Új Néplap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-02 / 284. szám
1992. DECEMBER 2. Kultúra—Műsorok 13 A tévé képernyője előtt Hétfőn este új riportműsor mutatkozott be a televízió 2-es programjában: Magyarországról jövök - kamerával. A bevezető zene, a zakatoló, robogó vonat zaja ismerősen hangzott, ami egyáltalán nem meglepő, hisz rádiós elődjét van hivatva követni a képernyőn a vidék magazinja. Tehát ezentúl nemcsak hallhatjuk a vidék hangját - a rádiós műsor kétségtelenül népszerűvé vált, naponta 5 és 6 óra között jelentkezik - immár láthatjuk is a képét. Igaz, ritkábban, mint a hanghullámok hosszán, egyelőre csak kéthetente, de idővel talán sűrűbben is jelentkezik majd régiók életét pásztázó riportjaival a vidékjáró televízió. A kérdés persze az, hová jutnak el végül is a kamerák, s milyen arca mutatkozik majd meg a képen a célba vett vidéknek. Magyarországról jövök - kamerával Első alkalommal az immáron „szenzációsnak” számító tisza- derzsi önkormányzati háborúságról készült riporttal köszöntött ránk, majd egy menekült család viszontagságos napjait bemutató képsorral folytatta, aztán egy kárpótlás körüli hercehurcáról, valamint egy vitatható, tolvajokat megszégyenítő, önkényes cselekedetről és egy mások kiszolgáltatottságát kihasználó kereskedővel készített riporttal folytatta, ez adta tartalmát, elárulván a szerkesztők probléma- érzékenységét. Az összkép, amit nyújtott, kissé elszomorító, lehangoló. Dehát a problémák sokasodnak és sűrűsödnek. Mindenesetre - úgy tűnik - Tiszader- zsen talán megoldódnak, véget ér a falut is megosztó ellenségeskedés, a volt orvos-polgármestert a község tanítója váltotta fel az önkormányzat élén - így döntött a közösség, új választással. Hogy valóban béke lesz-e a Tisza-menti településen, az nem derült ki egyértelműen a kissé hevenyészett riportból. Sőt, ha valóság lesz abból amit hallottunk, hogy tudniillik a volt polgármesternek távoznia kell még a faluból is, mert nyugalom csak akkor költözhet Tiszaderzsre, ez további indulatokkal járhat. A harcias hangokból a leszámolás gyűlöletét is ki lehetett érezni. Kár, hogy az érintett, a volt polgármester nem szólalt meg, bár a riport készítője helyesen, megkísérelte. Persze a nyilvánosság mindenkinek személyes joga, hogy mikor kíván szerepelni, véleményt mondani. Az egyelőre párját ritkító tiszaderzsi dráma, mely a közélet különös háborújaként vonul be talán a históriába, a magazin élén állva olyan hangot ütött meg, amely jelzi - hangsúlyozom ismételten - a szerkesztők szándékait; ahogy a rádióban, akként a képernyőn is a valóság izgalmas, érdekes pillanatait kívánják megidézni. Azon persze érdemes lenne meditálni, vajon elegendő-e egy az egyben követni, mondhatni lekopírozni a „rádiós testvér- báty ” módszereit, nem kellene-e új utakra törnie a fiatalabb testvérnek, hisz ami hangban kitűnően él, az nem biztos, hogy a képernyőn is elegendő, a képi ábrázolás ugyanis mást követel, mint a hangbéli. A folytatásban talán erre is sor kerül majd, a formai kiteljesedésre. És még mindig a vidék, méghozzá a mi vidékünk, mely nemcsak már-már botrányszagú érdekességgel szolgál, igazi szenzációt is szül, amilyen a Csete Lukácsé Kunhegyesen. Őt is láthattuk a képernyőn, méghozzá rádiók és televíziók hegyén, hisz különös szenvedély rabja: megidősült készülékeket gyűjt lakásában. házi múzeumot építgetve általa. Ha ezt valaki netán a fővárosban teszi, hírére fel sem kapjuk a fejünket, de hogy itt, e tiszántúli településen adja fejét ilyesmire, s láthatóan busás eredménnyel, ez igazán csodás. Alighanem megérné a településnek is, hogy fia becses értéket képező gyűjteményét közkincs- csé tegye - méltó helyen. Hisz a látottak elárulták, jelenleg raktáron sínylenek a kedves készülékek. Ezt a riportot nem a vidék magazinja sugározta, bár ott is vígan elment volna, s talán derűsebb árnyalatként a komor színek között. Dalol: Béres Ferenc És ha örülhetünk a televíziós vidéki magazinnak, ide kívánkozik egy igazán vidékjáró művész köszöntése, akit abból az alkalomból láthattunk a képernyőn - az irodalomtörténész és jóbarát, Czine Mihály beszélgetett vele vasárnap déltájban (!) -, hogy elérte ő is a 70. esztendőt. És hallhattuk is, mert az ő kincse a hangjában van, no meg a lelkében, amely a hangját mozgatja, hogy varázslatosan szólalhassanak meg népünk dalai, a pompázó virágénekek, a históriás dalok, de akár a népszerű magyarnóták is. Dalkultúránk legrégibb rétegeit bányássza elő az idők mélyéből, és teszi közkinccsé őket Béres Ferenc; az a művész, akinek „működési területe” a pusztai iskolától a zeneakadémia fényes terméig, a kocsmától a szentegyházig terjed. Azaz otthon van mindenütt e hazában. Sőt, beénekelte a nagyvilágot: harminchat ország ismerte meg általa népünk dalait. Tehette, mert a dal szárnyal, átröpül a határok felett is, és mert az is megértheti, aki szövegét talán nem is ismeri, miként a dijoni helyettespüspök. aki hallván Béres Ferencet, megérezte amit énekel, miről is szól a dal. Persze, ha úgy szólaltatják meg, ahogy ezt ő teszi: szívvel és lélekkel. Az ország kántora vagyok - mondotta a beszélgetésben arra célozván, hogy egyházi szertartásokon széltében, hosszában hangzik fel egy-egy ének az ő előadásában lemezről avagy szalagról. S hogy mi az, ami látván őt, 70 évesen is igazán vonzó? A derű, az emberi tisztaság fénye, a vele eltöltött fél óra a derű perceit jelentette, záróakkordként biztató hangsúllyal: „El ne hagyd magadat, várjad jobb sorsodat” - énekelte messzehangzóan. Röviden Véget ért a Kolumbusz-soro- zat, hét vasárnap barangolhattuk be a nagy hajóssal hajdani felfedező útjait. Azt hiszem, Kolum- buszból alaposan „ki vagyunk tanulva”. Ami azonban a gondolkodó nézőt alighanem továbbra is foglalkoztatja, mert erre a film valójában nem adott egyértelmű választ: ki is volt igazában ez a bátor hajós? Ünnepelni illik-e őt, vagy ahogy az indiánok teszik, az elnyomás szimbólumának tartva ellenszenvvel viseltetnek iránta; mitikus hős, vagy holmi őrült? Az utókor ma is bizonytalan, s megítélése attól függ, honnan nézik őt. Még holtában hamvai sem nyugodhatnak, ide-oda vándorolnak, s napjainkban is Sevilla és Santo Domingo egyaránt magának követeli. így alighanem azzal kell megelégednünk megítélését illetően, ami a film végén is elhangzott: olyan tengerész volt, akinek eszébe jutott, hogy amit látott, azt le is írja - míg akkor ezt mások nem tették meg. Valkó Mihály Lego kalózok Szegeden A Lego Hungária Kft. és a Götz Szeged Kft, nagyszabású Lego show-t tart november 20 december 23 között a szegedi vásárcsarnok U pavilonjában. A „kalózok világa.”-c. kiállítás több mint 1,5 millió Legokocká- ból készült és hat építőmester hat hónapon keresztül dolgozott rajta. A dán játékgyár első alkalommal rendezett ilyen méretű kiállítást Magyarországon. (MTI-Fotó: Németh György) Műsorok — rendezvények Rádió Szolnoki Stúdió 15.00-17.00: Rádió Szolnok. Kereskedelmi adás. Zene, hír, reklám (tel.: 344-618) szerk.: Varga Sándor- 17.00-18.30: Alföldi magazin (tel-: 341-133) szerk.: Szőke György - A tartalomból: Hírek - 17.30: Alföldi krónika. Hírek, tudósítások, riportok. Sajtótájékoztató a városházán - Téli útviszonyok - Szolnoki est - Sport - 18.00: Szóváltás. Aktuális párbeszéd; közben: Zeneturmix. Magyarok Demokratikus Szövetsége - Japán menedzser-tapasztalat >). ( Kossuth KH: Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.20: Törvénykönyv - 8.30: Hangszemle - 9.05: Napközben - 11.05: Válogatott perceink -11.35: Bibó I.: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után - XX/6. 12.00: Déli Krónika -12.30: Vendég a háznál - 12.50: Külpolitikai figyelő -13.05: Ki nyer ma? -13.15: Falurádió - 13.30: A református egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek -15.05: A Határok nélkül naplója - 16.00: Délutáni Krónika - 16.15: Mindennapi gazdaság - 16.30: Zenefórum - 17.05: Magyar- országról jövök... - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás - 19.05: Sportvilág - 19.25: Jó éjszakát, gyerekek!- 19.41: Gondolatok a Faustról... - 20.05: Emlékezetes dallamok - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kos- suth-klub - 22.00: Késő Esti Krónika- 22.30: Fórum - 23.05: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH: 6.55: Körzeti információs magazinok - 11.00: Derűre is derű - 11.25: Muzsikáló természet - 11.30: Fórum - 14.00: Kettős kötődés - 14.30: Látatlanul - 15.05: Társalgó - 16.00: Amerika Hangja - 18.30: V materinskom jazyku -19.00: In lim- ba materna -19.30: In der Muttersprache - 20.00: Na materinjem jeziku- 20.30: Na maternjem jeziku - 23.00: A BBC magyar műsora - 23.45: Comment vivent... - XV/3. 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00- 0.10: Azonos a középhullámú műsorral Petőfi 4.30: Napindító - 8.05: Sportreggel - 8.20: Rivaldafényben - 8.50: Apró-cseprő - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.05: Zene-szó - 10.55: Gordiusz plusz - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.05: Napóra - 12.00: Válogatás magyarnóta-lemezekről - 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 13.00: Hírek -13.05: Derűre is derű. Szerelem és lótenyésztés (Csák Gyula hangjátéka) - 13.30: Kedvencek a múltból - 14.00: Tea hármasban - 15.00: Hírek. Időjárás-15.05: Rockszerda - benne: 15.05: Hírek, pletykák, érdekességek - 16.00: Hiánypótló-17.00: Hírek. Időjárás-17.05: Napóra - 17.50: Rádiót nyerhet - 18.00: Rockhullám - 18.30: Drogambulancia- 19.00: Hírek. Időjárás- 19.05: Kölyökrádió - 19.35: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből - 20.00: Jutalomjáték - 20.40: Visszaszámlálás - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.05: Galaktika - 21.45: Ba- tucada - 22.00: Zenés sikerek magyar színpadon - 22.30: A CoDoNa együttes játszik - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.104.20: Napforduló - 4.20: Magyar nóták, csárdások Bartók 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium- 10.00: Hírek. Időjárás-10.05: A harciszekerek - 10.20: Operaslágerek - 10.50: Zenekari muzsika - 11.40: Magyar szerzők népzenei feldolgozásaiból - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: A Cimbora Tábor záró- hangversenye - 12.57: Hock Bertalan orgonahangversenye -14.00: Hírek. Időjárás - 14.05: Effi Briest - III/2. (Theodor Fontane regénye) - 15.03: Lalo: Ys királya - nyitány - 15.16: XV. Debreceni Nemzetközi Bartók Béla Kórusverseny - 16.00: Hírek. Időjárás -16.05: Menekülők - 16.32: Philip Jones rézfúvós együttesének felvételeiből -17.00: Metronóm - 17.50: Újraolvasva - 18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: A magyar zene évszázadai - 19.35: Zenekari muzsika - közben: 20.00: Hírek. Időjárás - 20.05-20.20: Halhatatlan magyar vers -21.15: Gioconda (részletek) - 22.00: Hírek. Időjárás - 22.05: Hallotta már? Ismerje meg! Érdemes! - 23.00: Rádiószínház. Az oroszlán torka (Thurzó Gábor egy- felvonásosa) - 23.36: Larry Coryell gitározik - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.05: Századunk zenéjéből - 1.25- 2.00: Éji kamarazene Televízió TV 1 5.40: Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral - 6.00: A Reggel - 8.30: Közjáték - 8.35-12.05: Képújság - 16.00: Ma- gyarország-Spanyolország női kézilabda VB-mérkőzés - 17.05: Délutáni egyenleg - 17.15: Megveszem ezt a nőt (mexikói tévéfilmsorozat - 17.40: Mini klip-mix - 17.50: Pénzvilág - 18.00: Most - 18.30: Kultúr- Felelős - 18.45: Álljunk meg egy szóra! - 18.55: Napközi - 19.15: Cimbora-Varázsfuvola- 19.35:Esti mese - 20.00: Híradó - 20.30: Telesport - 20.40: Miami Vice (amerikai sor.) Senki sem él örökké - 21.30: Közjáték - 21.40: Szeszélyes évszakok - 22.40: Krónika - 23.45: Híradó- 23.50: BBC-híradó TV 2 16.00: Műsorismertetés - 16.05: Hírek - Időjárás - 16.15: A chateau- valloni polgárok (fr. sor.) XXVI/21. (ism.) - 17.10: Torpedó - 17.25: Anyák... -17.45: Regionális híradó - 18.00: Híradó - 18.12: Időjárás - 18.20: No, megállj csak! - 18.44: Zöldpont -19.05: Kisfilmek a nagyvilágból - 20.40: Nekem legyen mondva - 21.35: Európai Filmhét Budapesten - 22.00: Esti egyenleg - 22.20: Időjárás - 22.25: Napzárta előtt... - 22.50: Ámykereső (Uj-zé- landi tévéfilmsorozat) III/l. Újvidék 15.10: Műsorismertetés - 15.15: Objektív - román ny. műsor - 15.45: Kaleidoszkóp - románul - 16.15: Gyermekműsor - 16.45: TV-napló - magyarul -17.00: TV-napló -17.30: Szerbia ma - 18.30: TV-napló - szlovákul - 18.40: Rajzfilm - 18.45: TV- napló - ruszinul - 18.55: Műsorismertetés - magyarul - 19.00: TV- napló - magyarul - 19.30: TV-napló- 20.20: Művelődési kontakt műsor - 22.50: TV-napló, műsorzárás Super Channel 13.30: Hírek - 14.00: Belföldi tudósítások - 14.30: „Fekete” sor. - 15.00: Egyveleg -17.00: Élő videos- how - 18.30: Bonanza - 19.30: „Fekete” sor. -20.00: Én, a kém-21.00: Belföldi tudósítások - 21.30: Fókusz- 22.00: Hírek - 22.30: Üzleti hét - 22.48: Piacgazdaság - 23.00: A hiúság vására (am.fillm) Eurosport .9.30: Tenisz - 11.30: Aerobic - 12.00: Labdarúgó magazin - 13.00: Golf - 14.00: Labdarúgás - 15.00: Tenisz - 17.00: A labdarúgás története - 20.00: Forma-1 - 21.00: Szörfösök magazinja - 21.30: Eurosport- hírek - 22.00: Labdarúgás Screensport 8.30: Vízi sportok magazinja - 9.00: Európai focimagazin - 10.00: Kickboksz - 11.00: Nemzetközi sportmagazin - 11.30: Autósport az USA-ból - 12.00: Eurobics - 12.30: Bowling az USA-ból - 13.30: NFL - 15.30: Profi ökölvívás - 17.30: Autóverseny Bécsből -18.30: Női bowling az USA-ból - 19.30: Thai kickboksz - 20.30: Kerékpárverseny - 21.30: Furcsa sportok magazinja - 22.00: Kosárlabda - 24.00: Sport Japánból SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.30: Szomszédok - 9.00: Hírek - 9.05: Drops - 9.30: Halló, Heino! - 10.20: Katasztrófa a Potomac folyó- nál - 11.55: Szerencsekerék - 12.40: A nap tippje - 12.45: Telebörze - 13.00: Hírek - 13.05: Telebörze - 13.35: Kaliforniai nap alatt (sor.) A szél megfordul -14.30: Szomszédok (sor.) Az igazság - 15.05: Colbyék (sor.) A bizonyíték - 16.00: MacGy- ver (sor.) - 17.05: Mindent vagy semmit - 18.15: Bingo - 18.45: Híradó - 19.00: Sport - 19.20: Szerencsekerék - 20.05: Időjárás - 20.15: Szính. közv. - 22.00: Akut - 22.30: Beszélgetés - 23.35: Hírek, sport - 23.40: Világvége közös ágyunkban (am.-olasz film) - 1.30: MacGyver (ism.) - 2.20: Műsorismertetés RTL 6.00: Híradó - 7.00: Halló, Európa- jó reggelt, Németország! - 8.50: Owen Marshall (sor.) Zongoratanár- 9.45: Gazdag és szép (sor.) -10.10: Dr.Marcus Welby (sor.) Porcelánbabák - 11.00: Viva - 11.30: Családi párbaj - 12.00: Magazin - 12.30: Az élet játékai (sor.) -13.20: Kalifornia klán (sor.) - 14.15: A Springfield- sztori (am.sor.) - 15.00: Quincy (am.sor.) A halál oka ismeretlen - 16.00: Beszélgetés - 17.00: Rizikó - 17.30: Forrónyeremény-18.00: Fiatalok magazinja - 18.45: Híradó - 19.15: Robbanékony - 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) - 20.15: Karisruhe-Frankfurt - 22.15: Tévéműsor - 23.15: Gottschalk-show - 24.00: Sunset Beat (am.sor.) Csak felnőtteknek - 1.00: Borzasztó kedves család (am.sor.) Las Vegas 1. - 1.30: Quincy (ism.) - 2.30: Dr.Marcus Welby - 3.30: Beszélgetés - 4.30: Robbanékony -5.10: Fiatalok magazinja PRO 7 5.30: Maxwell ügynökség - 6.20: Vicki - 6.40: Rajzfilmek - 8.20: Hátitól Hartig - 9.10: A madárijesztő és Mrs.King - 10.10: A tengerpart rejtélye (angol krimi) -12.05: San Francisco utcáin - 12.55: Bili Cosby - show - - 13.25: „Colt” a biztonság kedvéért (am.sor.) Tiltott szerelem - 14.15: Perry Mason - 15.50: Harttól Hartig - 16.40: Rajzfilmek - 18.30: Bili Cosby-show (am.sor.) Álom a repülésről -19.00: San Francisco utcáin (am.sor.) Benji, a szaglász - 20.00: Híradó - 20.15: Perry Mason (am.sor.) A kihívó lány esete -22.10: Jake és McCabe (anvsör.) A bosszúálló visszatér - 23.00! Parker (angol krimi) - 0.40: Hírek r 0í5Q: Kamerák előtt (ism.) - 1.45: Hírek - 1.55: Hét halott a macska szemében - 3.25: Hírek - 3.35: Harry Fox esetei (ism.) Mozi ! Szolnokon a Nemzetiben fél 5- kor, fél 7-kor és fél 9-kor Halálos fegyver 3. A Tallinn moziban fél 6- kor és fél 8-kor Jöttem, láttam, beköltöztem. A Tisza mozi A-termé- ben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Micsoda csapat, a B-teremben 16 órakor Szömyecskék II, 18 órakor Where. A Tisza mozi video-termé- ben fél 5-kor Házibuli I., fél 7-kor és fél 9-kor Hűvös lepedők. Jászberényben a Lehelben 6 és 8 órakor A játékos, Törökszenntmiklóson a Dózsában Kikaparod, megkapod. Mezőtúron a Szabadságben Mint a tűz, Rákóczifalván Egyedülálló megosztaná...Szünnapos a kisújszállási, a túrkevei Korda Sándor, a kunszentmártoni Kőrös, a tiszafüredi Tisza, a tószegi Petőfi, a karcagi Déryné és a martfűi Tisza mozi. Táncsics Mihály úti Helyőrségi klub Györky Árpád festőművész kiállítása 10-18 óráig tekinthető meg. Szigligeti Színház 15 órakor Szeretlek cirkusz! (Eg- ressy bérlet), 19.30 órakor Godot-ra várva (Stúdiószínpad) Városi Művelődési Központ Szolnok I-es klubban 16.30-korNyugdíjas Pedagógusok Klubja, Il-es klubban 15 órakor Reneszánsz AE KI ub, előadóteremben 16.30-kor Madarász suli, képzőművészeti teremben 15.30-kor kerámia szakkör Találkozás az alkotóval Szolnok. Szabó Gáborral, a „Where” című film alkotójával találkozhatnak az érdeklődők ma 17 órakor a Tisza mozi B-termében. A beszélgetés után 18 órakor levetítik a filmet, amely a Cannes-i Filmfesztiválon és a nemzetközi sajtóban igen nagy sikert aratott. Ságvári Művelődési Központ Szolnok. Holnap 17 órától „Családi klubdélutánt” rendeznek a művelődési ház előterében. Minden csütörtökön ugyanebben az időpontban szórakozás és játék várja a felnőtteket és gyerekeket.