Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-13 / 10. szám

1993. JANUÁR 13. Kritika—műsorok 13 A tévé képernyője előtt Nincs több keringő, legalább is amit Schani ad elő, véget ért a Strauss-dinasztia című sorozat; illendő nyugtázni az eseményt, már csak azért is, mert a soroza­tok kellemes fajtájából vétetett; az életrajzi filmek a maguk könnyed érzelmességükkel min­dig fogyasztható televíziós ele­delnek számíthatnak. Ráadásul itt a muzsika is szívet melengető, a keringők világa valóban elbű­völő, s volt is belőlük elegendő. Az egyes szerepekben kiváló színészeket láthattunk, s a kiállí­tásra sem lehet panaszunk: egy pazarul elkészített, a bécsi ke­délyvilágot érzékletesen meg­mutató filmsorozat volt a Stra­uss-dinasztia. És nem hiányzott belőle a dráma sem, minden folytatás tartogatott annyi fe­szültséget, konfliktust, amennyi az andalító muzsika mellett fi­gyelmünket, érdeklődésünket ébren tudta tartani. Elbúcsúzott tehát kedd este egy sorozat, de még ugyanaz nap délután a ket­tesen ránk köszöntött egy régeb­bi ismerős, ismétlésként, a Tes­testől, lelkestől. Ismételni jó? Az ismétlés a televízió ki­apadhatatlan programforrása, ha új műsorból hiány mutatkozik, bármikor haszonnal alkalmazha­tó. Persze nemcsak az efféle szükség lehet indítóoka, a szorí­tó kényszer, hogy egy-egy ré­gebbi televíziós munka megje­lenjen újfent a képernyőn, lehet ez átgondolt, értékápoló felfogás eredménye is. Egyrészt a benne megtestesülő esztétikai értékek okából, másrészt idővel olyan új nemzedékek nőnek fel, ame­lyeknek nem állott módjukban egy-egy sikeres televíziós műsor megtekintése, megismerése. Ami tehát egyeseknek régi, az másoknak lehet új is. De egy-egy nagysikerű sorozat megismétlé­se tanulságos lehet abból a szem­pontból is, hogy lemérhető, el­lenőrizhető, hogy az adott pilla­natban, a bemutatás idején mi is jelentett népszerűséget a képer­nyőn. Ha egy volt sikerről van szó. Bizonyára más szemponto­kat is fel lehetne még vonultatni az ismétlések jogosságára. Pél­dául még érzelmileg is igazolha­tó: sokakban egy-egy hajdan volt televíziós esemény felidéz­heti ifjúságuk varázsát. Gondoljunk csak az úgyne­vezett régi magyar filmek gya­kori megjelenésére a képernyőn, ami ugyan nem televíziós ter­més, de tapasztalhatjuk, hogy egyikét-másikát többször is is­mételve, még így is kellemes szórakozás a képernyő előtt. De vannak olyan ismétlések is, tévé­programoké, amelyek a fentiek­ben vázoltakat vaskosan igazol­hatják. Például itt van a Másfél mil- liló lépés, amely most indult út­jára ismét a képernyőn. Sugárzá­sával a kettes program nyilván alkotójára is emlékeztetni kíván, hisz Rockenbauer Pál most len­ne 60 éves, ő készítette a többré­szes sorozatot. Lényegében ba­rangolás ez hazánk szép tájain, melynek első állomása a Zemp­léni hegyek világa, s most is gyö­nyörűséggel töltheti el a nézőt. Nem csak a természet pompáját közvetíti ugyanis, ennél sokkalta több: a természet és az ember bensőséges kapcsolatát mutatja meg, ahogy az a kis csapat, élen Rockenbauerrel járja az erdőket, a hegyeket, a falvakat, s ahogy meg-megáll egy-egy pillanatra, hogy szóbaelegyedjék a natúré­val, abban a boldog otthonosság érzete testesül meg. Jóleső érzés­sel tapasztalhatjuk a látottakban, hogy zaklatott életünkből ha sze­retnénk olykor kiszabadulni, lám, ott a természet, mely tárt karokkal vár és fogad bennün­ket. Egy csodálatos „utazás” kezdődött ezzel a sorozattal újra a képernyőn, a boldog, békés, hasznos időtöltés percei, órái. Régi kedvencek Másfajta erényei révén került újra a képernyőre a már említett tizenhat részes német tévéfilm, amelynek főszerepében Kemp- fert plébánosként a testes Günter Strackot láthatjuk viszont. Ez is barangolás, de a lelkek birodal­mában, ahol épp úgy otthonos­ságra vágyik az ember, mint az őt körülölelő természetben. Ahogy ez az egyházfi a lelkek pásztoraként terelgeti a reá bí­zott nyájat, tudván azt is, hogy a lélek nyugalmához a testé is hoz­zátartozik, a szociális, társadal­mi boldogulás, abban megcso­dálhatjuk a humánum, az embe­riesség ragyogó tetteit; ahogy szorgoskodik a kisváros lakói­nak jobb sorsáért. Aki elmulasz­totta annakidején e sorozat be­mutatóját, most kárpótolhatja magát. De alighanem örömmel fe­dezték fel sokan a kettes prog­ramjában a hajdan rendkívül népszerű bűnügyi filmet, a Pet- rocellit, azt az amerikai szárma­zású krimit, amelyben egy talp­raesett ügyvéd vállalkozik egy- egy bűneset tisztázására. Öröm­mel, mondom, mert békés krimi ez, nem gőzölög a kiontott, ki­ömlő vértől, hatását nem az el­rettentésre építi, nem elborzasz- tani akar, hanem épp ellenkező­leg, az igazság kiderítésének biztató távlatait mutatja fel, a nyomozás szellemi természetére építi sikerét. Például a Szomszédok Vannak persze programok, amelyek ismétlését közkedvelt­ségük már megszületésükkor szükségessé teszik; hogy min­denki láthassa őket, a premier után néhány nappal ismét levetí­tik. Mint a Szomszédokat vagy Friderikusz show-ját esetében, mely mindkettő sokak, sokunk kedvence. Bár az igazat meg­vallva a Szomszédok az utóbbi időben mintha fáradni, kifáradni látszanék, szellemében már ko­rántsem oly friss, naprakész; a kialakult sémák, a klisévé mere­vedő figurák, a nem is mindig érdekes problémák, amelyeket feltálal, a megszokottság unal­mát szülik az emberben. Frideri­kusz talkshow-járól pedig csak annyit, hogy továbbra is virul, hála a műsorvezető mondhatni macskaügyességének, ugyanis nehéz őt zavarba hozni. Vagy mégis? Legutóbb a Ferrari Vio­lettával készített beszélgetés azt mutatta, hogy igen. A haza láto­gató színésznő többször is hatá­rozott megálljt parancsolt neki „vallatása” során, azaz nem ment bele olyan játékba, amely túlságosan is személyes vizekre terelte volna a diskurzus töré­keny „csónakját”. S ezzel bi­zony, láthatóan kényelmetlen helyzetbe hozta a máskor rend­kívül magabiztos Friderikuszt. Lám, a sikerhez jó alanyok is kellenek, állapíthattuk meg a kurtán-furán végződő beszélge­tésből. Valkó Mihály Öntöttvas kályhák ma­gánmúzeumát tervezi Haj- dúsámsonban Bárdi Já­nos, aki tizenöt éve gyűjt öntöttvas tárgyakat, ebből legjelentősebb a 220 dara­bos kályhakollekciója. A kis jancsikályhától a 2 mé­teres, 3 mázsás darabokig gondos kézi munkával rendbe is hozza a fa- és széntüzelésű kályhákat. Az ország legnagyobb kályhagyűjteményének gazdája tárolási gondok­kal küzd, ezért várja a köz­ség segítségét, ami nem­csak az egyedülálló kollek­ció miatt indokolt, hanem azért is, mert a történelmi Magyarország szinte min­den öntőműhelye szerepel a jeles együttesben. Képün­kön: Bárdi János gondos kézi munkával állítja hely­re az ódon kályhákat. MŰSOROK —RENDEZVÉNYEK Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, rek­lám (tel.: 344-618) szerk.: Tamási László -17.00:-18.30: Alföldi ma­gazin (tel.: 341-133) szerk.: Pálréti Ágoston - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tu­dósítások, riportok. Sajtótájékoz­tató a városházán - Munkavállaló­kért alapítvány - Sportbizottsági ülés Jászberényben - Nagykőrösi hírek - 18.00: Szóváltás. Aktuális párbeszéd, közben: Zeneturmix. Sítáborok a Rák-patak völgyében Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben * 4.30: Reggeli Krónika- 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Válogatott perceink -11.35: A nyugati hadtest - X/8. - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Vendég a háznál - 12.50: Külpolitikai figye­lő - 13.05: Ki nyer ma? - 13.15: Falurádió - 13.30: A református egyház félórája-14.05: Klassziku­sok mindenkinek -14.55: Versek - 15.05: A Határok nélkül naplója - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Mindennapi gazdaság -16.30: Ze­nefórum -17.05: Magyarországról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág- 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.35: Döbrentei Koméi összeállí­tása - 20.05: Emlékezetes alföldi népdalok - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth-klub-22.00: Késő esti Krónika - 22.30: Fórum - 23.05: Nagy karmesterek - világhí­rű előadóművészek URH: 6.55: Körzeti informáci­ós magazinok - 11.00: Derűre is derű -11.25: Muzsikáló természet- 11.30: Fórum -14.00: Kettős kö­tődés - 14.30: Látatlanul - 15.05: Társalgó - 16.00: Az Amerika Hangja műsora - 18.30: V mate- rinskom jazyku - 19.00: In limba matema - 19.30: In der Muttersp­rache - 20.00: Na materinjem jezi- ku - 20.30: Na matemjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Commennt vivent les Fran­cais? * 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00­23.00, 24.00-0.10: Azonos a kö­zéphullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sport­reggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Apró-cseprő - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiusz plusz -11.00: Hírek. Idő­járás -11.05: Napóra - 12.00: Vá­logatás magyamóta-lemezekről - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés- 13.00: Hírek - 13.05: Derűre is derű - Kopányi György: Tabula rasa -13.30: Kedvencek a múltból- 14.00: Akár hi-fx, akár nem - 15.00: Hírek. Időjárás - 15.05: Rockszerda - benne: 15.05: Hírek, pletykák, érdekességek - 16.00: Heavy óra - 17.00: Hírek. Időjárás- 17.05: Napóra - 18.00: Nosztal­gia - 18.40: Közvetítés a PVSK Co-Order-Challes női kosárlabda BEK-mérkőzésről és a Diósgyőr- Orchies Valenciennes női Ron- chetti Kupa kosárlabda-mérkőzés­ről - közben 19.00: Hírek. Időjárás- 19.35: Népdalkörök és citeraze- nekarok felvételeiből - 20.00: Sok­féle - 20.40: Visszaszámlálás - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Ga­laktika - 21.45: Batucada - 22.00: Filmzenei újdonságainkból - 22.30: Rick Margitza együttese játszik - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10-4.20: Napforduló Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium - 10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Séta a nagyváradi színház körül - 10.47: Operaslágerek - 11.12: Fúvós kamarazene - 11.40: Régi magyar dalok - 12.00: Hírek. Időjárás -12.05: Hangverseny dél­időben - 13.27: Beethoven: II. szimfónia - 14.00: Hírek. Időjárás- 14.05: Irodalmi esték a Merlin Színházban -14.55: Versenygyőz­teseink - II/l. -15.23. Nemzetközi Éneklő Hét, Veszprém, 1992 - 16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Ár­nyéktánc (Lövik Károly novellája)- 16.28: Zenekari operarészletek - 17.00: Metronóm - 17.50: Újraol­vasva - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: A magyar zene évszázadai -19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangver­senye a zenekar rendezésében - közben: 20.03: Hírek. Időjárás - 18.05: A magyar zene évszázadai -19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangver­senye a zenekar rendezésében - közben: 20.03: Hírek. Időjárás - 20.07-20.22: Halhatatlan magyar vers - 21.05: A végzet hatalma (részletek) - 21.50: József Attila minden verse 100/13. - 22.00: Hí­rek. Időjárás - 22.05: Hallgassuk együtt! - 23.00: Entrópia (Thomas Pynchon elbeszélése) - 23.33: Jaco Patorius bigbandje játszik - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05-2.00: Száza­dunk zenéjéből Televízió Szolnok Városi Televízió 20.30: Fekete Péter (f-f. cseh­szlovák filmszatíra)85’ TV 1 5.40: Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktor­ral - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjá­ték - 8.35-12.05: Napközi - 9.00: Teli Vilmos (fr. sor.) 24/18. - 10.00: Lovejoy (angol sor.) - 11.00: Játék -12.00: Hírek -12.05: Képújság 16.00: Délutáni egyenleg - 16.10: Klip-percek -16.35: Képúj­ság - 16.45: Parnasszus - 17.00: Megveszem ezt a nőt (mexikói sor.) - 17.30: Napközi - 17.50: Pénzvilág - 18.00: IS - „Légy jó mindhalálig” - 18.30: KultúrFele- lős - 18.45: Jó éjszakát kíván a Disney! -19.00: A simlis és a szen­de (am. sor.) - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Ray Bradbury színháza. Hosszú évek (kanadai film) - 21.10: Érzékeny férfi (fr. film) - 22.35: AKTuális - 22.55: Közjáték - 23.00: Krónika - XXXV/17. Támadás - 0.10: Hír­adó - 0.15: BBC-híradó TV 2 15.45: Műsorismertetés - 15.50: Betűpárbaj - 16.10: Paul és Virgini (fr. sor.) VI/5. -17.00: Hír­adó - 17.05: Denver, az utolsó di­noszaurusz - 17.30: Együtt a Föl­dért - 17.50: Elektro kalandor - 18.00: Híradó - 18.10: Regionális híradó -18.25: Műsorajánlat - Idő­járás - 18.30: Telesport - 19.05: Szilveszteri ismétlés - Egy bolond éjszaka, avagy csillagok lakomája olimpia után - 20.29: Remekmű­vek - 20.45: Helló világ - 21.25: A nagy árnyék nyomában VI/2. - 22.00: Esti Egyenleg - 22.20: Idő­járás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.45: A TV 2 filmklubja - Sztal- ker (orosz film) II/l. Super Channel 13.00: Japán üzleti élete - 13.30: Belföldi tudósítások - 14.00: Természetfilm - 14.30: Eu- rópa-film - 15.00: Egyveleg - 17.00: Élő videoshow -18.30: Bo­nanza -19.30: Diveodivat - 20.00: Szélhámosok - 21.00: Belföldi tu­dósítások - 21.30: Dók.film - 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét - 22.48: Piacgazdaság - 23.00: Lo­vaglás a síneken (am.film) Eurosport 9.30: Műkorcsolya -11.30: Ae­robic -12.00: Gólok -13.00: Ször­fösök magazinja - 13.30: Műkor­csolya- 17.00: Kosárlabda-18.30: Műkorcsolya - 22.00: Eurosport- hírek - 22.30: Tenisz - 0.30: Éuro- sport-hírek Screensport 9.00: Díjugratás Frankfurtból - 10.00: Női bowling - 11.00: Röp­labda Belgiumból - 12.00: Párizs- Dakar rali - 12.30: NFL - 16.30: Párizs-Dakarrali -17.00: Teherau­tó-verseny - 18.30: Bowling Fran­ciaországból - 19.30: Thai kick- boksz - 20.30: Motorverseny Né­metországból - 21.30: Párizs-Da- kar rali - 22.00: Kosárlabda - 24.00: Párizs-Dakarrali -0.30: Eu­rópai labdarúgás - 1.30: Nemzet­közi sportmagazin SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel!- 8.50: Colbyék - 9.40: Fiatal és nyugtalan -10.25: A szerelem har­sonái - 11.55: Herrmann - 12.25: Szerencsekerék - 13.05: A hegyi falu orvosa -13.55: Fiatal és nyug­talan (sor.) Fenyegetés - 14.40: Szomszédok (sor.) Önbíráskodás - 15.05: Colbyék (sor.) A felismerés- 16.00: UFO (angol sci-fi-sor.) A férfi, aki visszajött - 16.55: 5x5 - 17.25: Mindent vagy semmit - 18.30: Sport - 18.45: Híradó - 19.00: Szív az adu -19.30: Szeren­csekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Csalás (szính.közv.) - 22.00: Be­szélgetés - 23.10: 24 óra - 23.40: Gyújtóerő (am.sor.) Nem kívánt érzelmek - Golyó a fejben - 0.35: UFO (ism.) -1.30: Műsorismerte­tés RTL 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Eu­rópa - jó reggelt, Németország! - 9.00: Dr.Marcus Welby - 10.00: Gazdag és szép -10.30: Forró nye­remény - 11.00: Rizikó - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: Az élet játékai (sor.) - 13.20: Kalifornia klán (sor.).- 14.15: A Springfield-sztori (sor.) - 15.00: Gyilkosság a hobbija (sor.) Esküvő akadályokkal - 16.00: Be­szélgetés - 17.00: Ki itt a főnök? (sor.) Az első csók - 17.30: Bor­zasztó kedves család (sor.) A mil­liomodik látogató -18.00: Fiatalok magazinja-18.45: Híradó-19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők - 20.15: Túsz (am.film) - 22.00: Tévétükör - 23.00: Gwen­doline (francia erotikus film) - 1.00: Borzasztó kedves család - 1.35: Ki itt a főnök? - 2.05: Beszél­getés - 3.05: Robbanékony - 3.30: Gyilkosság a hobbija - 4.30: Jó idők, rossz idők - 5.10: Fiatalok magazinja PRO 7 5.45: Maxwell ügynökség - 6.30: Vicki - 6.50: Rajzfilmek - 8.45: Harttól Hartig - 9.35: A ma­dárijesztő és Mrs. King -10.25: Az utolsó század (német-olasz hábo­rús film) - 12.05: San Francisco utcáin - 13.00: Bili Cosby-show - 13.30: „Colt” a biztonság kedvé­ért (sor.) A kocsi - 14.20: A 11-ik áldozat - 16.00: Harttól Hartig (sor.) -16.50: Rajzfilmek - 18.35: Bili Cosby-show - 19.05: San Francisco utcáin (sor.) A hallga­tás ára - 20.00: Híradó - 20.15: Perry Mason (sor.) Az üvegko­porsó esete - 22.05: Jake és McCabe (sor.) Testestől-lelkes- től - 22.55: Forró macskák (angol krimi) - 0.35: Hírek - 0.45: Max Headroom - 1.35: Hírek - 1.45: Halott tanúk nem beszélnek - 3.30: Hírek - 3.40: Harry Fox esetei - 4.25: Az utolsó század Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor, fél 9-kor Bumeráng, a Tallinnban fél 6-kor, fél 8-kor Űrszekerek VI., a Tisza mozi A- termében fél 5-kor, fél 7-kor, fél 9-kor Oroszlánszív, a B-teremben 18-kor W. R. az orgazmus miszté­riuma Jászberényben Fekete macs­ka, Törökszentmiklóson Resz­kessetek betörők II, Mezőtúr Hollywoodi lidércnyomás, szün- napos a kisújszállási, a túrkevei, a tószegi, a karcagi, a martfűi mozi. Szigligeti Színház 15.00-kor IV. Henrik (Tímár bérlet)

Next

/
Oldalképek
Tartalom