Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-19 / 15. szám

1993. JANUÁR 19 Sport 7. Női röplabda NB I. A-csoport Véget ért az alapszakasz Extrade SC - Lehel SC 2:3 (-6, 14,-6, 14,-6) Budapest, 100 n., v.: dr. Va- szily, Hóbor Extrádé SC: Szakállné, Szé- lesné, Vadászné, KISSNÉ, Kuljasa, Tyihorenko. Csere: Juhász Zs., Juhász G., Baji. Edző: Déri Dezső, Rati- morszky Károly. Lehei SC: Pesti, ORISENA, GÖBLYÖS, NAGY M., Pet- liak, Sápi. Csere: Agócs. Edző: Szőke Péter. Szolnokon aratott győzelme után megnőtt az étvágyuk a vendéglátóknak, akik egy eset­leges újabb győzekmükkel elke­rülhettek volna az utolsó hely­ről. Ennek megfelelően nagy lelkesedéssel kezdtek, de 3-0- as vezetésük után megállt a „tu­dományuk”, így zsinórban ti­zennégy!!) pontot csinálhatott a Lehel. A könnyedén megnyert első szett elbizakodottá tette a herényieket, nem koncentráltak megfelelően, egyenlített az Ext­rádé. Az edzői „letolás” meg­tette hatását, pillanatok alatt szereztek ismét vezetést Göb- lyösék, mégis öt játszmára volt szükségük a végső diadal kiví­vására. A rájátszásban - a négy közé jutásért - a TFSE ellen kell pá­lyára lépniük a jászberényiek­nek. *** BVSC - Szolnoki Vegyiművek 3:0 (10, 2, 5) Budapest, 100 n., v.: Szalay, Ferenc7v BVSC: MOLNÁR, GOR- BACSOVA, LENGYEL, Mátrai, Szíjjártó, SZÉL. Csere: Varga, Tiefer. Edző: Dr. Kotsis Attiláné. Vegyiművek: dr. Sikéné, Gergelyfi, Illésné, KMÉZIC, Csertán, Hajdúné. Csere: Va- sicsek Á. Berta. Edző: Vaso- csek János. Az erősen tartalékos szolno­kiak az első szettben alaposan ráijesztettek nagynevű ellenfe­lükre. Lelkesen, mozgékonyán játszott ekkor a Vegyiművek, pontos nyitás-fogadások után a közelről és távolról egyaránt nagy erő ve| ütő Kmézic soro­zatban lőtte át a hazai sáncot, 1­4. Összeszedte magát a házi­gazda együttes, szép lassan le­dolgozta hátrányát, de 10-10-ig így is együtt haladtak a csapa­tok. Sajnos a hajrában szétesett a vendégek játéka, a váratlan lehetőséget pedig azonnal ki­használták a fővárosiak. Tar­tósnak bizonyult a szolnoki rö­vidzárlat, egyre többet hibáztak Csertánék, s a lendületbe jött BVSC pillanatok alatt nyerte a második „menetet”. A későbbi­ekben sem sokat változott a mérkőzés képe, a vegyisek ere­jéből csak nyitásváltásokra, va­lamint egy-két pontra futotta, ez azonban nem veszélyezette a vendéglátók magabiztos győ­zelmét. A Tisza-parti együttes­ből egyedül Kmézic teljesítmé­nye emelkedett ki, aki mind ütőerőben, mind a mezőny­munkában társai fölé nőtt. A bajnokság első része ezzel véget ért, a rájátszásban — két győzelemig - a tavalyi bron­zérmes BVSC ellen kellene ki­vívnia a szolnokiaknak a négy közé jutást. Remélhetően ad­digra a sérültek, betegek fel­gyógyulnak, s akkor nagyobb ellenállást tudnak kifejteni. Motocross i 'i a Amerikai ugrató épült Alcsiban Az időjárástól függetlenülj megkezdte edzéseit a szolnoki M.L. Motocross és Old Boy Spedway Team Sport Club az Alcsiban lévő egykori katonai kiképző pályán. Még mielőtt azonban felbőgtek volna a mo­torok, némi tereprendezés várt a versenyzőkre. A tavaly meg­kezdett munkát idén folytatva sikerült kialakítani egy úgyne­vezett Amerikai ugratót, amely jó esetben három méter magasan, huszonöt méterre re­píti a bátor krosszozót. A sáncot a Kevigép jeles markolópilótája „alkotta” meg nagy műgonddal. tr I Ha már itt tártunk, meg kell em­líteni a helyi Volán vállalt segít­ségét is, amely a klub részére kölcsönbe adott és ismeretlen tettesek által megrongált föl­dgyalukhoz, erőgépekhez alkat­részeket, szélvédőket adott, a trélert rákóczifalvi fiatal önkén- tetsek hozták helyre. Nos az előkészületeket köve­tően megkezdődött a sárdagasz- tás, ugyanis a talaj felengedett és sikossá vált, ami persze nem zavarta a tucatnál több moto­rost. Legfeljebb a „műszak” vé­gén csutakolás következett. Bíró Attila - kilencvenkettőben a felnőtt bajnokság ötödikje - kettőötvenes Hondája, a tisza- várkonyi Berkó Lajos - tavaly az amatőrök között második­ként végzett - szintén kétszá­zötven köbcentis Yamahája hasi tóttá a laza pálya felszínét, mi­közben gazdáját töbször meg­próbálta kiütni a „nyeregből”. De a CZ márkák sem marad­tak hidegen és főleg sármente­sen. A vendégként, Abonyból átgurult Egedi József 125-ös gépe ugyan kissé erőlködött, de mint ahogy Mészáros László, a tréner említette:-^// erőnlét is a sportághoz, most azonban a futás és focizás helyett a techni­kai képzést fontosabbnak tar­tom, hiszen ilyen körülmények között az ügyesség, a talpon maradást kiválóan lehet gyako­rolni. Természetesen az ugratá­sokat nem teljes sebességgel végezzük. Azokkal megvárjuk a tavaszi szikkadtabb időt. A sokszoros magyar bajnok azt is elárulta, hogy még mielőtt megkergették volna egymást a versenypályán, a Holt-Tisza je­gén jégmototroztak, saját készí­tésű körmöket szerelve a gu­mikra. Már most jó formát árult el magáról Bíró, Berkó és Cseh. Reméljük a versenyekre sikerül megőrizni, javítani és átmenteni a versenyekre. (ni) Bíró (3) és ifj. Mészáros L.páros ugratása Táblázatok Röplabda NB L, nők 1. BSE 14 13 1 41:10 27 2. BVSC 14 11 3 36:14 25 3. Lehel 14 10 4 31:25 24 4. Vasas 14 9 5 32:21 23 5. DVSC 14 6 8 24:25 20 6. TFSE 14 3 11 13:34 17 7. Vegyi 14 2 1214:36 16 8. ESC 14 2 12 12:38 16 Jégkorong OB I. 1. FTC 18 1 1 185- 58 37 2. Lehel 16 2 2 179- 62 34 3.UTE 13 1 6 162- 91 27 4. Álba-8-12 111-117 16 5. MHC 6- 13 110-165 12 6. NSZE 4-15 72-168 8 7. DAHC 2-18 92-250 4 *** Kézilabda NB I. nők 9. B.csaba 10. Építők 11. Spartacus 12. PMSC 13. Győr 14. Lehel 15. Kisvárda 7 1 2 233-202 15 5 4 1 214-175 14 6 2 1 167-134 14 4 1 4 220-198 9 4-5 161-153 8 2- 7155-214 4 1-10 183-247 2 Asztalitenisz, megyei újonc és felnőtt bajnokság Fehér „rápirított” a vetélytásakra Újszász is bekapcsolódott a vérkeringésbe Vasárnap Szolnokon az Olaj- osztályos sikere mellett a felnőt- Eredmények, újonc leány bányász sportcsarnok adott ott- tek között is „felfurakodott” a egyes (17 induló): 1. Tóth hont Jász-Nagykun-Szolnok dobogóra. Társaival együtt a Anikó (Kisújszállási MÁV Ifj. Lesskót és Pappot a vegyes párosban senki sem tudta megállítani. (Fotó: Novák) megye ez évi hagyományos újonc és felnőtt egyéni, páros és vegyespáros bajnokságának, amelyen tizenkét asztalon reg­geltől késő délutánig zajlottak a küzdelmek. A legnagyobb vál­lalkozó kedv (37) a férfi egyé­niben mutatkozott, míg a legki­sebb mezőnyt (8) a női páro­soknál jegyezték fel. A vendég­látó Tisza-parti városon kívül Kisújszállás, Martfű, Mezőtúr és Újszász képviseltette magát. Az utánpótlás-korúaknál a kisújszállásiak teljesítménye emelkedett ki, a felnőtt férfiak­nál a Tisza HSE versenyzői „pengettek”, a nőknél pedig a Jászkun-Volán diktálta a tem­pót. A papírforma eredmények között kisebb meglepetéssel rukkolt elő a még csak 11 esz­tendős Tóth Anikó, akit az edzők legfeljebb a legjobb négy közé jutásra tartották esélyes­nek saját korosztályában - az újoncoknál (itt a legidősebbek 12 évet tudhattak maguk mö­gött). Anikó alaposan a szak­emberekre cáfolt, hiszen kor­felnőttektől eltérően körmérkő-v zéssel kezdett, ezt követően a csoportokból az első két helye­zett jutott a főtáblára, ahonnan már egyenes kiesésben folyta­tódtak a csatározások. Ennek előnyeként a gyengébb napot kifogók is játszhattak legalább két meccset, a jobbak pedig meg sem álltak minimum ötig. A fiú újoncoknál három indu­lója volt a Kisújnak, „be is ke­belezték” mindhárom érmet. A férfi egyes fináléjában ifj. Lesskó saját magának köszön­heti a bajnoki cím elvesztését, hiszen a döntőben mindkét szet­tben 15 pontig ő vezetett. Innen engedte ki a „mancsából” - szó szerint - a győzelmet. Ettől függetlenül mind ő, mind ve- télytársa kétszeres bajnokként térhetett haza, miután Fehér az egyéni mellett párosban is dia­dalmaskodott (éppen Lesskó oldalán), ifj. Lesskó pedig az egyesületeten kívül induló, mindössze 18 esztendős Pappal az oldalán nem talált legyőzőre - a vegyes párosban. Egyetértés SE), 2. Vass Viktó­ria (Martfű Városi SE), 3. Lu­kács Viktória (Mezőtúri Sí) és Hajdú Adrien (Szolnoki Tisza HSE). Fiúk (19): 1. Belukács Gábor, 2. Bognár Gyula, 3. Varjú Péter (mind Kisújszállás) és Molnár Áttila (Tisza HSE). Felnőtt női egyéni (13): 1. Ár­kosi Andrea, 2. Hegedűs Beáta (mindkettő Jászkun-Volán), 3. Tóth Anikó és Forgács Ágnes (Martfű). Női páros (8): 1. For- gács-Szőllősi, 2. Nagy-Vass V. (mindkettő Martfű), 3. Hege- dűs-Lauer és Bózsó-Kenyeres (Jászkun-Volán). Felnőtt férfi egyes (37): 1. Fehér Pál, 2. ifj. Lesskó László, 3. Csiszár Csaba (mind Tisza HSE) és Baráth László (Jászkun-Volán). Férfi páros (17): 1. Fehér-Lesskó, 2. Csiszár-Pataki (Mind Tisza HSE), 3. Baráth-Ábel (Jász­kun-Volán) és Simó-Faragó (Szikra). Vegyes páros (15): 1. Lesskó-Papp (Tisza-e.k.), 2. Ábel-Bózsó, 3. Zentai-Kenye- res és Emmer-Árkosi (mind Jászkun-Volán). r 40 ölésien: szeretem, házasság, divat, pletyka, sztárek mm* • a ■ I Mégis, kinek a s' gyerek? 7 A kismam« Jelenetek Sä?» a Bibliából V Az új évben is minden^ kedden ébredjen a Kiskegyeddel A 3. szám tartalmából- 46 évesen szülte a harmadikat a második­nak- Mégis kinek a gyere­ke?- A szerelem elveszi a nők erejét?- Igazi partner csak a filmekben létezik- mondja Hollywood leg­szebb asszonya- A villanyszámlás ha­vonta csenget- Bilincsbe vert férj És persze divat, plety­ka, kozmetika, sztárok ma csakúgy, mint min­den kedden,benne van a Kiskegyedben ____________*16523/1H*_________/

Next

/
Oldalképek
Tartalom