Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-21 / 17. szám

4 A szerkesztőség postájából 1993. január 21csütörtök Az érdekharc helyben tombol A karcsúsítás elkerülhetetlen Az egészségügy egészében megkezdődött a visszarendező­dés. Egyelőre egyes kórházak néhány osztályát be kellett zárni, vagy átcsoportosítás után „ideiglenesen” leállítani. Két évvel ezelőtt az egész­ségügy 110 milliárd forintot emésztett fel; a népgazdaság ta­valy — a korábbi évhez viszo­nyítva — 20 százalékkal keve­sebbet produkált. Ezért az állam — többek között — az egész­ségügy költségvetésétől is meg­szabadult és azt a társadalom- biztosítóra ruházta át. Hétszázezer munkanélküli már nem fizeti be a munkája után visszatartott, a világ leg­magasabb — 54 százalékos — társadalombiztosítási járulékot. Az üzemek, a gyárak egy része nem tudta, vagy nem akarta ki­egyenlíteni társadalombiztosí­tási járulék tartozását. Mind­ezek miatt, 1992-ben a társada­lombiztosítás kasszájában 90 milliárd körüli a hiány. Nem volt tehát miből kifizetni az egészségügyben a megnöveke­dett energia, csatornázási és vízdíjakat, az egyes gyógysze­rek árának 180 százalékos, a műszerek duplájára nőtt árait, így alakult ki az a helyzet, hogy egyes kórházak éves költségve­tése október végére, novem­berre kimerült. A társadalom- biztosítás megoldhatatlan hely­zetét tovább görgette az egyes intézményekre, a kórházakra. A kórházak leginkább két úton igyekeztek a feladatot megol­dani: Egy részük felvállalta a kórházvezetés és a kollegák kö­zött feszülő számtalan konflik­tust azáltal, hogy felülről, ha­talmi szóval kezdtek a belső tar­talékok mozgósításához, az át­szervezéshez, új munkamódsze­rek bevezettetéséhez, egyes épületek — és benne osztályok leállításához, stb. Másik részük, akik felismerték, hogy a társa­dalombiztosítás több tízmilliár­dos hiányát a belső tartalékok felszabadításával nem lehet ki­egyenlíteni, és a természetsze­rűen kialakuló konfliktusokban nem akartak célpontokká válni, azok az egyes osztályokra to­vább görgették a megoldhatat­lan feladatokat, a gondokat úgy, hogy a kórház költségvetését az egyes osztályokra szétosztották és azokat mint önálló gazdasági egységeket kívánták működ­tetni; a működés során majd nyilvánvalóvá válik, hogy a karcsúsítás elkerülhetetlen. Az érdekharc viszont helyben tom­bol. Mindkét megoldás végül is az ágyszámok, a gyógyszerellá­tás, a labor és műszeres vizsgá­latok lényeges — a szükséges­nél is nagyobb — csökkentésé­hez vezet. Mivel az egészség- ügyi költségvetés felét a bérek teszik ki, a működőképesség biztosításához — az orvosok és az egészségügyi dolgozók kö­rében is — elkerülhetetlen lesz az elbocsátás. Tehát a társadalombiztosítás, az egészségügy ellehetetlenü­lése tovább görög; végül is az egyre kimerültebb, nem kielégí­tően táplálkozó, így, egyre bete­gebb lakosságot sújtja. Dr. Jánosi Gábor orvos Egymásért, együtt! Az Új Néplapban nemrég, az egyik Körkép c. oldalon oldalán valaki felrója a jelenlegi magyar kormánynak, hogy valamelyest visszaad az egyházaknak és ál­lampolgároknak abból az önké­nyesen, törvénytelenül elvett javakból, ami jogos, tisztessé­ges, törvényes tulajdonuk volt, mely tulajdonokkal a maguk, családjuk, az egyházak pedig az egész magyar közösség megma­radását, felemelkedését, a köz­jót segítették! Gonosztett volt a tulajdonok erőszakos elrablása, amit a bi­torlók azzal is megtetéztek, hogy maguk élvezték és ké- nyükre-kedvükre elherdálták azok gyümölcseit, és igazságta­lan szegénység rabságába dön­tötték a magyar nemzetet! Ma már annyira gátlástalanok lettek egyesek, hogy bűnbaknak tünte­tik fel a magyar kormányt, mely ha eddig nem is tudott, mert le­hetetlen szociális téren eredmé­nyeket felmutatni, kis magyar hazánknak nemzetünknek meg­becsülést szerzett a világban. Nem volt elég hazánkat ’19- ben szétromboltatni egyszer és többször, ma újból elkezdték sötét üzelmeiket?! Miért nem -mennek a többi kommunista utódállamba? Talán akkor meg­becsülnék mindazt, ami ma ve­lünk és nálunk van; akkor nem keresztbe raknák a gerendát az előrelépés elé, hanem segítenék a kibontakozást, felemelkedést, a közös jólétünket! Azokat, akik jogtalanul tulajdonhoz, va­lamint érdemtelenül magas nyugdíjhoz jutottak, meghagy­ták lakásukban, nem esett bán- tódásuk. A bűnösöktől is csak azt várjuk, hogy lássák be és bánják meg tévedéseiket! Nem a vallásos emberek kö­vetik el az elszaporodott bűn­cselekedeteket! A vallásos em­berek mindig dolgoztak, és az államalapítás óta államfenttar- tók. A kereszténység és magyar nemzeti érzés összeforrt! Szét­választása — a mai, nehéz idők­ben — nagy baj lenne. Közös dolgunk < a szociális igazság megteremtése, és csak akkor leszünk szerencsés, fenn- költ nemzet, ha erőinket mind­nyájan közös nagy célunknak szenteljük. Egymásért, együtt! Deák András, a Recski Szövetség tagja Nagyobb figyelmet a temetőre Tavaly, október 14-én férjem megpihent, 21-én helyeztük örök nyugalomba — ha egyál­talán annak lehet nevezni a szolnoki temetőt. Ezt a kijelen­tésem az alábbiakra alapozom: A családom, a rokonok, a ba­rátok rengeteg koszorúval, vi­rággal rótták le kegyeletüket. Pár nap múlva újabb friss virág­csokor és koszorú borította a férjem sírját, majd a halottak napján, valamint november 9- én (ekkor töltötte volna be a 64. életévét) és karácsonykor ismét. Úgy gondoltam, amíg nem je­lennek meg az első tavaszi virá­gok, rendben hagyom a sírt — az örökzöld fenyő- és tobozko­szorúkkal. És mégis, január 9­én az a szsomorú meglepetés ért, hogy egyedül a fejfa árul­kodott arról, nem tévesztettem el a sírt. Sajnos a sok esőtől az úttal egyenlő simára süppedt, és a fejfára kötött szalagoktól az utolsó szál fenyőig, mindent el­vittek. Minek nevezzem? Sír- gyalázásnak? Szerencsére a csa­ládommal voltam, segítségük­kel sikerült megúsznom, hogy nem ájultam el menten. Bizonyára nem vagyok egye­dül ebben a fájdalomban, ezért a nyilvánosság előtt kérek min­denkit, az illetékeseket is, hogy közös összefogással, nagyobb figyelemmel próbáljunk végre rendet teremteni a temetőben! Özv.Sályi Sándorné Baj van a kutyatartókkal! Megelégedéssel olvastuk az Új Néplap január 7-ei számá­ban, Felháborító! címmel, hogy gyors — és reméljük hathatós — intézkedést tettek a szolnoki Kurucz úti új lakó önkényés te­rületfoglalása ügyében. Sajnos a lakótelepen nem ez az egyetlen probléma. Az utóbbi időben sok kutyát átköl­töztettek” ide, és a kb. negyven kutya közül csak nyolcnak a gazdája tartja be az együttélés írott szabályait, azaz úgy he­lyezték el kutyáikat — az élő­kért lakásoktól legtávolabbi ré­szébe kötötték, vagy kerítették el —, hogy szomszédaikat ne zavarják. Sokan sajnos mit sem törődnek azzal, hogy kutyájuk hangos ugatása, csaholása za­varja a szomszédokat. Mi lesz, ha a jó időben nyitva tartjuk az ablakokat? Tisztelettel kérjük az illeté­kes hatóságot, hogy a kutyatu­lajdonosokkal tarttassák be a szabályokat! A már említette­ken kívül gondjaink között sze­repel, hogy a kutyákat póráz- és sokszor felügyelet nélkül enge­dik ki, az állatok mások kertje előtt végzik szükségleteiket; nem utolsósorban az, hogy a gyerekeket szinte kiszorítják a játszótérről. Intézkedésüket előre is kö­szönjük. A Ceglédi úti lakókör­zet nevében: (24 aláírás) A decemberi tej árát a napokban utalják A „Mikor kapjuk meg a tej árát?” című, január 18-ai olva­sói levéllel kapcsolatban a kö­vetkezőket válaszoljuk: Minde­nekelőtt pontosítanunk kell a jászladányi Baranyi Sándorné levelében foglaltakat, hiszen a Szolnoki Tejipari Vállalat nem a tejtermelőkkel, hanem a tej­felvásárló vállalkozóval áll szerződéses kapcsolatban. Tőle vesszük át a tejet, így az árát is neki fizetjük ki. A decemberi tej ellenértékét vállalatunk a napokban utalja át a vállalkozónak, és azt a terme­lők az OTP-n és a takarékszö­vetkezeten keresztül kapják kézhez. Háromhónapos kése­delmes fizetés — kistermelők esetében — egyszer sem fordult elő, így a termelő erre vonat­kozó információjai megalapo- zatlan.Ezután is minden szab­ványnak megfelelő, jó minő­ségű tejet átveszünk, és terme­lőinkkel szemben továbbra is korrekt kapcsolatra törekszünk. Kuczera Lajos term.igazgatóhelyettes Tisztessége példa értékű A mai rohanó, egymásra alig, vagy egyáltalán nem is figyelő világunkban fehér hollónak számít, ha az emberi becsüle­tesség példájával találkozunk. Nekem sikerült, mégpedig a múlt év utolsó napján, amikor a gyerekeimmel együtt vásárol­tam, és e közben elveszítettem a táskát, ami az összes irataimat, készpénzemet tartalmazta. Szomorúan baktattunk hazafelé — a pénz hiányán kívül az ira­tok pótlásával járó, hosszadal­mas hercehurcára gondolva. De alig értünk haza, amikor egy férfihang telefonon közölte ve­lünk, hogy megtalálta a táskám. Örömünk határtalan volt, és megbeszéltük, hogy hol adja át. Minden ellenszlgáltatás nélkül, hiánytalanul visszakaptam az irataimat, a pénzemet. A megta­lálót Sápi Tibornak hívják, és Szandaszőlősön lakik. Ezúton is köszönetét mondok neki. A megélhetési gondokkal, mun­kanélküliséggel küszködő éle­tünkben tanúsított tisztességét példa értékűnek tartom. Kívá­nok neki békés, boldog új esz­tendőt, és jó egészséget. Németh Nagy László Szolnok Az új diákigazolvány Örömmel vettem át az új diákigazolványomat, s remél­tem, hogy ez nem a végleges változat; hogy talán a XX. szá­zad végére kitalálnak egy töké­leteset. Aki ezt a 11 oldalból álló kis füzetecskét tervezi, iga­zán elárulhatná becses szemé­lyét — a reklám, s persze a kri­tikák miatt. Az utóbbiból elég sok akad. Úgy látszik, a papírgyárak válsága kihatott a diákigazol­vány oldallapjaira is, hiszen a korábbi 18 oldalai 11-re csök­kent; a személyi számot sem kell feltűntetni, így az új iga­zolványon nélkülözik a „szá­mok halmazát”. Pedig én job­ban szeretném, ha rajta lenne. Egészségügyi lap viszont két nyelven található. Lásd szótár — magyar-angol, vagy angol­magyarok részére; orvosi igazo­lások sportrendezvényekre, s már csak a tb-kártya hiányzik. Tehát minden van, ami szem szájnak ingere. Az igazolványban két oldal a 75 %-os utazási kedvezmény helye — autóbuszhoz és vasút­hoz, amit évente kellene érvé­nyesíteni, de erre összesen 4-4 lehetőség van. A szerkesztők optimizmusa dicséretes, mert figyelmen kívül hagyták az évismétlőket, de azon felsőoktatási intézmények hallgatóit is, akik számára az oktatási idő nem csak 4 év. Ezek szerint ki kell cserélni az igazolványt. Vagy talán utaz­zunk felváltva? Ugyanis csak egy utazási fajtát lehet érvénye­síteni. Ami főleg nem a diák- igazolvány hibája, hanem a köz­lekedésért felelős vállalatoké, mert fizikai képtelenség ugyan­abban az órában egyszerre utazni két járművön! (Habár manapság már minden lehetsé­ges.) Azért a külseje sem habos- torta, pedig nem a kutyám használja. Félévenként cserélni kell (kellene) a külső műanyag­borítót. De miért nem köttetik be? Erre a válasz egyszerű: túl sokba kerül... Hát ide jutottunk?! Fekete Zsanett Egy kis beharangozó Pintér János, a Szolnok II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola igazgatója juttatta el hoz­zánk a diákönkormányzatuk ál­tal szerkesztett Rákóczi Maga­zin első számát nemrég, ami ta­valy decemberben jelent meg. Ebből adunk most rövid ízelítőt, ismertetőt. Mint azt a bevezetőben írják, ez az újság egy darab sűrített történelem az iskoláról, és nem tart igényt többre, minthogy be­számoljon a szeptembertől de­cemberig zajló eseményekről, az eddig elért eredményekről. Emellett sok vidám történetet, sport és egyéb iskolai rendez­vényről szóló beszámolót, visz- szaemlékezést, érdekes híreket, keresztrejtvényt, mulatságos rajzokat — és még sorolhatnánk — adnak közre. E csapongó újság értékeket keres, talál és feltehetőn teremt is! Aki ember maradt Küldjön egy képet! Ne legyen többé háború! Január 12-én volt ötven éve, hogy a magyar történelem leg­nagyobb tragédiája bekövetkezett: a második világháborúban a Don-kanyamál, a második magyar hadsereg által védett 206 ki­lométer frontszakaszt az orosz hadsereg Urivnél is áttörte. Óriási volt a magyarok vesztesége. A kétszázezer katonából körülbelül százhúszezren haltak meg; sokan megsebesültek, vagy a mínusz 40 fokos hidegben — hiányos öltözetben, ember­telen körülmények között — eltűntek, megfagytak, vagy fog­ságba estek. A képen látható „NIMRÓD” páncélos sem tért haza, Buda­pestre, a Ferenc József laktanyába. Vele együtt elesett a kép bal oldalán álló Radics Mihály harckocsivezető, valamint a harckocsiból kinéző vitéz Kerecsényi Sándor. A tank előtt álló Tóth István az egyik szemét veszítette el, míg a rajta ülő, e képet küldő, a jó Isten segítségével — két ki­sebb sérüléssel — hazakerült az őt váró menyasszonyához és kedves szüleihez. Mint aki átélte a háború borzalmait, ezúton is hangoztatom: mindent kövessünk el, hogy ne legyen többé háború! Id. Sándor János Szolnok az embertelenségben (Egy korszak margójára) Sok szempontból és szem­szögből írtak már 1956-ról és az azt követő megtorlásokról, esetekről. Ez először a jelképes barrikád bal oldaláról történt meg, az ún. „Fehér könyv” megjelenésével. Igen, igaz, hogy meg akartuk dönteni az akkor fennálló szocialista rend­szert és nyíltan is becsméreltük a „Nagy Testvért”. Azt akartuk, hogy egyszerűen hagyjanak itt bennünket, hogy saját dolgain­kat magunk végezhessük. Ez ment még 33 évig, míg az előző diktatúra puhább nem lett. Kez­dett felerősödni az a nézet, hogy 1956 igazi népfelkelés volt, ez viszont akkor még hivatalosan úgy jelentkezett, hogy mi va­gyunk a népellenesek. A meg­torlás tényei közismertek, de a megtorlók még a kollaborán- soknál is visszataszítóbb maga­tartást tanúsítottak. Két hétig lapultak és bújkáltak. Novem­ber 4—én — az orosz tankok ár­nyékában — előmerészkedtek, és magatartásukra jellemző, hogy az idegen hatalom katoná­inak elárulták saját honfitársai­kat. A verőlegények és egyéb szadista elemek odáig süllyed­tek, hogy saját népük fiait ver­ték halálra, vagy súlyos beteggé tették — egy külső hatalom pa­rancsára, „megrendelésére”. Istennek hála, hogy abban a vérgőzős időben megismerhet­tünk olyan magyar honfitársat, együttérző rendőrt is, akinek cselekedete ma is példamutató. Karcag rendőrei közül említ­hetjük Takács Sándor nevét, aki egyben karcagi születésű. Neki volt bátorsága kijelenteni — többek között azt is —, hogy azonnal szereljék le. Eközben számolnia kellett azzal, hogy esetleg azonnal agyonlövik . . . Megítélésünk szerint az ilyen magatartások folyamatának kö­szönhető, hogy a rendszer kény­telen volt visszakozót fújni. Ta­kács Sándor a mai napig jó erő­ben és egészségben fáradozik családja, a város és a társadalmi közösség javára. Szerettünk az akkori érdemei elévülhetetle­nek. Kívánjuk, hogy így éltesse sokáig az Isten. Tartózkodunk attól, hogy az akkori bűnösöket most bíróság elé citáljuk, mert védekeznének és lenne esélyük a feloldásra. Az igazság és a lelkiismeret viszont jogi kényszer nélkül is él! „Mozgalom az Emberért” Társadalmi Szervezet Karcag Rendőrök „parádés” együttműködése A köszönet talán most sem késő! Karácsony előtti hétvégén rendezte meg a Speedway Szol­nok SE Szolnokon, a Széchenyi városrész sportcsarnokában nagyszabású autós-motor- és kerékpár-bemutatóját, amely­nek mindkét napját a Szolnoki Cukorgyár versenykerékpáro­zói és a budapesti minimotoro­sok városi fölvonulása vezetett be. A fölvonulás biztonságos lebonyolításához a rendőrség segítségét kértük. A Szolnoki Rendőrkapitányság illetékes munkatársai a szervezésben nyújtott előzetes segítségen túl, mindkét ünnepnapon — megle­hetősen zord időben — a legru­galmasabban, legcélszerűbben, a forgalom zavarását elkerülve hajtották végre feladatukat. Külön köszönettel tartozunk a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának és a két motoros rendőrnek, hiszen a télre már konzervált Yamaha motorokat újra — kifejezetten erre az alkalomra — üzembe helyezték. A két rendőrségi Yamaha vezette fölvonulásunk így válhatott — nemcsak biz­tonságosabbá —, hanem látvá­nyosabbá is. Koszi fiCjkb Sporttársi üdvözlettel: A Speedway Szolnok SE , |. i Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom