Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-07 / 5. szám

4 1993. január 7., csütörtök A szerkesztőség postájából Felháborító! A szolnoki Kurucz-, Gari­baldi és Ceglédi út által határolt közterület játszóterét az újon­nan a Kurucz út 18. szám alá költöző lakos már-már kisajá­títja! A lipityókát átehelyezte, a játszótér egy részét — a garázsa szomszédságában — lekerí­tette... Ezt a játszóteret mi hoz­tuk létre, tásadalmi munkában, és ragaszkodunk is hozzá. Saj­nos úgy néz ki, hogy magunk nem tudjuk megvédeni, ezért az illetékesek intézkedését kérjük — írták olvasóink (23 aláírás­sal). Mi pedig egy képet készí­tettünk a helyszínről, s megtud­tuk, hogy a polgármesteri hi­vatal közbelépett: a játszótér helyreállítására, az engedély nélkül épített garázs és kerítés lebontására kötelezte az illetőt. ... a lét egésze” Amikor jó pár éve, valamelyik irodalmi lapban rábukkantam A legszebb fény című versre — „Talán tudtad, / hogy mellettem ragyogni nem lehet, / csak élni, mint ember ember mellett élhet, / tiszteletben, megbecsülésben, / szépen ...” —, csendes elragad­tatásomban úgy gondoltam, nagy ajándéka a sorsnak, ha va­lakihez ilyen verset írnak. Hogy ki a költő, azt ’92-ben tudtam meg igazán: Gábor Ferenc, s azt is, kihez szólt a szépséges vers. Gábor Ferenc és felesége de­cember 17-én Túrke ve vendége volt, ahol — második verseskö­tete bemutatóján — tisztelőivel találkozott. Több mint negyed­század telt el a „Nyári nap” megjelenése óta, s mint mondta, maga sem hitte, hogy a máso­dikra sor kerül. Válogatott ver­seit Vád és könyörgés címmel a Polivitas Szolgáltató és Keres­kedelmi Bt (Kisújszállás) adta ki - empátiás érzékkel ráérezve a feladat egyszeriségére, jó me­cénásként. Az őszinte barát, a szeghalmi Miklya Jenő múzeumigazgató által szer­kesztett kötet 170 verset tartal­maz — a majd 70 éves, szülővá­rosa és lakóhelye, Nagyszalonta szinte páratlan irodalmi ha­gyományain nevelődött népi költő verseit. „Ne zavarjon meg senkit, / ha verseim időrend nélkül lepik meg. / Szűk volt a tér, amiben megfogantak. / Átfogja egy te­kintet, / s az idő pillanat-töre­déke. / Belefér negyven-ötven évbe. / Csak ötven év.../ De ez a lét egésze — !” S mindazt, ami a lét egésze, az istenáldotta te­hetség, Gábor Ferenc költő munkásságát nem akárki, Czine Mihály irodalomtörténész mu­tatta be — lenyűgöző, őszinte egyszerűséggel, a tőle ismert kedvességgel, humorral. S míg anekdotázik, (köztük persze túrkevei is akad), míg szeretet­tel okít kis- és nagydiákot, ízes-szép magyarsággal válik általa közkinccsé a Vád és kö­nyörgés... S mivel egy új kötet bemutatójáról nem hiányozhat­nak a versek, — néhányat diá­kok adtak elő, a Gyi, fakó címűt maga a költő mondta el. A kö­zönség hosszan tapsolta. Gábor Ferenc szépséges ver­sei Túrkevére testvérvárosi kapcsolat révén kerültek, és ma­radandó, szép terméke az egy­másra figyelésnek.. . D. L.-né Túrkeve Dajkaképzoben A tavaly szeptember 7-én in­dított és december 20-ig tartó dajkaképző tanfolyam eredmé­nyeképpen, hatvannyolcán ka­rácsony előtt néhány nappal ve­hettük át a szakmunkás bizo­nyítványt — a szolnoki, Sza- páry úti óvodában. Valameny- nyiünket örömmel töltött el, hogy az Országos Közoktatási Intézet által küldött vizsgabi­zottság elismerően szólt a felké­szültségünkről, teljesítmé­nyünkről. A nyilvánosság előtt szeret­nénk köszönetét mondani a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Pedagógiai Intézetnek, hogy — figyelembe véve a kis keresetünket — a lehető legke­vesebb kiadással szervezte meg számunkra a tanfolyamot, melynek elvégzése után már nem betanított, hanem szak­munkásként látjuk el feladata­inkat. Személy szerint köszöne­tét mondunk Nagy Jenőnének, az intézet munkatársának, aki fáradságot nem sajnálva, min­dent megtett azért, hogy jól szervezetten, nyugodtan tud­junk tanulni, valamint a velünk foglalkozó, felkészítő óvónők­nek, tanárainknak. A tanfolyamon szerzett isme­reteket a mindennapi munkánk során, a kicsinyek körében — igyekszünk hasznosítani, kama­toztatni. A hatvannyolc dajka nevé­ben: Bodáné Görög Erika T örökszentmiklós Ezt láttam decemberben A Szolnoki ABC felé indul­tam vásárolni — december 12- én, délelőtt, 9 óra tájban. Utam a Y-ház és az OMKER-szaküz- let mögött vezetett el, ahol majd kiverte a szememet a kukából kikandikáló, nagy mennyiségű, a debreceni DEX Kulturális és Szolgáltató Kft. kereskedelmi hetilapja. Megjegyzem, az Y- lakóház utcán elhelyezett sze­méttárolóit dugig tömték vele, súlyát 25-30 kilogrammra be­csültem. Aki nem ismerné, ebben a kereskedelmi lapban az ország majdnem minden megyéjéből a vállalkozók, kereskedelmi egy­ségek, magánszemélyek hirde­téseket tesznek közzé — azzal, hogy az ország lakosságát tájé­koztassák a szolgáltatásaikról. És akkor mi az eredménye?! Ezért vajon ki a felelős? Németh István Csiki-csuki agrárolló A három alföldi megye agrár­fórumán, melyet december 15- én Szolnokon tartottak, dr.Raskó György földművelé­sügyi államtitkár is részt vett. Többek között kijelentette: „Akinek nincs saját tőkéje, ne kezdjen mezőgazdasági vállal­kozásba.” Mi, egyszerű falusi parasztemberek, hajlamosak vagyunk ezt a kijelentést szí­vünk szerint értelmezni. Ebből pedig az következik, hogy ha nem vállalkozunk, akkor jön a „degresszió”. Köztudott, hogy az alaptörvény szerint kétszáz aranykoronán felül alig kapunk vissza valamennyi földet. Vi­szont azt határozottan állíthat­juk, hogy éppen ezek a gazda­ságok termelnék meg az ország kenyerét. Sőt! Ebből jutna kül­földre is mindenféle mezőgaz­dasági terményekből, növényi és állati termékekből. Abban igaza lehet — kimon­datlanul is — az államtitkárnak, hogy akinek saját pénze van, at­tól könnyebben és többet lehet bekasszírozni a telhetetlen ál­lamkasszába. A másik kijelentésével, azzal, hogy „ . .. várhatóan 3 száza­lékkal szűkülni fog az agrár­olló”, fel akarta bennünk gyúj­tani a reménység fáklyáját (mé­csesét!), de ezt inkább súgnia kellett volna, mert jó füle van ám a pénzügyminiszternek, Kupa Mihálynak! Lehet, hogy ilyen távolságról is meghallotta, s azt gondolta: ha te csukoga- tod, majd én nyitogatom, csiki- csukit játszunk. így majdcsak hamarabb nyírjuk kopaszra a földdel foglalkozókat és a fo­gyasztók több milliós táborát. Es ... máris intézkedett. De­cember 23-án, délben tájékoz­tatott bennünket a Kossuth rá­dió, hogy január elsejétől 14.50 forinttal emelik a gázolaj adó­ját. így már — kerekítve — hat­száz forint értékű gázolaj szük­séges egy mázsa kukorica meg­termeléséhez. Ehhez jön még a kenőolaj, gépalkatrész, az amor­tizáció, vetőmag, műtrágya, nö­vényvédőszer, a gépkezelők munkadíja, SZTK-ja, az admi­nisztráció, az általános költség, kamat, mindenféle adó stb.; a maradék türelmünket elrabló, szívet-lelket szomorító, az ide­geinket pattanásig feszítő „ÚJÉVI AJÁNDÉK”! Id. Kanta Gyula Berekfürdő A láb mindig kéznél van Fuss az egészségedért! Már gyermekkoromban él­veztem, amint’TutáS, közben el­maradtak a fák*ia-kerítések. Az ugató kutyák csak a kerítésük végéig kísérhettek, aztán csaló­dottan néztek utánam. Középiskolás koromban a mezei futást választottam spor­tomul (3,5 km). Fplpőften, taní­tóként már óvatosabban hódol­hattam ennek a hobbinak, a ker­ten belül vagy csak a határban. Most már, benne az öreg kor­ban, elhatároztam, hogy az utóbbi években elhanyagolt fu­tást újra kezdem — esténként. Rövid bemelegítő mozgás és légzés után kilestem a kapun, jár-e valaki az utcán, aztán ne­kilódultam — olyan „utazó” se­bességgel. Élveztem a mozgást, a hűvös levegőnek szinte jó íze volt.Figyeltem, hogy veszi a bokám az újfajta ritmust... Ha valaki meglát, mondhatja, miért csinálom öreg létemre, hiszen már úgysem lehetek fiatal. Va­lóban nem. Sajnos! Mégis azt mondom, érdemes, a jó érzé­sért, amelyet a lábunkban, tü­dőnkben tapasztalunk. A lábunk mindig kéznél van, és egyre könnyebben falja a tá­volságot. Ha például befordulok az Örvényi útra, már csak alig 200 méter van hátra a kitűzött célig. Hazaérve, a folyosón vé­gigballagok, s már le is vezet­tem a fáradtságot. Csak egy kel­lemes érzés maradt: sikerült, az aznapra tervezett távot lefutot­tam! Mindezt azért osztottam meg a Kedves Olvasókkal, főként KOR-társaimmal, hogy le­gyünk minél többen városi „táj­futók”. Különösen azok, akik hízásra hajlamosak vagy ülő foglalkozásúak, akiket munká­juk szobához köt. Tehát kezdjék el a futást! De eleinte lassan, csak 100-200 méteres távon. Az évek száma pedig szóba se kerüljön, mert a korhatár 6-tól 90 évig! Üdvözlettel: Nagy János (80 éven még alul) Tiszafüred Utazik a pénz ... Úgy vélem, nem keH ecsetel­nem, hogy mit jelenCa“nyugdí­jasnak az az öröm, ha a nyugdí­ját időben kézhez kapja, és azt sem, hogy milyen bánat éri, mi­kor a szolnokit‘Katona utcából elviszik a Katona Józsp'f utcába, Szandaszőlősre. Nem tudom, hogy a postai elosztóban miért nem tudják megkülönböztetni a két utcát egymástól? A nyugdíjfizetés táján már előre nyugtalansággal tölt el, hogy vajon megkapom-e idejé­ben, vagy utaznom kell a pén­zem után ... Az új évben tisztelettel kérem a postát, hogy tartsák be a játék- szabályt, a címzettnek azon a napon vigyék a pénzt, amikor az esedékes; ne járkáltassanak ide-oda olyan embert, aki be­csületes munkával rokkant- nyugdíjas lett! Özv. Patai Balázsné Szolnok Gyerekszemmel Milyen a mai magyar labda­rúgás? Bennem és a többségben is megfogalmazódott már a vá­lasz, hogy nem jó, vagy mond­hatnám, nem kielégítő. Sajnos nem várhatjuk el, hogy a jelen­legi foci hazánkban megköze­lítse a haladóbb ligákat. A szurkoló azt szeretné, hogy a bajnokság színvonalas, játékban bővelkedő, küzdelmes legyen, és semmi esetre se durva. De a labdarúgás Ma­gyarországon — közel tíz év alatt — olyan szintre jutott, hogy „elődeink” sírva tudnának fakadni: A nehéz anyagi lehető­ségek és a szponzorok hiánya oda vezetett, hogy több csapatot feloszlattak, végleg megszünte­tett; a kiadások oly mértékben megnőttek, hogy több meghatá­rozó játékost eladtak, vagy sza­bad listára tettek az egyesületek azért, hogy az adósságukat csökkentsék vagy ki tudják fi­zetni. Ilyen helyzetben játszott és játszik még elég sok csapat, ahol a játékosok helyenként örülnek, ha az előző havi fizeté­süket kézhez kapják. Támogatással, anyagi háttér­rel, a fiatal játékosoknál lehetne lerakni az új alapokat, és renge­teg idővel, türelemmel, odafi­gyeléssel elkezdődhetne a fel­lendítés. Ha a mai dúrva, kíméletlen, helyenként időhúzó játékot fel tudnánk váltani egy szép, tet­szetős és sportszerű játékkal, már az is eredmény lenne! Szabó Attila középiskolás Szolnok Küldjön egy képet! Több mint 40 éve előfizetője vagyok a Néplapnak, 30 évig pedig hordtam a lakosságnak, mivel postás-kézbesítő voltam — nyugdíjba vonulásomig. Felhívásukra szívesen küldök néhány képet (összesen tizen­egyet), válogassanak belőle. Van köztük, ami üdülésünk, kirán­dulásunk alkalmával készült, emlékeket idéz. Kikapcsolódás­ként, pihenésképpen szerettem országot-világot látni, és ezt ré­gebben megtehettem. Ma már nagyon sokba kerülne, úgyhogy az ilyen szórakozásnak részünkről vége — írta többek között Nagy Károly Kunszentmártonból. Olvasónk emlékképei közül hármat választottunk: Május elseje — 1970-ben s Épületbontás — 1979-ben Ennek a helyén épült fel az új posta. Tapolcán — 1983-ban Amikor még üdülésre, kirándulásra is futotta! A képen fe­leségemmel, amint éppen megpihentünk a ragyogó környezet­ben. Sok-sok szeretettel A szolnoki Abonyi úti idősek klubja 1984—ben nyílt meg. Az eltelt időben, neves ünnepein­ken kedves műsorral jöttek hoz­zánk a környék intézményeinek gyermekei. Köszönet érte a Ka­csa és a Bajtárs úti óvoda kol­lektívájának, a gyerekeknek, akik legutóbb karácsony előtt köszöntöttek bennünket. Szere­tettel emlékezünk rájuk, és kü­lön is megemlítjük a kedves Tarjányi Györgyné Erzsiké ta­nító nénit, aki egész évben — fáradságot nem ismerve — ké­szítette elő, szervezte a műso­rokat. További munkájukhoz sok sikert, és jó egészséget kívánok a klub tagjai, dolgozói nevében: Makra Sándorné klubvezető Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom