Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19 / 299. szám
8 Irodalom — művészet 1992. december 19., szombat Rácz Olivér: Apróhirdetés A nagy, fekete számlapos faliórára pillantott. Meg egyre egész testben reszketett. Maga sem tudta, a haragtól, a megdöbenéstől, mitől? Az utálattól. Az apróhirdetésre gondolt. „Jó házból származó, fiatal (18-25) lányt keresek tizenöt éves kislányom mellé, és kisebb házimunkák elvégzésére. Megfelelő javadalmazás, teljes ellátás. Útiköltségét megtérítjük.” „Eredj és nézd meg”, tanácsolta az anyja. „Útleveled van, menj el. Alig nyolcvan kilométer. Olykor, hétvégeken talán még haza is járhatsz. Nézd meg. De vigyázz: ne ugorj fejest semmibe!?? Hát eljött, megnézte. Kedves, fiatal asszony fogadta, jóval fiatalabb, mint a mamája. Divater- vezőnő. A férje ügyvéd.- A házimunkával nem lesz sok gondja - biztatta az asszony mosolyogva. - Bejárónőnk van: bevásárol, főz. Remek teremtés. De magának, Edit, nem lesz sok dolga vele. Maga elsősorban a kislányom barátnője lesz, Edit... Ez úgy hangzott, mintha az asszony az ő társadalmi helyzetét, a családba történő besorolását óhajtaná félreérthetetlenül tisztázni.- Az uram és a kislány fél négy tájban jönnek haza: akkor ebédelünk. Jöjjön: addig megmutatom a szobáját. Szépségesen szép kis szoba volt: beépített szekrények, füst- _ színű üveglappal borított asztalka, remek ágy, minden. A szobából pompásan berendezett, kis fürdőszoba nyílt.- Tetszik? - kérdezte az asz- szony aggódva.- Nagyon - szakadt ki belőle önkéntelenül, lelkesen.- Akkor jó. A javadalmazást majd az urammal beszélik meg. De tájékoztatásul elárulhatom, milyen összegre gondoltunk. Megmondta. A lány beleszédült. Fejben gyorsan átszámította, hazai pénznemre, aztán megpróbálta helybeli vásárlóértékre felbecsülni. így is beleszédült.- Természetesen ez csak az első néhány hétre érvényes - mondta az asszony sietve. - ha meg leszünk egymással elégedve, te is meg leszel elégedve a végleges összeggel. Ugye, tegezhetlek? Te pedig szólíts Gré- tének, és ne merj nénizni! Tegezz vissza! Aztán kérdések tömkelegé következett, az otthoni viszonyokról, nagyon tapintatosan, de célratörően.- Szóval nem vettek fel a főiskolára?... Szegénykém!... De hiszen még olyan fiatal vagy: egy-két év múlva majd itt beiratkozol. Tökéletesen beszéled a nyelvünket... S végül: - ugye, elvállalod, Edit? pontosan ilyen kislányra gondoltunk, mint amilyen te vagy! Ugye maradsz, Edit? Edit - ezúttal immár Édit - zavartan elmosolyodott.- Azt hiszem, igen - mondta szerényen. Akkor érkezett meg a férfi a kislánnyal. A férfi magas volt, jóképű, kisportolt. Megcsókolta a feleségét, aztán nyomban megkérdezte: - Nos, megegyeztetek? Közben éles, gyors pillantások, alapos felmérés. De nem kellemetlenül. Néhány tárgyilagos, kurta kérdés, s végül a férfi erőteljesen megragadta a kezét.- Remek! Pompás! Kezet mosok, és asztalhoz ülhetünk! Az ajtóból még visszafordult, kedvtelve harsogta: - Örülök, hogy megállapodtunk! Isten hozta kies családunkban, kedves Édit! A lány kábultan nézett utána, s önkéntelenül arra gondolt, újdonsült kenyéradója inkább látszik teniszbajnoknak, mint ügyvdnek. Ó, a férfival nem volt semmi baj. A kislánnyal - addig a percig meg sem szólalt - annál inkább. A kislány nyomorék volt.- Gyere, öleld meg az új barátnődet, Ilse! - kiáltotta az asz- szony erőltetett vidámsággal. - Öleld meg: a neve - Édit! Ilse, ferde csípőjével, ferde vállával kényszeredetten a lányhoz bicegett, félszegen megölelte.- Édit? - kérdezte közömbösen. - Szép név. Édit - ismételte meg hangsúlytalanul, és kibicegett a szobából.- Csípőficammal született - suttogta az asszony, elfelhősödő pillantást vetve a becsukódó ajtóra. - Későn vették észre. De sokat javul - mondta sietve. - Remélem, ez nem zavar téged, Édit?- Ó, dehogyis - vláaszolta a lány. igyekezve megszabadulni kínzó zavarától, mert csak akkor értette meg, hogy az asz- szony mindaddig miért beszélt olyan feltűnően keveset a kislányáról. Elvállalta az állást. Most már büszkeségből és együttérzésből is. Az első néhány hét nem is volt olyan nehéz. Igyekezett odaadó barátnője, nővére, szerető, minden kimutatott sajnálattól mentes, nagyon természetes testi-lelki támasza lenni a kislánynak. A kislány megszerette. Szülei elhalmozták Editet - Éditet - ajándékokkal. Edit édesanyja sírva fakadt a boldogságtól, amikor Edit az első hónap vége felé, ajándékokkal, finomságokkal megra- kottan -hazalátogatott, amikor beszámolt életéről, a szobájáról, a keresetéről, házigazdái jóságáról, kedvességéről. A kislány nyomoréksgát elhallgatta. Az első napok múltán megszokta, nem érezte terhesnek. Viszont pontosan az első hazautazása előtt, homályosan felsejült benne, hogy a kislány kezd fél- tékenykedni rá. Egyre gyakrabban vette észre, hogy lopva, hosszan figyeli őt. Egyszer váratlanul rányitotta a fürdőszobája ajtaját, amikor ő éppen a zuhany alatt állt. - Ó elnézést, Édit! - kiáltotta mentegetőzve, de nem húzta vissza az ajtót: keserű, ellenséges pillantással, tetőtől talpig végigmérte a nedves, meztelen testét. - Szép tested van! - kiáltott fel végül és vadul bevágta az ajtót. Edit attól kezdve még odaa- dóbban, még figyelmesebben, még több szeretettel bánt vele. Hasztalanul: a kislány féltékenysége egyre inkább elmérgesedett. Ez sajnálatot ébresztett Editben: pontosan meg tudta érteni az okát, de bármennyire igyekezett visszanyerni a kislány bizalmát és szeretetét, a kislány magatartása napról napra ellenségesebbé vált. És most itt áll a feldúlt szobában, a feldúlt ruhássszekré- nye előtt, és értetlenül, hideglelősén bámulja a széthasogatott ruhákat, kabátokat, foszlányokká tépdesett fehérneműt. Újra a faliórára pillantott. Hat óra. Neki most tulajdonképpen nem is kellene itthon lennie: minden délután öttől fél nyolcig szabadja van. Sétálni járt, képtárakba, múzeumokba. Aznap véletlenül vetődött haza. Nem, ilyet még élete egész, keserves tizenkilenc esztendeje alatt nem látott. Még krimiben sem olvasott. És akkor fordult a kinti zárban a kulcs, s odakint felsipított Ilse rekedtes hangja: - Nini! Édit itthon van! Nyitva van az ajtaja! A kkor már ott álltak mind a hárman a nyitott ajtóban. Az asz- szony kiáltott fel elsőnek! - Édit! Miért tette ezt? Nem volt jó dolga nálunk?- Ugyan! - szólt közbe a férfi felháborodottan. - Talán hallgassuk meg előbb, mi történt! Tolvajok jártak itt? Betörők?- Még hogy betörők! - kiáltott fel az asszony hisztérikusan. - Betörők? Feldúlnak mindent, és' nem visznek el semmit?!- Én mindig mondtam nektek, hogy gonosz - sipította Ilse őrjöngve. - Gonosz és őrült! Biztosan az útlevele is hamis. Biztosan nem is onnan jött, ahonnan hazudta! Valami balkáni cigánylány lesz! Hívjátok a rendőrséget! . De Edit ezt már nem hallotta. Felkapta a kis kézitáskáját, az útlevelével, a pénzével, és az asszonyt félretaszítve kirohant a szobából, a házból, lélekszakadva, halálraváltan, reményt és illúziót vesztve. Mint valami menekült, balkáni cigánylány. Pardi Anna: A távoli jó Visszatérsz majd távoli javam ■ gyógyult országokból (Tristan Tzara) S' : még nincs se közeli se távoli javam de még nem gyógyultak a szomszédos országok ;• visszatérni témi megtérni csak Isten tud ennyi szembeszórt port nagy fájdalmak árán kivenni Környezeti alternatívákí Talán senkinek se lesz szíve talán senkinek se lesz cselekvőképessége s neked így kell helyesen élned talán mindenkinek lesz szíve talán mindenkinek megjön a cselekvőképessége jaj ha mégis cselekszed a helytelent. A jázminok tapsikolásáról A farkas jázmincsokrot vészharangot vonszol oroszul csehül szerbül románul magyarul bárányul beszél de titokban csak a nyers koncra vágyik a hús misztériumára az emésztőnedv esszékre a jóllakásról S József Attila képtelen felszólalását elmondani a Dunánál a parlamentben a jázminok tapsikolásáról s hogy újra hálnak az utcán Varga N. Lajos grafikája: Öreg juhász Tömörkény István: Természetrajz A kutya .megszokott veszedni békeidőben is, de csak úgy szórványosan. De most ebből a bajból is több van, mint máskor. Nincsen meg felőlük az az ügyelet, mint a rendes időkben, elkószálnak hazulról, miegymás, s innen van a baj. Azután a kutya nagyon szeret a kocsi után menni, ennélfogva azelőtt ügyelet volt téve arról, hogy ha a kocsi a tanyaudvarból a város felé kiindul, a kutya kötve legyen, mert akkor nem mehet a kocsi után. Most azonban ezek az elővigyázatok imitt-amott elmaradoznak, a kutya elmegy a kocsi négy kereke között, az al- cserény alatt városig, ott pedig eltéved a sok nagy ház között a gyámoltalan, nem talál vissza a tulajdon kocsijához, igazán eb- rúdra kerül, csavargóvá válik, haza nem tud menni, mert eltévedt, étele-itala nincsen, azután utoljára is csak megveszedés ennek a vége. A tudományos elmélet azt mondja, hogy csak úgy veszhet meg a kutya, ha a másik veszett kutyától megkapja, de amúgy a népek nemigen akarnak ebbe az igazságba beleállapodni. Azt mondják, hogy az nem is egészen úgy van. Mert például ezt mondja Bélteki Ferenc:- A bibliában úgy van belenyomtatva, hogy kezdetben nem volt sömmi. A kezdetben teremté az isten az eget. Azután gyütt a többi. Gyütt mindön, ami jó, mög gyütt mindön, ami rossz. így van-e ez kérőm?- Nono. A nagy könyvben így van.- No. Hát akkor kérőm, tőszóm azt, ha ez így van, akkor mindönféle rosszaságnak is kezdetinek köllött lönni. Hát ha azt mondják, hogy a kutya csak a másiktul vesződik meg, hát akkor az a kutya, aki világ teremtése óta legelőször vesződött mög, hát az kitül kapta a veszöttségöt? Ferencnek erre a kérésére azután bajos felelni. Bár hiszen mindegy ez most már egészen, hogy honnan jön a betegség, ha egyszer itt van. A fődolog az volna, hogy ne tartson kutyát az, akinek nincsen szüksége rá, aki pedig olyan életet folytat, hogy nem lehet el kutya nélkül, az legyen rá ügyelettel, tartsa kötve, és ne engedje elcsatangolni. A kutya pedig kósza állat, különösen ha rajön a kugyabarát- kozás ideje. S most már keressük például az öreg juhásznak az esetét, aki most abban a bűnben találtatódva áll a rendőrbíró előtt, hogy elkódorgott a kutyája, közben megveszett, és végigmarta a határban a többi kutyákat. Ha magunkfajta ember volna ilyen juhászi sorban, mint Kot- hencz, vád ellen való védekezésül azt mondaná, hogy hiszen a juhász nem tarthatja kötve a kutyát, mert akkor rpncsen annak értelme semmi. , A bürge jár-kef a mezőn, az élelme után, megy utána a juhász is, a csacsi is, a kutya is, nem lehet hát azt. a kutyát lecö- vekelni a földb# láncra egy karóhoz, mert akkor magára marad, s akkor vesződik meg a biblia igazságai alapján. Kothencz azonban a rendőrbíró előtt védekezésnek másik formáját választja. Azt mondja neki a kapitány:- Öreg Kothencz, hát a kend kutyája elkódorgott. Pedig nem kihirdettem én, hogy nem szabad olyannak történni, hogy a kutya elkódorogjon? Azt mondja Kothencz:- Abbul se igaz ám egy szó se. Kérdezi a kapitány:- Már hogy mibül? Kothencz előreteszi az egyik lábát. Mezítláb van, s a lábujjai mozognak. Tapogatják a pokrócot. Mert pokróc van szerkesztve az asztal elébe (telik a stemplibül). Kothencz kérdésre a lába nagyujjának mondja:- Hát abbul a kutyái ügyből.- Hát nem igaz, ami itt az írásban van?- Nem - véli szelíden Kothencz. - Én öreg vagyok, én nem tudok írást, csak rovást, nem adok én arra az írásra sömmit. Nem igazat szerkesz1 töttek bele abba.- Már miért nem? Kothencz megint csak nézelődik egy kicsit, megfogja a mellénye gombját, aztán elereszti, mondván:- Hiszön, kérőm, soha életűmbe se vót kutyám.- Hát kendnek, a juhásznak, nincsen kutyája?- Hát ügön, kérőm, neköm, a juhásznak nincsen kutyám. Nincsen is olyan juhász a kerek világon, aki kutyát tartana. Minek a juhásznak a kutya? S Kothencz széttekint a hallgatóság között, hogy mondja meg bárki is: minek volna a juhásznak a kutya. Azt kérdezi a rendőrbíró:- Hát, öreg Kothencz, a puli nem kutya? Amivel kend a bür- gét őrizteti? Hát az nem kutya? Kothencz a hitvalló igazságával állítja:- Az nem kutya, kérőm. Sohase is volt. Mert a puli: az puli. A kutya, az nem is fogható ahhoz, ami a puli. A puli birka- pásztor, a kutya mög házpásztor, aztán ez így van. Mondja a bíró:- De nem úgy van ám az. Egyik kutya olyan kutya, mint a másik kutya. Kothencz elgondolkozva áll a bíró előtt, és a lábujjától kér tanácsot. Ránt a vállán, és féloldalt tartja a fejét. (Meg vannak a városi urak bolondulva, már megint.) Mondja is elkeseredetten:- Ha iqaguknak úgy igaz, hát lögyön úgy igaz, mert most úgyis maguk vannak a hatalmon, aztán aki a hatalmon van, az parancsol. Evvel az erővel akár kiparancsolhatják a csacsimat is a huszárok alá lónak: Mert ha puliból kutyát csinálnak, mert annak is négy lába van, akkor csináljanak a csacsi- bul is lovat, mert annak is négy lába van. A juhász megint csak a lábujját nézi, a nagy lábaujját. A nagy lábujj tanácsa folytán keserűen mondja:- Majd négykézláb járok ezöntúl én is. Talán akkor majd engöm is állatnak néznek, aztán levöszik rullam az adót...
