Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-05 / 3. szám

A határon túli magyar fiataloknak Veszprém. A szomszédos országokban élő magyarok politikai pártjai és szerveze­tei küldötteinek résztvételé- vel szakmai kollokvium kez­dődött tegnap Veszprémben. A veszprémi rendezvényre főleg fiatal jogászokat és közigazgatási szakembereket delegáltak. Közigazgatási, jogi témák szerepelnek a na­pirenden, zömmel a rend­szerváltás tükrében, azzal összefüggésben. Történelmi áttekintést ad­nak egyebek mellett a kisebb­ségi jog-védelem helyzeté­ről, szó lesz a település-fej­lesztésről, a civil szerveződé­sekről. Ismét van bíróság és ügyészség Kőszeg. Harminckilenc év után ismét van bírósága és ügyészsége Kőszegnek. A történelmi városban - ahol 1871 -tői 1954-ig volt bíróság - a helyi kezdeményezés nyo­mán állhatott fel a két igaz­ságügyi intézmény, amely­nek illetékessége 18 kör­nyékbeli településre is kiter­jed. Új igazgató a Chinoin élén Budapest. György Miklós általános vezérigazgató-he­lyettes tölti be január 1 -jétől a Chinoin Rt. - a harmadik legnagyobb magyar gyógy­szergyár - vezérigazgatói tisztét. A korábbi igazgató, Bihari István nyugállomány­ba vonult. Az egészségügy gyarapodásának éve Székesfehérvár. Az egészségügyi intézmények gyarapodásának esztendeje volt 1992 Székesfehérvárott. A Szent György Kórház im­már két évtizede tartó re­konstrukciójának eredmé­nyeként elkészült a hidro- és fizioterápiát, a patológiai osztályt, az izotóplaboratóri­umot, az ultrahangos diag­nosztikát, a komputer-to- mografot és a számítógépes érvizsgáló berendezést ma­gába foglaló diagnosztikai tömb. A beruházásra 1992-ben 800 millió forintot költött az egészségügyi tárca. Hideg, felhős idő Változóan felhős lesz az ég, estétől egyre többfelé pá­rássá válik a levegő, foltok­ban zúzmarás köd képződik. Többnyire mérsékelt marad a keleti, délkeleti szél. A hőmérséklet kora dél­után általában -2, -7 fok kö­zött lesz. Hiányzik a hótakaró Fagy veszély a gabonaföldeken Nincs téli hótakaró, komoly fagy veszély fenyegeti az őszi ga­bonaföldeket Jász-Nagykun- Szolnok megye határában. Az új kenyérnek való gabona most kétszeresen is veszélynek van kitéve a tulajdonjogok ren­dezésének késedelme, továbbá a kormány hiteltámogatási határo­zatának legalább egyhónapos csúszása miatt úgynevezett „gyorsvetéseket” is végeztek a kis- és nagyüzemi földtulajdono­sok, jelentős nagyságú területen a föld tetejére szórták ki a mag­vakat. Ha a kemény hideg tovább tart, a zöldellő zsenge növény ugyanúgy pusztulásra van ítélve, mint a felül szórt táblák magvai. A kifagyott táblákat a ta­vasszal tavaszi árpa, illetve zab felülvetésével kényszerülnek majd hasznosítani. A mostani állapotok azért is aggasztóak, mert az állami hitel- támogatás hatására az előző évi­hez képest 40 ezer hektárral több búzát vetettek a termelők, a ve­tésterület megközelíti a 120 ezer hektárt. A megyében számítanak a je­lenlegi tartós téli hideg követ­kezményeire, ezért javasolják a termelőknek a téli fejtrágyázást, a korábbinál intenzívebb talaj­erőpótlást. A Szolnoki Mezőgép Vállalat kezdeményezésére gép­bérleti állomásokat terveznek létrehozni, ahol a tavaszi mun­kákhoz kedvezményesen gépe­ket vehetnek igénybe az új típusú szövetkezetek, farmergazdasá­gok és a kistermelők is. Az úgy­nevezett dieler hálózat kialakítá­sával erő- és munkagépeket bé­relhetnek. Bács megyében és a Jászságban erre máris van példa. Egy-egy gépbérleti állomás 20-30 kilométeres körzetekben szolgálhatja ki több fordulóban a termelőket. Ez a kezdeményezés azért is ígérkezik életrevalónak, mert a megye mezőgazdaságá­nak jelenlegi technikai, gépi ál­lományának 70 százaléka, tehát több mint kétharmada nulla érté­kűre van leírva. MEGKEZDŐDÖTT A NÁDARATÁS • December közepén kezdődött, s február végéig tart a nádaratás Nagyiván határában. A termelőszövetkezettől bérelt területen a kitermelést és feldolgozást január elsejétől a helyi Csukás Kft. végzi. Az idei termelés jó közepesnek ígérkezik, a betakarítás jól halad, a száraz, fagyos idő kedvező a nádvágáshoz. A teljes nádmennyiséget külföldön értékesítik, Német­országba, Hollándiába és Dániába szállítanak. Fotó: K.É. így látja a kormány 4. OLDAL Csődbe ment a chicagói tulajdonos A Schwinn-Csepelt nem érheti meglepetés Jász-Nagykun-Szolnok megyében Meghaladta a tizenhét százalékot a munkanélküliség A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Munkaügyi Központban 1992 decemberében 37 900 mun­kanélkülit tartottak nyilván, 2 200-zal többet, mint az előző hó­napban. A munkanélküliségi ráta a megyében egy százalékkal emelkedett, jelenleg 17,3 száza­lékos. A regisztrált munkanélkü­liek közül 2 928 pályakezdő fia­tal, számuk százzal emelkedett az utolsó hónapban. Munkába ál­lításukban változatlanul nagy szerep jut az átképzésnek, ezért a munkaügyi központ az oktatási intézményekkel kiépített kap­csolatainak fejlesztésére törek­szik. Maximális segítséget nyújt az intézményeknek a pályázataik elkészítéséhez, hiányolja azon­ban az iskolák vállalkozó szelle­mét. Az utóbbi időszakban bő­vültek a közhasznú munka lehe­tőségei a megyében. Jelenleg kö­zel 200 pályakezdő dolgozik közhasznú munkán a humán szolgáltatásban. (A témáról Munkavállalóknak címmel összeállítást közlünk a 4. oldalon) A Schwinn-Csepel Kerék­párgyártó és Forgalmazó Válla­latot nem érheti nagy meglepe­tés, akárki is vásárolja meg az amerikai-magyar vegyes vállalat egyik - a napokban csődbe ment - tulajdonosát, a chicagói Schwinnt - így reagált a cég ve­zetése arra a hírre, miszerint megkezdődtek az üzleti tárgyalá­sok a Schwinn Bicycle Company megvásárlására. Podolák György, a Schwinn Csepel ügyvezető igazgatója teg­nap az MTI munkatársának azzal magyarázta optimizmusát, hogy a kisebbségi, 41,5 százalékos Schwinn-tulajdonban lévő cég a kerékpárpiacon kialakult dekon- juktúra ellenére 1992-ben mint­egy 170 ezer kerékpárt tudott el­adni. Ezzel 1,3 milliárd forint forga­lomra tett szert, 10 millió forint­tal haladva meg a tervezettet. A cég 30-50 millió forint nyereség­gel számol az idén. Növekedésre számítanak 1993-ban is, ennek érdekében az év során 40-60 mil­lió forintos beruházást tervez­nek. A Schwinn-Csepel az elmúlt év során alaptőkeemeléssel új tu­lajdonost vont be a társaságba. A Hanti Oil Export-Import Rt. 160 millió forinttal szállt be, ugyan­ennyire emelte saját részét a Schwinn, és maradt a cégben 11,5 százalék állami tulajdon is. A cég tárgyalásokat folytat az Állami Vagyonügynökséggel a jelenleg telephelyéül szolgáló épületcsoport megvásárlásáról. (MTI) A Hankiss-ügyben Lezárult a fegyelmi vizsgálat Az 1992. évi eMeRTon díjak Elismerés az elmúlt év könnyűzenei produkcióiért Balsai István igazságügy-mi­niszter, a kormány által kijelölt vizsgálóbiztos 1992. december 31-én lezárta a fegyelmi eljárást, amelyet Hankiss Elemér, a Ma­gyar Televízió állásából felfüg­gesztett elnökével szemben foly­tatott. Ezt Halász Gizella, az Igazságügyi Minisztérium szó­vivője közölte az MTI érdeklő­désére tegnap, miután december végén lejárt a vizsgálat lefolyta­tására meghatározott törvényes Csütörtökön kezdődik az új tí­pusú kedvezményes üdülés első turnusa. A Nemzeti Üdültetési és Vagyonkezelési Kft.-től kapott információ szerint az első ne­gyedévben 32 üdülő és 4 szana­tórium fogadja a vendégeket, így turnusonként 8 ezer alap-üdülő­hely és 2500 pótágy áll rendelke­zésre. A budapesti és a vidéki üdül­tetési irodákat december eleje idő. A szóvivő elmondta: a vizs­gálóbiztos január 4-én - a közal­kalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezése szerint - megküldte az ügy összes iratait - saját véleményével - Kiss Gyula munkaügyi miniszternek, a kor­mány által megbízott fegyelmi tanács elnökének. Balsai István négy ügycsoport vizsgálata alap­ján megállapította, hogy megala­pozottan indult fegyelmi eljárás Hankiss Elemér ellen, fegyelmi óta kereshetik fel az érdeklődők. A fővárosi egykori SZOT-szék- házban igen sokan jelentkeztek, még az ünnepek között is napon­ta 200-an, 300-an, főként nyug­díjasok. Még nem készült el az összesítés arról, hogy a januári első turnusban milyen lesz a fel­kínált üdülési helyek kihasznált­sága. A korábbi tapasztalatok szerint azonban a januári turnu­sok kevésbé keresettek, az üdü­vétség alapos gyanúja miatt. A vizsgálóbiztos a tévéelnök által elkövetett fegyelmi vétséggel arányban álló fegyelmi büntetés kiszabására tett javaslatot. A szóvivő hangsúlyozta: Balsai István álláspontja szerint a Ma­gyar Televízió elnökének tevé­kenysége a központi költségve­tési szervek működését szabá­lyozó törvényekbe, illetve jog­szabályokba ütközött. (MTI) lésre jelentkezők inkább februá­ri-márciusi időpontokat válasz­tanak. A második negyedéves üdülési lehetőségeket február vé­gén teszik közzé. Az üdülési irodákban közvet­lenül csak a nyugdíjasok és mun­kanélküliek juthatnak hozzá a kedvezményes beutalókhoz. A munkavállalók részére a vállala­tok, az intézmények válthatják ki az utalványokat. Az elmúlt év könnyűzenei, szórakoztatózenei teljesítménye­inek értékeléseként a Magyar Rádió Zenei Főosztálya által fel­kért zsűri tegnap odaítélte az eMeRTon díjakat, amelyeket ma nyilvános rádióadás keretében, a Duna Palota hangver­senytermében adják át. Erről a Magyar Rádió tájékoztatta az MTI-t. A bíráló bizottság az év éne­kesnője elismerésre Szulák And­reát tartotta érdemesnek. Az év énekese pop-kategóriában Ger­gely Róbert, rock kategóriában Révész Sándor lett. Az év szí­nész-énekesnője kitüntetést Pá­pai Erikának ítélték; Az év szí­nész-énekese elismeréssel Mé­hes Lászlót jutalmazták. A zsűri „A fiatal pop-rock generáció na­gyobb figyelmet érdemlő tehet­ségének,, Auth Csillát találta. E kitüntetést az együttesek közül a Palermo Boogie Gang érdemelte ki. Az év szövegírója címet Geszti Péternek ítélték; Az év jazz együttese címet Dresch Mi­hály együttese kapta; Az év jazz szólistája elismerésben Csik Gusztávot részesítették. A ki­emelkedő jelentőségű folk szó­lista címet Sebestyén Márta nyerte. A zsűri „Életműdíj kiemelke­dő jelentőségű szórakoztató ze­neszerzői munkásságáért” elis­merésben részesítette Gyulai Gaál Jánost; az „Életműdíj ki­emelkedőjelentőségű szövegírói munkásságáért” kitüntetésre S. Nagy István találtatott méltónak. Az év koncertjét az LGT adta emlékkoncertjével; a zsűri kü- löndíját Nyeső Mari énekesnő kapta. Az év kiemelkedő népsze- rűségű szórakoztatózenei rádió­műsorának a Pihenőidő találta­tott, alkotói: Török Mária szer­kesztő és Petress István műsor­vezető. (MTI) Kezdődik az első turnus Új típusú kedvezményes üdülés

Next

/
Oldalképek
Tartalom