Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-29 / 24. szám
1993. január 29., péntek 7 Sport — műsorok Röplabda Nem félünk a farkastól! Erőemelés Bemutató Kőtelken A Vegyiművek férfi röplabda meccseire kilátogatok jól emlékezhetnek arra, amikor a Duna- ferr látogatott a Tűzoltócsarnokba, aligha hagyták abba a mérkőzést a játékosok két óránál és öt szettnél hamarabb. A Duna-parti városban - rendszerint ugyanez volt a helyzet. Az új bajnokság kezdetén még inkább kiélezettebb lett a küzdelem, hiszen a tavaly még Szolnokon edzősködő Liszi Ferenc éppen a nagy riválisékhoz, egyben régi otthonába „igazolt vissza”. A szezon kezdete előtt úgy tűnt, ideig-óráig elkerüli egymást a két ellenlábas, lévén a Vegyi A-csoportba került, a Dunaferr éppen ezáltal a B-ben folytathatta volna... Ha nem lép szövetségre egymással a Tungsram és az ÚTÉ. Mivel ez történt, újfent a dunaújvárosi röpö- sök lettek azok - a Somogy SC- ből frissen igazolt Bucuresca- nuval megerősödve akik a Kazincbarcikával egyetemben szeretnék megakadályozni a Vegyiműveket a felsőházban maradásban. Ehhez viszont a kezdő lépést ma meg kellene tenniük, hiszen a tabellán a Szolnok azonos pontszámmal, ám öttel jobb játszmaaránnyal előzi meg mai vendégét. Persze, az erőltetett tempójú, sorozatos tétmeccsek ellenére sem adják olcsón a „bőrüket” Hajdúék, hanem teljes vehemenciával készülnek a ma délután fél ötkor kezdődő találkozóra. (ko-) Darmstadtban, az idei felnőtt férfi és női világbajnokság színhelyén tartotta ülését a Nemzetközi öttusa és Biatlon Szövetség (UIPMB) Technikai Bizottsága. A bizottság feladata kettős: egyrészt közelítenie kell egyfajta egynapos verseny kialakítása felé, mégpedig azért, hogy az olimpia műsorán tudják „tartani” a sportágat. Másrészt az öttusa értékeit is meg kell őriznie. Nos, a tanácskozáson eldőlt, hogy az idei világbajnokságot már az új rendszer szerint bonyolítják le. Mint ismert, Darmstadtban együtt versenyeznek a felnőtt férfiak és a nők. Az új döntés értelmében egynapos lesz a verseny, 32-32 indulóval a férfiaknál és a nőknél. Az, hogy ki is lehet a résztvevő 32 fő, többlépcsős kvalifiAz utóbbi esztendőben rohamosan növekedett a különböző testépítő és erőemelő klubok száma. Fiatalok százai ismerkedtek meg e cseppet sem könnyű sportág alapjaival. Jász-Nagykun-Szolnok megyében leginkább a városokban nyílt lehetősége az érdeklődőknek a kíváncsiskodásra, ám ezúttal egy kis faluból, Kőtelekről kaptuk a hírt, miszerint bemutatóversenyt rendeztek a helyi Művelődési Házban. A Szabadidő Társaság szervezésében-lebonyolított műsor legfőbb látványosságát a szolnoki „profik” porondra lépése jelentette. Ul- viczky Mihály súlyemelő, Kapás István erőemelő, Bojtos László és Zérczi Péter testépítők nagysikerű bemutatót tartottak. A termet zsúfolásig megtöltő nézők hangos ovációval kációval dől el. Egy nemzetet legfeljebb két versenyző képviselhet az egyéni küzdelemben. Ezután rendezik meg a váltó- versenyt, amelyen minimum 12, háromfős együttes vesz részt, de a helyi adottságoktól függően további négy válogatott indulására van lehetőség. A program még mindig tartalmaz kérdőjelet, ugyanis az nem dőlt el, hogy a nők és a férfiak váltóversenyét egy napon, vagy külön-külön rendezik meg. Ami biztos: augusztus 4-én lesz a női egyéni, 5-én a férfi egyéni viadal. A 6-i pihenőnap után következik majd a váltóverseny. Az is eldőlt, hogy az Eu- rópa-bajnokság a hagyományos módon zajlik majd le, azaz 66 indulóval, a hagyományos egyéni és csapatversennyel, illetve a váltóval. fejezték ki tetszésüket. Rajtuk kívül tíz „erős fiú” - két korcsoportban - vívott ádáz csatát a győzelemért. A Schwarz-táblázat szerint értékelt viadalon az ifjúságiak közt a szolnoki Ter- jéki András, a felnőttek mezőnyében a kunszentmártoni Túrái Attila győzött. Természetesen a „hazaiak” sem maradtak tétlenek, házi bajnokságukat, s az ezzel járó „Kőtelek legerősebb embere” címet Czakó Lajos nyerte 420 kilogrammos összteljesítménnyel. Eredmények-ifjúságiak: 1. Terjéki (Szolnok) 202 pont, 2. Erka György (Kőtelek) 161, 3. Bander Imre (Kőtelek) 144. Felnőttek: 1. Túrái Attila (Kun- szentmárton) 283 pont, 2. Bíró István (Kunszentmárton) 279, 3. Bander Ferenc (Kőtelek) 241. (gj) Különleges sport(?)rendez- vény színhelye lesz vasárnap tizenhét órától a tiszaliget körcsarnok, a Foxi Boxi Sportegyesület tart női topless „boksz- pankrációt”. A ringbe lépő „versenyzők” nemcsak egymással, de a bíróval, esetenként a közelben ülőkkel is összetűzésbe kerülhetnek. Igaz ütéseik csak maszatolásnak nevezhe- tőek, hiszen a látványosságon van a fő hangsúly, nem a pofonok nagyságán. Az elmúlt hetekben, hónapokban Nyugat- Európában turnéztak műsorszámaikkal, ezúttal a hazai közönséget szeretnék meghódítani a hölgyek. Harminc fős stábjuk nemcsak a női ökölvívásból tart bemutatót, hanem tánctudásukat is megcsodálhatják a nézők. Jegyek elővételben a városi sportcentrumban kaphatók. RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám? Telefon: 344-618. Szer- kesztő:jTamási László 17.00'-18.30: Alföldi Magazin. Telefon: 341-133. Szerkesztő: Szőke György (A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi Krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Regionális ifjúsági tanácskozás Szolnokon - FIDESZ környezetvédelmi konferencia Mezőtúron - Megyei közgyűlés Kecskeméten- Önkormányzati ülésekről jelentjük - Sport - Programajánlat - Kórusművek CD-n - 18.00-18.30: Szóváltás. Aktuális párbeszéd - közben: Zeneturmix. Ki fizeti a cukorrépa árát?) KOSSUTH KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben * 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 9.50: Lottósorsolás - 11.05: Válogatott perceink - 11.35: Hrabal: Házimurik - X/10. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég a háznál- 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Ki nyer ma? - Hatvanban - 13.15: Falurádió (ism.) - 13.30: A baptista egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Versek - 15.05: Riportműsor (ism.) - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Mindennapi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Összeállította: Szász Imre - 20.05: Népdalok, -feldolgozások 20.30: Határok nélkül. Az irodalomról - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.30: Fórum. A polgárosodásról - 23.05: Hangversenymúzeum URH: 6.55: Körzeti információs magazinok - 11.00: Szavak csapdájában - 11.30: Rockújdonságok - 14.00: Cigányfélóra (ism.) - 14.30: A magyar széppróza századai - 14.50: Beszélni nehéz (ism.) - 15.00: Hír-vidék - 16.00: Az Amerika Hangja műsora - 18.30: V materinskom jazyku - 19.00: In limba matema- 19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jeziku (horvát) - 20.30: Na matemjem jeziku (szerb) - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: A Voice of America sorozata 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00- 14.00, 17.00-18.30, 21.00- 23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral PETŐFI 4.30: Napindító. Zenés ébresztő - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafényben. Külföldi slágerek, magyar előadók - 8.50: Helykereső. Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiusz plusz- 11.00: Hírek. Időjárás - 11.05: Napóra - 12.00: Nóták - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek - 13.05: Ó, ó, ó, nagymami... - 14.00-17.00: Péntektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával - közben: 14.50: Poggyász. Tudnivalók utazóknak- 15.00: Hírek. Időjárás - 16.50: Poggyász - 17.00: Hírek. Időjárás- 17.05: Napóra - 18.00: Magyar slágerlista - 18.30: Szocio-krimi. Egy rém-valódi esetről - 18.50: Bermuda-háromszög. Kutatás eltűnt társaink után - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: Kölyökrádió - 19.35: Magyar tájak dalaiból - 20.00: A rock gyermekei. Fiatal tehetséges zenekarok listája - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Párkereső. Üzlet - játék - szerelem... együtt - 22.00: Filmpremier - 22.30: Alvin Queen triója játszik - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló (0.10-4.20-ig Kossuth Kh, Petőfi URH) - benne: 23.10: Szabadkikötő - 1.00: Éjszakai kívánságműsor 4.03-4.20: Magyar nóták, csárdások BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium. Aureliano Pertile operafelvételeiből - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: A bahcsiszeráji szökőkút. Puskin verses elbeszélésének változata - 10.39: Zenekari muzsika - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.32: A Magyar Rádió énekkara énekel - 14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Őseink kertje, Erdély - X/5. Részletek Cseres Tibor regényéből - 14.49: Régi magyar muzsika - 15.05: Zene korabeli hangszereken - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.04: Donizetti: Betly. Vígopera egy felvonásban - 17.00: Óperamagazin - 17.50: Robert Bums versei - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: A kamarazene kedvelőinek - 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét - közben: 20.30: Hírek. Időjárás - 20.35-20.50: Teleobjektív - 21.40: Régi fúvószene- 21.50: József Attila minden verse. 1924 - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Új magyar zene a rádióban. Az elmúlt év bemutatói - 23.00: Emlékek szárnyain - 24.00: Hírek. Időjárás 0.05-2.00: Lemezújdonságok TELEVÍZIÓ TV 1 5.40: Falutévé - profittal - 6.00: A Reggel - Közérzeti hírműsor - 8.30: Közjáték 8.35-12.05: Napközi - Benne: 9.00: Pokoli paradicsom. Brazil kalandfilmsorozat - 9.50: Lottósorsolás - 10.00: Dallas. Amerikai filmsorozat. Cserbenhagyásos gázolás - 10.50: Játék - 11.05: Sorstársak. Rehabilitációs magazin - 11.20: Fűben-fában. Természetgyógyászati magazin - 12.00: Hírek - 12.05: Képújság 16.00: Délutáni Egyenleg - 16.10: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora - 16.40:' Képújság - 16.45: Megveszett], ezt a nőt. Mexikói tévéfilmsorozat - 17.10: Esti mese. Máriusz, a macska. Angol rajzfilmsorozat - Múmin. Japán rajzfilmsorozat - 17.45: Pénzvilág - 18.00. Ablak. Közéleti szolgáltató műsor - 18.55: „Maradjatok meg szeretetem- ben!...” Keresztény életkérdések- 19.00: Szeszélyes évszakok. Szórakoztató magazin - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Dallas. Amerikai filmsorozat (ism.) - 21.35: Panoráma. Világ- politika percről percre - 22.35: Közjáték (ism.) - 22.45: A Tigris csókja. NSZK-francia erotikus thriller (1988) Felnőtt nézőinknek! - 0.25: Oláh Aladár emlékére - 1.05: Híradó - 1.10: BBC-híradó TV 2 6.00-10.00: Napkelte. Reggeli információs magazin * 15.10: Műsorismertetés - 15.14: Zsebtévé (ism.) - 15.45: Aranyfürt királykisasszony és a fürtöcskék. Francia rajzfilmsorozat - X/3. - 16.10: Alpok-Adria Magazin - 16.30: Sztámyúzó - Star New Show - 17.00: Híradó. Időjárás - 17.05: Műsorajánlat - 17.10: Nagy látószög. Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból - 18.00: Hírad - 18.10: Regionális híradó - 18.25: Műsorajánlat. Időjárás - 18.30: Produkció! Ez vagyok én - 19.05: Újraéledő természet. Angol ismeretterjesztő film. Szagu- aró, a sivatag őre - 20.05: Ideális család. Szórakoztató vetélkedő - 21.10: Magyarországi néptáncok. Bodrogközi táncok (ism.) - 21.25: Megáll az ész! Szórakoztató magazin - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.45: Revű fekete-fehérben ÚJVIDÉK 15.10: Műsorismertetés 15.15: TV-magazin - szlovákul - 16.15: Oktatóműsor - 16.45: TV-napló - magyarul - 17.00: TV-napló - 17.30: Szerbia ma - 18.30: TV-napló - ruszinul - 18.40: Rajzfilm - 18.45: TV-napló - románul - 18.55: Műsorismertetés - magyarul - 19.00: TV-napló - magyarul - 19.25: Reklám - 19.30: TV-napló 20.15: TV-sport - 20.20: Reklám- 20.25: Glóbusz - külpol. műsor- magyarul - 20.55: Hírek - magyarul - 21.00: Nyitott stúdió 23.00: TV-napló - 23.30: TV-sport, műsorzárás SUPER CHANNEL 12.30: Europerspektíva 13.00: Japán üzleti élete - 13.30: Belföldi tudósítások - 14.00: Média televízió - 14.30: Egyveleg - 17.00: Élő videoshow - 18.30: Bonanza - 19.30: Környezetvédelmi magazin - 20.00: Szélhámosok - 21.00: Belföldi tudósítások - 21.30: Túl a holnapon - 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét 22.48: Piacgazdaság - 23.00: Zöld Ígéret (am.film) EUROSPORT 11.30: Aerobic - 13.30: Euro- fan - 14.00: Biliárd - 15.00: Jégkorong - 17.00: Labdarúgás - 19.00: Nemzetközi motorsport - 20.00: Motorkerékpár - 21.30: Eurosport-hírek - 22.00: Ökölvívás - 23.30: Biliárd - 0.30: Eurosport-hírek SCREENSPORT 10.00: Bowling - 12.00: Vízisí az USA-ból - 12.30: Tengerparti röplabda - 13.30: Bowling - 14.30: Autóverseny az USA-ból - 15.00: Francia labdarúgás - 15.30: Holland labdarúgás - 16.00: Spanyol labdarúgás - 17.00: Teherautó-verseny 17.30: Fallabda - 18.30: Jégkorong - 19.30: Kosárlabda - 20.00: Nemzetközi sportmagazin 20.30: Start! - 22.30: Profi ökölvívás - 23.30: Bowling az USA-ból SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei!- 8.55: Colbyék - 9.45: Fiatal és nyugtalan - 10.30: Hét levél - 11.55: Herrmann - 12.25: Szerencsekerék - 13.05: Cluedo - 13.55: Fiatal és nyugtalan - 14.40: Szomszédok (sor.) - 15.05: Colbyék (sor.) - 16.00: A négyöklű trió (sor.) -16.55: 5x5 - 17.25: Mindent vagy semmit - 18.30: Sport - 18.45: Híradó - 19.00: Európa királyi kastélyai - 19.30: Szerencsekerék - 20.15: Forró vér, hidegvér (am.thriller) - 22.20: Conan, a barbár (am.fan- táziafilm) - 0.30: Tejszínhab (német-am.erotikus film) - 1.55: Romantikus találkozások - 2.50: A négyöklű trió - 3.35: Beszélgetés - 4.40: Tiltakozás - 5.30: Mindent vagy semmit RTF 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa - jó reggelt, Németország! - 9.00: Dr. Marcus Welby - 10.00: Gazdag és szép - 10.30: Forró nyeremény - 11.00: Rizikó - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: Tenisz - 13.20: Kalifornia klán - 14.15: A Springfield-sztori - 15.00: Gyilkosság a hobbija (sor.) - 16.00: Beszélgetés - 17.00: Ki itt a főnök? (sor.) - 17.30: Borzasztó kedves család (sor.) - 18.00: Fiatalok magazinja - 18.15: Tenisz - 18.45: Híradó - 9.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők (sor.) - 20.15: A nagy szabadság (német sor.) - 21.15: Kastély a Wörthi-tónál (sor.) - 22.15: Életre-halálra - 23.15: Gotts- chalk-show - 0.05: Szerelmes szerelők (német szexfilm) - 1.35: Tutti Frutti - 2.30: Robbanékony- 3.00: Tenisz Melboume-ből - 5.00: Beszélgetés PRO 7 6.05: Megszállottság - 6.50: Vicki - 7.15: Rajzfilmek - 9.10: Harttól Hartig - 10.00: A béke birodalma - 10.50: Hét perc a mennyországban - 12.20: San Francisco utcáin - 13.15: Bili Cosby-show - 13.45: Perry Mason (sor.) - 14.35: A zhobe-i bandita (angol kalandfilm) - 16.00: Harttól Hartig (sor.) - 16.50: Rajzfilmek - 18.35: Bili Cosby-show (sor.) - 19.05: Booker (sor.) - 20.00: Híradó - 20.15: Ágyúgolyófutam II. - 22.20: Mike Hammer - 23.15: A pokol határa (angol-am.fantáziafilm) - 0.45: Hírek - 0.55: Jake és McCabe - 1.40: Hírek - 1.50: Véres utca - 3.35: Hírek - 3.45: Perry Mason - 4.35: A béke birodalma - 5.20: Gene Bradley (sor.) MOZI Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor, fél 9-kor Jól áll neki a halál, a Tallinnban 3-kor Tom és Jerry a moziban, fél 6- kor, fél 8-kor Superman III., a Tisza A-teremben fél 5-kor, fél 7- kor, fél 9-kor A halálraítélt, B-teremben 6 órakor Roncsfilm, Jászberényben 6-8 órakor Őrjítő vágy, Törökszentmiklóson 7-kor Farkasokkal táncoló, Mezőtúron Devlin, a trükkös zsaru, Túrkevék Bumeráng, Tószegen Túl az óperencián, Karcagon Vük, Gyűlölöm a színészeket, Martfűn, Kisújszálláson szünnap. SZIGLIGETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor IV. Henrik (Rát- kay bérlet) Sportosztály a Pálfyban Nyolcadikosok, figyelem! Merésznek tűnő, de mindenféleképpen dicséretes vállalkozásba kezd idén ősszel a szolnoki Pálfy János Műszeripari és Vegyipari Szakközépiskola. A középfokú tanintézet vezetése úgy döntött, változtat egy kicsit az utóbbi időben egyre inkább az éreklődés hátterébe szoruló vegyész képzésén. Világbanki modell felállítását tervezik, mely merőben eltér az eddig megszokottól. Hogy mindennek mi köze van a sporthoz? Csak annyi, a három új első osztály közül az egyikbe sportoló gyerekek - tizenöt-húsz fő — beiskolázását tervezik. Felvételi nélkül, pusztán iskolai, edzői javaslat alapján - természetesen legalább négyes eredménnyel - jelentkezhetnek - február 15-ig - a nyolcadik osztályt idén végző diákok. Az elbírálásban a szakközépiskola vezetőségén túl ezúttal a testnevelők és a városi sportiskola képviselője is részt vesz. A hatéves képzés alatt új tanterv alapján dolgoznak majd a gyerekek. Az első négy esztendőben főleg az általános műveltségre helyeződik a főhangsúly, a tananyag hasonló lesz a gimnáziumihoz. Érettségi vizsgát magyarból, történelemből, matematikából, idegen nyelvből és egy választott tantárgyból tesznek majd a gyerekek. (Kémiából sem lesz kötelező!) Harmadik és negyedik osztályban heti négy óra fakultációra nyílik lehetőségük a tanulóknak. Szakmai téren a természettudományos szemlélet kialakítása a cél, majd a későbbiekben a gyakorlati ismeretek kerülnek előtérbe. Aki úgy dönt, hogy az érettségi után maradni szeretne még az iskolában, egy esztendő múltán szakmunkás- vizsgát tehet, két évvel később szaktechnikusi oklevelet szerezhet. Igény esetén - 5-6. osztályban - szóba jöhet egy sportmenedzseri tagozat beindítása. Az órarendet úgy alakítják a sportolók számára, hogy a reggeli és a délutáni edzések ne Útközének a tanítási idővel. Fiúk és lányok, vidékiek és szolnokiak egyaránt jelentkezhetnek ebbe az osztályba. Kollégiumi elhelyezést tud biztosítani az iskola, így a távolabb lakó gyerekeknek sem kell lemondaniuk a felvétel lehetőségéről. Bővebb felvilágosításért a Pálfy János Szakközépiskolához lehet fordulni, címe: Szolnok, Tiszaparti sétány 2. Telefon: 56/374-955. Jelentkezési határidő: 1993. február 15. Drasztikus változások öttusában Bokszpankráció Szolnokon