Új Néplap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-12 / 9. szám
I Az Új Néplap Tiszafüreden 1993. JANUAR 12. Nehezednek az önkormányzati munka feltételei Idén sem lesz könnyebb Természetes dolognak tűnt, hogy az első Tiszafüredről szóló lapszámban nyilatkozatot kérek a város polgármesterétől, Kovács, Istvántól. Arra voltam kíváncsi, a város első embere milyen számadást készít a ’92-es esztendőről és mit tart ’93 legfontosabb feladatainak.- Először szeretném kihasználni az alkalmat, hogy eredményekben gazdag, boldog új évet kívánjak a város polgárainak. Szerény véleményem szerint ez az esztendő talán még nehezebb lesz, mint amit a hátunk mögött hagytunk. Nehezedő feltételek mellett feladataink nem csökkennek. Először azonban 1992- ről szeretném elmondani véleményemet. Azt feltétlenül sikerként könyvelem el, hogy terveinkben szereplő feladatainkat időben végrehajtottuk. Központi hitel felvétele nélkül biztosítani tudtuk intézményeink működését. Lehetőségeinkhez mérten fejlődött, szépült a város. Befejeztük az 1986-ban elkezdett telefonprogramot, új utakat építettünk, a Kálvin köz megnyitásával a „vegyes” piacot elköltöztettük. Korszerűsítettük a Kossuth Iskola fűtését, belekezdtünk a Platán nyugdíjasház bővítésébe, Szőlősön sikerült átadni egy iskolai tornatermet a szükséges kiszolgáló létesítményekkel együtt. A felsorolás korántsem teljes, de ezek voltak a legnagyobb összegeket megmozgató beruházások. : j Már ’92-ben megterveztük, elfogadtuk ’93-ban végrehajtandó feladatainkat. Biztos vagyok benne,., h(j)gy április 30-ra elkészül qz futóklub melleti információs központ, és később elkészül Tiszafüred-Örvény városrészben a hajóállomás és a faluház is. Tovább folytatódik a Platán bővítése, a szippantott szennyvíz elhelyezése érdekében korszerűsítjük a szennyvíz- telepet, a rendelőintézetben új röntgenkészüléket helyezünk üzembe, új kút fúrásával biztosítjuk Tiszafüred-Kócs ivóvíz- ellátását. Itt üzemeltetni fogunk Kovács István polgármester egy gázcseretelepet is. A strand és ajTermálkemping önkormányzati kezelésbe kerül majd. A legnagyobb feladat ’93-ban a gázprogram beindítása lesz. Ez 195 millió forintunkba kerül idén. Szerencsére ez lakossági igény, mely minden előzetes várakozást felülmúlt, hiszen több mint 1600-an jelezték igényüket. így - reményeink szerint - á város egyharmada jut gázhoz. Várhatóan ’94 közepén fejeződik be a program, most a fővezeték és az elosztóállomás kiépítése folyik. A városi munkák márciusban kezdődnek el. A gázprogram miatt ’92-ben nem folytattuk az útépítési akciót, hiszen az útfelbontások, vezetéknyomvonalak kiépítése mellett ez nem lenne célszerű. A pozitív dolgok mellett kötelességem szólni azokról tényezőkről is, melyek nehezítik mind a lakosság, mind az önkormányzat életét. Annak ellenére, hogy már hosszú ideje nem nő a munkanélküliek száma, a helyzet egyre feszültebbé válik. Új munkahelyek nem teremtődnek és egyre több munkanélkülinek szüntetik meg a két év lejártával a munkanélküli járadék folyósítását, akik hozzánk fognak segélyért folyamodni. Az SZJA 50 százaléktól 30 százalékig történő csökkenése, a közalkalmazotti törvény anyagi háttér nélküli bevezetése, a kétkulcsos áfa súlyos terheket ró ránk! így kieső bevételeinket nekünk kell kitermelni. Ez is 1993. év feladata. Ám terveinket mindenképpen meg akarjuk valósítani. Ha lehet úgy, hogy ne növeljük a lakosság terheit. A Kuntej körül nyugalom van Zökkenőmentes az ellátás A túrócsomagoló üzem A Kuntej Közös Vállalat 1977. január elsején alakult meg. Ekkorra épült fel az a magyar viszonylatban korszerűnek mondható tejfeldolgozó üzem, amely 100-1Í0 ezer ember ellátását volt hivatott megoldani a Füred vonzáskörzetében lévő mezőgazdasági termelőszövetkezetek és tejipari vállalatok segítségével. Az üzem csúcsteljesítménye 17,25 millió liter volt évente. 