Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-30 / 306. szám

^r-Li TZZ fx Meplap J Á S Z-N A G Y K U N-S Z O L N O K MEGYEI NAPILAP III. évfolyam 306. szám 1992. december 30. szerda Ára: 13.80 Ft ÁB-bébik sorsolása Budapest. Az 1993. ja­nuár 1-jén világrajövők között ismét lesz ÁB-bébi- sorsolás. Egy budapesti és négy vidéki újszülött visel­heti az AB-bébi címet, és kapja meg az ezzel járó 100-100 ezer forintos élet- biztosítást, a mamák pedig CSÉB-M biztosítást kap­nak ajándékba. Határhelyzet Az ország határátkelőhe­lyein a tegnap reggeli álla­potok szerint továbbra is za­vartalan az átkelés, tehát a határőrök várakozás nélkül intézik a kamionok és sze­mélygépkocsik ki- és belé­pését - tájékoztatta az MTI munkatársát Krisán Attila ezredes, a BM Határőrség szóvivője. Hetven új mezőgazdasági szövetkezet Nyíregyháza. Hatvan új mezőgazdasági szövetkezet alakult Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében, ahol a 139 tsz nyolcvan százalékánál megtörtént az átalakulás. A több településen gazdálko­dó nagyüzemek jórészéből az úgynevezett társközsé­gek kiváltak, és a jövőben önálló közös gazdaságuk lesz. Akadnak olyan falvak is, ahol egy helyett két-három új típusú szövetkezetét ho­zott létre a tagság, így január elsején több mint kétszáz, termelőszövetkezete lesz a Nyírségnek. „Két Lotti” „Az Ibusz Fortuna Kft. tájékoztatása szerint az 53. heti „Két Lotti” játékban 6, 5 és 3 találat nem volt. A nettó nyereményösszeg (890 769 forint) halmozó­dik, és az 1. hétre kerül át. A 2 találatosokra jutó net­tó nyeremény: 310 forint. A „Két Lotti” nyerőszá­mai: 3, 13, 59 és 2, 48, 54 Az 1. heti és előfizetéses szelvények az ünnepek mi­att kivételesen szerdáig ad­hatók le az ország Ibusz iro­dáiban, a kijelölt vidéki pos­tahivatalokban és takarék- szövetkezetekben. Hideg idő ködfoltokkal Többnyire kevés lesz a felhő, a reggeli ködfoltoktól eltekintve száraz idő várha­tó. Az északi szél időnként * megélénkül, a hőmérséklet napközben mínusz 2, mí­nusz 7 fok között lesz. A nyugdíjakról is szavazott az Országgyűlés 14 százalékos emelést hagytak jóvá a képviselők Az Országgyűlés tegnapi munkanapjának délelőttje rész­ben plenáris tanácskozással, részben bizottsági munkával telt el. A délelőtti - alig másfél órás - plenáris tanácskozáson az Országgyűlés lezárta az útalap­pal kapcsolatos törvénymódosí­tó előterjesztés részletes vitáját. A vitában mindössze hárman szólaltak fel, elsősorban a kerék­párutak építésével összefüggő kérdéseket érintve. Ezt követően a képviselők lefolytatták a Ganz Gépgyár Holding Kft., valamint a Dunaferr DV. Rt, járadékfize­tési kötelezettségének részbeni elengedéséről és átütemezéséről szóló előterjesztések vitáját. Szabó Iván ipari miniszter - a napirendi pont előadójaként - ar­ra hívta fel a figyelmet, hogy a két vállalat működőképességé­nek biztosítása mind iparpoliti­kai, mind foglalkoztatáspolitikai szempontból döntő fontosságú kérdés. Az Országgyűlés még a dél­előtt folyamán lezárta az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társa­dalmi szervezetek vagyonelszá­moltatásával összefüggő intéz­kedésekről szóló törvényjavaslat általános vitáját is. Tekintettel arra, hogy délelőtt a képviselők nem voltak kellő számban jelen a tanácskozáson, a plénum délután szavazta meg az ülés tárgysorozatát, figyelem- (Folytatás a 2. oldalon) A Kötivízig dolgozói Jászberényben kotrással tisztították a strand és a Nádor utca között a Zagyva-medret. Foto: -nzs ­Csúcsforgalom a levéltárban Kárpótlási, csődeljárási ügyek — raktározási gondok — nyomdában a Zounuk A megyei levéltárban jobbára a kárpótlási és a csődtörvényből származó feladatok által adott munkával telt el az idei esztendő. Jóllehet az 1991-es, háromezer kárpótláshoz kapcsolódó kére­lemmel szemben 1992-ben „csak” ezerkétszázan kértek adatokat a levéltártól, ezek meg­keresése azonban nehezebb volt, hiszen apróbb részletek után kel­lett kutatni a gyűjtemény labirin­tusaiban. A munkatársak becsü­letes, lelkiismeretes munkáját dicséri az a sok-sok levél, ame­lyekben a hálás ügyfelek köszö- netüket fejezik ki a levéltárnak. Nem véletlen, hiszen elutasító választ senkinek sem küldtek, ha nem találták meg a kért adatokat, tanácsot adtak arra, hogy hova fordulhatnak még a kérelmezők. A kárpótlási ügyeknél is több munkát adtak a csődeljárással kapcsolatos feladatok - jegyezte meg dr. Botka János, a levéltár igazgatója. A törvény ugyanis kimondta, hogy a minden jog­utód nélkül megszűnt cég iratait át kell venniük a levéltáraknak. Ez azt is jelenti, hogy az intéz­mény képviselőinek ott kell len­niük az eljárásnál, felügyelniük kell az írásos anyagok leltározá­sát, majd természetesen át kell (Folytatás a 2. oldalon) Holnapi, szilveszteri számunk- tartalmából: Nyolcoldalas Jász-Kun Kakas — Képes emlékeztető az év eseményeiről — Év végi leltár Az Élker Kft. Szolnokon, az Arany kanna ABC-ben rendezte meg az év utolsó „Szerencsekosár ’ ’ sorsolását. A szerencsés vásárlók értékes ajándékcsomagokat és vásárlási utalványokat nyertek. Az ajándékcsomagok a Tortellino Kft., a Zweifel-Bakony Rt., a Szolnoki Tejipari Vállalat és a Kunság Füszért termékeit tartalmazták. Ezen a napon Zweifel-chipsekből kóstolót is tartottak az ABC vásárlóinak. - nzs ­V S* Tégy a gyűlölet ellen Jótékony célú előadás az Erkel Színházban A Hit és Erkölcs Kulturális Alapítvány szerevzésében hét­főn este jótékonysági műsoros est volt az Erkel Színházban. A két alkalommal, december 21 -én és 28-án bemutatott előadáson zsúfolásig megtelt az Erkel Szín­ház nézőtere. Jász-Nagykun-Szolnok me­gye képviselői is jelen voltak, de­monstrálva ezzel, hogy megyénk és Szolnok városa is kész tenni a gyűlölet ellen. A megyei önkor­mányzatot dr. Györgyi Lajos képviselte, aki feleségével jött el az előadásra. Szolnok képvisele­tében Kovács Márta önkormány­zati képviselő, valamint Szalai Sára a SZETA szolnoki vezetője, önkormányzati képviselő vett részt. A nézőtéren országosan is­mert vezető politikusaink is ott voltak, például Pethő Iván, Pozs- gay Imre és még sokan mások. A gyűlölet ellen tanúskodtak jelen­létükkel azok a világbajnok él­sportolók, ökölvívók, akik részt vettek a műsoros esten. A műsorvezető Szegvári Ka­talin a Madarász Utcai Kórház felhívását olvasta fel, amely így hangzik:„Kórházunkban egyfor­ma szeretettel gyógyítunk min­den gyermeket, bármilyen a bő­re színe, bármilyen hitet vall, bármilyen családból jcltt. Ha fa-, luról, ha városról, ha szegény, ha gazdag. Ezért felhívjuk a többi gyer­mekkórházat, gyermek- intézményt, az iskolákat és min­denkit, aki olyan társadalomra vágyik, amely nem ismer gyűlö­letet, s hajlandó tenni is ezért a _____(Folytatás a 2. oldalon) O TP-kamatcsökkentések a j'övő év elején Kisebb lesz a hitelek kamata is Az Országos Takarékpénztár a jövő év elejétől csökkenti az egyes lakossági betétek kamata­it. Ezzel egyidőben bizonyos la- kossági hitelkonstrukciók ka­matlába is mérséklődik. A válto­zások egy része január 26-ától, a többi pedig február 1-jétől lép életbe - tájékoztatta az MTI-t az OTP illetékese. A pénzintézetnél takarék­könyvön elhelyezett, egy évre le­kötött betétek kamatai február 1 - jétől évi nettó 16 százalékról 14 százalékra csökkennek. Mérsék­lődnek az egy évnél hosszabb ideig a bankban tartott takarékle­vél-betétek kamatai is. Három éven túli lekötésnél évi nettó 18 százalékról 16 százalékra, két éven túli lekötésnél évi nettó 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken a kamatláb. Ha a lekötés egy évnél hosszabb, a kamatláb az eddigi 17 százalékról 15 szá­zalékra módosul. Az egy hónapra elhelyezett lakossági folyószám­labetét január 26-ától évi nettó 15 százalék helyett 12-t, a három hónapos lekötésű évi nettó 15,5 százalék helyett 13 százalékot fi­zet, 6 hónapos lekötésnél a nettó évi kamat 16 százalékról 14 szá­zalékra, egy éves lekötésnél 17 százalékról 15 százalékra csök­ken. Évi nettó 2-2,5 százalékkal (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom