Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-13 / 10. szám
1993. JANUÁR 13. Jászsági körkép Közhasznú munka A Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdetett közhasznú munka végzésére. A jászjákóhalmi polgármesteri hivatal megpályázta s így három embernek sikerült munkához jutnia. Ugyancsak jelentkeztek többen is a Hűtőgépgyárba - mivel új szalag indul, s több mint száz embert felvesznek - s bíznak benne, hogy több jákóhalmi lakos is munkalehetőséghez juthat újra a gyárban. Jelenleg 221 munkanélküli van a községben. Ismét lesz mozi? Jászjákóhalmán a Moziüzemi Vállalat megszüntette a vetítést a moziban, mivel nem volt kifizetődő a vállalatnak. Tavaly nyáron hétvégeken már vetítettek a moziban, mivel a vetítő az önkormányzat tulajdonába került. Az idén az iskolai téli szünetben ifjúsági és mesefilmeket vetítettek a gyerekeknek. A jó idő beálltával hétvégeken újra vetíteni fognak rendszeresen - kaptuk az ígéretet a polgármester úrtól. Negyven munkahely A jászjákóhalmi polgármesteri hivatal tárgyalásokat folytat egy cipőipari kft.-vei, mely a községben létesítene telephelyet, mintegy negyven fő részére. Polgári önvédelmi csoport alakul Pusztamonostoron szombaton 9 órakor a művelődési házban megalakul a mintegy 80-100 fős polgári önvédelmi csoport. Feladatuk a falu feletti őrködés - a körzeti megbízottat Jászberénybe helyezték, s ezért is fontos a csoport megalakulása. Jászberény város rendőrparancsnokától ígéretet kaptak, hogy rövid időn belül megoldja a körzeti megbízott problémáját, s akkor a csoporttal együtt biztosítva lesz a falu nyugalma. Az újonnan alakuló csoportot az önkormányzat támogatja. Jászdózsán 1991-ben indult a háziasszonyképző speciális szakiskola. Az ötletet az adta az iskola igazgatójának és tanári karának, hogy Dózsán sok a nevelőszülőknél elhelyezett állami gondozott gyerek, s azok továbbtanulására ez az iskolatípus megfelel. Érdekesség, hogy az iskolában a jelenlegi 59 gyerekből mindössze két-há- rom állami gondozott van. A hallgatók a megye egész területéről verbuválódnak össze, de vannak gyerekek Heves megyéből is. A kétéves iskolában vendéglátást, konyhatechnikát, csecsemő- és betegápolást, elsősegélynyújtást, gépírást és levelezést, valamint háztartási ismereteket tanulnak és betanított munkakörök betöltésére lesznek alkalmasak. A múlt év őszén elkészült a kollégium, melybe februárban költöznek be a tanulók. Húsz férőhelyes a kollégium és itt kapott helyet az egészségügyi tanterem valamint szaktanterem. Az idei tanévben már túljelentkezés volt az iskolába, s így jobb képességű gyerekek felvételére is sor kerülhetett. Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra! Mindössze a másodpercek tizedrészének köszönhető, hogy nem történt tragédia a jászárokszállási vasúti átkelőnél. Ebben a Fiat Ritmo gépkocsiban két pásztói fiatalember utazott, s hogy figyelmetlennségből vagy valami más ok miatt nem vették figyelembe a jelzőlámpa piros fényét, nem hallották meg a mozdony dudálását, s összeütköztek a mozdonnyal, amely a jelzőlámpa oszlopához vágta a gépkocsit. Ha egy kicsit hátrébb kapja el, úgy maga előtt tolta volna, s ki tudja micsoda szörnyű tragédia keletkezhetett volna belőle. így azonban az ijedtségen kívül semmi bajuk nem lett a... az anyagi kár azonban jelentős. Rozika nénit köszönti a falu Kecskés Jánosné Salamon Rozália 1893. január 17-én született Tamamérán. Szülei kukások (dohányosok) voltak, mikor felcseperedet ő is, a szülőkkel dolgozott együtt. Tizenegyen voltak testvérek, de már csak ő él. 1913-ban férjhez ment Kecskés János pusztamonostori napszámoshoz, s azóta is itt él, jelenleg vejével Magda Gyöggyel és harmadik szülött leányával. Házasságukból öt gyerek született: három fiú és két lány. A legidősebb lány már meghalt. Rozika néninek jelenleg négy gyermeke, tizenhárom unokája, húsz dédunokája és hat ükunokája köszönti majd gondolatban, mivel ágyhoz kötöttsége miatt nem csinálnak nagy születésnapot. A polgármesteri hivatalból Sőregi János polgármester fogja köszönteni a falu legidősebb asszonyát és átadja neki a Magyar Köztársaság elnökének, Göncz Árpádnak köszöntő szavait egy szép emléklapon. Az oldalt írta és a fotókat készítette: Nagy Zsolt Jákóhalmán 126 vállalkozó Jászjákóhalma lakossága megközelítően 3 ezer 200 fő. A községben összesen 126 vállalkozói engedély van kiadva, ebből 25 asztalos és 11 cipész. A munkanélküliek száma 221 fő. Lukácsi Attila fiatal cipész vállalkozóval beszélgettem, s mint megtudtam tőle, valamikor Jákóhalmán 50-80 maszek cipész is dolgozott, ezek alkalmazottaikkal elérték a kétszázat is, s ők látták el többségében a budapesti butikokat, magánkereskedőket szép, míves cipőkkel és csizmákkal, egy részük pedig vásározni járt az ország egész területén. Hogy most miért vannak ilyen kevesen, a herényi szövetkezetnek volt egy részlege, ahol 20-25 ember dolgozott - többek között a most hiányzó korcsolyacipőket készítették - megszüntették. A szakmunkások, betanított munkások máshol helyezkedtek el, sokan megöregedtek, mások pedig békésen pihenik fáradságos életútjukat a jákóhalmi temetőben.- 1972-ben szabadultam fel mint cipész, majd öt évet dolgoztam a szakmámban, utána a katonaság letöltése után a Hűtőgépgyárban dolgoztam, mint gépkocsivezető. 1986-ban kiváltottam mellékállásként az iparomat, s ’89 óta főállásban csinálom. Elsősorban boltoknak, viszonteladóknak, s természetesen akik a lakásomon felkeresnek, azoknak akár egyedi megrendeléseket is elvégzek. Jelenleg a Jászsági Népi Együttes részére csinálom ezeket a tánccipőket, meg megyén kívül egy mazso- rett-csoportnak fehér csizmákat.- Nem furcsa önnek, hogy az eladott csizmáit, cipőit a kereskedők, viszonteladók duplán vagy még magasabb áron adják tovább?- Mit tehetek, mindenki nem keresheti fel a készítőt, s így kénytelen drága pénzért megvenni. Van egy-két eset, amikor már erkölcstelenül nagy összeget kémek érte, de van aki így is megveszi. Összességében én nem foglalkozom vele, hogy mennyiért adják el a kereskedők. A lényeg, hogy meg legyenek elégedve a munkámmal.- De nem tudja a vásárló, hogy ön készítette...- Az nem baj, végül is az a cél, hogy a szakma újra elérje régi hírnevét, hogy minőségileg, külsőleg is megfeleljen az igényeknek.- Most mi következik, hogy a csizma idény lassan véget ér?- A jövő hónapban megkezdem a tavaszi cipők készítését. Érdemes lesz kijönni, mert úgy tudom, önnél is három nő van... A feladó: Otto von Habsburg Kunság Füszért A Jászság jobb ellátásáért A címzett: Fodor István polgármester úr, Jászjákóhalma Melegen köszönöm a kedves jókívánságokat nyolcvanadik születésnapom alkalmából. Ha visszatekintek a mögöttem lévő hosszú útra, csak hálát adhatok Istennek. Viharos időket éltem meg, de a munkának értelme volt. Láttam két istentagadó totalitárius diktatúra születését és csúfos bukását. Országok, amelyekről egyesek azt hitték, hogy örökre eltöröltettek a térképről, feltámadtak és remélhetik, hogy békében és szabadságban élhetnek Európánkban. Földrészünk egyesülése a visszaesések ellenére tekintélyes haladást ért el. Nem a Nyugat alkonya közeledik, mint ahogy évtizedekkel ezelőtt hitték, hanem egy új tavasz. Sorsunk kovácsai vagyunk, ma inkább mint valaha, ha csak akarjuk. Ez egy csodálatos kihívás mindenki számára, legyen fiatal vagy idős. Elfogadhatjuk - bízva Istenben, eltökélt akarattal ésfáradhatatlan munkával. Megéri! 1992. november 20-án Habsburg Ottó Jászberényben tavaly tavasszal adtak át egy diszkont áruházat a város jobb és olcsóbb ellátása érdekében, az év végén deacemberben Jászfényszaruri, majd Jászárokszálláson s még ebben a hónapban Jászapátin - mint megtudtuk a Kunság Füszért vezérigazgatójától, dr. Csikós Sándortól. Természetesen ezeket az áruházakat követik a többiek: Mezőtúron, Szolnokon, Budapesten. A Kunság Füszért a nagykereskedelem mellett intenzív kiskereskedelmet is folytat. A múlt év utolsó átadott áruháza Jászárokszálláson 560 négyzetméter alapterületű, több mint ötezer áruféleségből válogathatnak a vevők, s a diszkont árak mellett rendszeresen kedvezményes akciókat rendeznek, s ilyenkor szinte a beszerzési áron juthatnak az árukhoz a vásárlók. Hozzánk érdemes minden nap betérni - mondta Kóczián Tibomé üzletvezető -, mert mindig tartogatunk egy kis meglepetést... Jászberényben a befagyott Zagyvát birtokba vették a gyerekek. Sokan irigykedhetnek a herényiekre: nem elég, hogy van műjégpályájuk, még a természet is nekik kedvez, hiszen a holt Zagyva az egész város területén befagyott. Februárban költöznek