Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-21 / 17. szám

I 1993. január 21csütörtök SPORT 15 Kosárlabda Berkicset műteni kell Francia sikerek a Párizs -Dakar ralin Amitől féltek a szolnoki ko­sárbarátok bekövetkezett, a csapat egyik meghatározó játé­kosát, a „királyt”, azaz Berkics Lászlót teni kell. Már múlt pén­teken összeült az orvosi „kupak­tanács” Budapesten a Sportkór­házban, mi légyen a válogatott centerrel. Akkor még úgy dön­töttek a doktorok, megvárják a Falco elleni derbit, azt követően döntenek sorsáról. Sajnos az összecsapás annyira igénybe vette a sérült térdet, hogy elke­rülhetetlenné vált a beavatko­zás. Az artroszkópiás operáció utáni gyógyulás ugyan sokkal gyorsabb, mint a hagyományos térdműtétek esetében, de egye­lőre így is kiszámíthatatlan, mi­kor lesz ismét hadrafogható Berkics Laci. A baj nem jár egyedül, tartja a mondás, Tóth Attila és Kmé- zic Zorán homloküreggyulla- dása kiújult. A jelek szerint túl hamar tértek vissza betegségük után, ezért dőltek ágynak ismét. Horváth Imre nem edzett még a héten, bár Rezák edző bízik benne, pályára tud lépni az irá­nyító. Takács Attila hasonló ci­pőben jár, mint társa, az ő játéka szintén kérdéses. Szerencsére Ivkovics kilábaló félben van inf­luenzájából, és Stan sérülése is szépen gyógyul. Tulajdonkép­pen csak Hosszú és Mérész az, aki panaszmentesnek vallhatja magát, így minden valószínűség szerint rájuk hárul a legnagyobb teher a csütörtöki mérkőzésen. Mint az utóbbi időben min­den alkalommal, ezúttal is csak a győzelem az elfogadható eredmény, bár a körülményeket figyelembe véve ezt cseppet sem lesz könnyű kiharcolni. A Hódmezővásárhely ugyan hazai pályán veszélyesebb ellenfél, de az elmúlt hetekben idegenben sem keltette ijedt „nyuszi” be­nyomását. Hogy kire lesz érdemes oda­figyelni a vendégek közül? Mindenek előtt a rutinos „öreg harcosra”, az irányító dr. Bor- háthra, aki évek óta játszik már a legjobbak mezőnyében. Rajta kívül az idegenlégiós Kocsergin és Zogovity, valamint a tavaly még az Olajbányász színeket viselő Jáhni István szórja a ko­sarakat. Legutóbb a hódmező­vásárhelyi „oroszlánbarlang­ban” kínozták meg a csoport egyik legjobbját, a Sopron gár­dáját. Bár vereséget szenvedtek, százkét elért pontjuk intő jel le­het a piros-feketék számára, közelről és távolról egyaránt jól dobnak a vendégek. Sok pihenőre nem lesz idejük a szolnokiaknak a mérkőzés után, hiszen vasárnap a bajnok­ság egyik legfontosabb össze­csapására utaznak, a Videoton­hoz, mely szintén szeretné a rá­játszást a tabella éléről kezdeni. (géléi) Sakk Döntetlennel ért véget az an­gol Nigel Short és a holland Jan Timman közötti sakkvi- lágbajnok-jelölti döntő 6. játszmája. A világbajnok Garri Kaszparov kihívási jogáért zajló mérkőzés 53. lépése után egyez­tek meg a felek. Barcelona bejelentette, 4 mil­lió cjollárt ajánl fel a világbaj­noki döntő két résztvevőjének, a címvédő Garri Kaszparovnak és a Short - Timman találkozó győztesének. Kaszparov üdvö­zölte a katalán fővárost: „Nagy­szerű dolog lenne, ha Barcelo­nában védhetnem meg a címet. A városnak nagy sakkhagyomá­nyai vannak. Külön öröm szá­momra ez a lehetőség, mert itt mindig otthon érzem magam.” A FIDE elnöke, Florencio Campomanes bejelentette, a kandidálok közül a legjobbat választják. Városi bajnokság. Újabb két fordulót bonyolítottak le a téli terembajnokság küzdelmeiben Szolnokon, melyben a város tíz legjobb csapata vesz részt. Régi szép napjait idézően játszott a Kármentő gárdája, még meg­szorítani sem tudták vetélytár- sai. Öt mérkőzésen szerzett negyvenhat gólja jelzi, a fő­hangsúlyt a támadásokra fek­teti. Két B-csoportos vetély- társa kissé leszakadni látszik mögötte, hiszen a Tisza Taxi a Geodéziától, a Pizzakert a Ne- fag együttesétől szenvedett ve­reséget, de így is tartják dobo­gós helyezésüket. Eredmények - 4. forduló: Pizzakert - Nefag 3-5, Kórház III. - Bercsényi 5—4, Kármentő — Épvillszer 12-3, Pannon Pet­rol - Sólymok 3—1, Tisza Taxi - Geodézia 6-8. 5. forduló: Ne­fag - Kórház III. 8—4, Bercsényi- Kármentő 2-8, Épvillszer - Pannon Petrol 6-3, Geodézia ­Csaknem 8900 kilométer megtétele után a szenegáli fővá­rosban célba ért a Párizs - Da­kar autós, motoros és kamionos rali mezőnye. Az autósoknál Bruno Saby, a motorosoknál pedig Stephane Peterhansel révén francia sikerek születtek, ráadásul utóbbi pilóta megsza­kítás nélkül harmadszor lett a legjobb. — All. szakasz végeredmé­nye: autósok: 1. Jean-Pierre Fontenay (francia, Mitsubishi) 33:06 p büntetőidő 2. Erwin Weber (német, Mitsubishi) 4 mp hátrány 3. Pierre Lartigue (francia, Citroen) 34 mp h. Az összetett végeredménye: 1. Bruno Saby (francia, Mitsu­bishi) 24:56:02 ó büntetőidő 2. Lartigue 1:09:45 ó hátrány 3. Hubert Auriol (francia, Citroen) Pizzakert 3-8, Sólymok - Tisza Taxi 3-9. A bajnokság állása: 1. Kár­mentő 10, 2. Tisza Taxi 7, 3. Pizzakert 6, 4. Nefag 5, 5. Kór­ház III. 4, 6. Geodézia 4, 7. Ép­villszer 4, 8. Pannon Petrol 4, 9. Bercsényi 3, 10. Sólymok 3 pont. A senior osztály csapatai még csak két fordulón vannak túl, de már így is csak három együttes áll pontveszteség nélkül. Eredmények: Belváros - Lakóterület 6-2, Szikra - Ve­gyiművek 8-1, Járműjavító - Épületfelújító 2-6, Elegant — Bontóker 1-5, Mezőgép — Rá­kóczi 3-2. A csoport állása: 1. Bontó­ker 4 (1CÍ—1), 2. Belváros 4 (10- 2), 3. Épületfelújító 4 (9-3). Solami Kupa. A Solami Hús­ipari Rt. SzB. sportbizottsága szombaton hatodik alkalommal rendezi meg Szolnokon téli te­4:02:08 ó h. Motorosok: 1. Stephane Pe­terhansel (francia, Yamaha) 38:50 p büntetőidő 2. Jordi Ar- carons (spanyol, Yamaha) 17 mp hátrány 3. Thierry Char- bonnier (francia, Yamaha) 2:11 ph. Az összetett végeredménye: 1. Peterhansel 51:51:51 ó bünte­tőidő 2. Charbonnier 1:22:19 ó hátrány 3. Arcarons 8:01:01 óh. Véget ért tehát a „flúgos fu­tamnak” is nevezett viadal. A sikerért mindenre képes ver­senyzők az életüket kockáztatva - függetlenül attól, hogy kísér­ték a bátor pilótákat - szágul­dottak hosszú sivatagokban, vadállatok között, a végtelen homoktengerben, tűző napon. A gyártóknak biztosan megérte a több mint két hetes reklám. remtomáját férfi kispályás csa­patok részére, melyre a „hazai­akon” kívül ezúttal a MÁV MTE öregfiúk, a Járműjavító, Vegyiművek, Sütőipar és a Verseghy Nyomda legénysége kapott meghívást. Két hármas csoportba sorolták be a hat csa­patot, ezen belül körmérkőzéses formában döntik el a sorrendet, végül az azonos helyezéseket elért együttesek játszanak egy­más ellen. *** SZUSE Torna. Öt csapat részvételével - SZUSE, Jászbe­rény, Mezőtúr, Szarvas, Eger — utánpótlás labdarúgó teremtor­nát szerveznek vasárnap Szol­nokon, a Tiszaligeti sportcsar­nokban. Az ifjúsági korú játé­kosok - az 1974. aug. 1. után születettek léphetnek pályára - két különdíjért is viaskodnak, a legjobb kapus és a gólkirály kap plusz jutalmat teljesítményéért. Asztalitenisz NB I/B Berkics fájós térdét műteni kell Teremfoci „Nagyüzem” a csarnokokban Tallózás a nagyvilágban A világ sportja - sorokban Párizs Frederique Bredin francia sportminiszter megfelelő kormánygaranciát ajánlott fel ahhoz, hogy idén is legyen Francia Nagydíj a Forma-l­es autós világbajnokságon. A Nemzetközi Autósport Szö­vetség (FISA) decemberben azt követően határozta el a Magny-Cours-i verseny tör­lését, hogy ismertté vált, mi­szerint január elsejétől Fran­ciaországban szigorúan tilos a dohányáruk reklámozása. Most a francia kormány 450 millió frankos kompenzálást készül fizetni a sportnak a hirdetési tilalom miatt kieső bevételek ellentételezéséül. *** London Két brit profi ökölvívó vi­lágbajnok is szorítóba lép egyazon estén, március 6-án Glasgow-ban, hogy meg­védje címét. Az angol Nigel Benn a WBC szuperközépsú­lyú kategóriájában az olasz Mauro Galvanóval bokszol, míg a WBO légsúlyú világ­bajnokának, a skót Pat Clin­tonnak a dél-afrikai Jake Mat- lala lesz az ellenfele. Los Angeles A Los Angeles Times című újság értesülése szerint a te­nisztől félig-meddig vissza­vonult John McEnroe egye­lőre hallani sem akar a ver­senyzésről, s ennek megfele­lően közölte Tom Gormannal, a Davis Kupa válogatott szö­vetségi kapitányával, hogy nem áll a csapat rendelkezé­sére. Gormannak így meghiú­sul az a terve, hogy a március végi, Ausztrália elleni össze­csapáson a DK-bajnoki címet szerzett együttest változatlan összeállításban szerepeltesse. A Sampras, McEnroe páros helyett Gorman a Grabb, Re- neberg duónak szavaz bizal­mat. Bécs Két éves eltiltás vár a ko­rábbi súlyemelő világbajnok lengyel Marek Sewerynre. A 35 éves sportolót, aki jelenleg az osztrák Post SV Wien szí­neiben versenyez, egy auszt­riai versenyen végzett dop­pingvizsgálat leplezte le. Atlanta Tony Tubbs, a korábbi ne­hézsúlyú profi ökölvívó vi­lágbajnok vizeletében kokain nyomait mutatta ki egy elle­nőrző vizsgálat. Az amerikai ökölvívó Tyrell Biggs ellen készült szorítóba lépni, hogy győzelmével megszerezze a világbajnok Lennox Lewis kihívásának jogát. Röplabda Aki akar, rendezhet A Magyar Röplabda Szövet­ség egyfajta üzleti vállalko­zásba kezd, az idén megrende­zendő, egyre népszerűbb strandröplabda-bajnokság helyszíneire pályázatot írt ki. Szívesen látják azok jelent­kezését, akik legalább két strandröplabda-pályával ren­delkeznek, és biztosítják a mi­nimum 50.000 forintos pénzdí­jat. A rendezőknek ezenkívül 15.000 forintot kell befizetniük a szövetség számlájára, vala­mint szállást és étkezést kell biztosítaniuk két napig a négy fős strandröplabda bizottság ré­szére. A feltételek között szere­pel még a megfelelő hangosító berendezés felszerelése. Meg­kötés az is, hogy a rendezők ki­zárólagos joggal nem köthetnek reklámszerződést (ez az MRSZ-t illeti meg), és a részt­vevőknek a nevezési díjat szin­tén a szövetség számára kell át­utalniuk. Természetesen az el­bírálásnál előnyben részesülnek azok a pályázók, akik a sporto­lók részére a szállást és az étke­zést kedvezményesen biztosít­ják. Az MRSZ április 15-ig várja a rendezni szándékozók jelentkezését. Természetesen bővebb felvilágosítással is szí­vesen szolgálnak. Az elbírálás határideje: május elseje. Mivel Szolnokon is óriási népszerűségnek örvend a strand-röplabda, reméljük a nyáron sikerül a Tisza-partján versenyt rendezni. Szolnoki Tisza SE - Bp.Medicor SE 5:13 Győztesek: Fehér-Lesskó pár, Lesskó 2, Csiszár 1, Bör- zsei 1, ill. Mercz-Kállai páros, Mercz 4, Geri 3, Kállai 3, Ac­kerman 2. A tavaszi forduló első mér­kőzését hazai környezetben, Szolnokon a főiskola tornater­mében vívta a Tisza HSE gár­dája, Lesskóék a fővárosi Me­dicor együttesét fogadták. Ja­nuár első hetében - a felkészü­lés hajrájában - sérülések és be­tegségek akadályozták a ven­déglátók edzésmunkáját, Fehér vállát, Lesskó kezét fájlalta, míg Börzseit betegsége kény­szerítette kihagyásra. A találkozó ennek ellenére jól kezdődött, hiszen a Fehér- Lesskó páros két szettben li­re, illetve 15-re biztosan verte a Geri-Ackerman kettőst, sajnos azonban Csiszár és Pataki vere­séget szenvedett a Mercz-Kál­lai duótól. Az egyéni találkozók első fordulós mérlege 3:1 arányban a vendégek javára billent, egye­dül Lesskó tudott a hazaiak kö­zül nyerni, taktikus, jó játékkal Gerit fektette két vállra. Csiszár Kállai, Börzsei Ackerman elleni győzelmével tovább csökken­tette a hátrányt (4:6), a jó napot kifogó Lesskó pedig az egyéni találkozók tizenegyedik mérkő­zésén biztosan diadalmaskodott a budapestiek üdvöskéje, a lán­goló hajú Ackermannal szem­ben. Ezt követően a tiszások el­készültek erejükkel, több győ­zelemre már nem futotta ere­jükből. A szolnoki együttes szem­pontjából ez a találkozó jobban sikerült, mint a budapesti talál­kozó, amikor 14:4—es összecsa­páson csupán a szolnokiak ven­dégjátékosa, Tóth Bálint egy­maga érte el a négy győzelmet. Az elmúlt szezonhoz képest erősen meggyengült Tisza-parti csapat a gazdasági és egyéb ne­hézségek ellenére is tovább folytatja szereplését a bajnok­ságban. *** NB III., férfiak Papírgyár Szikra SE - Kalocsa 9:9 Győztesek: Simó, Báli, Fa­ragó, Tóth J. 2-2, és a Simó-Fa- ragó páros Azt a Kalocsát fogadta a Szikra SE férfi asztalitenisz csapata, mely harcban áll a baj­noki címért az NB ni-as baj­nokságban. Eddig még egyszer sem sikerült legyőzni őket, ez­úttal azonban rendkívül jól raj­toltak a papírgyáriak, akik a lgerősebb összeállításban álltak asztalhoz. Végig vezettek a mérkőzés folyamán és csak igen kevés hiányzott a még nagyobb meglepetéshez. Végül is az ifjú­sági korú Tóth János remek, erőtől duzzadó játékával döntet­lenhez segítette együttesét. Meg kell említeni, hogy most először nyújtottak a szikrások egyenle­tes teljesítményt, s ez azonnal meghozta az eredményt is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom