli a református egyház­tól, ő a tulajdonosa és vezetője a túrkevei „legfényesebbnek”. Az egyházzal kötött bérleti szerződés szerint csak komoly vendéglátó egységként működ­het, „peep-show-t vagy kuple­rájt nem csinálhatok belőle” - mondta a tulajdonos.- ’91 júniusában nyitottuk meg az éttermet - mondja Herc­zegh János - az átalakítás két évig tartott, mivel ez egy elég „becsületes” romhalmaz volt. Nagyon sok fantáziát láttam ak­kor ebben az üzletben és elég komoly befektetést fordítottam rá, úgy 3- 3,5 milliót. Most, hogy már benne vagyok máso­dik esztendeje, látom, olyan hej-de-nagy fantázia nincs is benne. Ez egy hosszútávon megtérülő befektetésnek ígér­kezik. Talán eljön az az idő, hogy a vendégnek tényleg olyan igénye lesz, amit nekünk érde­mes kiszolgálni. Egyik véglettől a másikig itt minden előfordul. Van olyan vendég, aki alig tudja kifizetni a 18 forintos pi­­colót, a másik meg keresi a francia pezsgőt.- Nem arról van szó, hogy a vendégnek most is lennének igényei, csak éppen pénze nincs hozzá?- Igény, az van. Meg is tudják sokan fizetni ezt az igényt. De sajnos, ők vannak kevesebben. Az emberek többsége már nem tudja megengedni magának, hogy családostól eljöjjenek va­csorázni. Vegyünk egy egy­szerű ételt, 240 forint egy adag, ha feljön a férj a feleségével, megvacsoráznak, isznak egy üveg bort, az körülbelül 1000-1200 forint. Túrkevén az átlagfizetés nem haladja meg a 10 ezer forintot, úgyhogy egy ilyen vacsora egészen komoly kiadás. A vállalkozók és azok, akik még megengedhetnék ma­guknak, hát ők meg nem na­gyon járnak sehová, ez a szo­morú. Régi vendéglátós va­gyok, rájöttem, itt már fel kell adni azt, hogy „kaszablanka” van, hogy a vendégei úgy hú­zom be a csőbe, ahogy csak akarom. Itt már nem lehet „be­lerakni a gyíkot” a számlába, ezt sürgősen el kell felejteni.- Akkor mégis kikből állnak a vendégei?- „Bozótlakók” ide nem jár­nak. Próbálom megszűrni a vendégeket. Hétvégeken még van forgalom, akkor inkább be­tér barát, barátnő, a pén­tek-szombat még hasonlít is a vendéglátáshoz. De a hétközna­pok siralmasak. \- Én úgy hallottam, Túrkevén ez az étterem még viszonylag nagy forgalmú...- Igen, nemrég kezdett hírne­vünk kerekedni, vidékről is át­járnak már díszebédekre. Pél­dául Kisújszállásról, a polgár­­mesteri hivataltól rendszerint át­járnak, hozzák a vendégeiket, a múltkor is egy osztrák attaséval voltak itt. Most már Mezőtúrról is jönnek üzleti ebédre, tudja hogy van ez, tele hassal hama­rabb döntenek a kuncsaftok. Szűk két év alatt elég sok kül­földi állampolgár megfordult itt, németek, angolok, svájciak, még ausztráliaiak is. A termál­fürdő miatt jönnek Túrkevére.- A strandfürdő területén is van egy étterem, állítólag na­gyon jó a konyha ott is.- Az nyáron állandóan zsú­folt, és a külföldiek ezt nem kedvelik, hanem inkább a meg­hitt légkört. Az épület nagyon tetszik nekik, ki vannak bukva tőle. Náluk hagyomány, hogy az ilyen régi épületeket nem rombolták le, hanem inkább át­alakították, renoválták. Talán ezért is szeretik az én Granári­­umomat, ahová rendszeresen visszajárnak. Amikor nincs rendezvény Ködös - párás hétvége A túrkevei művelődési ház­ban érdeklődtem, lesz-e valami rendezvény a hétvégén. „Máso­dik nekifutásra” kaptak észbe, hogy igen, szombaton délután 2-7-ig lesz az öt balettcsoport­nak, amelyek negyedik éve mű­ködnek a házban, egy féléves bemutatójuk, ide várják az ösz­­szesen 79 gyerek hozzátarto­zóit. Ez volt tehát az elmúlt hét­vége fő attrakciója. De biztosí­tottak arról, hogy 20-án lesz va­dász bál, 27-én horgász bál és ugyanezen a napon öt, fiatalok­ból álló zenekar tart egy úgyne­vezett happeninget. „Aztán ki­fújtunk”, vallja be a művelő­dési ház vezetője. Megtudtam, hogy 13-án lesz egy farsangi mulatság is a Jager sörözőben, birkavacsorával együtt 300 forint fejenként a részvételi díj. Amikor kissé csodálkoztam, milyen szegényes a választék, említették a művházas lányok, fiatalasszonyok, hogy ők min­den hétvégén, rendszeresen ki­járnak a strandra fürödni, még télen is. A nagymedencében le­het úszni, állításuk szerint egyáltalán nem fáznak a havas, ködös környezetben, mert „jól átmelegszik az ember teste”. Hétvégeken két nap alatt körül­belül negyvenen fordulnak meg a strandon, a gyerekektől az idősekig sokan jönnek, orvosok, pedagógusok... Régen hétköz­nap is nyitva tartott a strand, de az idén a téli fürdőzést ki kell böjtölni.- És tényleg levetkőztek für­dőruhára?- Akár teljesen meztelenre is levetkőzhetnénk - mondja az egyik lány -, akár nudista für­dőzést is csinálhatnánk, mert semmi sem látszik a gőztől. Nagyon családias a hangulat, jókat tudunk beszélgetni. A ba­rátnőm sokáig egyedül járt, most rábeszélte a férjét is, de azt hiszem már kezdi bánni. Megkérdeztem, van-e Túrke­vén olyan „fényes” étterem, „Főállásban játékosok” A szerszám neve: dákó A fiatalemberek erősen össz­pontosítanak, mintha valami igen fontos és komoly munkát végeznének. Talán még el is hi­szik, hogy ezt teszik. Van olyan, aki nekivetkőzve, van, aki dzsekisen-sapkásan fogja kezében a dákóját; a másik (a harmadik, a nyolcadik) mintegy beavatkozásra készen követi a műveletet. Nekimegy-e egyik golyó a másiknak? - ez itt a kérdés. És ha igen, akkor az a másik bele­pottyan-e a lyukba? Naná, hogy biliárdoznak, ez önmagában szinte szót sem ér­demelne. Kedvtelés ez általá­ban, szórakozás, kikapcsolódás vagy valami hasonló, és még nem is tartozik az „ártalmas” kedvtelések közé, mint a kocs­­mázás, a „nőzés” és egyebek, melyek esetéen gyengül az egészség, elúszik a pénz. Ezzel a golyóökdöséssel csak az idő úszik el, és jelen esetben ez is a cél. Tudniillik, hogy teljen az az értelmetlenül megüresedett idő. Hogy ne kelljen másra gon­dolni, mint a golyóbisok moz­gására. Ugyanis ezt a játékot, ezt a játszadozást nem önként választották, hanem kényszer­ből. Munka és pénz nélküli túrke­vei fiatalok és középkorúak koppintgatják agyon hétköznap­jaikat (és nem csupán hétvégi estéiket) a mozi előcsarnoká­ban. Ritka esetben „sörmecs­­csek” ezek, esetleg egy kávéra vagy kólára futja. Feltűnően szótlanok. Esetleg az asztalon kibontakozó „hadi helyzetre” tesznek egy-egy megjegyzést. Pedig biliárdozás közben sza­bad beszélni, mi több - láthatjuk a nyugati tévéfilmekben -, sok­szor igen fontos dolgokat be­szélnek be dákólökés közben. Üzletek köttetnek, cselekmé­nyek bontakoznak ki, konfliktu­sok éleződnek vagy oldódnak meg - amott. Itt semmi. ’’Józsi, ezt elszúrtad” - jegyzi meg egykedvűen egy szurkoló. Vagy tíz perc múlva válaszol a cím­zett: „igen, a másikat kellett volna”. Családról, munkáról és ha­sonlókról ritkán esik szó. Talán azért, mert vagy nem is igen van nekik ilyesmijük, vagy éppen ezt akarnák feledni. Játszanak. Egyelőre ez a munkájuk is egyben. Az oldalt írta: Molnár H. Lajos fotók: Tarpai Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom