Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-02 / 1. szám

1993. JANUÁR 2. 10 ( Á Mit is határoztunk el? Már kihevertük az ünne­peket -jócskán volt belőlük - kihevertük az újesztendőt köszöntő, hosszúra nyúlt éjszakát is. Kihevertük, elfeledtük. Elfeledtük? Mit feledtünk el, vagy' mi az, amit jó lenne nem elfelejteni? Jó lenne nem elfelejteni, hogy mit fogadtunk meg az új esztendőre. Van, aki azt, hogy most már igazán hozzáfog a fo- gyókúrázáshoz. Talán van olyan is (bár minél több lenne), aki az újesztendei másnaposság, harmadna­posság hatására talán azt fogadta meg, hogy ezután nem iszik egy cseppet sem, vagy legalábbis mértékkel emeli a szájához a poharat, és mértékkel is csak a jeles ünnepeken. És hányán fogadták meg, hogy abbahagyják az egészségtelen dohányzást; hogy ezentúl tisztessége­sebbek lesznek jövendőbe­lijükkel, vagy éppen éle­tük párjával; hogy többet törődnek majd a gyerekek­kel, az öregjeikkel; hogy nem viszik be a munkába otthonról hozott gondjai­kat, és nem cipelik haza az aktatáskával vagy a sza­tyorral a munkahelyen mellre szívott gondokat. Folytathatnám a sort, de folytassa inkább ki-ki saját kedvére, vagy pontosabban fogalmazva: a saját foga­dalmára emlékezve. Az új évtől persze hogy mindig várunk valamit, és persze hogy jobbat az el­őzőnél, de mi az, amit mi magunk tehetünk érte? Mert nem vitás, hogy a kül­ső körülmények erősen be­leszólnak az életünkbe, s az sem vitás, hogy a nagy csa­lád, a haza igyekszik a ne­héz gazdasági helyzetben is valamit levenni az arra legjobban rászorulók vál­láról. De most nem szeret­nék sem a sültgalamb-vá- rás elcsépelt szólamával él­ni, sem azzal a már-már annyit hangoztatott, hogy csaknem közhelynek szá­mító igazságról emlékezni, hogy elosztani csak azt le­het, amit megtermelünk. Ez igaz, és 1993-ban sem lesz másképpen. De valamit lehet szeb­ben és jobban, és még csak anyagiak sem kellenek hozzá. Akár megfogadtuk, akár nem: egy kicsit szigorúbb követelményeket önma­gunkkal szemben nemcsak a munkában, hanem leg­alább ennyire otthon, a csa­ládban is. És több türelmet mások­kal az élet minden területén a legkisebb és a legna­gyobb közösségben, a csa­ládtól kezdve a hazáig, de a hazán túl is. Van minderre egy igen kifejező tömör magyar szó: EMBERSÉGGEL. Csak ennyit akartam el­mondani. (sárdi) _____________________/ S zabadidőben—családi körben Család és kultúra A legnagyobb ajándék Süssünk-főzziink almával Műveltnek és boldognak lenni: nem ugyanaz, a mű­velt ember is lehet boldog­talan, ám sohasem annyira és nem oly tartósan, mint az, aki nem lel örömet, megnyugvást, vigaszt, fel­edést művészetben és tu­dományban. Aki viszont szenvedélyesen érdeklődik saját személyén és hétköz­napi gondjain túli dolgok iránt, az megtalálja a lát- „ szólag „hasznot nem hozó­ban” a szellem gyönyörű­ségét, és sohasem ismeri meg az unalmat. Gyermekeinket mindenképp ilyen unalmat nem ismerő, szé­les látókörű, önálló gondolkodá­sú, szakadatlanul művelődő, és a művészetekben gyönyörködni képes emberekké szeretnénk ne­velni. De hogyan? Miként kezdjünk hozzá és mikor? Kodály Zoltánt egyszer meg­kérdezte egy édesanya, mikor kell elkezdeni a zenei nevelést? - „A születés előtt kilenc hónap­pal!” felelte a mester. Ez az út­baigazítás érvényes a művelődés valamennyi ágára. A könyveket, zenét, képző- művészetet kedvelő fiatal lány vagy fiú már nem csak magának, hanem jövendő gyermekének gyűjtögeti a szellemi éléstárat. A kisgyermek kulturális nevelését már az a szellemi légkör alapoz­za, amelybe beleszületik. E ne­velés első eszköze a bölcsődal (lehetőleg igazi legyen: de halk, megnyugtató hatású zenét le­mezről vagy rádióból is adagol­hatunk számára)! az alapozás a gondos, figyelmes beszédtaní­tással folytatódik, s a szavak fon­tossága egyre nő. Nagy kérdés: átadjuk-e édes anyanyelvűnk milliós szókincsének gazdag örökségét, az árnyalt, szép kife­jezésmód egész kincstárát, vagy kifosztjuk őt, s csupán kopár, színtelen, agyoncsépelt szómor­zsák silány étkével tápláljuk? Nyelvünk teljes gazdagságát azonban senki nem árasztja ma­gából szüntelen, ahhoz csupa Arany Jánosnak kellene a járó­kák fölé hajolnia. De a legna­gyobb költőinket sűrűn lapozga­tó fiatal szülők képesek arra, hogy úgy hordják gyermekeik­nek az anyanyelv gyöngyszeme­it, mint fecske az eledelt éhes fiókáinak. A nyelvi alapozás a legfonto- * sabb kulturális ténykedés: a nyelv kölcsönhatásban van a gondolkodással, minél nagyobb egy gyermek szókincse, annál több és bonyolultabb gondolat kering a fejében, annál több fo­galmat ismer és annál érdeklő­dőbb (Hiszen csak az érdekel bennünket, amiről már tudunk valamit!) Sütő András ezt így fe­jezi ki: „Csak az a miénk a világ­ból, amit névvel illethetünk...” Az irodalmi, nyelvi nevelés további útja a mesén át vezet. A mesélő kedvű szülők, nagyszü­lők életre szóló ajándékkal látják el utódaikat. Gép nem pótolhatja ezt: a mese megszerelésében benne van a közös élmény, a szü­lőkkel töltött órák bensősége, boldogsága is; a mesekedvelő gyermek a mesélőt is szereti, az ő lényének emlékét is felidézi, amikor később a költészet tájaira indul. Az ilyen gyermek alig vár­ja, hogy megtanuljon olvasni, eleve vonzódik a könyvhöz, és szívesen megbirkózik a betűve­tés nehézségeivel. De a kezét még nem szabad elengedni. A panaszkodó szülő („már másodikos és még mindig nem olvas, hiába biztatom, pedig mennyi könyve van”) ilyenkor azt is elronthatja, amit jól kezdett el. Olvasni: gyönyörűség, élve­zet. Nem kényszer, nem robot, nem büntetés. De kezdetben - sokaknál - nehezen megy. Az ol­vasás képességének elsajátítása szinte olyan minőségi ugrás az egyén életében, mint volt az em­beriség számára a tűz felfedezé­se. a gyakorlást úgy könnyíthet­jük meg, ha a már addig is köny­veken nevelt érdeklődő gyermek számára megédesítjük a meg­erőltetést: - „Olvass egy oldalt, én olvasok hármat!” ha érdekes a könyv, szívesen rááll, s egyszer csak eljut oda, hogy egyedül folytatja. Nincs olyan gyermek, akit a művelődés felé ne lehetne elin­dítani. Csak olyan szülők van­nak, akik ezt nem tartják fontos­nak. Pedig életre szóló nagy ajándékot adhatnának gyerme­keiknek, soha el nem veszíthe- tőt, mindenkor boldogítót. A kultúra gazdagságával nevelő szülőt sosem lehet elfelejteni: je­len lesz minden verssorban, min­den dallamban, míg csak gyer­meke él, s még azon túl is: uno­káiban és dédunokáiban is ott munkál a hatása. Bozóky Éva Diós-almás kalács Hozzávalók (kb. 12 szelet­hez): 2 közepes alma, 1 citrom leve, 20 dkg vaj vagy margarin, 25 dkg cukor, 1 csomag vanília­cukor, 1 csipet só, 20 dkg liszt, 2 tojás, 2 kávéskanál sütőpor, 10 dkg apróra vágott dió. Az almákat lereszeljük és cit­romlével meglocsoljuk. A zsira­dékot és a cukrot, a vaníliacukrot és a sót elkeverjük habosra. A tojásokat, a lisztet és a sütőport hozzákeverjük. A reszelt almát lecsepegtetjük, hozzáadjuk a di­ót és az egészet a tésztához ke­verjük. Egy sütőformát kizsíro­zunk. Beletesszük a tésztát és előmelegített sütőben kb. 70 percig sütjük. Almagombóc Hozzávalók: fél kg alma, 20 dkg dara (gríz), egy tojás, 4 dkg vaj vagy margarin, 2 dl tej, zsemlemorzsa, kevés cukor, 5 dkg darált dió, fahéjas cukor. Az almát megmossuk, meg­hámozzuk és apró kockákra vág­juk. A vajhoz hozzákeverjük a tojást, hozzáadjuk az almadara­bokat, darát, kevés cukrot, sót, a langyos tejet, valamint a darált diót. Annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy lisztezett kézzel gombócokat tudjunk for­málni belőle. 30 percig pihentet­jük. Forrásban lévő vízbe tesz- szük. Forrás után 2-3 perccel óvatosan megkeverjük, majd le­fedve még 10 percig főzzük. Ol­vasztott zsírba kiszedjük, és fa­héjas cukorral meghintjük. Almás lepény 1 tojásból 1 evőkanál lisztből, 5 evőkanál sovány tejből tésztát keverünk. Megsózzuk. Megsüt­jük. Az almákat felszeleteljük, magházát eltávolítjuk és egy ká­véskanál olajon megsütjük. A tészta tetejére rakjuk. 3 evőkanál joghurtot fahéjjal és cukorral ízesítünk és az almára öntjük. Tetejére diót szórunk. Dióval töltött alma Az almát félbevágjuk, maghá­zát eltávolítjuk. A magház he­lyét megtöltjük lekvárral és cuk­rozott darált dióval, majd rövid időre a grillsütőbe tesszük és megsütjük. Divat • • Ügyeskedjünk otthon! Díszítő cipzárak - gyerekingre Színessé, változatossá teszi az inget, ha a nyakkivágásba cip­zárt varrunk, mégpedig úgy ,hogy az hangsúlyt kapjon. A cipzár kiválasztásakor ügyel­jünk arra, hogy színe összhang­ban legyen az ing, a bélés és a gallér anyagának színével. A nyaknyílás bélését kissé el­őretolva a cipzár mentén pasz­pólszerű szélet kapunk. A bélés­hez használhatunk bármilyen, az ing színével és mintájával har­monizáló anyagot. A cipzárat az ing eleje közép­vonalán levő nyílásba varrjuk. A nyakvonal varrásráhagyását fedjük be ferdepánttal vagy da- nubiaszalaggal, így tartósabb és mutatósabb lesz a varrás, ami azért fontos, mert kilátszik, ha a cipzár nyitva van. Cipzár bevarrása fedetlen módon 1. A ruhadarab eleje közepére jelöljük be a cipzár hosszát, hoz­zászámítva a varrás ráhagyást. Vágjuk be. Szabjuk ki a bélés­anyagot; 9 centiméter széles és 6 centiméterrel hosszabb legyen, mint a nyílás. Ha a bélésanyag könnyű vagy kötött textíliából készül, közbélést is használjunk. A bélésanyagon is jelöljük be a középvonalat, széleit tisztázzuk el. 2. Tűzzük a bélést színével az ing színére úgy, hogy a nyakvo­nalnál és alul 2-2 centivel érjen túl a nyílásvonalon. A nyílástól 5 milliméter távolságban gépel­jünk végig, alul a nyílás végén haladjunk még 6 millimétert, majd derékszögben megfordul­va, 1 centit varrjunk a nyílásvo- nalra merőlegesen. Ezután ismét forduljunk meg, és folytassuk a tűzést a nyakvonalig. 3. Vágjuk be a bélésanyagot a jelzésvonalon; a végénél rézsú- tosan vágjunk be a sarkokig. Fordítsuk át a bélésanyagot az ing fonák oldalára, a nyílás ré­szein 3 millimétemyit előretolva férceljük le. 4. Helyezzük a cipzárat a nyí­lás alá, a cipzárkocsit a nyílás alsó végén hagyva. Férceljük be. Valamennyi réteget átöltve, a szélétől 3-6 milliméterre felsőtű- zéssal varijuk körül. Zárjuk a vállvonalakat. 5. Tegyük fel a gallért, végeit a bélés széléhez illesztve. 2 centi széles danubiaszalagból vág­junk le egy, a nyakvonalnál 2,5 centiméterrel hosszabb darabot. Tűzzük a szalagot a nyakvonal­ra, pontosan összeillesztve a szé­leket. A cipzárvégek fölött hajt­sunk be 1,5 centit. Az előző var­rás nyomán varrjuk körbe a nya­kat. 6. Hajtsuk a danubiaszalagot az ingre, elfedve a varrásráha­gyást. Gépeljük körbe folyama­tosan a bélés külső szélét és a szalag alsó szélét. Fejezzük be az ing varfasát a szabásminta útmu­tatásai szerint. . p MEZESMADZAG • Beküldendő január 9-éig a vicc poénje, melyet az 1. és 2. fősorokban rejtettünk el. - Múlik az idő című, december 12-ei rejtvényünk helyes megfejtése: Kezdesz öregedni. Esténként már minden eresztéked nyikorog. - Jutalmakat nyertek: Abonyi Sándorné Szolnok, Hatvani Katalin Tiszafüred és az Idősek Klubja Kisújszállás. (Az utalványokat postán küldjük el.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom