Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-05 / 3. szám

Munkavállalóknak 1993. JANUÁR 5. Kapaszkodókkal könnyebb az önismeret 5 A krízisben lévő pályakezdő munkanélkijijékkel való foglalkozás és segítségadás lehetőségeiről 1993 szeptemberére várhatóan másfélszeresére nő a regisztrált pá­lyakezdő korú munkanélküli fiata­lok aránya. Azokról nem is szólva, akiknek már nem jár a munkanél­küli segély, illetve azokról, akik nem tanulnak tovább, s az oktatási intézményekből kikerülve nem is jelentkeznek a munkaügyi köz­pontokban. Ez a szám Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében körülbelül 3500 fö lesz. A megoldandó fel­adat tehát nem csekély. A továbbiakban azt szeretném röviden felvázolni: milyen fő cé­lokkal, módszerekkel és követel­ményekkel szervezhető egy alap­fokú önismereti csoport a pálya­kezdő munkanélkülieknek. Min­denekelőtt abból kell kiindulnunk, hogy olyan feltételeket teremt­sünk, melyekben lehetővé válik a résztvevő fiatalok saját erőforrása­ira épített reális önismeret kialakí­tása. Tehát vonzó hely jó program és szimpatikus foglalkozásveze­tőik), mert különben sem meg­nyerni, sem megtartani nem lehet őket. (Sajnos az a tapasztalat, hogy a levélben történő, személytelen felhívásokra, ajánlatokra egyálta­lán nem reagálnak.) A másik lényeges követelmény a bensőséges helyzet megteremté­se, amelyben kockázatmentesen lehet feltárni és megoldani a fiata­lok pszichológiai, orientációs problémáit, viselkedési és alkal­mazkodási gondjait. Lényeges, hogy mindezekkel hatékony élet- vezetési stratégiai modellt is kap­janak - a pályaválasztási alternatí­vákkal együtt, mert ezek segítik őket a későbbiekben a lehetséges munkavállalásban. Ugyanakkor tudatában kell lennünk (különösen a foglalkozások tervezőinek, veze­tőinek) annak is, hogy a jelenleg abnormálisán működő gazdaság­ban nem lehet normális életvezeté­si tanácsadást végezni, mert a fel­tételek sem azok. így összegezte sommásan a jelenlegi helyzetet egy a pályaválasztássál foglalkozó szakember nemrégen, amikor azt kérdezték tőle, hogy milyen útba­igazítással látja el mostanában az iskolából kilépő, hozzáforduló fia­talokat. A válasz tömören a követ­kező volt: „Kitapintható fejlődési tendenciák híján, az általánosnak nevezhető gazdasági-társadalmi leépülés mellett, nagy felelősség azt megjósolni, hogy mely szak­mák lesznek keresettek a közeljö­vőben. Egyre inkább mi is, de a szülők és a pedagógusok is több­nyire már csak a pillanatnyi adott­ságokra és az ösztöneikre hagyat­kozhatnak...” Természetesen ebbe így nem nyugodhatunk bele. Az a dolgunk most, hogy minden rendelkezé­sünkre álló eszközzel és módon segítsük a legnehezebb élethely­zetben lévő pályakezdő munka- nélküli fiatalokat, hogy ne kallód­janak el, ne legyenek idő előtt fá­sultan csalódottak, ne sodródjanak a társadalom perifériájára. A tervezett csoporttréningnél tehát, az előzőekben leírtakon túl, abból kell kiindulni, hogy a mun­kanélküliség arculata szinte hó­napról hónapra változik, s ehhez az új szükséglethez igazodva módo­sulnak a pillanatnyi társadalmi szerephelyzetek is. A tréning első szakaszának tevékenységi formái lehetnek a következők: 1. Motivá­ló, becsalogató figyelem- és érdek­lődésfelkeltés. Meg kell nyernünk a megcélzott fiatalokat, különben már az első foglalkozásra sem jön­nek el. Ezt célszerű előzetes sze­mélyes találkozásokkal kezdeni, később plakátok, levelek, felhívá­sok, sajtóközlések, fotók felhasz­nálásával. 2. A találkozás és bemutatkozás előkészítése komoly körültekin­tést igényel. Bizalomerősítő hely­zetet kell ugyanis teremteni, kü­lönben inkább riasztó lesz a pró­bálkozásunk, mintsem megtartó. 3. A folyamatos, több oldalú kommunikáció kibontakoztatása is alapvető. Enélkül nem képzelhető el sikeres önismereti tanfolyam. A résztvevő fiataloknak nemcsak a foglalkozás vezetővel kell, felsza­badultan, a kölcsönös elfogadás alapján kommunikálni, hanem egymással, sőt, a tágabb kömnye- zettel is. 4. Az állandó együttmüködési- és versenyszellem szintén elenged­hetetlenül fontos a reális önismeret kialakulásához, az önmegmérette­tés begyakorlásához. A második szakaszban a fenti­ekre épülhet a saját helyzet tisztá­zása; a saját értékek önálló felis­merése; a foglalkozási érdeklődés (orientáció) tudatosítása és a kere­sés megtervezése; az ajánlatok ér­tékelése az egyedi értékek és az egyéni érdeklődés alapján; vala­mint a döntés és az új helyre törté­nő beilleszkedés gyakorlása. Ter­mészetesen ezeken túl még szám­talan cél, módszer és eszköz alkal­mazása lehetséges egy-egy tré­ningcsoportban. De hogy mit, mi­kor és hogyan alkalmazunk, első­sorban a csoport összetételétől (életkor, iskolai végzettség, érdek­lődés, szakképesítés, speciális mű­veltség, például nyelvtudás stb.) és a munkaerőpiaci helyzettől1, illetve az adott térség foglalkoztatási le­hetőségeitől függ. Az önismereti munkát pedig mindenekelőtt önmegértésként kell felfognunk, amelyben saját történetünk emlékező felgöngyö­lítését végezzük el, választ keresve arra, hogy „én mitől, milyen hatá­sokra és hogyan váltam ilyené?” Az önismeret, mint a társas tükör­ben láttatott viselkedés hátterének felderítése, tudatosítása - tulajdon­képpen viselkedésünk okainak és lehetőségeinknek a megértetését jelenti. Ezeknek a foglalkozásoknak a munkaügyi központokban a fiata­lok esetenként vagy szükség sze­rint pályaorientálását és önálló munkahelykeresésre való képessé tételét kell szolgálnia. Szebenyi Erzsébet A jogász a közszolgálati jogviszonyban eltöltött időről Bár a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 évi XXXII. törvény szerint az illetmény-előmenetelre vonatkozó rendelkezések majd 1994. január 1-jén lépnek hatályba, azonban a fizetési fokozatokba tör­ténő besorolás már idősze­rű, ezért szükséges, hogy néhány szót ejtsünk a be­sorolás alapját képező közalkalmazotti jogvi­szonyban töltött idő számí­tásáról. Előre kell bocsátani, hogy a közalkalmazotti törvény más­ként veszi figyelembe a fizetési fokozatba besorolás szempont­jából, másként a végkielégítés, és ismét másként a felmentési idő és jubileumi jutalom szem­pontjából a korábbi munkavi­szonyban töltött időket. A közalkalmazotti törvény 64. paragrafus (2) bekezdése szabá­lyozza a fizetési fokozat megál­lapítása szempontjából figye­lembe veendő közszolgálati jog­viszony kiszámítását. E szerint a fizetési fokozat megállapításá­nál figyelembe kell venni a köz­alkalmazotti, szolgálati és köz- szolgálati jogviszonyban eltöl­tött időt. Ezen túlmenően a mun­kaviszonynak azt az időtartamát, amely alatt a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyában betöltendő munkaköréhez szük­séges iskolai végzettséggel vagy képesítéssel rendelkezett. A tör­vény ezen szakasza egy tágító szabályozást tartalmaz:- először is figyelembe kell venni a közalkalmazotti jogvi­szonyban eltöltött időt a közal­kalmazotti törvény 87. paragra­fusában foglaltak szerint - figye­lemmel a Mt. 209. paragrafusá­ra, vagyis jelenlegi jogviszony­ban töltött időn kívül az áthelye­zéssel megszűnt korábbi munka- viszonyokat, mindaddig, amíg a folyamat meg nem szakadt;- a fentieken túl figyelembe kell venni a szolgálati (például hivatásos katona) viszonyban töltött időt;- valamint a