Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-04 / 286. szám
III. évfolyam 286. szám 1992. december 4., péntek Ára: 13.80 Ft JÁSZ-N A G YKUN-SZ O L IN O K MEGYEI NAPILAP Kevesebb nagyvállalat Budapest. A harmadik negyedévben tovább csökkent a hagyományos nagy létszámú vállalatok köre, és növekedett a társaságok, főként a kft.-k száma. Jelenleg már csak 1,9 millióan dolgoznak 50-nél több alkalmazottat foglalkoztató cégeknél. Ez az előző évinek mintegy 80 százaléka. Ezen belül a 300 fő feletti gazdálkodó körben 26 százalékos a létszám-visszaesés, az 51- 300 dolgozót foglalkoztató cégeknél viszont enyhe, 2,7 százalékos létszámnövekedés volt tapasz- talható.(MTI) ✓ Átlagkeresetek Az 50 főnél többet foglalkoztató jogi személyiségű gazdálkodó szervezeteknél októberben a dolgozók bruttó átlagkeresete 23.565 forintot tett ki. Ezúttal nem a bányászok, hanem a pénzügyi területen dolgozók kerestek legtöbbet, átlagosan 55.717 forintot. Ezt követően a vegyiparban voltak a legnagyobbak a fizetések, a havi bruttó átlagkereset 28.136 forintot tett ki, ám jelentős volt az eltérés a fizikai és a szellemi dolgozók jövedelme között, a fizikaiak 23.582, a szellemi‘dolgozók 39.332 forintot kerestek. A bányászok a harmadik helyre szorultak, átlagosan 27.715 forinttal. A szegfű napja Kaposvár. Szegfű napját rendezett tegnap Somogy megyében az MSZP. Ez alkalomból a párt országos elnökségének több tagja - köztük Horn Gyula, a párt elnöke - Kaposváron, illetve a megye további hét városában találkozott az önkormányzatok képviselőivel és a gazdasági vezetőkkel. Ezt követően lakossági fórumokat tartottak, amelyeken a párt szakértői időszerű gazdasági és politikai kérdésekről beszéltek az érdeklődők előtt. Az évszakhoz képest enyhe idő Nyugat felől beborul az ég, többfelé lesz eső, zápor. Napközben a felhőátvonulásokból már csak elszórtan várható záporeső. A déli, délnyugati, majd nyugati szél élénk, időnként erős lesz. Az évszakhoz képest enyhe idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. Ma este írják alá a szerződést Kínaiak vették meg a ruhagyárat Az Elegant Május 1. Ruhagyár Szolnoki Gyáregységének igazgatónője, Fazekas Katalin ezzel fogadott tegnap:- Hát már a Uj Néplapnál is tudják?!- Tudjuk bizony! - mondtam magabiztosan, pedig fogalmam sem volt, miről kéne tudnom. (Hétköznapi riportért jöttem, de van így, hogy az ember beleszalad a „nagy hír”-be. Nyilvánosan nem fitogtatom „jólértesült- ségemet”, de - talán e vallomás után - az igazgatónő is megbo- csájtja, hogy előtte megjátszottam a „Bukfenc mindent tud” című tréfát.) Mondtam tehát: - Legjobb, ha elölről el tetszik mesélni az egészet. Férfiasán (pardon, nőiesen) bevallotta, hogy eladták a gyáregységet, holnap (vagyis ma) este fél hétkor írják alá ünnepélyesen a szerződést a fővárosi Hotel Intercontinentalban. Egy elenyésző pontja ennek a szerződésnek még egyeztetésre vár, de ez olyan jelentéktelen a többihez képest, hogy Fazekas Katalin szerint 99,5 százalék, hogy estére összejön az üzlet. Négy éve folyik a privatizáció, mint mondta, sikertelenül. Az ősszel hirdették meg a teljes vagyon eladását, erre jelentkezett egy kínai befektető társaság, amely a legkedvezőbb ajánlatot (Folytatás a 2. oldalon) Testépítők, erő- és súlyemelők paradicsoma a Mátyás király úti edzőterem, ahol naponta több mint százan sportolnak egészségük, kondíciójuk megőrzéséért. (Fotó: N. Zs.) A felmondóleveleket már írják Nem született döntés a Szolnok Papír Rt. újraindításáról — de végleges bezárásáról sem Késő esti információink szerint nem született döntés a Szolnok Papír Rt. tegnapi közgyűlésén a termelés újraindításáról, igaz, a gyár végleges bezárását sem határozták el a tulajdonosok. Mindazonáltal a társaság megkezdi dolgozói munkaviszonyának megszüntetését. Úgy, hogy ha a gyár újraindításának feltételei az elbocsátásokhoz szükséges jogi lépések befejezése előtt (körülbelül december végéig) megteremtődnek, a papírgyáriak munkaviszonya megmarad, és folyamatosnak számít. Az rt.-közgyűlés értékelése szerint a társaság anyagi helyzete az egy hónappal ezelőtti ülés óta javult, a gazdálkodás azonban tartósan csak akkor stabilizálódhat, ha a Szolnok Papír Rt.-t mentesítik államköl- csön-tartozása alól. Erre a leginkább járható utat az kínálná, ha a magyar állam (illetve az Állami Fejlesztési Intézet) kölcsöneit részvénnyé alakítaná, és résztulajdonosává válna az rt.-nek. E megoldásról már elkezdődtek a tárgyalások. A közgyűlés a gépek és az emberek újra munkába állításához továbbra is elengedhetetlennek tartott állami piacvédelmi intézkedéseket: a papírimport újabb kontingentálá- sát, valamint egyes importvámok mérséklését. V. Sz. J. Kulturális hívogató 4. oldal Uj magángyógyszertárak a Jászkunságban Jász-Nagykun-Szolnok megyében gyarapodik a magángyógyszertárak száma. December elejéig kilenc privát gyógyszerárusító hely működését engedélyezték a hatóságok. Szolnok négy magángyógyszertárral rendelkezik, Jászberényben kettő, Karcagon, Kunhegyesen, Martfűn egy-egy patika kezdte meg működését. A karcagi és a kunhegyesi magángyógyszertárak szolgáltatása bővebb a többieknél, hétvégi illetve éjszakai ügyeleti szolgálatot is ellátnak. A privatizálással ma már 89 közszolgálati gyógyszerárusító hely, patika árusít a megyében. Ä közforgalmú gyógyszertárak mellett hét fiókpatika is van, az utóbbiakat az anyaüzletek működtetik főleg olyan kis településeken, ahol a lakosság alacsony lélekszáma miatt teljes körű ellátást nyújtó gyógyszertár létesítésére nincs szükség. A legparányibb települések sem maradnak ellátatlanul, az orvosságokat a háziorvosi szolgálat útján úgynevezett orvosi kézi gyógyszertárakból biztosítják. A megyei közgyűlés év végi összegzése szerint a közelmúltban bekövetkezett változások: a társadalombiztosítás átalakulása, a finanszírozás módosulásai, a háziorvosi rendszerre való áttérés, a gyógyszerek rendelhető- ségének változása, közepette is zavartalan volt a megye gyógyszerellátása, néhány külföldi vagy külföldi alapanyagú orvosság kivételével. ARUSKALANKB01 Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ Skála áruházában. © A vas-műszaki osztályon;. , , - RAKÉTA PORSZÍVÓ szuper engedménnyel, 5.950 Ft-ról 4.750 Ft-ra- Stufa gázkazánok 1.000 Ft engedménnyel- Junosty tv - 37 cm képátmérő - 2.000 Ft engedménnyel- Samsung tv, VIDEO REKLÁMÁRON, plusz egy rádió-magnót adunk ajándékba- december 6-án (vasárnap) MOULINEX háztartási kisgépek VÁSÁRA, bemutatóval, kóstolóval egybekötve ACCORD shopban:- WALTHAM színes tv 2.000 Ft engedménnyel. December 5-től plusz még más meglepetés, 37-51-55 txt képátmérővel Komplex iparcikk-osztályon:- MÁGIKUS HENGEREK REKLÁMÁRON!- Társasjátékok óriási választékban Ruházati osztályon SZUPER AJÁNLAT,,- import női, férfi-, gyermekdzsekik csak 2.400 Ft-ért- női pizsamák 1.000 Ft-ért- vászoncipők több színben és méretben 360 Ft-ért- hazai és import szőnyegek, függönyök 40 % engedménnyel Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, a Skála Áruház RUHÁZATI és MŰSZAKI OSZTÁLYAI december 5-től szombaton: 8-13-ig vasárnap: 9-12-ig tartanak nyitva *14193/111* jön kellemes /carócsonuiünnepekéi es boldog újévei Vgr] ' _____________kívánunk yjiMÁ V ÁSÁRLÓIKNAK. • • Otmilliárd a hátrányos helyzetű régiónak Kormányszóvivői tájékoztató A kormány tegnapi ülésén elfogadta a Borsod-Abaúj-Zemp- lén és Heves megyei régió fejlesztési programját - hangzott el a kormányülés szünetében tartott tájékoztatón. Mint Tarján Lász- lóné, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: a térség halmozottan hátrányos helyzetű, az ipari termelés kétharmadára esett vissza, és 20 százalék körüli a munkanélküliség. Ezért a kormány indokoltnak tartja, hogy a régió fejlesztését egy ötmilliár- dot meghaladó összegű hároméves, kiemelten támogató program segítse. Ennek részeként a régió elmaradott településein, valamint Ózdon külön szociális válságkezelő program is indul. A vállalkozások, befektetések támogatására pedig létrehozzák a kelet-magyarországi befektetési részvénytársaságot. A kormányülés további témáit ismertetve Juhász Judit szóvivő bejelentette: a kormány létrehozta a Nemzeti Sport Alapot, és az erre vonatkozó törvényjavaslatot sürgősséggel az Ország- gyűlés elé terjeszti. A Nemzeti Sport Alap révén lehetőség nyílik arra, hogy a sport finanszírozása elkülönített pénzalapból (Folytatás a 2. oldalon) Az asszony a helyszínen meghalt... Tegnap késő délután szinte iz- zott a telefon a megyei rendőrfőkapitányság központi ügyeletén. Sorra érkeztek a hírek a legkülönfélébb bűncselekményekről. Mint 16.55 órakor jelentették, Jászberény és Nagykáta között a 74-es kilométerkőnél cserbenha- gyásos közúti baleset történt. Egy személygépkocsi kerékpárost ütött el, de a sértett kartöréssel megúszta. Majd ezután 17.20-kor jött az újabb jelzés, miszerint a karcagi Cinege András Papp Béla úti lakásukban feleségét hasbaszúrta. Az asszony a helyszínen meghalt. Ugyanerre a sorsra jutott az a kerékpáros is, akit tegnap délután Tiszatenyő és Kengyel között egy gépkocsi ütött el. Mindhárom ügyben megkezdődött a nyomozás.