1989 után kicsit bonyolulttá vált a helyzet a tejvonalon: emelkedtek az árak, amivel nem mindig volt összhangban a felvásárlás díjtétele. Ez Tiszafüreden úgy csapódott le, hogy a termelés 15 millió liter alá esett. Az üzem azonban dolgozik. Alkalmazkodni tudtak a megváltozott viszonyokhoz. Egy bizonyos fokú biztonságot jelent az is, hogy ta- valy januárjától részvénytársaságként működnek. Az alapfeladat - a Tisza-tó és környékének ellátása, valamint a termékek országos értékesítése - természetesen maradt, aminek a Kuntej Rt. zökennőmentesen eleget tett. Az itt dolgozó 140 ember biztonságban érezheti magát, munkájuk hosszú időre biztosított. Azonban a „tejfront” megér annyit, hogy mélyebben vizsgálódjunk. Ebben volt segít- -ségemre Bugán Antal kereskedelmi osztályvezető.- így télvíz idején is folyamatosan tudnak dolgozni?- Azt nem mondom, hogy a felvásárlási ár körüli huzavonát nem éreztük meg, a téeszek körüli bizonytalanság is lecsapódott, de Tiszafüred területén nincs tejhiány. Várhatóan nem is lesz! A környékbeli termelőket megnyugtathatom, minden tejet felvásárolunk a napi érvényes árak szerint. Az üzem optimális üzemeltetéséhez 40-45 ezer liter tej szükségeltetik naponta, mely közel 10 százalékos ingadozást még elbír. Való igaz, hogy nyáron vannak csúcsidőszakok, télen pedig visszaesik a termelés, de lényeg az, nem volt még olyan, hogy ne vásároltunk volna feí tejet.- A füredi tejnek, tejterméknek elég jó híre van. Mai piaci viszonyaink között ez igen fontos. így van?- Mióta én itt dolgozom, minőségi kifogásról nincs tudomásom. Elég rendszeres a vevőkörünk. Termékeink ismertek Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben is. Jók a visszajelzések, de teszünk is érte, hogy így legyen! Nálunk igen szigorúak az ellenőrzések.- Az utóbbi időben elég vaskosan emelkedtek az árak. Mit jelent ez a Kuntej Rt.-nek?- Úgy érzem, hogy versenyképes piaci árakkal dolgozunk. 1992 végéig nem is háborgattuk az árakat, de ’93-ban nekünk is emelni kellett a közismert intézkedések miatt. Hogy mit jelent ez számunkra? Alkalmazkodunk a kereslethez, naprakészen feltérképezzük a piaci igényeket. Vigyázunk a minőségre, és igyekszünk megbízható partnerek lenni. A boltoknak szabad választásuk van, hogy kitől vásárolnak. Van konkurencia, van verseny, ami szabályoz. Mindezek mellett az áremelés szükségszerű, ha talpon akarunk maradni.- Önöknek nem is napra, hanem órakésznek kell lenni a piacon. Meg tudnak birkózni a feladattal?- Kezdetben csupán két terítőjáratunk volt, most hat autóval szállítunk, 300 kereskedelmi egységgel vagyunk kapcsolatban. Van jó szakembergárdánk, fejlesztettük számítógépparkunkat is, egyszóval úgy gondolom, megfelelünk a feladatnak.- Bérfejlesztés, fejlesztés. Jut rá 1993-ban?- Az érdekegyeztetések utáni minimál bérfejlesztést végre tudjuk hajtani. Nyereségünk 30 millió forintra prognosztizálható. Látványos fejlesztésekre ebből most nem telik, de a szükséges javításokat, karbantartásokat természetesen elvégezzük. Már bekapcsolódtunk a városi gázprogramba is, kifizettük a ránk eső részt. A beszélgetés után rövid látogatást tettem az üzemben, ahol Rózsa Kálmánnéval, Gőz Lász- lónéval és Veress Ferenccel váltottam néhány szót. A két asz- szony betanított munkás. Jó esetben 9-10 ezer forintot visznek haza. Veress Ferenc technikus, a fizetése is magasabb. Bár ezek a pénzek füredi viszonylatban jónak mondhatók, mégis elmondták, el tudnának képzelni több bért is ezért a munkáért. Egyben azonban mindhárman egyetértettek: örülnek, hogy van munkájuk. És Tiszafüreden ez nem semmi! Több lábon akarnak állni Újra vendéget vár a „Vadász” Tavaly augusztusban verseny- tárgyaláson hirdették meg a tiszafüredi Vadász Éttermet. A hét pályázó közül a Fórum Kft. lett a „befutó”. A négy magánszemély tulajdonában lévő társaság úgy érezte, hogy ez a 800 négyzetméteres belterületi üzlet megéri a kockázatot - hosszú távon mindenképpen. A 21 férőhelyes szálloda, az ezer adagos konyha, az étteremrész, a presszó - ami ma tv-terem -, mosj még elég gyér kihasznált- ságú. Ám - bármilyen furcsa is - ezt a tulajdonosok sikerként könyvelik el, mert lényegében a nulláról indultak. 1992. november 6-ig a szükséges átalakításokat, felújításokat, bővítéseket végezték el, kidolgoztak egy, az induláshoz elengedhetetlen üzleti koncepciót. Szombatonként kedvezményes menüakció, vasárnap 50 százalékos árkedvezménny várta a vendégeket. Színvonalas hétvégi programok jelentették az apró lépések taktikáját. Minden kitermelt forintot az üzlet szépítésére, fejlesztésére használtak fel. Ma még ráfizetéses - ezt nem is titkolják - de vallják, hogy hosszú távon előre fognak lépni. A 800 négyzetméter azonban hatalmas feladatot jelent. Speciális vadas ételekkel, Füredet reprezentáló programokkal várják a bel- és külföldi vendégeket. Nagyon bíznak az idegenforgalmi csúcsszezonban. Amatőr együtteseknek kívánnak otthont adni, élményt adó, nívós kulturális programokat terveznek. Hisznek abban, hogy a színvonalas vendéglátás iránt még van kereslet. „Ami érték, azt nem szabad veszni hagyni!” - ez a cég üzletpolitikája. Szeretnének bekapcsolódni az iskolai étkeztetésbe, korszerűsítik a szállodarészt, hasznosíthatóvá teszik az üzlet alatti pincerendszert. Az üzlet szép és jó helyen is van! Várja a vendégeket - hosszú távra! Az oldalt írta: Percze Miklós Fotó: Mészáros János Már dolgoznak a kisszövetkezetek ÚJ Év - ÚJ ERŐ Gondolom nem kell ecsetelni azt a helyzetet, amely az elmúlt időszakban a termelőszövetkezetek körül kialakult. Legtöbb gazdálkodó egységnél még a továbbélés is gondot jelentett. Nem volt ez másképp Tiszafüreden sem. Tavaly a vezetőség csak olyan veszteséges tervet tudott a tagság elé terjeszteni, melyet csak a közös vagyon felélésével tudtak volna egyensúlyban tartani. Persze ez sokaknak nem tetszett. Úgy érezték, át kell értékelni a korábbi gondolkodásmódot, mert csak ez jelenthet megoldást. Dr.Kriston Mihály állatorvos ma már az Új erő új típusú mezőgazdasági szövetkezet elnöke, január elsejétől önállóan dolgoznak.- Hogyan jött létre a kisszövetkezet, mikor született meg egyáltalán a gondolat? - kérdeztem az elnök úrtól.- Lényegében már tavaly év elején ezen törtük a fejünket. A helyzet kényszerített rá bennünket, az új szövetkezeti törvény pedig lehetőséget is adott rá. A tsz kínlódott, fogalmazhatok úgy, teljesen bizonytalanná vált a jövő. Keresni kellett tehát egy megoldást, amely rugalmasabban kapcsolódik a megváltozott körülményekhez. Ez egyértelműen az új típusú kisszövetkezeti forma. Mi ezt választottuk.-És a tagság többi része?- Jelentős hányad, közel 70 százalék a régi formában dolgozik tovább Tiszamenti Tsz néven. Hatvan egyéni kiváló volt. Az Új erő mellett a keverőüzem és az Agrár Kft. dolgozik kisszövetkezeti formában.- Beszéljünk az Új erőről. Kik hozták létre, mivel foglalkoznak?- Ötvenheten vagyunk, ebből 14 aktív dolgozónk van, a többiek nyugdíjasok. Ők az üzletrészüket adták a vállalkozásba. Ebből fedezzük az épületeket, berendezéseket. Tagjaink azonban hozták a földrészüket is. Kizárólag állattenyésztéssel foglalkozunk. Jelenleg 500-500 hízó és választási malac, valamint 120 anyakoca az állomány, melyet fejleszteni kívánunk. Véleményem szerint 1600 hízósertés és 1200 választási malac értékesítése teremtené meg az optimális gazdálkodási feltételeket. Ehhez jön még 160 hektár termőföld, 25 hektár legelő, 9 hektár erdő, és a kárpótlási földek arányosan ránk eső része. Ebből a takarmányszükséglet felét tudjuk kitermelni. Tavaly decemberben fogadtuk el az alapszabályt, január 25-én lesz a második közgyűlésünk. Ekkor fektetjük le a szervezeti és működési szabályzatot, döntünk a bérekről, a földhasznosításról, a szolidaritási alapról, elfogadjuk a ’93-as gazdálkodási tervet.- Mit vár ettől az évtől?- Ha az öt fős igazgatóság tisztességes megélhetést tudna biztosítani a tizennégy aktív tagnak, ki tudná fizetni a tervezett 5 százalékos osztalékot a többieknek. Úgy hiszem, ehhez most az állattenyésztés jó alap. Különösen a sertés lehet nyereséges. Tisztázni kellene a közös vagyon körüli vitákat. Még nem volt meg a zárszámadás. Nekünk világosan tudnunk kell, hogyan állunk, hiszen ez az önállóság legfontosabb feltétele. Az lenne a legjobb, ha ez január 25-ig rendeződne. Mindezek ellenére január 1-től dolgozunk, munkánk van. Remélem lesz év végén is, hiszen ezért vágtunk bele!