közszolgálati jog­viszonyban (az 1992. évi XXIII. tv. hatálya alá tartozó) eltöltött időt is. Mindezen túlmenően figye­lembe kell venni azt a korábbi munkaviszonyban töltött időtar­tamot is, amióta a közalkalma­zotti jogviszonyban betöltendő munkaköréhez szükséges iskolai végzettséget vagy képesítést megszerezte. így például ha je­lenlegi munkakörében egyetemi végzettség szükséges, akkor az egyetem elvégzését követő vala­mennyi munkaviszonya közal­kalmazottijogviszonynak minő­sül. Ugyanígy ha csak középisko­lai végzettségre van szükség je­lenlegi munkakörében, akkor a középiskola elvégzését követő valamennyi munkaviszonya közalkalmazotti jogviszonynak minősül. A fentiekhez képest közalkal­mazotti jogviszonyból felmen­tés esetén a felmentési idő meg­hosszabbodásánál és a jubileumi jutalomra való jogosultság meg­állapításánál figyelembe vehető közalkalmazotti jogviszonyt szűkebben kell értelmezni - ez esetekben csak a 87. paragrafus - figyelemmel a Mt. 209. parag­rafusára - szerinti munkavi­szonyban töltött időt lehet szá­mításba venni. A végkielégítés szempontjá­ból pedig még tovább szűkül ez a szabályozás aitzal, hogy ott a közalkalmazotti törvény 22. pa­ragrafus (3) bek. c és d pontjai­ban foglalt időtartamot - kivéve a közeli hozzátartozó valamint a 10 éven aluli gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságot - fi­gyelmen kívül kell hagyni. A fentiekben csak a legáltalá­nosabb értelmezést adtam, ezért ha a jövőben a problémák felme­rülése és közérdekűsége indo­kolja, még visszatérünk a részle­tesebb - esetleg már a bírósági gyakorlat által megerősített - ér­telmezésre. dr. Szegedi Károly _________________Munkanélküliek_________________| M iért így, miért ennyien? Munkanélkülinek lenni a tár­sadalmi okokból kialakult élet­helyzetek közül talán a legnehe­zebb. A legtöbb ember számára védtelenséget, kiszolgáltatottsá­got jelent. E helyzet enyhítésé­nek szándékával fogott össze né­hány, a megyei munkaügyi ta­nács munkavállalói oldalán is képviselettel rendelkező szak­mai szakszervezet. A cél az volt, hogy segítséget nyújtsanak a munkanélküliek érdekérvénye­sítéséhez nélkülözhetetlen ön- szerveződések kialakításához. A megye településeit járva Kunhe­gyesen, Tiszafüreden, Jászapá- tin, Jászdózsán voltak a legbizta­tóbb tapasztalatok. Sajnos talál­kozni kellett azzal is, hogy az érdektelenség miatt hogyan vá­lik hiábavalóvá önkormányza­tok, munkaügyi kirendeltségek miénkhez hasonló szándékú ten- niakarása - és esetenként a ma­gunk erőfeszítése is. Igazságtalanság lenne azon­ban hallgatni arról, milyen ko­moly oka ennek a munkanélkü­liekben tovább élő félelem. Ez utóbbi azért is nagyon szeren­csétlen körülmény, mert mint a tapasztalatokból kiderült: a fé­lelem az előzmények között is felemlegethető. Nagyon sokan ugyanis azért kerültek ki a mun­kahelyekről, azért olyan körül­mények között, mert az igazi összefogás, a bizonyosság he­lyett, egyenként a félelem alter­natíváját választották. Néhá- nyuk sorsa minden bizonnyal másként alakulhatott volna, ha hisznek önmaguk - áttételesen érdekvédelmi szervezeteik - ere­jében. Az összefogás hiánya - a félelem - egyébként egyre ko­molyabb gondot foglalkoztatot­tak és munkanélküliek viszonyá­ban is. Különben hogyan fordul­hatna elő, hogy a megye legsúj- tottabb településén környezet­szennyező, munkaegészségügyi szempontból gyalázatos, a kere­seteket, a bánásmódot illetően pedig megalázó munkahelyet tűrnek „kényszerűen” emberek. Az önszerveződés az aktív dolgozóknak és a munkanélküli­eknek szükség esetén egyetlen védelmet jelentő lehetőség. E nélkül például a munkanélküliek kirekednek a sorsukat érintő döntésekből. Ezen kívül, mint­hogy az igazán komolyan vehe­tő, „szervezett véleményük” hi­ányzik, még okot is adnak a fel- tételezésre - félremagyarázásra -, hogy „higgyük el, a munkanél­küliek többsége jól érzi magát úgy, ahogy van.” Érdemes visszatérni egy kicsit az aktív, foglalkoztatotti idő­szakból eredeztethető gondokra. Amíg sok, az érdekvédelemről komolyan gondolkodó aktív szakszervezeti tag azt fogalmaz­za meg, hogy a bajok megelőzé­sében, mérséklésében a szakma gondjait jól ismerő külső szak- szervezeti szakértők segíthetné­nek, addig sok helyen mégis a zsákutca veszélyét jelentő „ma­gunk között keresünk megol­dást” választják. A ma már alig, vagy nagyon nehezen kezelhető bajok egyik legfőbb oka tehát, hogy elma­radt, megkésett időben a jelzés, a gyors segítség kérése. Ennek néhol még olyan oka is volt, hogy a gyárkapun belül külön­böző érdekvédelmi szervezetek „lefoglalták” egymás erejét. Szerencsére van példa arra, hogy az addig egymással civakodó szervezetek tagjai, közös sorsra jutva, nemcsak megtanulnak egy nyelven beszélni, de értelmesen és elszántan meg is fogalmazzák a megosztottsággal, félelemmel szembeni utakat. Ez döntően a szakmai szak- szervezetekhez tartozás szüksé­gességének gondolatában jele­nik meg. Volt, ahol ezt - az MSZOSZ iránti bizalmát is kife­jezve - éppen egy korábbi mun­kástanácselnök fogalmazta meg, méghozzá a tapasztalt ember meggyőződésével. Mint a foglalkoztatottak, úgy a munkanélküliek esetében is egyetlen járható út az önszerve­ződés. Nem szabad egyenként, kiszolgáltatottan kimaradni a he­lyi - és szélesebb - munkaerőpi­aci gondok megítéléséből, eny­hítésük lehetőségeinek megfo­galmazásából. A legcélravezetőbb az érdek­érvényesítéshez törvényes ga­ranciákkal, országos szakértői munkával, erősíthető, segíthető, a szakmák önállóságát biztosító települési, területi szakszerveze­ti szervek kialakítása. Keresni kell - ha lehet - a régi munkahe­lyekkel megszakadt szálak újra- erősítését, az érdekvédelmi szer­vezettel nem rendelkező munka­helyeken dolgozókkal, a helyi társadalom különböző szerveze­teivel a kapcsolatok, az együtt­működés lehetőségét. Az egyen­ként megélt nehézségeket csak így lehet megpróbálni - ha sze­rény várakozással is - remények­re, viselhetőbb, méltóbb élet­helyzetre váltani. Az önszerveződéses kiútkere­sés mindenütt nagyon fontos, de különösen az ott, ahol az alterna­tívák mögött még a „fekete mun­ka” sem szerepelhet, és mint mondják: a szociális bűnözés le­hetősége vár rájuk csupán - még­hozzá a „nincsen apám, se anyám” tragikus mentségével. Az egész társadalom számára rendkívül fontos, hogy a min­denkori hatalom - mérhetetlen felelőssége mellett - pontosan is­merje a munkahelyekről kiszo­rult tisztességes emberek élet­helyzetét, és képes legyen elgon­dolkodni azon, hogy az érintet­tek helyében mire „vetemed­nék”. Mit várnak a munkanélküli­ek? Többségükben persze mun­kát. Volt aki tőlünk is azonnal ezt remélt. A szakszervezetektől általában - néha még sajnos ma is egy kicsit „kívülállóként” - azt várják, hogy a leglehetetle­nebb helyzetben is tegyenek meg minden tőlük telhetőt. A ha­talom képviselőitől várják a leg­többet: vállaljanak sorsközössé­get, tanúsítsanak önmérsékletet, mint ahogyan a „nemzet nagyja- itól” a maihoz hasonló idők mindig is megkívánták. Mindezek után ne gondolja senki, hogy a munkanélküliek többsége szervezetlen, és bár be­szédes, de nyugodt. Mitől lehet­ne az? Terjéki Ferenc * Uj elképzelés a foglalkoztatás fellendítésére Hogy ne legyen parlagon se a föld, se a szakember A megyei munkaügyi központ a munkanélküli agrárszakemberek „hasznosítása” és a mezőgazda­ság átalakítása céljából új konst­rukciójú foglalkoztatást tervez a következő időszakban. A részlete­ket Ábel József, a megyei munka­ügyi központ igazgató-helyettese fejti ki.- Megyénkben a foglalkoztatási helyzet továbbra is kritikus, közis­mert, hogy a regisztrált munkanél­küliek száma 38 ezer. Ezen belül • igen magas a felsőfokú végzett­séggel rendelkezők száma is: kö­zel 800, akik között sok - a mező- gazdaság átalakulási folyamata következtében felszabadult - ag­rárszakember található. Számuk 200-250. A „szabad energiák’ ’ hasznosí­tására a mezőgazdaság átalakulá­sának szervezése során nagy szük­ség lesz. Ezért a köztársasági meg­bízotti hivatallal együttműködve - közös kezdeményezés alapján - a Tákiszszal és a megyei földműve­lésügyi hivatallal felhívást adtunk közre a megyében levő önkor­mányzatok részére, hogy segítsük a mezőgzdaság átalakulását, fej­lesztését. Ez közös érdek és a falu érdeke is, annak biztosítása, hogy megfelelő módon, megfelelően körülmények között működjön a mezőgazdaság. Többek között az a szándékunk, hogy a mezőgazda­ság átalakulásához, az időszerű mezőgazdasági feladatokhoz, a távlati mezőgazdasági fejleszté­sekhez szakmai segítséget adjunk az agrárszakemberek közreműkö­désével, akik ma munka nélkül vannak. Ezt a következőképpen tervez­zük megoldani: lehetőség van arra, hogy közhasznú munka keretében támogatást adjunk az erre vállal­kozó önkormányzatoknak. A fel­merülő költségek 70 százalékát tudjuk vállalni - mintegy 20 ezer forint erejéig havonta - amennyi­ben arra alkalmas agrárszakembert tudnak foglakoztatni a már emlí­tett átalakulási folyamat levezény­léséhez a területen, a körzetben. A munkába szeretnénk még bekap­csolni - előzetes egyeztetés erre vonatkozólag már van - a vállalko­zásfej lesztési irodát, ahol már nagy tapasztalattal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy hogyan működhetnek az új típusú szerve­zetek, vállalkozások.- A már említett Tákisz, a föld­művelésügyi hivatal és a vállalko­zásfejlesztési iroda - Önökön kívül - milyen konkrét szerepet vállalt ebben a feladatban?- A Tákisz elsősorban pénzügyi­leg nyújt támogatást, a földműve­lésügyi hivatal a szakmai vonatko­zású kérdésekben, míg a vállalko­zásfejlesztési iroda elsősorban a vállalkozással kapcsolatos téma­körökben - beleértve a hiteleket, a kapcsolatteremtést, hiszen közis­mert, hogy elég jelentős külföldi kapcsolatrendszere alakult ki - ad­hat segítséget.- Ezeket a körleveleket az elmúlt napokban postázták ki. Érkeztek-e már visszajelzések?- Igen. Elég rövid idő állt még az önkormányzatok rendelkezésé­re, hogy átgondolják ezt a lehető­séget. Ennek ellenére 3-4 kérelem fu­tott már be. Én úgy gondolom az önkormányzatok többsége élni fog ezzel a kedvező lehetőséggel.- Ha a kijelölt munkát elvégez­ték a szakemberek, utána majd al- kalmazzák-e őket, lesz-e folyama­tos munkájuk?- Ez a foglakoztatás termé­szetesen ideiglenes jelleggel törté­nik. Úgy gondoljuk, hogy 1993- ban mindenképpen folyamatos lesz a foglalkoztatás az igények­nek megfelelően. Ezt követően nagy valószínűséggel a tevékeny­ségükre továbbra is szükség lesz, de talán már főállásban végezhetik ezt a munkát, akik megfelelő mó­don dolgoztak.- Meddig várják vissza az ön- kormányzatok leveleit?- A feladatok végzése máris ak­tuális, ezért minél gyorsabban vár­juk a jelentkezéseket. Esetleg egy önkormányzattól több igény is megjelenhet, de az is elképzelhe­tő, hogy két-három önkormányzat összefogva alkalmaz egy agrár- szakembert. ta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom